A jelenlegi helyzetben több szabadideje van sokaknak, nekem is. Sok mindennel foglalkozom ilyenkor. Eszembe jutott, hogy itt van ez a blog, de ide nem nagyon írogattam ebben az időszakban még, nem hogy az átlagosnál többet nem, de egyáltalán nem. Ezt elkezdem pótolni.
Többféle nézőpontból lehet nézni ezt a jelenlegi helyzetet, ami sokunk életében teljesen egyedülálló, meglepő, döbbenetes, félelmetes, és még sokféle jelzővel lehetne illetni. Valóban ledöbbent engem is, hogy olyan világméretű esemény történik, ami az emberek életét jelentősen megváltoztatja, lekorlátozza. Nem folytathatjuk az életünket, mindennapjainkat úgy tovább, ahogy eddig. Sokaknak a munkahelye is bezár. Nincsenek istentiszteletek, ami talán a legmegdöbbentőbb, hogy ahol a leginkább találkozni lehet az élő Istennel (a mi istentiszteleteinken legalábbis - nem tudom, mások istentiszteletein ez hogyan van), az a hely is kénytelen szünetelni. Megdöbbent, hogy Isten ezt hagyja, megengedi. De még így is ezerszer jobb helyzetben vagyunk azoknál, akiknél keresztényüldözések vannak, és ezért nincs istentisztelet, vagy pedig nem tudja az ember biztosra, hogy onnan élve hazaérhet-e.
Az Interneten keresztül sokféle keresztény tanítást hallani a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan. Különböző bibliai eseményekhez hasonlítják a jelenlegi helyzetet. Szóba került pl. az egyiptomi fogság, vagy Noé bárkája, ahol se ki, se be egy jó pár évig vagy hónapig. De ott van például az is, amikor Heródesnek jött a döntése, hogy megöl minden két év alatti gyermeket, így Józseféknek is el kellett hagyni lakhelyüket és két évig máshol húzni ki, ez sem épp egy ideális, szabadságban gazdag időszak lehetett nekik. És még sorolhatnám, hogy tanítók, prédikátorok milyen bibliai példákat hoznak, de nem ez a célom.
Amikor beállt a jelenlegi helyzet, elgondolkoztam azon, hogy ez engem mennyiben fog érinteni, mennyiben fogja érinteni mindennapjaimat és azokat a dolgokat, amelyek számomra mindennapjaim során fontosak. Számomra fontosak, mert én fontosnak tartom. Fontosnak tartom, hogy bizonyos céljaim felé törekedjek, küzdjek, egyre közelebb kerüljek, sokszor teljesen tanácstalanul, mert Isten segítségét nem kapom meg olyan mértékben, ahogy úgy érzem, szükségem lenne rá, de azért próbálom csinálni, néha kissé kétségbeesve, frusztráltan. Ennek most vége, legalábbis egy ideig. A jelenlegi helyzetben úgyse igazán tudok tenni semmit céljaimért, így a frusztrációt is bátran feladhatom, mert semmi értelme. Pihenő. Egy másik dolog, hogy egyébként is sokszor nehezen mozdulok ki itthonról, és ott van bennem, hogy ki kell mozdulni, menni kell, és ha nem így teszem, akkor elégedetlen vagyok magammal, de mégse tudom másképp csinálni, marad az elégedetlenség. Most ennek is vége. Úgyse nagyon érdemes mostanában kimozdulni, csak a létfontosságú dolgok miatt. Ott van az, hogy sokszor bezárkózom, nem sok emberrel tartom a kapcsolatot személyesen, és emiatt is elégedetlen vagyok magammal, hogy másképp kéne csinálni, de mégse tudom másképp csinálni. Most ennek is vége, úgyse nagyon lehet személyesen találkozni emberekkel. Sokszor a gyülekezetben is frusztrál az a sok ember, hogy mennyien vannak ott, egyszerre voltam értük hálás, és egyszerre menekültem volna ki onnan miattuk, és ez sokszor okozott komoly problémát, sokszor emiatt nem mentem gyülekezetbe. Illetve nem pontosan ez az oka, de talán így tudom a leginkább megközelíteni. És most az ezzel kapcsolatos terheknek is vége, nincs istentisztelet, nincs az ezzel járó frusztráció sem. Igaz, az Úr jelenléte sincs meg olyan szinten, ahogy ott lehet oda bemenni, ez egy másik égető, érthetetlen kérdés. Igazából várható volt az én életemben egy ilyen, ami most van. A koronavírus előtti fél évben voltam olyan két kereszténynek mondható összejövetelen, ami (ha nem is énrám való tekintettel), de pont úgy volt megszervezve, hogy azok a bizonyos frusztrációk, amik akár az istentiszteletekhez is köthetők, nem jöhettek elő. Ez is elgondolkoztatott kicsit, hogy Isten itt valamit ügyködik. Erre most bejött ez az időszak, ahol ezek a frusztrációk teljesen ki vannak lőve. Saját életemre nézve ez már teljesen elgondolkoztató. Tud Isten erről a problémámról, erről a terhemről, amiről sokszor beszéltem Neki, de úgy érzem, soha nem válaszolt rá, nem segített, és most mégis valami jelét adja annak, hogy tud erről, és olyan helyzetekbe juttat, ahol ezek a terhek nem nyomnak össze. Ezen most, jelen sorok írása közben gondolkodtam el. Nem szeretek ennyire személyes dolgokat leírni itt, de valószínűleg úgyse sokan olvassák ezeket a sorokat a statisztikák szerint. Aki meg eddig eljut az olvasásban és nem zárja be a böngészője ablakát, miután a karantén és koronavírus szavakra rákeresett böngészőjében, mert talán nem is onnan tévedt erre az oldalra, az valószínűleg meg fogja érteni.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy beáll egy olyan állapot, mint most. Úgy értem, sosem gondoltam volna, hogy Isten odatesz egy stoptáblát az önmagammal való elégedetlenkedésem és frusztráltságom elé ilyen módon.
Tehát ez a helyzet velem most. De mi a helyzet másokkal? Mások életébe nem láthatok bele. Lehet, van olyan, aki hozzám hasonlóan éli meg az egészet, mert hasonló a személyisége, élethelyzete. Lehetnek emberek, akik állandóan utaztak az ország, világ egyik végéből a másikba, és most hirtelen vége. Lehetnek, akik börtönben vannak. Gondolom, ők azt mondják, hogy mi úgyis mindig itt vagyunk, nekünk teljesen mindegy, hova lehet menni, hova nem, lehet-e érintkezni más emberekkel vagy nem, és talán egyáltalán nem hat ki az életükre a jelenlegi helyzet.
Vannak céljaink, amik felé törekszünk. Céljaink, terheink, amik néha fontosabbak, mint Isten. És akkor Isten egyszer csak valami teljesen váratlan módon közbelép úgy, hogy megengedi, hogy a világot elárassza a koronavírus. Egy keresztény embernek nem annyira fontosak a céljai, hogy éljen-haljon értük. Akármilyenek is legyenek a körülmények, bármi is történjen, nem annyira lényeges, nem annyira érint minket rosszul, mert nem a körülményektől függünk, hanem Istentől. A saját életünknek, céljainknak eleve nem tulajdonítunk akkora jelentőséget, hogy ha bármi is történjék, az hidegzuhanyként kellene, hogy érjen. Megy minden tovább, tovább keressük Isten akaratát és igyekszünk megváltozott életmódunkat is ehhez igazítani. Ez egy alap dolog a keresztény életben, az alázat, vagy önmegtagadás, ami nem a teljes céltalanságot jelenti, hanem azt a készséget, hogy a céljainknak ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget. Jézus arra kért minket, hogy Ő legyen az Út, a Cél maga az életünkben elsősorban. Ez egy fantasztikusan jó húzás volt Tőle! Az ilyen koronavírusos helyzetekben mutatkozik ez meg igazán, hogy mekkora előnye van, ha nem arra építettük fel az életünket, hogy az ország vagy a világ egyik végéből a másikba utazgatunk rendszeresen, hanem Őrá építettük életünket. Vagy, ha nem a vállalkozásunkra építettük fel életünket, amit most ideiglenesen szüneteltetni kell, mert jelen helyzetben úgyse venné igénybe senki a szolgáltatásunkat, hanem Jézusra építettük az életünket. A bevételünk, sőt a boldogságunk nem a vállalkozásunktól, életmódunktól függ, hanem Jézustól, ő adja a bevételi forrásokat és a boldogság forrása is Ő maga.
Sok nem hívő ember ilyenkor megrendül. Elveszti a munkáját, csődbe megy a vállalkozása, és ezzel együtt úgy érzi, csődbe megy az élete is. De valójában csak azért, mert az életének a forrása nem Jézus. Vannak nem hívők, akik egyáltalán nem akarnak tudomást venni a jelenlegi helyzetről és a korlátozásokról, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy "maradj otthon!". Őket nem érdekli, élni akarják az életüket, és azokat nevezik bolondnak, akik komolyan veszik ezeket a korlátozásokat. Azt az elvet vallják, hogy „élni és élni hagyni" (ami nem igazán van összhangban a Biblia elveivel). Azt találják ki például, hogy akik ezeket komolyan veszik, azok rettegnek, és hogy ők ugyan nem csatlakoznak hozzájuk. Én pedig nem rettegek. Látom, hogy Isten ki akar fordítani a terheimből, és ehhez most egy nagyon rendkívüli helyzetet használ fel.
Sajnos sok ember nem ismeri Istent, nem tud róla, hogy az életét át lehet adni Jézusnak, és lehetséges, hogy már Jézus legyen az élete Ura, ne ő maga. Őket érinti nagyon kellemetlenül ez az egész. Őket, akik az „élni és élni hagyni" elvet vallják. Nem volt soha akkora segítség még Jézus fantasztikus ajánlata, hogy ne a mi életünk, életmódunk legyen a legfontosabb számunkra, hanem Ő maga, mint most. Ebben az időszakban csak ez a fantasztikus ajánlat segíthet azoknak, akik nem ismerik Istent, nem csak az örök élet miatt, hanem a jelenlegi helyzetben a Jézus által kínált életmód elfogadása, a gondolkodásmód megváltoztatása. Teljesen máshogy éljük meg ezt az egészet, ha azt vesszük észre, hogy Isten munkálkodni akar ezáltal az életünkben, és nem azt számolgatjuk, hogy hány fertőzött van a világban.
