Sokan vagyunk úgy, hogy olvassuk a Bibliát, de nem értünk belőle mindent, különösen a kevésbé ismert részeit. Vagy éppen érthető, de csak olvassuk, aztán letesszük és minden megy tovább. Régebben mondta valaki nekem, hogy a bibliaolvasás egy különleges dolog, és hogy az valamiféle részesedés Istenből, a személyéből. Nem értettem, hogy lehet ez, bár biztos igaza van, de sokszor annyira érthetetlen, amit olvas az ember, és hogyan lehetne ezt másképp olvasni, mint bármilyen más könyvet. Azt hiszem, az elmúlt héten rájöttem valamire, ami, ha nem is ad tökéletes megoldást arra, hogy mindig mindent értsünk az Igéből, de segíthet.

Talán valamelyik zsoltárt olvastam és közben beugrott, hogy én valójában arról az Istenről olvasok, annak a szavait olvasom, akit megtéréskor megismertem. A megtérés emberközelivé teszi Istent, és ha más nem is, legrosszabb esetben is egy olyan megtapasztalás, élmény marad, amire visszagondolva Isten személyéből számunkra valami személyes villan fel ott belül. Ez a felvillanás nem csak egy emlék, mint amikor visszagondolok egy emberre, akit nagyon rég nem láttam és most sem látom. Ebben a felvillanásban van valami időtlen, és kicsit olyan visszagondolni a megtérés utáni vagy megtéréskori állapotra, mintha újra átélnénk. Isten mindig itt van egy karnyújtásnyira, csak a megtérésünkre vissza kell gondolnunk, arra, amit akkor átéltünk, ez mindig lehetséges. Akkor is lehetséges, amikor nagyon eltávolodtunk Tőle. Visszagondolhatunk megtérésünkre, amit akkor átéltünk, és nem csak egy pillanatra gondolhatunk vissza, hanem egy kicsit félretehetünk mindent, és fejünkben tarthatjuk ezt a gondolatot, visszaemlékezést erre az élményre.

A Biblia olvasásának is ez lehet az egyik kulcsa: Gondoljunk arra, amit megtéréskor átéltünk, és ezt tudatosítva olvassuk az Igét! Akár az Ige olvasása közben is végig gondolhatunk a megtéréskor átélt élményre, közben tudatosítva, hogy ugyanerről az Istenről olvasunk most, akivel már volt egy megtapasztalásunk. Teljesen más így olvasni az Igét, és ettől más lesz, ha a Bibliát olvassuk, mint ha valami mást, hétköznapibb dolgot olvasnánk. Talán úgy lehetne ezt másképp mondani, hogy szellemben olvassuk az Igét. Ezt nem csak az igeolvasás közben lehet, hanem például prédikáció hallgatása közben is. Ha a prédikáció nem tűnik túl érdekesnek, vagy személytelennek érezzük, gondoljunk arra, amit Istenből már megismertünk megtéréskor, és így hallgassuk tovább!
A Máté evangéliumának elején rögtön van egy elsőre unalmasnak tűnő, viszonylag hosszú nemzetségi táblázat. Ha valaki úgy gondolja, elolvassa az Újszövetséget az elejétől kezdve, és rögtön ezzel találja magát szembe, könnyen elmehet a kedve. De ha ennek olvasása közben is Istenre gondolunk, akkor ez is sokkal érdekesebb lehet. Ha belegondolunk, hogy azzal a Jézussal van kapcsolatban ez az egész, akit mi megismertünk, rögtön érdekesebb lesz!
Több módja is van talán annak, hogy szellemünket a takaréklángról kicsit nagyobb hőfokozatra kapcsoljuk. Az egyik, amit írtam most, a megtérésünkre visszagondolás. Másik módja lehet a hálaadás. Reggeltől estig lehetne hálát adni, annyi mindenért lehet. És valóban, ha belegondolunk, milyen sok dolog megvan, ami akár a szomszédnak nincs meg, vagy a világ túlsó felén lévő embernek nincs meg, rögtön hálásak leszünk, és ezt ki is mondhatjuk, és mondjuk is ki! A bibliaolvasáshoz ez úgy kapcsolódik, hogy olvasás közben is egyből hálát adhatunk azért, amit olvasunk, akár a nemzetségi táblázatért, hogy ki nemzett kit. Aztán hálát lehet adni azért, hogy Heródes elől sikerült elmenekülni, vagy azért, hogy boldogok, akiknek szívük tiszta, mert Istent meglátják, és így tovább. Nyilván a rossz dolgokért nem kell hálát adni, hogy pl. a tékozló fiú eltékozolta a vagyonát, de azért már lehet, amikor megtér és visszamegy az apjához. Régebben is írtam már a hálaadó Bibliáról.
Arról is írtam régebben, hogy tekintetünket felemelhetjük az Úrra és legalább egy kicsit rajta tarthatjuk. Amikor dicséretet éneklünk, akkor is ezt tesszük. Ha dicséret közben már megy, akkor mehet akkor is, amikor nincs dicséret, csak úgy, szavak nélkül. A tekintetünk ilyen fajta felemelése az Úrra inkább egy imaforma, és eközben olvasni a Bibliát már nem biztos, hogy megy, de mindent meg lehet próbálni, hátha pont ez válik be.