Talán még sokszor úgy állok hozzá, hogy Isten jön a hatalmas erejével és megérint. De nem jön. Vagyis jön, de nekem rá kell előbb hangolódnom. Nemrég néztem egy videót a Youtube-on, ahol olyasvalaki beszélt, akinek Jézus személyesen megjelent és elmondott neki dolgokat. Természetesen rögtön fenntartásokkal kezeli az ember az ilyet. Figyeltem arra, miket mond ez az ember, és úgy éreztem, semmi rossz nincs benne, összhangban van a Bibliával az egész mondanivalója, és a szellemem örül annak, amit hall. Idővel aztán szinte tömény volt az az isteni jelenlét, ami az illető mondanivalóját kísérte, töményebb, mint amit máskor, például prédikációk közben érezni szoktam. Már-már sok volt, ahogy folyamatosan folyik, csobog Isten jelenléte azokból a kijelentésekből, amiket egymás után mond el az illető. Igen, valami ilyesmit éreztem, hogy folyamatosan folyik, csobog Isten jelenléte azokból a szavakból. Ez nagyon tetszett, és utána gondoltam, még egyszer meghallgatom. Azonban az újbóli meghallgatáskor már nem éreztem azt, amit először. Miért is nem? Mert nem figyeltem annyira oda a szavakra. Arra gondoltam, hogy majd csak hallgatom a szöveget, bele se gondolok a jelentésébe, mondanivalójába, és ott fogom érezni mögötte Isten jelenlétét. Le akartam egyszerűsíteni magamnak. Ilyenkor nem elég, hogy csak szól, hanem figyelni kell rá, és a szavakból összeálló mondanivalót magunkévá tenni. Fontos figyelni is arra, amit hallunk, mert csak úgy jön át belőle a mondanivaló, ami Isten jelenlétét hordozza.

Még mindig azt hiszem néha, hogy Isten majd a hatalmas erejével, hatalmával elsöpör mindent, pedig nem. Amilyen hatalmas, annyira finoman is közeledik az emberhez. Ha nem érdekel, nem akarsz vele foglalkozni, akkor nem veszed észre, ha ott van töményen a jelenléte egy karnyújtásnyira. Ő soha nem erőszakolja rá magát az emberre, soha nem vakítja el az embert. El kell csendesedni, a gondolatokat is elcsendesíteni és Rá figyelni, csak így vehetjük észre, hogy ott van. Pedig azt gondolnánk, hogy ha valaki, aki Jézussal személyesen, fizikailag találkozott, elkezd erről beszélni, akkor ott lefagy, megáll minden és mindenkinek tátva marad a szája, pedig nem. Nekünk kell odafigyelnünk, és csak így élhetjük át, miről szól ez az egész.

Ez a meglehetősen fura cím a teljes odaszánásra buzdítás megfogalmazása akarna lenni, kicsit másképp, még ha furcsán, félreértelmezhetően is hangzik.

Minden mindegy. Itt a földi életben nincs olyan dolog, olyan esemény, ami annyira számítana, hogy traumát kellene, hogy okozzon. Ha történik is valami jó, örüljünk neki, de ne tulajdonítsunk neki túl nagy jelentőséget! Ha valami rossz történik, rendben, elszomorít, megvisel, lesokkol először, de utána be kell látnunk, nincs akkora jelentősége, mindegy. Ha akár egy jó, akár egy rossz dolognak túl nagy jelentőséget tulajdonítunk, bálvány lehet belőle, fontosabbá válhat Istennél. Isten a legfontosabb az életünkben, megismertük Őt, és olyat kaptunk és kaphatunk Tőle minden nap, amihez nincs hasonló. Ha valami számít, akkor ez! Személyes kapcsolat magával a Teremtőnkkel, és milyen nagy dolog ez, hogy erre lehetőség van! A teremtőnk tudja a legjobban, milyen célból alkotott meg minket, így Tőle tudhatjuk meg életünk igazi célját, igazi küldetésünket itt a Földön, és ebben lehetünk a legboldogabbak. Ha valami jó vagy valami rossz dolog túl fontossá válik számunkra, akkor az magával ragadja a figyelmünket, megtöri a szabadságunkat, és egy másik irányba visz bennünket az életben. Ha az így vagy úgy adódó jó vagy rossz lehetőségeknek és azok követésének túl nagy jelentőséget tulajdonítunk, akkor az a dolog kezdi el irányítani az életünket, függni kezdünk tőle, ami azért veszélyes, mert itt a Földön semmi sem biztos. Lehet a jó dolog egy ház vagy egy autó, vagy sok más is. De bármikor bármi történhet. Történhetnek természeti katasztrófák és sok más dolog, és volt autó, nincs autó, volt ház, nincs ház. Ha nem úgy tekintünk a házunkra vagy az autónkra, mint a boldogságunk nagy forrására, akkor nem érhet nagy trauma, nagy csalódás. Ettől még nyilván nem rossz dolog az autó és a ház (bár az autóban nem vagyok teljesen biztos, a környezetre gyakorolt káros hatásán kívül nagyon sok más káros hatása van, de ez az én véleményem, ebbe most nem megyek bele), ne ezekben lássuk a boldogságunkat! Mindegy, van-e házam, mindegy, van-e autóm. Az autó és a ház csak egy-egy példa, de millió példát lehetne sorolni, ami az embereknek a boldogságot jelentheti. Lehet egy párkapcsolat is, a család is, egy hangszer, a számítógép, a mobiltelefon, ezek egyébként nem rossz dolgok, de csak mértékkel! Például a párkapcsolat is rámehet, ha túl fontosnak tartja az ember az életében, túlaggódja, túlságosan belekapaszkodik a párjába, ami ilyen mértékben már a párjának is terhére van, átmehet az egész féltékenykedésbe, megfojtja a „szeretetével" a másikat. Ha pedig a számítógép válik valakinek túl fontossá, előfordulhat, hogy játékfüggővé válik, végigjátszik egy-egy éjszakát, másnap már nem tudja egészséges módon ellátni a teendőit. Ne vegyünk semmit se biztosra! Bármikor történhet bármi, és bármikor elképzelhető, hogy az életünk radikálisan megváltozik. Lehet, egy perc múlva történik valami, és a házból, ahol most vagyunk, ki kell mennie mindenkinek, és pár napig vissza se lehet menni. Vagy elmegy az áram, és pár napig nem is lesz áram az egész megyében. Addig mit csinálunk? Nálunk volt olyan egyszer, hogy egész nap nem volt áram. Ilyenkor jól lelepleződhet, ha valakinek valami elektromos készülék a bálványa, mert nem találja a helyét. Semmit ne vegyünk tehát biztosra, hogy ez lesz vagy az lesz! Benne van a pakliban, hogy ha elindulok bárhova is, például boltba, nem a szokásos dolgok fognak történni. Lehet, a boltban nem fogom megkapni azt, amit mindig megkaptam. Lehet, valakivel találkozom vagy felhív közben egy ismerősöm, és nem is a boltba fogok menni, hanem az ország másik végébe. Lehet, hogy XY személy mondta, hogy jönni/menni fog ide vagy oda, ami biztosnak tűnt, de mégsem úgy lesz. Elhatározom, hogy ezt és ezt fogom csinálni ma délután, és látszólag semmi akadálya, nem is jöhet közbe semmi, de valamiért mégis meghiúsul. Eltervezzük, hogy elmegyünk valahova nem sokára, és hú de jó lesz ott, de aztán vagy el se jutunk oda, vagy furcsa módon nem is lesz olyan jó, és alig várjuk, hogy vége legyen a bulinak, amit annyira vártunk, vagy még az elején el is jövünk onnan. Ha semmit se veszünk 100%-osan biztosra, nem érhet csalódás, de igazából miért is kéne csalódni, és miben, kiben? Nincs olyan dolog a Földön, ami megérne egy kisebb-nagyobb érzelmi mélypontot. Lehet, így és így alakult régebben az életem, ami így és így hat a jelenlegi életemre? Mit számít az is? Ennek se szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Az ember sokszor ott rontja el, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít dolgoknak, és onnan kezdve az ember nem is veszi észre, de feladja a szabadságát, és már nem ő maga irányítja az életét, hanem az a dolog, aminek túl nagy jelentőséget tulajdonított. Egy báb lesz az ember annak a dolognak a kezében, és a bizonytalan létben rángathatja kedvére, már ha megszemélyesítjük azt a dolgot, ezzel csalódást, összetöretést okozva az embernek.
A koronavírus megjelenése is radikálisan megváltoztatta több ember életét is. Az embereknek túl sokat jelentett a munkahelyük, bevételük, ami nem csoda, hiszen ha nem ismerik Istent, akkor a földi dolgokban bíznak. Isten egyedül az, aki soha nem változik meg, mindig stabil marad és mindig odamehetünk hozzá, erőt ad, vezetést, tanácsokat ad. Ha valami túl fontos az életünkben, akkor az Ő vezetését, tanácsait is nehezebben halljuk meg, vagy egyáltalán meg se halljuk.
Ha rendszeresen szomorú, ingerült vagy, rendszeresen bosszankodsz, az annak lehet a jele, hogy valami dolog túl sokat jelent az életben, és nem kellene vele annyit foglalkozni, NEM KELLENE AKKORA JELENTŐSÉGET TULAJDONÍTANI NEKI. Elképzelhető, hogy nem is tudunk ezen változtatni, de amit tehetünk, leleplezzük magunkban: ez a dolog nagyon erős érzelmeket vált ki belőlem rendszeresen, leginkább negatív érzelmeket, túl fontos számomra, és ennek nem így kéne lennie. Ha ezt szívből felismerjük és Isten elé visszük, Ő kész segíteni.

Nem azt mondom, hogy minden dologról mondjunk le, és ne legyen semmink! Jó dolgok a földi dolgok, földi javak (bár nem mind feltétlen az), jó is, ha vannak, csak ne ezekre építsük az életünket és a boldogságunkat! A boldogság az, hogy közösségünk lehet Istennel, megtapasztalhatjuk a jelenlétét és szól hozzánk. Legyenek céljaink és törekedjünk a céljaink megvalósítására! De legyünk rugalmasak is arra, hogy ha úgy alakul, akár teljesen más célokat tűzzünk ki magunk elé! Ha a saját céljaink elérése közben valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, általában bosszankodunk, ki jobban, ki kevésbé. Ez a bosszankodás is jele lehet annak, hogy túl fontos nekünk az a cél, nem ér meg annyit, hogy bosszankodjunk rajta!

Nagyon régen volt már olyan álmom, amiben Isten szólt volna hozzám, talán több, mint tíz éve. Azelőtt volt egy időszak, amikor aránylag gyakoriak voltak az ilyen álmok, írtam is róluk itt a blogon. Mára, 2020. szeptember 15-re virradólag újra érdekeset álmodtam. Az álmot teljes egészében leírtam, itt közzéteszem belőle azt a részt, ami másoknak is érdekes lehet.

Egyszerűen beugrott álmomban, hogy ahhoz, hogy Isten használni tudjon engem, nagyon kellene ismerni a Bibliát, és ebben hiányosságaim vannak, amit pótolnom kell. Nem jó ez a megfogalmazás, hogy „pótolnom kell”, és a „hiányosság” sem, mert negatív színezete is van. Nagyon profán szavak ezek. Egyáltalán semmi negatív színezet, semmi vádlás, elmarasztalás, vagy semmi hasonló nem volt az egészben. Meg kell ismernem a Bibliát jobban, hogy Isten használni tudjon. Nem, még ez sem jó megfogalmazás. Nem jó a „kell” szó, mert negatív színezete van. Azt „kell” megcsinálni, ami hiányzik, ahol valami még nincs meg, és ebben van valami negatív. A „kell” helyett a „kellene”, „szükséges” vagy egyéb szavak is hordozzák ezt a fajta negatív töltetet. Korábban írtam, hogy az „Istent követni” kifejezés sem jó, mert a „követni” szó egy olyan cselekvést takar, amelyben benne van, hogy az ember fizikailag tesz valamit, ami többé-kevésbé fárasztó, erőt kell hozzá kifejteni, pedig itt nagyon nem erről van szó. Mégis maradhatunk a „követni” szónál, mert jobb szó nem létezik erre.

Talán egy busz első ajtajának közelében voltunk egy buszmegállóban. Isten jelenléte valamiért leszállt, talán valaki prédikált vagy dicséret volt, és azon keresztül szállt le Isten jelenléte. Mintha egy szöveg tárult volna elém egy vagy két papírlapon, amiben le vannak írva olyan csodák, amiket Isten most cselekedni akar, pl. gyógyulások, de ez nem volt annyira egyértelmű, nem volt könnyen olvasható, mert hosszú volt a szöveg, nem lehetett az egészet egyben elolvasni, talán csak kiragadni belőle részeket, és azokat vonatkoztatni pl. magunkra, vagy valaki másra. Voltak benne részek, amikkel nem tudtam volna semmit se kezdeni, talán mert nem rám vonatkoztak, nem engem érintettek, vagy nem volt még hozzá elég hitem. Voltak benne részek, amikről nem volt teljesen egyértelmű, kire vonatkoznak, egyetlen személyhez szólnak-e, esetleg több személyhez is, pl. másvalakihez szólnak és hozzám is. Volt abban a szövegben szó gyógyulásról is, és volt ott valaki, akinél az betalált, és történt vele valami csodálatos természetfeletti. Mintha nekem is betalált volna, de ebben nem vagyok teljesen biztos. De az szinte biztos volt, hogy velem is történik valami csoda, de valamiért olyan nehezen megfogható volt. Utólag belegondolva is, csodálatos volt látni azt a papírlapot, vagy inkább érezni, hogy azok a csodák ott „lógnak felettünk a levegőben” és hogy tényleg ott vannak. Isten szeretetének, kedvességének valami leírhatatlanul csodálatos erejét éreztem ebben és nagyobb mértékét, mint amit eddig a gyülekezetben megtapasztaltam, pedig mai tudásom alapján nincs annál jobb dolog a világon, amikor a gyülekezet együtt dicséri Istent, és közben találkozni lehet Vele. Egyedül az volt zavaró, talán szomorú érzés, hogy nem volt egyértelmű, hogy ezeket a „fölöttünk lógó csodákat” hogyan kell megragadni, és kihez melyik csoda tartozik, melyik nem, de nagyon az az érzésem volt, hogy ha egy konkrét dolgot, pl. konkrét testrész gyógyulását küldi az Úr, akkor az nem csak egy emberé, hanem többen is megkapják, vagy akár mindenki megkaphatja azt az egy konkrét dolgot azon az adott helyen.

Valahol mentünk többen, egy régi barátom is ott volt. Ez az egész talán a „buszmegállós” eset után volt valamivel, és az ottani átélések kibontakozása, letisztulása keretében a régi barátom Istentől kijelentéseket kapott olyan emberekre nézve, akikkel ott mentünk. Mondta, hogy van egy kijelentése számomra is, és majd elmondja. Mondtam neki, hogy biztos valami nagyon személyes dolog lehet az a kijelentés, hogy nem mondja ott el, hogy a többiek is hallják. Azt mondta, azért nem mondja el, mert előbb leírja, hogy rendesen összeálljon. Eléggé meglepődtem, csodálkoztam, hogy az Úr mennyire használja ezt a régi barátomat, hogy embereknek ad kijelentéseket rajta keresztül.
(Az álmom után felvettem a kapcsolatot a régi barátommal és elmondtam neki az álmomat vele kapcsolatban, nagyon bátorítónak találta.)

A Biblia emberképe alapján az embernek három része van: test, lélek, szellem. Erre a három szóra megvan a kifejezés az eredeti héber és görög nyelvben, ahogy azok a Bibliában eredetileg szerepelnek, de ezzel nem untatok senkit, valószínűleg már többször is leírtam ebben a blogban ezeket az idegen szavakat.

Változnak az idők, változik az egyház, változik az, amit megértünk a Biblia üzenetéből. Jó pár évtizede egyre inkább a szellem időszaka kezd kibontakozni. Felismerték, hogy a Szentlélek szót az eredeti görög alapján nem is teljesen helyes Szentléleknek mondani, talán a Szentszellem lenne jobb, de a magyar nyelvben nincs is olyan szó, ami itt teljesen megfelelő lenne. Sokat írtam már régebben arról, mit jelent a hétköznapi nyelvben a lélek, mit a szellem szó, és hogy a Szentlélek vagy Szentszellem ezekkel szemben micsoda, pontosabban kicsoda is lenne.

Nagy hangsúlyt kap sok felekezetben, mondhatni hála Istennek, hogy a Jézushoz megtért, újjászületett hívő szellemi emberré válik. Ez tömören azt jelenti, hogy személyes kapcsolata lesz Istennel. Mivel Isten alapvetően más természetű, mint az ember, nem látható, így a fizikai testünk nem alkalmas arra, hogy Istennel személyes kapcsolatot tartsunk fent. A lelkünk sem alkalmas erre, mivel a lelket alapvetően az értelem, érzelem és akarat jellemzi. Amit a külvilágból érzékel az ember egész élete folyamán, ami történik vele és amit ő maga művel a világban, az valahogy hatással van a lelkünkre, lelki működésünkre, érzelmeinkre, viselkedésünkre, stb. Nyilván sokféleképpen meg lehet közelíteni a lélek fogalmát, ez csak egy megközelítés, és ez sem teljes most így, ahogy tömören próbáltam körülírni. Mivel az Istennel való személyes kapcsolat fenntartására sem a test, sem a lélek nem alkalmas önmagában, szükség van valami másra is, amit a Biblia alapján szellemnek, olykor szintén Léleknek neveznek, csak nagy kezdőbetűvel írva. A továbbiakban a könnyebb érthetőség érdekében a szellem szót fogom használni.
Visszakanyarodva az előző bekezdéshez, a mai egyházakban a szellem időszaka kezd egyre inkább kibontakozni. Sok helyen alaptanításként kiemelik az újjászületés fontosságát, amikor az ember újjászületik, vagyis megelevenedik az ember szelleme, amikor tiszta szívéből Istenhez fordul a Jézushoz való megtérés által. Tömören, innentől kezdve egy harc lesz az ember élete, mivel az ember szelleme Isten dolgaival akar foglalkozni, pontosabban az ember új természete akar Isten dolgaival foglalkozni, a régi pedig maradni akar a földi dolgoknál, vagyis a földi dolgok terén akar minden problémára, minden szükségre megoldást találni. Ezt természetesen most nagyon leegyszerűsítve írtam le, és ez a harc a „harc" szó ellenére nem egy kifejezetten szenvedésekkel teli dolog, hanem inkább örömteli dolog, nagy élmény is lehet, ez hozzáállás kérdése, de érdemes úgy megközelíteni, hogy Istennel megerősítjük a közösségünket, ami mindig nagy erővel és békességgel, örömmel tölt be, és így már teljesen más lesz a harc.

Amiről itt tulajdonképpen írni akarok, az egy gyakori probléma. A probléma az, hogy sokan már mindent kizárólag szellemi oldalról közelítenek meg. Sokszor az jön át az újjászületett hívőkhöz szóló tanításokból, hogy megtértél, személyes kapcsolatod van Istennel, és ezért már ne tűrj meg magadban semmi hibát, semmi rosszat, legyél szinte tökéletes, és semmi más nem számít. Valóban fontos a tökéletességre törekedni és a hibáinkat, visszatérő bűneinket nem édesgetni, hanem szembehelyezkedni velük, még ha nem is tudjuk egyik napról a másikra teljesen elhagyni. Már pedig nem tudjuk. Ha van, aki mégis tudja, akkor az jó, és maradjon is meg ebben a csodás állapotban, de az újjászületett hívők jelentős része nem tart itt - bár csak nagyon kevés embert ismerek ahhoz képest, ahány újjászületett hívő van a világon, így biztosat nem tudok mondani. Azonban mégsem tartom teljesen helyesnek azzal intézni el az újjászületett hívők problémáit, hogy "valami bűnöd van? Bánd meg, hagyd el, térj meg belőle!". És ezt még kiegészítik azzal, hogy egy démont is kiűznek a hívőből, esetleg magát a hívőt biztatják arra, hogy vegye fel a harcot a gonosz szellemekkel, melyek bűnökre, rossz dolgokra késztetik. Önmagában persze ezek sem rossz dolgok, lehetnek hatásosak is adott esetben, de ez csak az egyik oldala az egésznek.

A helyzet ennél azonban sok esetben összetettebb. Az újjászületett hívő nem csodaember, hanem ugyanolyan ember, mint bárki más, és ugyanúgy szüksége lehet megértésre, mint másoknak. Tegyük fel, vannak olyan dolgok az életében, amiknek nem úgy kellene lenniük, és nem tud szabadulni, pedig már többször is volt bűnvalláson, imádkoztak érte, akár démonokat is űztek belőle, és mégsem történt áttörő változás. Erre nem az a megoldás, hogy na még egyszer essünk neki, még egyszer űzzük ki a démonokat, stb. Mi volt pontosan a dolog hátterében? Miért nem tud az ember szabadulni? Milyen lelki okok lehetnek ott? És ezzel el is érkeztünk a lényeghez, a lelki okokhoz. Fontos lenne minél jobban ismerni a lelki folyamatokat, a saját lelki folyamatainkat, és általában véve a lelki folyamatokat, hogy jobban megértsük saját magunkat, és hogy miért megy néha nehezen az Igének való engedelmesség.

Nézzünk például egy gyakori problémát, ami igei szempontból is kiemelkedően fontos, és a hívők számára is sokszor nagy problémát okoz: a megbocsátás. Komoly problémát okoz az Istennel való személyes kapcsolatban, ha nem bocsátok meg valakinek. Mégis, csupán az Ige alapján nem feltétlen válik képessé valaki arra, hogy megbocsásson embertársának, ha nem ismeri saját lelki folyamatait és nincs semmiféle rálátása arra sem, hogy akinek meg kellene bocsátani, őbenne milyen lelki folyamatok zajlottak le, mielőtt azt a nehezen megbocsátható bűnt elkövette ellenünk. Arról nem is beszélve, hogy szerintem a legtöbb ember a megbocsátás fogalmával sincs tisztában, hogy mit nevezünk megbocsátásnak, és mi az, ami annak tűnik, de mégsem az, esetleg már megbocsátott maga az ember, de mégis úgy érzi, hogy nem bocsátott meg, mert ilyen is fennállhat. (Tömören: ha megbocsátottunk, nem akarunk bosszút állni, nem akarunk rosszat annak, aki vétkezett ellenünk, készek vagyunk jót tenni neki akár. Az érzések ezektől általában függetlenek, és nem feltétlen kell, hogy kicsattanóan jól érezzük magunkat olyan ember társaságában, aki rosszat tett nekünk.)
Nézzük először az Ige szemszögéből, azaz nézzük a szellemi oldalt: Isten elküldte a Fiát, éppen azért, hogy amiket mi ellene vétkeztünk, azokat eltörölje, és azokért Őt feláldozza. Isten tehát bemutatta a megbocsátás elképzelhető legnagyobb mértékét. Azt kéri, mi is bocsássunk meg másoknak, mivel Ő már megbocsátott nekünk. Jó esetben ez is nagy lökést ad arra, hogy mi magunk megbocsássunk másoknak, akár úgy, hogy a saját lelki folyamatainkról és a másik ember lelki folyamatairól nem is tudunk semmit. Elképzelhető, hogy Isten kegyelmének, szeretetének a megismerése, személyes átélése teljesen képessé tesz minket arra, hogy mindenkinek megbocsássunk. Ez teljesen jó is lenne, ha így mindig működne. Ha valakinél ez mindig működik is, az jó. A dolog szellemi oldalát megközelíthetjük még onnan is, ha felismerjük, hogy nem emberek ellen van harcunk, hanem gonosz démonok ellen. Felismerhetjük, hogy ezáltal nem a másik ember akar nekünk rosszat, hanem a démonok (akik az ellenünk vétkező embert „bábként" használják ellenünk), és a megbocsátatlanság állapotát is ők érik el nálunk és ők is akarják fenntartani, hogy ezáltal Istennel való személyes kapcsolatunkat aláássák. Ki más akarná, hogy Istennel a személyes kapcsolatunk ne legyen rendben, ha nem maga az ördög? Ezért próbál embertársainkon keresztül is támadni és rossz lelkiállapotba juttatni minket, kialakítani más emberekkel szemben ellenséges érzéseket, megbocsátatlanságot, stb. Talán nem könnyű átállítani a gondolkodásunkat, hogy ne az emberekre haragudjunk ilyenkor, hanem az ördögre. Ha a rosszat jóval győzzük meg, akkor az embertársunknak, aki rosszat tett velünk, jót teszünk, és ezáltal őt is megnyerhetjük, az ördögnek meg pont ezzel teszünk keresztbe.
Ez lenne tehát az Ige oldaláról a megbocsátás. Ha szerencsénk van, újjászületett hívőként ezek alapján meg tudunk bocsátani. Ha mégsem, akkor nézzük meg a lelki okát, amiért ilyen nehezen megy a megbocsátás. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok és túl hevesen reagálok dolgokra, esetleg olyat is magamra veszek, ellenem irányulónak érzek, amit nem kéne? Ha igen, tudok ezen változtatni, be tudom látni, hogy nem kellene így? Ha nem, akkor miért nem, mi lehet az oka? Fontos, hogy igyekezzünk magunkat is megérteni, lehetőleg egy olyan vezetővel, aki ebben segíteni tud, és nem bagatellizálja el a jelentőségét.
Hiszem, hogy ha átéltük már Isten irántunk való kegyelmét, szeretetét, akkor már könnyebb lesz nekünk a megbocsátás. Azt is hiszem, hogy nem emberekre kell haragudnia a hívőnek, hanem az ördögre, és nem emberekkel kell harcolnia, hanem az ördöggel, és ez is segít abban, hogy meg tudjunk bocsátani. DE! Mi van, ha még így sem megy? Miért nem megy? A gyülekezetekben sokszor elintézik a szuperszellemi hozzáállással, hogy "bocsáss meg a másiknak, mert Isten is megbocsátott neked. Tudom, lehet, hogy nehéz, de..." és ennyi. Ez az öt szó, hogy "Tudom, lehet, hogy nehéz, de...", ami kevés és nem segít semmit. Természetesen ki lehet mondani ezt az öt szót is úgy, hogy Isten szeretete jön át belőlük, és pont ettől válik könnyűvé a megbocsátás. De ha szó szerint értelmezzük őket és nincs mögöttük Isten Szelleme, akkor nem sokat érnek, sőt rombolhatnak is. Érdemes kitérni a lelki folyamatokra is. Érdemes megpróbálni megérteni az embert, aki nem tud megbocsátani. Valószínű azért nem tud, mert egy olyan veszteség érte az illetőt, ami jelentősen kihat az életére, és ezt is jó, ha el tudja mondani valakinek, aki valóságosan is próbálja megérteni, és nem csak azt mondani a végén, hogy oké, most már elmondtad, most már bocsáss meg neki, hanem átélni, hogy miért nehéz megbocsátani. Hajlamosak a szuperszellemi vezetők teljesen átsiklani afelett, ha valami veszteség éri az embert, ami súlyos problémákat okoz neki, pedig ha ezeket nem értjük meg és nem próbáljuk ezeken átsegíteni az embert, nem tudunk az áttörésig eljutni. Nem mondhatjuk, még újjászületett, régóta hívőknél sem, hogy az mindig könnyen megy, és sosem kell segítség, sosem kell megértés. Ettől még igaz az is, hogy az embernek még a saját élete sem szabad, hogy annyira fontos legyen, hogy ne tudjon lemondani róla. Éppen ez is jó a kereszténységben, hogy a hívőt jobb esetben igyekszik minél inkább kifelé lökni a komfortzónájából. Isten kezében az életem, így bármi is történjék, bármilyen kár is érjen, nem számít! Lehet, nehéz ezt kimondani, de erre kell törekednünk. Nem tudni, mit akarhat Isten, mi lenne a következő lépés az életünkben, hova akarna helyezni minket, hol akarna látni. Lehet, Afrikába akar küldeni misszióra, ahol le kell mondanunk kényelmes, komfortos házunkról, lakásunkról, az internetről, elektronikus kütyükről, és valami jóval kezdetlegesebb módon kialakított lakhelyen kellene élni. Lehet, pl. azt akarná, hagyjak fel egyik hobbimmal, a nyelvek tanulásával, és minden időmet töltsem egy olyan helyen, ahol embereknek kell segíteni. Mindenre mindig nyitottaknak kell lennünk. Nem lehet olyan személy, olyan eszköz, olyan hobbi, olyan szokás az életünkben, amire vagy akire nem mondhatnánk azt, ha kell, hogy oké, feladom, többet nem foglalkozom vele, mert Uram, te nem ezt akarod. Ez az alázat Isten felé. Visszakanyarodva a megbocsátáshoz, ha valójában nincs is olyan dolog az életemben, amihez túlzottan ragaszkodom, akkor nem is tudnak akkorát vétkezni ellenem, ami annyira fájna, hogy ne tudnék megbocsátani. Tegyük fel, Isten próbált rá többször utalni, hogy ne használd olyan sokat az okostelefonodat, mert nem kedves előtte, de nem hallottad meg a szavát, vagy gyorsan elhessegetted magadtól. Erre valaki ellopja a telefonodat, és nem tudsz neki megbocsátani. Igazából csak ott nehéz a megbocsátás, ahol valami túlságosan fontos a számunkra.
Természetesen elismerem, hogy az ilyen mértékű életátadás Istennek sem feltétlen könnyű, de nem lehetetlen. Ha Jézus odaadta az életét értem, én is odaszánom mindenem neki, és mindenem az Övé. Hiszen nem a magam tulajdona vagyok, hanem Istené. Fontos tudni, hogy Isten jó, nagyon is jó, és ha átadjuk magunkat neki, azt nem a kárunkra, hanem a javunkra fogja felhasználni, igaz, nem feltétlen úgy, ahogy mi azt elsőre elképzeljük.

Ha nehéz a megbocsátás, belegondolhatunk abba is, mi játszódhatott le abban a személyben, aki vétkezett ellenünk. Biztos vagyok benne, ha átlátnánk az ő életét és motívumait, akkor sokkal könnyebben meg tudnánk bocsátani neki. Van, amikor valaki úgy tesz rosszat a másiknak, hogy nem is gondol bele, hogy azzal mennyire rosszat tesz. Ha tudná, nem tenné. Vagy ha szándékosan teszi, akkor is érdemes lenne tudni, mi lehet a hátterében, miken ment keresztül, amik valószínűleg nem kellemes dolgok, és ilyeneket hoztak ki belőle. Az emberek alapból hajlamosak a bűnre, hiszen az eredendő bűn mindenkiben ott van. Ha ehhez még olyan dolgokat is él át, amik számára nem voltak kellemesek, még inkább kihozzák belőle a rosszat.

Fontos azt is tudni, hogy bármi is történjen velünk, Isten azt kész a javunkra fordítani.
De még ez sem jelenti azt, hogy teljesen csak a szellemünkre támaszkodva mindent meg lehetne oldani, és nem kellene teljesen megfeledkezni a lélek dolgairól. Ne járj világi bulikba, hagyj fel ezzel az életmóddal! És mi van, ha valakinek mégsem megy? Meg kell nézni, miért nem, mi lehet az, ami miatt számára az a buli fontos, és miért fontos.

Úgy gondolom, karizmatikus tanítók sokszor csak azt mondják, térj meg a bűneidből, hagyd el a bűnös dolgokat, ne élj úgy, mint régen, mert közel az Úr visszajövetele, és ennyi. De mi van azokkal, akik évtizedeken keresztül próbálnak egy bűnből, rossz szokásból megtérni, de nem megy? Írtam ilyenről régebben, egy lányról, akit gyerekkorában az apja rendszeresen megerőszakolt. Amikor felnőtt lett a lány, nem tudott olyan hívő életet élni, amilyet szeretett volna. És neki mit használ, ha odavágják neki, hogy ne így élj, mert közel az Úr visszajövetele? Nem sokat. Ott a megértés használhat, ha nem csak szuperszellemi módon elküldi a pásztora, hogy nem óhajt vele többet foglalkozni, mert nem felel meg a kritériumainak. Ennyivel minden embert le lehetne írni, akik gyerekkorukban túl kemény dolgokon mentek keresztül? Nem hiszem, hogy Isten elutasítaná őket, még akkor sem, ha a pásztorok rossz képet állítanak be számukra Istenről, és elutasítják őket, ezzel komoly hitbeli válságot is előidézve az egyébként nem kicsi lelki válság mellé is. Azt fogják hinni, Isten számára is teljesen elfogadhatatlanok, ez pláne nem fogja őket motiválni arra, hogy Istennek tetsző életet próbáljanak élni, pláne, ha amúgy sem megy. Vagy, ha valakinek öngyilkossági gondolatai vannak, és ezzel keres meg egy szolgálót, aki azzal intézi el, hogy ezek a gondolatok az ördögtől vannak, és egyébként is, aki öngyilkos lesz, a pokolba kerül, ezek sok esetben nem oldják meg a problémát, az okát nem szüntetik meg. Lehet, hogy kiűzik az öngyilkosság szellemét, a depresszió szellemét, de ezeknek a szellemeknek is valami okuk van arra legtöbbször, hogy megkeserítsék a hívő életét, és ha ezt az okot nem szüntetik meg, nem sokkal vagyunk előbbre. Sokszor van a dolgoknak valami oka a mélyben, amivel szintén foglalkozni kell, nem elég az Ige mondogatása és a megtérésre, tökéletességre való buzdítás. Az embereket nem lenne szabad bűneikből megtérő automataként kezelni! Az ember több annál! Igaz, hogy a bűnökből megtérés a megoldás mindenre, de nem mindig megy automatikusan, és sokkal nagyon figyelmet kellene fordítania az egyháznak arra, hogy ha nem automatikusan megy, akkor hogyan megy, miért nehéz, mik az akadályok és azokra mi lehet a megoldás, stb. Ahogy egy karizmatikus prédikátor szavaira utalva írtam, sokaknál évtizedekig tart, míg meg tudnak térni bizonyos bűnökből, annak ellenére, hogy tiszta szívükből szeretik Jézust és neki odaszántan próbálnak élni. Mit ér az ilyen embereknek, ha egy tanítást hallgatnak, amivel azzal intéznek el valamit, hogy „térj meg", ha, mint írtam, nem mindig megy csettintésre a megtérés? Nem hinném, hogy boldogan, jó lelkiállapotban térnek haza a prédikáció után. Lehet mondani, hogy a hiba nem a tanításban, hanem az emberben van, de épp ez lenne a cél, hogy ezt a hibát kijavítsuk, és Isten sosem hibáztat, hanem a hibára megoldást kínál.

Napjainkban jó pár évtizede az új reformáció korszaka van. Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyeken az újjászületésről, Istennel való személyes kapcsolatról is már szó van, egyre több helyen. Ezek közül vannak, ahol annyira elmennek ebbe az irányba, hogy már semmi más nem számít, csak a bűnökből való megtérés, és az ember egyéb dolgaival egyáltalán nem foglalkoznak. Közben léteznek hagyományos gyülekezetek is, ahol nem beszélnek újjászületésről és Istennel való személyes kapcsolatról, és esetleg a lélek dolgai, a lelki folyamatok nagyobb hangsúlyt kapnak. Nemrég éppen ment a rádió, és egy hagyományos felekezeti alkalmat közvetítettek, ahol végig a megbocsátásról beszélt a pásztor. Végig a megbocsátásról beszélt, hogy mi az a megbocsátás, és miért nehéz, és közben egy szót sem ejtett Istenről, Jézusról vagy a Szentlélekről. Teljesen lelki, természetes módon közelítette meg a kérdést. Ez az, amivel a modern gyülekezetekben nem nagyon találkozunk. Egyfelől hasznos volt, hogy a megbocsátás lelki hátteréről is alapos áttekintést adott, és lehet, hogy ezzel több ember vált képessé megbocsátásra, akik hagyományos gyülekezetbe járnak, mint ahányan egy karizmatikus, megbocsátásról szóló istentisztelet után tennék. Másfelől probléma, hogy nem közvetítette Isten természetfeletti erejét a tanítás. Igazából a kettő közötti egyensúlyt kellene megtalálni. Az sem jó, ha sosem mondják el, hogy van lehetőség megtérni, újjászületni, és az sem, ha állandóan csak azt szajkózzák, hogy térj meg a bűneidből. Ettől még tényleg közel van az Úr visszajövetele, sok olyan dolog van a világban, ami erre utal, és talán már a nem hívőket is elgondolkoztatja. Nekem van egy ismerősöm, aki ő maga mondta, hogy nem hívő, de a koronavírussal kapcsolatos események kicsit elgondolkoztatták, hogy lehet valami abban, amit a Biblia ír. Ha közel is az Úr visszajövetele, most hirtelen mindenki képessé válik majd arra, hogy minden bűnéből megtérjen és úgy éljen, mint eddig még soha? (Annak ellenére, hogy sokaknak évtizedekre van szükségük, hogy megszabaduljanak, és az újonnan megtérőknél nulláról indul ez a folyamat ma is.) Én nem tudom, minden lehet. De a korábbi tapasztalatok nem azt mutatják, hogy az ember hip-hop egyik pillanatról a másikra minden bűnét teljesen el tudja hagyni, mert összetett lelki folyamatok húzódnak meg a háttérben sokszor, amiket szeretnek a karizmatikus tanítók teljesen figyelmen kívül hagyni, ezzel egy szellemi gép szintjére degradálva az emberi lényt. De mégis, akkor hogyan fog Jézus egy szeplő nélküli egyházat itt találni, amikor visszajön? A gonoszság sokasodik az emberekben, a hívőket is támadások érik, és valójában nem is várható el, hogy egyik pillanatról a másikra lerázzon magáról minden hívő minden akadályt. Lehet rá törekedni, és tényleg örülnék, ha tévednék, és egyből menne, de nem ez a tapasztalat. Mégis, hogyan lesz? Nem tudom, egyedül Isten tudhatja.

A jelenlegi helyzetben több szabadideje van sokaknak, nekem is. Sok mindennel foglalkozom ilyenkor. Eszembe jutott, hogy itt van ez a blog, de ide nem nagyon írogattam ebben az időszakban még, nem hogy az átlagosnál többet nem, de egyáltalán nem. Ezt elkezdem pótolni.

Többféle nézőpontból lehet nézni ezt a jelenlegi helyzetet, ami sokunk életében teljesen egyedülálló, meglepő, döbbenetes, félelmetes, és még sokféle jelzővel lehetne illetni. Valóban ledöbbent engem is, hogy olyan világméretű esemény történik, ami az emberek életét jelentősen megváltoztatja, lekorlátozza. Nem folytathatjuk az életünket, mindennapjainkat úgy tovább, ahogy eddig. Sokaknak a munkahelye is bezár. Nincsenek istentiszteletek, ami talán a legmegdöbbentőbb, hogy ahol a leginkább találkozni lehet az élő Istennel (a mi istentiszteleteinken legalábbis - nem tudom, mások istentiszteletein ez hogyan van), az a hely is kénytelen szünetelni. Megdöbbent, hogy Isten ezt hagyja, megengedi. De még így is ezerszer jobb helyzetben vagyunk azoknál, akiknél keresztényüldözések vannak, és ezért nincs istentisztelet, vagy pedig nem tudja az ember biztosra, hogy onnan élve hazaérhet-e.

Az Interneten keresztül sokféle keresztény tanítást hallani a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan. Különböző bibliai eseményekhez hasonlítják a jelenlegi helyzetet. Szóba került pl. az egyiptomi fogság, vagy Noé bárkája, ahol se ki, se be egy jó pár évig vagy hónapig. De ott van például az is, amikor Heródesnek jött a döntése, hogy megöl minden két év alatti gyermeket, így Józseféknek is el kellett hagyni lakhelyüket és két évig máshol húzni ki, ez sem épp egy ideális, szabadságban gazdag időszak lehetett nekik. És még sorolhatnám, hogy tanítók, prédikátorok milyen bibliai példákat hoznak, de nem ez a célom.

Amikor beállt a jelenlegi helyzet, elgondolkoztam azon, hogy ez engem mennyiben fog érinteni, mennyiben fogja érinteni mindennapjaimat és azokat a dolgokat, amelyek számomra mindennapjaim során fontosak. Számomra fontosak, mert én fontosnak tartom. Fontosnak tartom, hogy bizonyos céljaim felé törekedjek, küzdjek, egyre közelebb kerüljek, sokszor teljesen tanácstalanul, mert Isten segítségét nem kapom meg olyan mértékben, ahogy úgy érzem, szükségem lenne rá, de azért próbálom csinálni, néha kissé kétségbeesve, frusztráltan. Ennek most vége, legalábbis egy ideig. A jelenlegi helyzetben úgyse igazán tudok tenni semmit céljaimért, így a frusztrációt is bátran feladhatom, mert semmi értelme. Pihenő. Egy másik dolog, hogy egyébként is sokszor nehezen mozdulok ki itthonról, és ott van bennem, hogy ki kell mozdulni, menni kell, és ha nem így teszem, akkor elégedetlen vagyok magammal, de mégse tudom másképp csinálni, marad az elégedetlenség. Most ennek is vége. Úgyse nagyon érdemes mostanában kimozdulni, csak a létfontosságú dolgok miatt. Ott van az, hogy sokszor bezárkózom, nem sok emberrel tartom a kapcsolatot személyesen, és emiatt is elégedetlen vagyok magammal, hogy másképp kéne csinálni, de mégse tudom másképp csinálni. Most ennek is vége, úgyse nagyon lehet személyesen találkozni emberekkel. Sokszor a gyülekezetben is frusztrál az a sok ember, hogy mennyien vannak ott, egyszerre voltam értük hálás, és egyszerre menekültem volna ki onnan miattuk, és ez sokszor okozott komoly problémát, sokszor emiatt nem mentem gyülekezetbe. Illetve nem pontosan ez az oka, de talán így tudom a leginkább megközelíteni. És most az ezzel kapcsolatos terheknek is vége, nincs istentisztelet, nincs az ezzel járó frusztráció sem. Igaz, az Úr jelenléte sincs meg olyan szinten, ahogy ott lehet oda bemenni, ez egy másik égető, érthetetlen kérdés. Igazából várható volt az én életemben egy ilyen, ami most van. A koronavírus előtti fél évben voltam olyan két kereszténynek mondható összejövetelen, ami (ha nem is énrám való tekintettel), de pont úgy volt megszervezve, hogy azok a bizonyos frusztrációk, amik akár az istentiszteletekhez is köthetők, nem jöhettek elő. Ez is elgondolkoztatott kicsit, hogy Isten itt valamit ügyködik. Erre most bejött ez az időszak, ahol ezek a frusztrációk teljesen ki vannak lőve. Saját életemre nézve ez már teljesen elgondolkoztató. Tud Isten erről a problémámról, erről a terhemről, amiről sokszor beszéltem Neki, de úgy érzem, soha nem válaszolt rá, nem segített, és most mégis valami jelét adja annak, hogy tud erről, és olyan helyzetekbe juttat, ahol ezek a terhek nem nyomnak össze. Ezen most, jelen sorok írása közben gondolkodtam el. Nem szeretek ennyire személyes dolgokat leírni itt, de valószínűleg úgyse sokan olvassák ezeket a sorokat a statisztikák szerint. Aki meg eddig eljut az olvasásban és nem zárja be a böngészője ablakát, miután a karantén és koronavírus szavakra rákeresett böngészőjében, mert talán nem is onnan tévedt erre az oldalra, az valószínűleg meg fogja érteni.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy beáll egy olyan állapot, mint most. Úgy értem, sosem gondoltam volna, hogy Isten odatesz egy stoptáblát az önmagammal való elégedetlenkedésem és frusztráltságom elé ilyen módon.
Tehát ez a helyzet velem most. De mi a helyzet másokkal? Mások életébe nem láthatok bele. Lehet, van olyan, aki hozzám hasonlóan éli meg az egészet, mert hasonló a személyisége, élethelyzete. Lehetnek emberek, akik állandóan utaztak az ország, világ egyik végéből a másikba, és most hirtelen vége. Lehetnek, akik börtönben vannak. Gondolom, ők azt mondják, hogy mi úgyis mindig itt vagyunk, nekünk teljesen mindegy, hova lehet menni, hova nem, lehet-e érintkezni más emberekkel vagy nem, és talán egyáltalán nem hat ki az életükre a jelenlegi helyzet.

Vannak céljaink, amik felé törekszünk. Céljaink, terheink, amik néha fontosabbak, mint Isten. És akkor Isten egyszer csak valami teljesen váratlan módon közbelép úgy, hogy megengedi, hogy a világot elárassza a koronavírus. Egy keresztény embernek nem annyira fontosak a céljai, hogy éljen-haljon értük. Akármilyenek is legyenek a körülmények, bármi is történjen, nem annyira lényeges, nem annyira érint minket rosszul, mert nem a körülményektől függünk, hanem Istentől. A saját életünknek, céljainknak eleve nem tulajdonítunk akkora jelentőséget, hogy ha bármi is történjék, az hidegzuhanyként kellene, hogy érjen. Megy minden tovább, tovább keressük Isten akaratát és igyekszünk megváltozott életmódunkat is ehhez igazítani. Ez egy alap dolog a keresztény életben, az alázat, vagy önmegtagadás, ami nem a teljes céltalanságot jelenti, hanem azt a készséget, hogy a céljainknak ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget. Jézus arra kért minket, hogy Ő legyen az Út, a Cél maga az életünkben elsősorban. Ez egy fantasztikusan jó húzás volt Tőle! Az ilyen koronavírusos helyzetekben mutatkozik ez meg igazán, hogy mekkora előnye van, ha nem arra építettük fel az életünket, hogy az ország vagy a világ egyik végéből a másikba utazgatunk rendszeresen, hanem Őrá építettük életünket. Vagy, ha nem a vállalkozásunkra építettük fel életünket, amit most ideiglenesen szüneteltetni kell, mert jelen helyzetben úgyse venné igénybe senki a szolgáltatásunkat, hanem Jézusra építettük az életünket. A bevételünk, sőt a boldogságunk nem a vállalkozásunktól, életmódunktól függ, hanem Jézustól, ő adja a bevételi forrásokat és a boldogság forrása is Ő maga.

Sok nem hívő ember ilyenkor megrendül. Elveszti a munkáját, csődbe megy a vállalkozása, és ezzel együtt úgy érzi, csődbe megy az élete is. De valójában csak azért, mert az életének a forrása nem Jézus. Vannak nem hívők, akik egyáltalán nem akarnak tudomást venni a jelenlegi helyzetről és a korlátozásokról, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy "maradj otthon!". Őket nem érdekli, élni akarják az életüket, és azokat nevezik bolondnak, akik komolyan veszik ezeket a korlátozásokat. Azt az elvet vallják, hogy „élni és élni hagyni" (ami nem igazán van összhangban a Biblia elveivel). Azt találják ki például, hogy akik ezeket komolyan veszik, azok rettegnek, és hogy ők ugyan nem csatlakoznak hozzájuk. Én pedig nem rettegek. Látom, hogy Isten ki akar fordítani a terheimből, és ehhez most egy nagyon rendkívüli helyzetet használ fel.
Sajnos sok ember nem ismeri Istent, nem tud róla, hogy az életét át lehet adni Jézusnak, és lehetséges, hogy már Jézus legyen az élete Ura, ne ő maga. Őket érinti nagyon kellemetlenül ez az egész. Őket, akik az „élni és élni hagyni" elvet vallják. Nem volt soha akkora segítség még Jézus fantasztikus ajánlata, hogy ne a mi életünk, életmódunk legyen a legfontosabb számunkra, hanem Ő maga, mint most. Ebben az időszakban csak ez a fantasztikus ajánlat segíthet azoknak, akik nem ismerik Istent, nem csak az örök élet miatt, hanem a jelenlegi helyzetben a Jézus által kínált életmód elfogadása, a gondolkodásmód megváltoztatása. Teljesen máshogy éljük meg ezt az egészet, ha azt vesszük észre, hogy Isten munkálkodni akar ezáltal az életünkben, és nem azt számolgatjuk, hogy hány fertőzött van a világban.

Hajlamos vagyok a halogatásra, amivel éppen szilveszterkor szembesített az Úr. Így már úgy vághattam neki az új évnek, hogy ez ellen céltudatosan harcolni fogok. Talán máskor is jött már szembe ez a felismerés, hogy halogatom a dolgaimat, de nem talált be, nem tudtam vele mit kezdeni. Most sem változtam halogatóból nem halogatóvá, de legalább nagyjából minden konkrét esetben látom, hogy most azért nem csinálok valamit, amit csinálhatnék, mert a halogatás ott van, és küzdeni kell ellene. Írtam végül egy hete egy kis listát, hogy miket kéne megcsinálni, és ahogy megcsináltam belőle egy-egy dolgot, azt kihúztam a listáról. Pár nap alatt a listáról eltűnögettek a tennivalók, egyre kevesebb lett. Én magam is próbáltam tudatosan ráfeküdni, hogy ezt meg ezt még akkor is meg kell csinálni, ha nincs hozzá kedvem, indíttatásom, vagy bármim.
Volt előtte istentiszteleten egy erőteljesebb szolgálat, ahol mindenkiért imádkoztak személyesen külön-külön, és előtte mindenkinek gondolnia kellett valami dologra, amit az Úr elé visz, valami betegséget, valami problémát, vagy valamit, amiben áttörésre, változásra lenne szüksége. Azt kérte a gyülekezet vezetősége, akinél valamilyen gyógyulás, változás vagy bármi történik és publikus, írja meg majd emailban a gyülekezetnek. Éreztem, hogy az istentisztelet hatására erőre kaptam, nagyobb erő van bennem, mint előtte volt, és az Urat is gyakrabban keresem azóta. Gondoltam, ez nem akkora dolog, de végül arra jutottam több nap után, hogy ezt is megírom a gyülekezetnek, hiszen belegondolva ez egy pozitív változás, és mások is már sokan éltek át hasonlót, és ha olvassák majd a mailemet, biztos jó érzés fogja eltölteni őket, hogy az Úr végzi a munkáját. A hét elején a teendőim közé a listára felírtam ezt is, hogy "emailt írni a gyülinek", de valójában nagyon halványan volt ott ez a gondolat, hogy tényleg emailt írjak. Gondoltam, ez nem akkora dolog, ami történt velem, nem volt természetfeletti gyógyulás vagy ahhoz hasonló nagy horderejűnek tűnő dolog. De aztán érlelődött bennem az egész, hogy a kis dolgok is éppen annyira fontosak és lényegesek, mint az elsöprő erejű változások, természetfeletti gyógyulások, és ha ennek nem tulajdonítok akkora jelentőséget, akkor a nagyobb dolgokat sem "érdemelném meg". Becsüljem meg ezt a kicsit is, és akkor majd később lehet, hogy lesz még nagyobb bizonyság, változás az életemben! Megírtam hát emailben, hogy mi történt, és jött is a pozitív válaszlevél, hogy ez nagyon jó. Istentisztelet alatt is megemlítették, hogy valaki megírta a bizonyságát, és hogy ez milyen jó, és hogy pont ilyen dolgokra van szükség.

Ezzel az egésszel azt akarom mondani, hogy az ember hétköznapi teendői nagyon nyomulnak, nagyon nyugtalanítják, hogy ezt is és azt is meg kéne még csinálni. De ha Isten valamit megváltoztat bennem, akkor utoljára hagyom, hogy arról másoknak beszéljek. Nem csak, hogy utoljára hagyom, de még fontosnak sem érzem, mert azt gondolom, ennél úgyis mindenki csak nagyobb dolgokat élt át Isten jelenlétében. Isten dolgai nem süketítik meg az embert, nem vakítják el, hanem szépen "megbújnak" a háttérben, és nekünk kell leporolni róla, ami rákerül és előtérbe hozni és fontosnak tartani! Isten nem úgy szól az emberhez, hogy na most aztán gyerünk, mondd el az embereknek, hogy mi történt, mert ez mindennél fontosabb! Isten mindig halkan szól, és nekünk kell lecsendesítenünk magunkat és komolyan venni azokat a dolgokat, amiket Isten elvégzett bennünk. Nagyon háttérbe szorulhat Isten munkája az életünkben, ha nem figyelünk! Megörülünk, hogy történt valami, megérintett az Úr, megváltoztatott, de kicsivel utána már el is felejtjük ezt és a hétköznapi teendőink lesznek fontosabbak. Persze csak akkor, ha engedjük. Lényegében mindig Isten a legfontosabb, és az Ő munkája, sokszor pedig pont fordítva érezzük. Hagyni kell, hogy a mag jó helyre essen, és ne fojtsa el a sok teendő, a világ dolgai azt, ami ki akar növekedni belőle!
Van, amikor az Úr szólni akar, be akar vinni a jelenlétébe, és ekkor félre kell tennem az éppen aktuális teendőimet. Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire megérintett, amikor megtudtam, hogy amikor Jézus meggyógyíott embereket, arra milyen kifejezés van az eredeti görögben. Aznap este újra eszembe jutott ez és ízlelgettem azt a görög szót és éreztem az Úr jelenlétét. Igen ám, de közben volt más dolgom is, amivel készen akartam lenni mielőbb, és inkább azzal foglalkoztam. Pedig ilyenkor félre kell tolni mindent, ha úgy érzed, hogy az Úr most veled akar lenni, most meg akar érinteni, közel akar jönni hozzád, a többi dolog ráér! Késznek kell lenni életünk minden pillanatában arra, hogy amivel éppen foglalkozunk, azt félretegyük egy kicsit és az Úrra figyeljünk, mert lehet, éppen akkor akar velünk közösségben lenni és közel jönni hozzánk!

Változnak az idők. Én el vagyok maradva a modern technológia kihasználásával. Számomra a számítógép talán mindig csak az az eszköz marad, ami elé az ember az asztalnál leül, püföli a billentyűzetet, toligálja az egeret, bámulja a képernyőt. Okostelefonból egy régi típus van nekem, amit netezésre egyáltalán nem használok. Talán csak a fényképezés miatt döntöttem úgy öt éve, hogy ilyen készüléket veszek, akkor is az egyik legolcsóbbat, mert tudtam, hogy sok mindenre úgyse kell. Az SMS írásától falra másztam, mert mindig kijavítja a gép a szavaimat, arra, amiről ő úgy gondolja, hogy az jobb, és ezt a funkciót ki se lehet kapcsolni. Továbbá, megjeleníti az egész billentyűzetet a marokban elférő kijelzőn, amin gépelni szintén szenvedés. Viber csak azért van a telefonomon, mert ha ott nem lenne, akkor nem tudnám az asztali számítógépen használni. Letöltöttem még a telefonra egy virtuális zongorát, amit félévente ha használok. Van egy alkalmazás, amivel sokkal olcsóbban lehet telefonálni, ezt szoktam is használni. Letöltöttem egy PDF nézegetőt, amin a vonatjegyet tudom bemutatni, ha vasúttal utazom, de a vonatjegyet is asztali számítógépen veszem meg neten keresztül, és onnan másolom át telefonra, még ha ez röhejes is. Az is röhejes, hogy kb. 5 év után jöttem rá, hogy van jack csatlakozó a telefonon, és le lehet tölteni hanglejátszó alkalmazást, így a 10 éves MP3 lejátszómra sincs már szükség, de még ezt a lejátszót se használtam. Ezzel vége is annak, hogy mire használom a telefont telefonáláson kívül. Illetve vége is lenne, ha nem lenne Biblia alkalmazás, amit szintén nem rég töltöttem le, erről már írtam is ebben a posztban.

Régebben nem gondoltam volna, hogy én is engedni fogok a modern technológiának, és istentiszteleten én is telefonról fogom nézni a Bibliában az igéket, melyek elhangzanak. Egyik vasárnap otthon felejtettem a jegyzetfüzetemet, és azon kezdtem gondolkodni, kitől lehet kérni tollat, papírt. Végül a telefonomba jegyzeteltem, és ez a fajta jegyzetelési mód annyira megtetszett, hogy azóta is oda jegyzetelek. Pedig egész addig utáltam azt, ahogy írni lehet a telefonnal akár sms-t is, kijavítja a szavakat teljesen másra, ezt a funkciót kikapcsolni se lehet, kicsi a képernyő és nehéz pont arra a betűre bökni, amelyikre kell. Istentisztelet alatt azonban mintha egy másik világba lépnék, és minden más, még a telefont használni is más, nem zavar, sőt tetszik, ahogy abba lehet jegyzetelni.

A modern bibliaalkalmazáshoz sokféle bibliafordítást lehet letölteni, le is töltöttem anno egyből vagy húszat. A képernyőn egyszerre akár két fordítást is lehet párhuzamosan olvasni. Legutóbb vasárnap jött egy ötlet, hogy egyiknek megnyitom az eredeti görög szöveget. Istentisztelet előtt elkezdtem olvasgatni a János evangéliumát a Károli-fordításban, és közben nézegettem a görög szöveget is. Sajnos nem jelzi ki jól a telefon az összes görög karaktert, néhány betű nem jelenik meg. De még így is szinte döbbenetes volt, hogy mennyi pluszt adott hozzá az a pár szó, amit a görögben felismertem. Régebben kicsit foglalkozgattam az újszövetségi görög nyelvvel, ami azt jelenti, a létigét és a névelőket ismerem, és néhány olyan igehelyet, ahol ezek fordulnak elő. Tehát gyakorlatilag semmit nem tudok ezen a nyelven. Talán mindenki, aki hallgat tanításokat, felszed valami nagyon alap görög szókincset is, sok év alatt megemlítenek dolgokat, akár istentiszteleteken is, hogy a görög hogyan fejezi ki. Közismert talán a pszükhé és a pneuma közötti különbség, vagy a biosz és a dzóé közötti különbség, vagy hogy a testre is több szava van a görögnek, például a szárksz fejezi ki magát a fizikai testet. Van pár közismert szó, pl. az anthroposz embert jelent (innen az antropológia szavunk), vagy kikövetkeztethető a fotó szavunk alapján, hogy a fósz fényt jelent. Na, szóval a János evangéliumát kezdtem olvasgatni Károli fordításában, és közben oda-odapillantottam a görög szövegre is. Az a pár szó, amit megértettem a görögből, megdöbbentő erővel hatolt belém. A János evangéliumának elején szó van az Igéről, hogy kezdetben volt, majd szó van emberekről. Szó van életről, ami az Igében volt, ami világosság az emberek számára. A világosság és az élet szavak az eredeti görögben mintha valami más jelentést is hordoznának, mint magyarul, valami mennyeit. Ott van mellette az ember szó is, akihez eljött a világosság, az élet, és a görög szavakat látva, sokkal jobban át lehet érezni, hogy ezek a nem hétköznapi, mennyei dolgok behatoltak a profánba, az emberi létbe. Ez pont olyasmi, mint amikor a Szentlélek megérinti az embert, vagy talán pont meg is érinti, ahogy ezzel az egésszel az eredeti görög szövegben a nyelv útján szembesülünk. A görög fósz (φῶς) és dzóé (ζωὴ) szavakban mintha valahogy fizikailag is ott lenne, amit jelentenek: az a világosság, az az élet, és megérintene olyankor, amikor olvasom. Talán megszoktuk a magyar szavakat, és önkéntelenül is gondolunk valamire, amikor halljuk, olvassuk ezeket a szavakat. Akaratlanul is elképzeljük az élet szót hallva vagy olvasva a biológiai életet, vagy a fény szót hallva a lámpafényt, napfényt. A görög szavakkal kapcsolatban nem tudtak kialakulni ilyen tudatalatti asszociációink, így azok jobban képesek nem profán jelentést is hordozni.

Istentisztelet alatt is megnyitottam a Károlival párhuzamosan a görög fordítást is, amikor felolvastak a Bibliából, és a Károlit követtem, de néha a görög szövegre is rápillantottam. Istentisztelet után rendkívüli "hiányérzetem" volt, hogy én másnap is azt szeretném, hogy legyen istentisztelet, és követni akarom a Károli fordítás mellett a görög szöveget is, annyira sokat adott, annyira jó volt kapni belőle valamit.

Ma délután gyaloglás közben felütöttem digitális Bibliámat, ott "nyílt ki", ahol istentiszteleten abbahagytuk, a Máté 15.29-nél:

És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle. És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét. (Máté 15. 29-31.)

Elolvastam ezt a részt, és gondoltam, megint megnézem a görögöt is, bár lehet, úgyse sokat fogok érteni belőle. Ott volt az a szó, "meggyógyítá". Egy pillanat alatt átfutott rajtam, hogy ilyen lazán elintézi egy szóval, hogy "meggyógyítá", mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lenne, pedig itt sánták, vakok, némák, csonkák és sok egyebek gyógyultak meg, épültek fel, ami azért orvostudományi szemszögből sem piskóta. Az ember meg csak olvassa a Bibliát, hogy ja igen, ez is volt, az is volt, ja, igen, meggyógyultak, olvassuk tovább. Egy pillanat alatt átfutott rajtam az is, hogy mi van, ha most a "meggyógyít" szóra valami olyat találok a görögben, amitől dobok egy hátast. Nem tudom, honnan jött ez a gondolat, de pont így is lett. Megnéztem, mi van a görög szövegben, és ezt olvastam: etherápeuszen (ἐθεράπευσεν). Rögtön a "terápia" szavunk jutott eszembe, és egyszerűen annyira telibe talált, hogy amikor Jézus betegeket meggyógyított, azt ezzel a szóval lehet kifejezni, hogy majdnem elejtettem a telefont gyaloglás közben. Ott akkor éreztem, hogy most úgy telibe kezd kapni Isten jelenléte, hogy csak na, egy nagy megtisztuláshoz, felszabaduláshoz hasonló érzés járt át, amit leginkább csak istentisztelet közben szoktam érezni. "Etherápeuszen, hát ez óriási!!!" - valahogy így folytattam utam, majd egyéb teendőim miatt félre kellett ezt tennem. De aztán újra bekapcsoltam később a telefont, és megint ott volt az az igevers. Tovább ízlelgettem magamban, hogy a "meggyógyította" görögül etherápeuszen, és valami leírhatatlan öröm járt át, és ahogy egyre csak ízlelgettem magamban ezt a magyar és görög szót, ez az érzés egyre csak fokozódott. Lehet, valamikor ilyen egyszerű Isten jelenlétébe belépni és Vele lenni, hogy nem kell mást csinálni, csak két szót "ízlelgetni" magamban.
Mindenki tudja, mit jelent pontosabban a terápia, itt nem is akarom osztogatni az észt és megmagyarázni, hogy miben más, mint egy gyógyítás, és miért jelent valami többet.

Korábban János evangéliumának egész első fejezetét meghallgattam a Youtube-on eredeti görög nyelven, bár nem sokat értettem belőle. Viszont egy kis rész nagyon megragadott: Az Ige testté lett. A görögben a testre a szárksz szót használják, és akkor hirtelen nagyon átjött és megérintett, hogy a mennyei az teljesen földi, hús-vér testben született meg. Valamiért az eredeti görög szavakból sokkal jobban átjön az, hogy a mennyei és a földi az két külön valóság. Átjön az, hogy a mennyei az mennyivel csodálatosabb, mint amit mi itt a Földön megszoktunk. És átjön az is, hogy ez a mennyei eljött ide a Földre, és egészen közel jött az emberhez.

Mintha a görög Bibliában a betűk is hordoznának valamit Isten jelenlétéből, nem csak a szavak. Ha csak nézegetek egy görög szót, vagy annak egy betűjét, akkor is mintha közelebb érezném magam Istenhez. Minden ióta, minden pontocska is hozzáad valamit, minden kis mellékjel számít a görög betűkön. Azt hiszem, ha ránézek az eredeti görög Bibliában egy görög betű mellékjelére, azon keresztül is szólhat hozzám Isten valamit, a jelenléte, ereje mintha ott lenne benne. Ez talán nem is olyan meglepő, hiszen az írott ige is maga Jézus. Egyszerre csak egy kicsi részével tudunk találkozni, nem láthatjuk szemünk előtt egyszerre az egész Bibliát eredetiben elejétől a végéig - pedig jó lenne. De ha látnánk is, akkor sem lenne képességünk egyszerre az egészet befogadni, hatékonyan érzékelni, fizikai korlátaink miatt.

Találtam egy jó netes, eredeti görög Bibliát: www.nestle-aland.com. Ez a betűtípus miatt tetszik jobban a többinél, és az összes mellékjel is szépen látszik, amik mind Isten jelenlétét hordozzák, akkor is, ha ma már nem is tudjuk rekonstruálni, hogy mit is jelölnek. Tényleg jó, ha egyetlen ióta vagy pontocska sem veszik el.

Talán sokan nem értenek engem, és én sem gondoltam volna pár órával ezelőtt, hogy amikor vészesen közeledik a 2020-as év, itt fogok üldögélni a Nameless Blog előtt és gépelni a bejegyzéseket. Délután elkezdtem imádkozni, és közben több gondolat is feljött bennem. Az egyik ilyen gondolat ihlette a szintén ma délután írt másik bejegyzést a keskeny útról és a szeretetről. Más emberek leginkább valami buliba készülnek, hogy majd mulatnak egy nagyot, és imádkozás előtt én is éreztem picit, hogy milyen dolog már, hogy én nem ezt teszem, hanem elvagyok a kis világomban. Ahogy imádkoztam, átjött újra, hogy nincs fontosabb Istennél, mert annál többet, jobbat, mint amit Ő nyújthat, nem nyújthat senki, semmi, sem a szilveszteri bulizás. Nem lenne a bulizástól előbbre az életem, viszont Isten előreviheti azt. Vannak az életemben területek, ahol érzem, hogy valami hiányzik, valamit másképp kéne csinálnom, és nem jövök rá, mit, hogyan kéne másképp csinálnom, de ahogy most van, az nem az igazi. Míg más területeken nagyon is azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Keresni kell Isten akaratát, közben a saját elképzeléseimet is át kell gondolni és nem riadni vissza a saját elképzelésektől sem, és majd ha Isten úgy gondolja, kiigazítja azokat. Vagy az is lehet, teljes egészében Isten elképzeléseit kell keresnem - ami viszont jöhet úgy is, hogy a sajátomat kezdem megvalósítani. Nem tudom még. Keresni kell az Ő jelenlétét, hogy megmutassa... de mit is? Azt mutassa meg, hogy mivel tudom Őt a leginkább szolgálni. Tehát saját elképzeléseimet ennek alá kell rendelnem, Isten országát és az Ő igazságát kell keresni, nem pedig azt, hogy nekem hogy lenne a legjobb vagy mi lenne a legjobb. Persze a kettő nem is zárja feltétlen ki egymást, később az nekem is a legjobb lesz, szóval csak menni kell előre, nem egy helyben maradni, aztán a többi majd idővel kiderül. Menni előre, és nem a múlttal foglalkozni. Igazából azért kezdtem írni ezt a posztot, mert a blog.hu feldobott egy másik blogot, ahova a blogíró tegnap ezt írta az elejére, először csak ezt akartam ebbe a posztba beilleszteni:

Mit adott nekem 2019?

Ahogy a híres dalszöveg is mondja: Menj az úton, menj tovább. Ne nézz, ne nézz vissza már! Nem vagyok egy múltban élő típus és nem is szokásom sopánkodni azon, ami elmúlt, inkább előre tekintek...

Ennyi jelent meg elsőre abból a másik blogból, amit egy számomra ismeretlen ember ír (traveladdict néven). Az biztos, hogy az idézett rész teljesen összhangban van a Bibliával. Ahogy az előző posztomban írtam, a keskeny út nem egy kényszer, hanem egy lehetőség, ez az út előrefelé vezet, előre kell menni rajta tovább, és, ahogy Pál apostol is írja, félretenni minden megkörnyékező bűnt és a múlt dolgait, és előre nézni:

Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. (Zsid. 12.1.)

 

Bízd Újra Életed Krisztusra!

A keskeny úttal kapcsolatban nekem mindig valamiféle előírás jutott eszembe, amit be kell tartani. Egy előírás, egy parancs, hogy a keskeny úton kell járni. Egyfajta vasszigor, hogy ott a széles út, és ott a keskeny út, és Isten jól megparancsolja, hogy ha akarod, ha nem, ha tetszik, ha nem, a keskeny úton KELL járnod, mert ha nem, akkor... Ez azonban így ebben a formában egy rossz elképzelés. Istennél nincs olyan, hogy „kell". Semmit sem kell. Mindent szabad, mindent lehet. Az ember saját belátásától függ, mit tesz, mit nem tesz.

Ami viszont fontos, az Istennel való személyes kapcsolat. Amikor az ember megtér, talán egyből be is látja, hogy ez az, amire neki szüksége van, nem más dolgokra. Talán megtérés után egyből eljut erre a felismerésre az ember: Isten kell, igazából mást, jobbat még senki nem tudott mondani nekünk, mint amit megtéréskor megtapasztaltunk. Nyilván megtéréskor sem lesz az ember hirtelen egyik pillanatról a másikra tökéletes, és az ember még ekkor is ápol bizonyos közösséget olyan dolgokkal, melyek nem Istentől valók. De jobb esetben egyre kevesebbet. Jobb esetben? Az ember élete sosem olyan egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Érik az embert nehézségek, sokféle dolgot hordozunk, örököltünk a múltunkból vagy a szüleinktől, amik nem Isten szerint valók, és az ezekkel való birkózás közben néha úgy érezzük, mi maradunk alul. Nem mindig olyan egyszerű ez, erre utaltam is egy régebbi bejegyzésben: valaki megtért, de utána újra meg újra ugyanazt a bűnt elkövette, pedig nem akarta, és bizony bizonyos dolgokból évtizedekig is eltart, mire kimászunk. Hiába mondják egyesek, hogy meg kell térni ebből és ebből a bűnből és kész, és mást nem mondanak hozzá -  mert nem megy ilyen könnyen. De mehet ilyen könnyen is, ha valakinek esetleg így menne, az csak jó, nem akarom senkibe belekényszeríteni a gondolatot, hogy ez nehezen, lassan kell, hogy menjen. Viszont tény, hogy az ember nem könnyen igazítja teljes útját Isten akaratához, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, hanem ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, amik számára fontosak, de valójában nem egyeztethetők össze a keresztény életvitellel.
Ma már, hála az Úrnak, elég jó útmutatást, segítséget kapunk ehhez, mivel már eleve Jézus meghalt és feltámadt, ezáltal lehetővé tette a szabadulást. De nem csak ezért vagyunk jó helyzetben, hanem mert ma Istennek egyfajta erősebb jelenléte van itt velünk, mint régebben (jó pár évtizede) volt, úgy gondolom. A rendszerváltás előtti időszak finoman szólva nem kedvezett sem az egyházaknak, sem a keresztény hit gyakorlásának, külön kiváltság, hogy nem kell titokban gyakorolni a hitet, bárki szabadon elmehet bármilyen gyülekezetbe, ott megtérhet (már ha olyan a gyülekezet, hogy nyíltan, egyértelműen elmondják és középpontba állítják, mi az a megtérés - sajnos ma is sok, magát kereszténynek nevező közösség van, ahol ezzel nem, vagy alig foglalkoznak), betöltekezhet Szentlélekkel. És igen, napjainkban a Szentlélek erősebb jelenléte is tapasztalható, ami a hívőknek külön segítség ahhoz, hogy a keskeny úton tudjanak járni, tehát több szempontból is jó helyzetben vagyunk! Olyan közösségeket is támaszt Isten ma már, ahol egyértelműen elmondják, mi a bűn és mi nem bűn*, világos útmutatást kaphatunk. És ez nem természetes, ezekért hálát adhatunk, hogy így van, ez külön kegyelem, amiért mi semmit nem tettünk, Isten mégis adja nekünk.

Azonban a keskeny úton járás még így sem egy vasszigort tükröző parancs, hanem egy lehetőség. Mi magunk láthatjuk be, hogy nincs más út, mert minden más út hiábavaló. Meg lehet próbálni, de előbb-utóbb úgyis rájön az ember, hogy ezzel most nem lettem előbbre. De megtéréskor is már eleve Isten belénk helyezi Szellemét, tüzét, és már ezért is látjuk, tudjuk, hogy más utat nem érdemes erőltetni. Ami a legcsodálatosabb, hogy Isten nem kényszeríti ezt ránk, hanem magunktól egyszerűen felismerjük, hogy ez az Út az igazi, amit Ő kínál. Így az ember önként fogékonnyá válik a jóra, teljesen önként! Nem azért, mert erkölcsi oktatást kap, vagy mert annyit érvelnek mellette, hogy ez a jó, hanem egyszerűen azért, mert Isten megérint a semmihez sem hasonlító jelenlétével, szeretetével, és egyszerűen biztosak leszünk benne, hogy ez a legjobb dolog, és ez kell. Erre csak Ő képes.

* Kiegészítés: mi a bűn, és mi a nem bűn? Semmiképpen nem jó a sötétben tapogatózni, hogy mi bűn, mi nem bűn. Régebben többféle felekezetben megfordultam, de a legtöbb helyen nem mondták el egyértelműen, mi bűn, mi nem. De ma már van olyan is, és remélhetőleg ez fog nagyon elterjedni, hogy részletes tanítást kapunk arról, hogy mi a bűn, a Biblia alapján az összes létező bűnt felsorolják és megmagyarázzák, hogy az mit jelent. Ennek látszólag lehet árnyoldala is, mert amikor az ember felismeri a bűneit és esetleg pont nem is tud belőlük szabadulni, akkor bűntudat nehezedik rá, amivel nem lesz előbbre - ezt leginkább nem hívők szokták mondani, és a kereszténység egyik árnyoldalának tartani, miközben azonban nem ismerik a kereszténység alaptanítását, ami az Istennel való személyes kapcsolat, és így mindent teljesen máshogy fognak értelmezni és hibát találnak benne, hiszen az Istennel való személyes kapcsolaton áll vagy bukik minden, amit a nem hívők nem érthetnek. Az Istennel való személyes kapcsolat nem azonos azzal, hogy naponta elmondok egy imát, vagy akár öt, tíz, száz imát, főleg olyanokat, amiket szóról-szóra ugyanúgy mondok mindig. Ha Bibliát olvas valaki, és imádkozik is, még önmagában az sem jelent feltétlen személyes kapcsolatot Istennel. A megtérés a kulcsszó, amire itt a poszt elején is utaltam, és amiről már többször írtam, többek között a blog legelső bejegyzésében is. A lényeg, a bűnökkel kapcsolatban fontosnak tartottam hozzátenni: ne az legyen, hogy a bűneinket felismerve egy újabb teher kerül a nyakunkba, ami a bűntudat! Van Isten szerint való bűntudat is, ez nem teher, hanem egy erő, amely kifele húzza az embert a bűnből! A bűneink felismerése után, a hosszú bűnlistát megismerve, melyet elénk tárt a gyülekezet vagy a tanítónk, ne ijedjünk meg magunktól és ne essünk depresszióba a bűneinket felismerve! Senki sem tökéletes! A bűnök feltárásának célja a bűnökből való szabadulás, nem pedig a bűntudat terhének ráhelyezése az emberre! Jó dolog hallani, amikor keresztények elmesélik, milyen bűneik voltak, amikkel szembesültek a bűnfeltáró lista és tanítássorozat által, és hogy ezekről a bűnökről múlt időben beszélnek, mert Jézus megszabadította őket. A bűntudat ne teher legyen, hanem akarjunk és igenis akarjunk a bűnökből szabadulni, de ha ez nem megy egyből, akkor se gondoljuk azt, hogy elfogadhatatlan emberek vagyunk, és Isten is elvet minket! Nem vet el, hanem türelmes, és terel a tökéletesség felé. A tökéletességet csak Jézus visszajövetelére érjük el - hogy hogyan, azt csak Isten tudja.

Jézus mondja: "Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." (Máté evangéliuma, 11.28.)
"Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (János evangéliuma, 14. 27.)

Az elmúlt hetekben sok nem hívő emberhez eljutott az, amikor Németh Sándor a jógáról beszélt. Sokan közülük rögtön azzal jöttek, hogy miket ki nem talál már Németh Sándor, meg hogy ez mekkora hülyeség, kigúnyolták. Nem hívők nyilván nem ismerik a kereszténység sok tanítását, hitelvét, ezért nem hallottak még arról, hogy ezt nem Németh Sándor találta ki, hanem a kereszténységen belül ez egy általánosan elfogadott hitelv, hogy aki Jézust követi, az nem jógázik. De miért nem jógázik? Mert nincs szüksége rá, hiszen Jézus ott van neki, és Jézus már minden olyasmit megad az embernek, amit a jógán keresztül szeretne az ember megkapni. A keresztény hívőnek személyes kapcsolata van Istennel, Jézussal, és ez az, amit a nem hívők nem tudnak, nem értenek, és bolondságnak tartják ezt. Isten szereti az embert, így akivel személyes kapcsolata van, azt megajándékozza egyfajta lelki békével. Aki nem hívő, és még életében soha nem fordult oda Jézushoz (mert mondjuk eleve nem is hisz a létezésében), az nem ismeri azt a békességet, amit Isten ad azoknak, akik hozzá fordulnak.

A jóga nem más, mint egy pótszer azoknak, akik nem hisznek Istenben, nincs személyes kapcsolatuk Istennel, és emiatt nem tapasztalják meg azt a békességet, amit Isten adhat a benne hívőknek. Jézus minden elképzelhetőnél nagyobb békességet ad azoknak, akik hisznek benne, hozzá fordulnak és Őt követik. Saját tapasztalatom is az, hogy nem érdemes ezt a békességet, amit Isten ad, máshol keresni, mert csak töredékrészét kaphatjuk meg.

A fentiekből következik, hogy a jóga pótolni próbálja Istent az ember életében. Tipikusan elkényelmesedett módszer: ami szimpatikus nekem, azt akarom Istenből is kivenni, a békességet, mert az jó nekem. A többi már nem annyira szimpatikus, nem akarom elfogadni, hogy tisztességesen éljek és embertársaimmal tisztességes legyek, szeressem az embereket, elfogadjam Jézust uramnak. Nem feltétlen akar az ember szembenézni azzal, hogy bűnöket követ el, és ezen változtatni kéne. Ez a része nem feltétlen tetszik az embereknek. De a békesség, az kell, közben meg hadd éljek már úgy, ahogy akarok, ahogy nekem az jó, kényelmes. A jóga egyszersmind azt is akadályozza, hogy az ember személyes kapcsolatba kerülhessen Istennel. A jógától úgyis könnyebb az életem, nem kell nekem már ide Isten, Jézus, a megváltás, megbocsátás, megtérés, a bűnös életvitel feladása.

Isten arra hívja az embereket, hogy legyenek vele személyes kapcsolatban. Ezért küldte el Jézust is a Földre. Azért, hogy az ember a földi élete után ne kerüljön az örök kárhozatba, hanem Jézust, mint a megváltót elfogadva üdvözülhessen, és már itt a Földön személyes kapcsolata lehessen Istennel. Sokakat nem érdekel, mi lesz velük a földi haláluk után, vagy van erről egy elképzelésük, és úgy gondolják, nem igaz az egész Jézus-sztori. Azt viszont érzik az emberek, hogy valami békességre lenne szükség, és keresik ezt a békességet, így megpróbálkoznak olyan dolgokkal, amik segítségével nyugodtabbak, kevésbé stresszesek lehetnek. Így ha a jógában valamiféle lelki békét találnak, már még kevésbé fogja őket Isten, Jézus és a megváltás érdekelni, mert úgy gondolják, valamit megkaptak abból, amit kerestek - közben pedig ugyanúgy élik tovább az életüket, ugyanazokat a bűnöket újra meg újra elkövetik, becsapják, kihasználják embertársaikat, vagy egyéb bűnöket követnek el, tehát  ugyanolyan emberek maradnak, mint előtte, nem lesznek tőle jobbak. Mégis csak Isten az, aki az embert teremtette és így a legjobban ismeri az embert és tudja, hogy mire van szüksége az embernek, a jóga gyakorlása közben pedig nem találkozik az ember Istennel! Bármilyen meglepő, nem találkozik Istennel az ember a jóga gyakorlása közben, akkor sem, ha ezt gondolja! Istennel csak úgy lehet találkozni, ha az ember teljesen tudatosan Jézushoz fordul, megvallja a bűneit, és elfogadja Jézustól, hogy az életét adta oda érte a kereszten, majd fel is támadt, és ma is él. Egy olyan személyről tanít a Biblia, aki meghalt, de feltámadt, és ma is él, és mindenkinél jobban szereti az embert, hiszen az életét adta oda érte. Istennek az az akarata, a vágya, hogy minden ember elfogadja ezt, és így személyes kapcsolata legyen Istennel. Az Istennel való személyes kapcsolat egyedüli lehetséges módja az, hogy Jézushoz fordulunk, teljesen tudatosan. Holmi jógázás ezt nem tudja helyettesíteni.

A jóga gyakorlatilag egy bálvány. A bálvány azt jelenti, hogy Isten helyére kerül ez a dolog az ember életében, és Isten helyett ennek a dolognak tulajdonít az ember jelentőséget. Az Istennel való személyes kapcsolat következtében Isten békességgel ajándékozza meg az embert. Akinek nincs személyes kapcsolata Istennel, az többek között a jógában keresi azt, amit szeretne megkapni az életben. És hát ki terelné el a figyelmet Istenről valami másra, ha nem az ördög? Ezért is mondta Németh Sándor, hogy démonok állnak a jóga hátterében. Hiszen tényleg azok állnak ott, azok sugallják az embernek, hogy ne akarj megtérni a bűneidből, ne akarj megváltozni, jobb ember lenni, ne foglalkozz Jézussal, hiszen az úgyis hülyeség, inkább jógázz! Akinek személyes kapcsolata van Istennel, az tudhatja, hogy az a békesség, amit Istennél lehet találni, nem hasonlítható semmihez.

Minden valamire való keresztény elutasítja a jógát, mivel a békességet, amit meg szeretne kapni, már megtalálta Istennél. Ettől előfordulhat, hogy egy közösség, emberek egy csoportja kereszténynek vallja magát, de nem utasítja el a jógát. Ennek az lehet az oka, hogy ez a közösség talán foglalkozik a Bibliával és elfogad belőle dolgokat, de nem volt nekik személyes kapcsolatuk Istennel sosem, csak a Biblia számukra szimpatikus dolgait fogadják el, és az Istennel való személyes kapcsolatról szóló részeket nem megfelelően értelmezik, kiforgatják.