Hajlamos vagyok a halogatásra, amivel éppen szilveszterkor szembesített az Úr. Így már úgy vághattam neki az új évnek, hogy ez ellen céltudatosan harcolni fogok. Talán máskor is jött már szembe ez a felismerés, hogy halogatom a dolgaimat, de nem talált be, nem tudtam vele mit kezdeni. Most sem változtam halogatóból nem halogatóvá, de legalább nagyjából minden konkrét esetben látom, hogy most azért nem csinálok valamit, amit csinálhatnék, mert a halogatás ott van, és küzdeni kell ellene. Írtam végül egy hete egy kis listát, hogy miket kéne megcsinálni, és ahogy megcsináltam belőle egy-egy dolgot, azt kihúztam a listáról. Pár nap alatt a listáról eltűnögettek a tennivalók, egyre kevesebb lett. Én magam is próbáltam tudatosan ráfeküdni, hogy ezt meg ezt még akkor is meg kell csinálni, ha nincs hozzá kedvem, indíttatásom, vagy bármim.
Volt előtte istentiszteleten egy erőteljesebb szolgálat, ahol mindenkiért imádkoztak személyesen külön-külön, és előtte mindenkinek gondolnia kellett valami dologra, amit az Úr elé visz, valami betegséget, valami problémát, vagy valamit, amiben áttörésre, változásra lenne szüksége. Azt kérte a gyülekezet vezetősége, akinél valamilyen gyógyulás, változás vagy bármi történik és publikus, írja meg majd emailban a gyülekezetnek. Éreztem, hogy az istentisztelet hatására erőre kaptam, nagyobb erő van bennem, mint előtte volt, és az Urat is gyakrabban keresem azóta. Gondoltam, ez nem akkora dolog, de végül arra jutottam több nap után, hogy ezt is megírom a gyülekezetnek, hiszen belegondolva ez egy pozitív változás, és mások is már sokan éltek át hasonlót, és ha olvassák majd a mailemet, biztos jó érzés fogja eltölteni őket, hogy az Úr végzi a munkáját. A hét elején a teendőim közé a listára felírtam ezt is, hogy "emailt írni a gyülinek", de valójában nagyon halványan volt ott ez a gondolat, hogy tényleg emailt írjak. Gondoltam, ez nem akkora dolog, ami történt velem, nem volt természetfeletti gyógyulás vagy ahhoz hasonló nagy horderejűnek tűnő dolog. De aztán érlelődött bennem az egész, hogy a kis dolgok is éppen annyira fontosak és lényegesek, mint az elsöprő erejű változások, természetfeletti gyógyulások, és ha ennek nem tulajdonítok akkora jelentőséget, akkor a nagyobb dolgokat sem "érdemelném meg". Becsüljem meg ezt a kicsit is, és akkor majd később lehet, hogy lesz még nagyobb bizonyság, változás az életemben! Megírtam hát emailben, hogy mi történt, és jött is a pozitív válaszlevél, hogy ez nagyon jó. Istentisztelet alatt is megemlítették, hogy valaki megírta a bizonyságát, és hogy ez milyen jó, és hogy pont ilyen dolgokra van szükség.
Ezzel az egésszel azt akarom mondani, hogy az ember hétköznapi teendői nagyon nyomulnak, nagyon nyugtalanítják, hogy ezt is és azt is meg kéne még csinálni. De ha Isten valamit megváltoztat bennem, akkor utoljára hagyom, hogy arról másoknak beszéljek. Nem csak, hogy utoljára hagyom, de még fontosnak sem érzem, mert azt gondolom, ennél úgyis mindenki csak nagyobb dolgokat élt át Isten jelenlétében. Isten dolgai nem süketítik meg az embert, nem vakítják el, hanem szépen "megbújnak" a háttérben, és nekünk kell leporolni róla, ami rákerül és előtérbe hozni és fontosnak tartani! Isten nem úgy szól az emberhez, hogy na most aztán gyerünk, mondd el az embereknek, hogy mi történt, mert ez mindennél fontosabb! Isten mindig halkan szól, és nekünk kell lecsendesítenünk magunkat és komolyan venni azokat a dolgokat, amiket Isten elvégzett bennünk. Nagyon háttérbe szorulhat Isten munkája az életünkben, ha nem figyelünk! Megörülünk, hogy történt valami, megérintett az Úr, megváltoztatott, de kicsivel utána már el is felejtjük ezt és a hétköznapi teendőink lesznek fontosabbak. Persze csak akkor, ha engedjük. Lényegében mindig Isten a legfontosabb, és az Ő munkája, sokszor pedig pont fordítva érezzük. Hagyni kell, hogy a mag jó helyre essen, és ne fojtsa el a sok teendő, a világ dolgai azt, ami ki akar növekedni belőle!
Van, amikor az Úr szólni akar, be akar vinni a jelenlétébe, és ekkor félre kell tennem az éppen aktuális teendőimet. Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire megérintett, amikor megtudtam, hogy amikor Jézus meggyógyíott embereket, arra milyen kifejezés van az eredeti görögben. Aznap este újra eszembe jutott ez és ízlelgettem azt a görög szót és éreztem az Úr jelenlétét. Igen ám, de közben volt más dolgom is, amivel készen akartam lenni mielőbb, és inkább azzal foglalkoztam. Pedig ilyenkor félre kell tolni mindent, ha úgy érzed, hogy az Úr most veled akar lenni, most meg akar érinteni, közel akar jönni hozzád, a többi dolog ráér! Késznek kell lenni életünk minden pillanatában arra, hogy amivel éppen foglalkozunk, azt félretegyük egy kicsit és az Úrra figyeljünk, mert lehet, éppen akkor akar velünk közösségben lenni és közel jönni hozzánk!
