Az ember megtér, és elindul a tökéletesedés útján. Vannak dolgok, amik megtéréskor egyből radikálisan megváltoznak, mert Isten valami olyat megváltoztatott bennünk egy pillanat alatt, amit mi vagy a környezetünk évek alatt nagy szenvedéssel akartunk magunkon változtatni saját erőből, de nem ment. Valamikor megtéréskor látványos változások történnek a megtérővel, amit a környezete is azonnal észrevesz. Mások megtérésekor nem történnek látványos változások. De a lényeg, akár látványos, akár nem, elindultunk, és változunk, formálódunk, tökéletesedünk, egészen életünk végéig vagy az Úr visszajöveteléig. Olykor hívő életünk során is látványos változások történnek, olykor nem, de nem is a látványosság a lényeg.
A jelenlegi időszakban különösen gyakran előjön a téma: Jézus visszajövetele. Én is sokat szoktam ezen gondolkozni. Talán eleinte nem gondol bele az ember annyira, hogy ez mennyire valóságos dolog, és átélni is egy nagyon rendkívüli élmény lesz, hogy finoman fogalmazzak. Igazából bármikor megtörténhet, mert nem tudni, mikor jön el. Éppen tesszük a dolgainkat, és a következő pillanatban már nem vagyunk itt a Földön. Itt a Földön csak annyi érzékelhető az egészből, hogy az előbb még volt ott valaki, és a következő pillanatban nincs ott senki. De hogy hol van, abba elképesztő belegondolni is. Megtérés óta a szellememmel érzékelem valahogy Jézust és van egy határozott tudásom a létezéséről, és ez természetfeletti tudás, ami nem hívőknek bolondság, de ami elragadtatáskor fog történni, az valami elképesztő lehet.
Igazából nem is az elragadtatásról akarok írni, hanem az odavezető útról. Jézus azokért a hívőkért jön el, akik az eljövetelére tökéletesek lesznek. Ez az, ami elképzelhetetlen, hogyan válhat az ember tökéletessé. Megtérünk, utána személyes kapcsolatunk van az Úrral. Rámutat dolgokra, amikben meg kell változnunk, és erőt is ad a változáshoz. Máskor meg nekünk nem is annyira fontos, hanem a kis dolgaink fontosabbak, az Úr kiszorul az életünkből. Később újra rájövünk valamiért, hogy eltávolodtunk, és ez nem jó, újra közeledünk Felé és Ő is közeledik felénk. Aztán idővel talán sikerül stabilizálni vele a kapcsolatot, és még inkább megismerjük az utat Őfelé és a tökéletesség felé. Talán ilyesmi lehet a forgatókönyve ennek úgy átlagban, de lehetnek ehhez képest kisebb-nagyobb eltérések egyénenként. Ő közben látja a bukdácsolásainkat, és nem akar még visszajönni, mert látja, nem vagyunk még készen, hiszen nagyon szeret minket, és nem az a célja, hogy eljöjjön, mi pedig itt maradjunk. Mégsem tudni, mikor jön el, mert bármikor eljöhet.
Ami biztosnak tűnik, hogy a hívők egyre tökéletesebbek. Máshogy nem lehetséges ez. Belegondoltam ebbe a napokban, hogy nekem is még kéne változnom sok mindenben, úgy gondolom, és néha valami foszlányt elkapok abból, amit mintha az Úr üzenne nekem ezzel kapcsolatban vagy észreveszem a vezetését életem eseményein, hogy egy-egy kisebb-nagyobb esemény miben segít változni, mire döbbent rá, de még elég messze érzem magam attól, hogy kerek-perec meghalljam, amit Jézus személyesen nekem mond a Szentlélek által, és ezt tökéletesen megértve próbáljam az akaratát megvalósítani az életemben. Inkább csak úgy halványan kezd valami kirajzolódni. Látom a tökéletlenségemet, hogy milyen dolgok vannak bennem, amik nem egyeztethetők össze a tökéletességgel, és néha arra várok, hogy Isten mond erre valamit, de nem nagyon mond, inkább csak halványan mintha valami átjönne, amitől nem érzem, hogy tökéletesebb lennék. De elméletileg én is és a többi hívő is egyre tökéletesebb, és ennek előbb-utóbb látványosnak is kellene lennie, mert az Úr azokért jön vissza, akik készen állnak rá. Ha pedig már tényleg csak napokban, hetekben lehetne mérni az időt a visszajöveteléig (ha tudnánk, mikor jön vissza), akkor annak a tökéletességnek eléggé látványosnak kellene lennie. Ezek csak találgatások, és nem tudhatjuk, hogyan, miként leszünk tökéletesek. De valahogy beugrott a napokban a fejemben egy állapot, hogy hogyan is nézhet ki az egyház, a hívők közössége nem sokkal az elragadtatás előtt: Szinte tökéletessé lettek a hívők a szeretetben, egymást megelőzőek, rendkívül türelmesek, megértőek, szelídek egymással és mindenkivel. Szinte tökéletesen betöltik a "szeresd embertársadat, mint önmagad" parancsolatot, egymást különbnek tartják saját maguknál. Néha eszembe jut egy film, amely talán egy koncentrációs táborban játszódik, az őrök nem éppen kedvesek a foglyokkal, és talán épp olyan helyre akarják vinni őket, ahol nem sok jó vár rájuk. Az egyik fogvatartó megbotlik, mire az egyik fogoly kedvesen odahajol hozzá, és megkérdezi tőle, nem ütötte-e meg magát, minden rendben van-e. Amikor eszembe jut ez a jelenet, mindig elgondolkoztat, hogy hogyan képes valaki a szeretetnek, béketűrésnek és mindennek ennyire a csúcspontjára eljutni. Nem sokkal az elragadtatás előtt talán mindannyian ilyenek leszünk, és ez eléggé szembetűnő lesz a világ számára. Erre fel kell, hogy figyeljenek, hogy egy sereg olyan ember él itt köztünk, akikben valami megmagyarázhatatlan nagy szeretet és segítőkészség van. Lehet, hogy már most is nagyon sok ilyen ember van itt köztünk, csak sokaknak fel sem tűnik. Emlékszem én is, hogy találkoztam már olyan emberekkel, mint akikhez hasonlót az előbbi filmrészletben próbáltam körülírni, és nagyon jó érzés a társaságukban lenni, mert egyáltalán nem frusztráltak és tökéletesen elfogadnak olyannak, amilyen vagy, és szinte zavarba ejtenek azzal, hogy mindenben a segítségüket ajánlják fel, olyan dolgokban, amikben eddig még senki nem ajánlotta fel a segítségét. Persze sokféle embertípus, személyiségtípus létezik, és nem feltétlen mindenkinél kell pont ilyennek lennie a majdnem tökéletes állapotnak, ez csak nekem valahogy beugrott a napokban és elgondolkoztatott.