HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Dicsérjétek az Urat! - De kik, és hogyan?

2023.09.17. 16:32 Czimby

Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret. Dicsérjétek az Urat citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. (Zsolt. 33. 1-3.)

Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem. (Zsolt. 92. 2-3.)

Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent az ő szent helyén; dicsérjétek őt az ő hatalmának boltozatán! Dicsérjétek őt hősi tetteiért, dicsérjétek őt nagyságának gazdagsága szerint! Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és citerán; Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, dicsérjétek őt harsogó cimbalommal. Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat! (Zsoltár 150.)

A Biblia, főleg a Zsoltárok könyve több helyen arra bíztatja a hívőket, hogy zenével dicsérjék az Urat, és ebben használjanak hangszereket is.

A leggyakoribb felállás, hogy van egy gyülekezet, akiknek kb. az 1-2%-a a dicséret alkalmával valamilyen hangszeren játszik, a többiek csak énekelnek. Természetesen ez nagyon jó, de az idézett igehelyeket nézve nincs bekorlátozva, meghatározva az, hogy hányan és kik játsszanak hangszeren, tehát úgy is lehetne értelmezni, hogy akár mindenki dicsérje az Urat hangszerekkel is. Ez persze többféle problémát felvet, de kissé furának tűnne, hogy a hangszeres dicséretre buzdítás csupán a gyülekezetből pár ember kiváltsága lenne, és ezek az igehelyek csak őhozzájuk szólnának.

Mi lenne, ha egyszerre sokan dicsérnék hangszerekkel az Urat? Zűrzavar, hangzavar lenne? Káosz lenne? Nem tudom. Eddig még sosem hallottam olyan összejövetelről (nem csak keresztény körökben), ahol sok ember egyszerre játszott hangszereken, és hogy ez milyen volt. Ami tény, hogy vonós zenekarok léteznek, és ott sokan játsszanak egyszerre. A fenti igehelyek pedig pont említik a hegedűt is. Jó sok éve voltam egy olyan keresztény összejövetelen, ahol a dicsőítésre külön hangsúlyt fektettek, valami nagyobb stadionban lehetett az egész, és a dalszöveg mellett a kivetítőkre az akkordokat is kivetítették. Láttam is ott pár embert a közönség soraiban, akik gitároztak. Tehát elvileg megoldhatónak tűnik, és ha mindenki az Úr dicséretét tűzi ki célul, nem kell, hogy káosz legyen belőle.

Egy másik felmerülő probléma, hogy nem mindenki ért a zenéhez. A mai világban eléggé szigorú keretek közé szorították ezt, kezdve az iskolai ének-zenei oktatással, ahol van elvileg valami zeneelmélet, de mindez úgy, hogy a tanuló egyetlen hangszert nem lát közelről, nem hogy megpróbálja rajta azt, amit az elméletben megtanult. El lehetne szakadni ezektől a tradícióktól és kulturális dolgoktól, és a gondolattól, hogy "nekem nincs érzékem a zenéhez", és pár óra alatt is meg lehetne ismerni a zene alapjait és akár megérteni, hogyan lehet egy hangszert megszólaltatni. Lehet, mi bizonyos hagyományokhoz ragaszkodunk, de az is lehet, hogy Isten el tudná képzelni, hogy a hívők jelentős része képes legyen hangszeren is dicsérni Őt, mert nem akkora ördöngösség az, mint amilyennek sokan gondolják. Nyilván nem mindenki zavarna le egyből gyors gitárszólókat, de nem is ez a cél. Aki akarja, nyilván képezhetné magát. Elég sokféle hangszer van, és talán mindenki találna kedvére valót.

A tánc is egy olyan dolog, ami nagyon ritka még karizmatikus keresztény körökben is. Igazából azonban a tánccal és hangszeres zenéléssel új kapukat lehetne megnyitni az Úr jelenléte felé, ha valóban az a cél ezzel, hogy Őt dicsérjük. Talán minden újjászületett hívőnek meg kellene tapasztalnia legalább egyszer, milyen az, amikor az Úr előtt táncol, vagy az Úrnak játszik a hangszeren, és milyen az, amikor közben a Szentlélek szinte átveszi a mozdulatait, és már nem is azt játssza az ember, amit eredetileg elkezdett, hanem valami mást. Ebbe az irányba talán kevesen "merészkednek" el, pedig lehet, a zsoltárokban is azért is írják ezeket, hogy ezáltal is közelibb megtapasztalásaink legyenek Isten jelenlétéből.

Lehet, hogy a dicsérjétek az Urat hangszerekkel felszólítás mindenkihez szól? Az is lehet, nem feltétlen a nagyobb gyülekezetekben kell ezt megvalósítani (bár ez se lenne feltétlen kizárt), hanem akár egyénileg, vagy kisebb csoportokban. A mi kultúránkra nem jellemző, hogy a hétköznapi ember csak úgy zenélgessen. Az jellemző, hogy sokan azt mondják, "nekem bot fülem van", "nem értek a zenéhez", stb. De ez is csak egy kulturális örökség lehet, és ha kevésbé zárkóznánk el az új dolgoktól, talán az sem lenne olyan meglepő, ha szinte minden ember zenélne valamilyen szinten. Az is lehet, így több dal, több dicséret születne.

Még valami. Karizmatikus keresztény vagy? Akkor szólsz nyelveken. Volt már, hogy nagyon sokat szóltál nyelveken egyhuzamban? Akkor bizonyára tapasztaltál olyat, hogy a nyelveken szólás egy idő után átmehet nyelveken éneklésbe. De talán vannak olyanok is, akiknél a nyelveken szólás eleve énekléshez hasonlóan indul. A lényeg, hogy átadod a szád és a hangképző szerveid az Úrnak, és ilyenkor ezzel Őt dicséred. A nyelveken éneklésnél nem gondolkozol, hogy mit énekelj, milyen dallamot találj ki, egyszerűen csak jön magától. Nem gondolkozol azon, hogy hány kereszt az előjegyzés, vagy hogy C-dúr vagy B-moll, vagy 4/4-es az ütem vagy 3/4-es, hanem csak énekelsz és kitalálsz egy új dallamot, zenét szerzel - új dalt énekelsz az Úrnak. Elvileg minden hívő megkaphatja a nyelveken szólás ajándékát, és mindenkinél előjöhet az is, hogy nyelveken kezd énekelni. Nem kell zeneprofesszornak, sem elismert tehetségnek lenni. Nem az számít, antitálentumnak vagy botfülűnek gondolod-e magad, vagy valaki más annak mond-e téged. Az egész az Úrtól jön, ő alapból belénk helyezte a zenéléshez a képességet.

Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! (Zsoltár, 96.1.)

Több helyen is megtalálhatjuk a Zsoltárok könyvében az új ének kifejezést, és a Jelenések könyvében is előfordul. A fenti igében az egész föld fogalmába véleményem szerint bőven belefér az összes hívő is.

A nyelveken éneklés képességével kapcsolatban még valami eszembe jutott. Talán sokaknak azt mondják gyerekkorukban, vagy akár később, hogy nincs tehetségük valamihez. Akár tanárok, akár szülők, akár mások elveszik a kedvet, lelkesedést valamitől arra hivatkozva, hogy nem vagy jó benne, ezért nem is kellene csinálod. Ahogy a zenével kapcsolatban erre a megoldás az Úrnál van, tehát az Úr jelenlétébe bemenve és hozzá imádkozva elkezdhetünk énekelni, akkor is, ha mindenki azt mondta, hogy semmi tehetségünk hozzá, ugyanígy más dolgokkal kapcsolatban is az a megoldás, ha az Úrhoz megyünk, és amiről addig azt gondoltuk, nincs hozzá tehetségünk, azt az Ő jelenlétében megtalálhatjuk és kibontakozhatunk.

Szólj hozzá!

Kell-e űzni a démonokat?

2023.08.08. 09:26 Czimby

Az elmúlt jó néhány hónapban nem írtam ebbe a blogba, pedig akartam volna. Valami probléma volt a böngészőmmel, ezért nem tudtam írni új bejegyzést.

A különféle keresztény felekezetek között eléggé nagy az eltérés a démonűzés gyakorlásával kapcsolatban. Leginkább a két szélsőség gyakori, ahol egyáltalán nem űznek démont, mert talán nem is tudnak róla, hogy lehet, vagy valami furcsa dolognak tartják, esetleg félnek attól, hogy ilyet tegyenek, és ahol ezt rendszeresen gyakorolják.

Alapvetően nem vagyok a démonűzés ellen, és helyesnek tartom azt, hogy ha valami olyan dolgot tapasztalunk saját magunkon, ami nem illik össze azzal, amit a Biblia ír, hogy milyeneknek kellene lennünk ideális esetben, akkor imádságban ez ellen a dolog ellen valamilyen módon fellépjünk. Lehetnek ezek akár visszatérő rossz érzések vagy rossz gondolatok, melyek ellen tudatosan nem sok mindent tudunk tenni. Ilyenkor imádságban elhatárolódhatunk ezektől, majd meg is tagadhatjuk ezeket, hatalmat vehetünk fölöttük Jézus nevében.

Alapvetően azonban valószínűleg nem a démonűzés viszi előre a hívő életünket, hanem a Szentlélek vezetése, és Isten jelenlétének a keresése. A legjobb, ha halljuk Isten szavát valamilyen módon, hogy mit tanácsol a személyes életünkre nézve. Ehhez fontos, hogy átadjuk neki teljes életünket, és minden dolgunkba beavassuk, a legrejtettebb dolgainkba is.

Amire nemrég rájöttem, hogy nagyon hatásos lehet, az a következő: Nagyjából a szokásos módon elkezdtem hálát adni Istennek, Jézusnak azért, amit értem tett. Közben belegondoltam abba, hogy Jézus nem kicsi szenvedésen ment keresztül a kereszten, és még előtte is, amikor csúfolták, megkorbácsolták, stb. Ez hatalmas szenvedés volt, amibe bele is halt, mi ezt talán elképzelni sem tudjuk. Elkezdtem azért adni hálát, hogy Jézus ezt a hatalmas szenvedést vállalta értem, és megköszöntem neki. Mondtam azt is, hogy ezt megköszönni kevés lenne az is, ha egész életünkben csak azt mondanánk, hogy köszönöm. Persze egész életünkben sok mást is teszünk, amit nem kéne, sok más gondolatunk is van, ami nem ennek megköszönése, hanem ezzel akár ellentétes. De sokkal jobb megköszönni ezt, hálát adni ezért. Megköszönni, hogy ennyire szeret engem, hogy ezt a hatalmas szenvedést vállalta értem. És nem csak értem, hanem mindenkiért. Ennek megköszönése és újra meg újra megköszönése, szívből, egy újabb ajtót nyit Istennel a személyes kapcsolat ápolása felé, közelebb visz hozzá. Jó látni keresztény videókon, amikor úgy igazán szívből dicsérik az Urat, ami kívülállónak bolondságnak tűnhet, de igazán ez a méltó ahhoz, hogy dicsérjük Őt és köszönetet mondjuk neki azért, amit tett.

A lényeg az előző bekezdés volt. Ez fontosabb, mint a démonűzés. A démonűzést is valahogy így kellene kezdeni, hogy megköszönjük szívből azt, hogy Jézus nem kicsi szenvedést vállalt értünk és azért, hogy az ördög munkáit lerombolja. Mellesleg Jézus szenvedése nem kicsi volt, és nem szabad hagyni, hogy a hatása ne teljes mértékben bontakozzon ki az életünkben. Az is meg van írva, hogy "betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg." (Ézsaiás 53. 4-5.) Ez tehát azt is jelenti, hogy a betegségeinkre a gyógyulás is Jézusban van. Azt gondolom, hogy a betegségekből a gyógyuláshoz vezető út is valahol ott kezdődik, ha belegondolunk abba, hogy Jézus mekkora szenvedéseken mehetett keresztül értünk, és ezt megköszönjük neki, akár nem egyszer, hanem sokszor. Ha valakitől kapunk egy nagy ajándékot, ami igen értékes, és amire nagyon vágytunk, akkor lehet, hogy többször is megköszönjük neki, megöleljük érte, stb. Miért ne tehetnénk meg ezt akkor Jézussal? Igazából mindegy szinte, hogyan nyilvánul meg az életünkön az, hogy Ő ennyit szenvedett értünk. Akárhogy is nyilvánulna meg, akkor is meg lehet neki köszönni ezt sokszor, hogy ekkora szenvedést vállalt értünk.

Isten jelenléte nagyon jó, és ha imádkozunk, dicsérjük Őt, be tudunk menni a jelenlétébe. Amit a jelenlétében tapasztalunk Belőle, Ő ilyen. Illetve még ennél is ilyenebb, mert a teljes, tökéletes jelenlétét itt a Földön talán soha nem fogjuk a maga teljességében érezni. Ha vétkezünk, akkor az ellen vétkezünk, aki ilyet ad nekünk, amit a jelenlétében megtapasztalhatunk. Ez jó motiváció arra, hogy ne vétkezzünk. Illetve ez arra is jó, hogy megértsük a bűn és Isten jelenléte közötti ellentétet, hogy Őnála mi van, és ehhez képest mi az, amit a bűnnel próbálunk elérni.

Ami még fontos: nem haragudni senkire és megbocsátani annak, aki rosszat tett nekünk. Ha ezt nem tesszük meg, sokszor ez az akadálya annak, ha valami nem működik rendben.

Szólj hozzá!

Ne félj, csak higgy! Második felvonás

2022.11.28. 00:50 Czimby

Nem olyan régen már írtam erről a témáról. Akkor az fogott meg, hogy a félelem és a hit szavak mennyire összeférhetetlenek, mennyire szembe kerül egymással a földi és a mennyei egy rövid mondatban, és ez különösen az eredeti görög szövegben tűnik fel.

Most egy másik vonatkozásban gondolkoztatott el ez az egész. A Ne félj, csak higgy mondatból azt sejthetjük, hogy a félelem és a hit egymás ellentétei. Ha fél, szorong, aggódik az ember, akkor bizonyára van a háttérben valami olyan dolog, ami erre okot ad. Ezzel a dologgal megpróbálhatna az ember csinálni valamit, ami vagy sikerül, vagy nem. Gondolhatná azt is az ember, hogy talán nem tett meg minden tőle telhetőt, és ezért aggódik. Mondhatnánk azt is, hogy Ne félj, hanem tedd meg még azt, amit csak tudsz. Tehát a félelem ellentéte ez is lehetne. De nem. A Biblia nem ezt kéri tőlünk, hanem a hittel állítja szembe a félelmet, nem pedig a cselekvéssel. Gondolhatja az ember, hogy valamit még nem tett meg, amit meg kellett volna, de nem volt hozzá elég bölcsessége, ereje, vagy akármije, és ezért aggódik, fél, hogy most mi lesz. De nem kell ezt gondolnia az embernek! Hanem hinnie kell. A hit megint csak egy érdekes dolog, nem annyira hétköznapi. Jelent bizalmat is és meggyőződést is a nem látható dolgokról. Istenben bízunk, mert tudjuk, hogy Ő jó, mondjon bárki bármit. Meggyőződés, hogy jó lesz minden, mert Isten velünk van. Annyit persze tenni kell, hogy a személyes szeretetkapcsolatot folyamatosan ápoljunk a Teremtőnkkel. Különben, ha nem foglalkozunk Vele, el is felejthetjük, hogy Ő jó, és hogy Ő nem más, mint a Szabadító. Nem azért jött el Jézus, hogy minden menjen ugyanúgy tovább, mintha el sem jött volna, és nem is azért jött el, hogy direkt nehézségek elé, kihívások, leckék elé állítson minket. Hanem azért jött, hogy megszabadítson és meggyógyítson. Ezt mondja magáról: eljöttem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, és hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. Jézus Krisztus neve azt jelenti, hogy Felkent Szabadító. Ez a név jellemzi Őt tömören.
Nem mellesleg, aki hisz, az üdvözülni is fog.

Nem félni kell, nem is azon aggódni, hogy mi lehet az, amit nem tettem meg, de meg kéne tennem, hanem hinni. Még a magasságunkat sem tudjuk megnövelni: Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? (Máté 6.27.)

Szólj hozzá!

Emlékoszlop 2005-ből

2022.03.11. 21:52 Czimby

A blog írását 2007-ben kezdtem, de már előtte is leírtam időnként a hitbeli megtapasztalásaimat, csak nem ide. Eszembe jutott most egy régebbi élményem 2005-ből, amit akkor le is írtam. Gondoltam, lemásolom ide is. Érdekes volt újra elolvasni egy ennyire régi írásomat. Most néhány kevésbé lényeges részt kihagyok belőle, úgy osztom meg itt.

-

Odafele a vonaton Derek Prince egyik könyvéből olvastam. A konferencia első előadásán arról is beszéltek, hogy Isten előre elkészítette nekünk a jó cselekedeteket, még a világ teremtése előtt, amiket fel kell ismernünk. Beugrott, hogy mintha a vonaton ugyanerről olvastam volna. Újra megnéztem a könyvet és tényleg ugyanaz volt, az igehely is és a mondanivaló is. Megnéztem a Bibliámban is az igehelyet. Ez azért volt könnyű, mert valamiért pont ott volt a könyvjelző, az Ef. 2.10-nél. Tehát három egymástól független módon mutatott Isten ugyanarra a dologra. Ilyen nem nagyon szokott velem előfordulni, egyáltalán nem jellemző. Ez volt a konferencia nyitó esti alkalmán.

Másnap délelőtt arról volt szó többek között, hogy nekünk nagyon jó elképzeléseink vannak arról, mi lenne nekünk a jó, de Istennek más elképzelései vannak rólunk, az életünkről, ami sokkal jobb is nekünk, bár ezt nem látjuk egyelőre. Mi emberek gyakran kitűzünk magunk elé bizonyos célokat, mi lenne jó nekem, ezek Isten akaratához képest kicsik, sokszor öncélúak. Isten ezeket a céljainkat összetöri. Ha egyéb szükségleteink, amik akár fontosak is, nincsenek betöltve, annál is többet ér Isten és meg lehet elégedni vele. Mózes példáját is felhozták, miszerint nem gondolta volna, hogy két összetöretés után ilyen hatalmas dolgot tud adni neki az Isten. Fontos, hogy a szívünket, akaratunkat alárendeljük Istennek minden téren. Szóval arról győzködött engem Isten az igehirdetés alatt, hogy neki nagyobb tervei vannak annál, mint amit én szeretnék magamnak, hogy bizonyos nehézségeimtől megszabaduljak. Az igehirdetés alatt többször megfordult a fejemben, hogy itt hagyom az egészet és hazamegyek...

A délutáni alkalmon is szó esett arról, hogy szellemi igazságaink megszerzésével egyidejűleg a szükségeink is betöltődnek. Keressétek először Isten királyi uralmát és minden egyéb megadatik neked. Persze, ezt előre is gondolhattam volna, hiszen ezt az igét kaptam bemerítkezésemkor is, ami mintegy útravaló most is érvényes volt. Szóval a legfontosabb 100%-osan Isten alá rendelni magunkat, nem pedig a saját vágyainkat, elképzeléseinket tenni előtérbe.

-

A konfi után eléggé kiáradt valami Isten szeretetéből rám. Immár nem csak átadtam az életem úgy általánosságban, hanem oda akarom szánni minden időmet és energiámat Isten akaratának. Eleinte mintha egy elváró Istent alkottam volna magamnak, aki elvár dolgokat, hogy tiszta legyek, különben már nem tud úgy szólni hozzám, használni engem. A szerető, megbocsátó Isten képét egy ilyen Isten váltotta fel nálam egy kis időre.

Újabban éjszaka szeret engem Isten úgy istenigazán (szó szerint) meglátogatni. Harmadik éjszaka történt a következő: Lefekvéskor még nem éreztem semmit, azt leszámítva, hogy még az ágyban is alig bírok magammal, mert nyomul a Szentlélek, hol a lábam kezd el remegni, hol a kezem, hol mindenem. Pontosan nem tudnám leírni, mit szoktam érezni ilyenkor. Ilyen eddig még nem volt, hogy lefekvés után ne hagyjon "békén".

Úgy 3 óra környékén fel szoktam ébredni és ekkor egy különös, túláradó örömöt érzek. Egyszer kedvem lett volna kibújni az ágyból és ugrálni meg ilyesmi. Jó tíz éve olyan esetek voltak, hogy éjszaka felébredtem és kellemetlen érzésem volt, nem tudtam, hol vagyok, még percekig azon gondolkoztam, hogyan kerültem oda, közben meg nem is ott voltam, ahol gondoltam, és nem tudtam, hol van a cuccom meg ilyesmi. De az utóbbi napokban ezek az éjszakai ébredések mindig egyfajta túláradó örömmel járnak. Legutóbb szabályos röhögőgörcs jött rám az éjjel, amikor felébredtem. Van néha az ember olyan állapotban, hogy mindenen röhög, amit meglát, hát ez az volt. Ez roppant érdekes. Végülis joga van a Szentléleknek akkor áradnia szét bennem, amikor akar, de kissé furcsa, hogy éjjel jön ilyen túláradóan. Igazából nem értem, miért történik ilyesmi velem, de örülök neki.

Jó, hogy ilyen megtapasztalásaink lehetnek, de mégiscsak az a fontosabb, hogy ne ezeket helyezzük előtérbe, hanem azt, hogy minden időnket és minden energiánkat az Úrnak adjuk oda, ne azt csináljuk, amit mi akarunk, hanem az Urat szolgáljuk, akár vannak ilyen megtapasztalásaink, mint a fentiek, akár éppen komoly nehézségek vesznek körül.

Ma (2005. okt. 16.) volt Pesten egy keresztény konferenciasorozatnak az utolsó napja, erre felmentünk a gyülivel. Valahogy még feldolgozásra vár, amiket ott láttam. Volt ott egy dél amerikai pásztor, akin a Szentléleknek a gyógyító kenete volt. Előrehívták a betegeket, és imádkozott mindegyikért kb. 5 másodpercig, így ment végig a tömegen. Az volt a természetes, hogy akiért imádkozott, az azonnal a földre esett. Az emberek kisebb része csak hosszabb idő után esett a földre, míg elenyésző részük nem esett a földre. Ott voltunk a színpadhoz közel a második sorban és szinte az orrunk előtt estek a földre az emberek. Közben ment a dicsőítés és többünknek (nekem is) olyasmi érzésünk volt közben, hogy alig bírunk megállni a lábunkon. Persze a végén néhányan előrementek, hogy bizonyságot tegyenek a gyógyulásukról, kb. 10 ember mondta el, hogy akkor mi történt vele. Volt, akinek a szemével volt valami probléma, kancsalság meg egyebek, abból gyógyult meg, valaki a szemüvegét dobta a kukába. Volt, akinek az ízületei rosszalkodtak vagy a vállában, vagy a karjában és ezek jöttek rendbe, valakinek egyszerre gyógyult meg a szeme, a válla, talán a gyomra meg a térde. Szóval minden bizonnyal igaz volt az egész, nem álmodtam, ezt a gyüliből a többiek is tudják tanúsítani és én is állítom, hogy érdekes érzésem volt az egész alatt, miközben a lábamon időnként alig tudtam megállni, a Szentlélek jelenléte időnként remegést váltott ki vagy a kezemben, vagy a lábamban vagy ilyesmi. A prédikátor különféle betegségeket említett, hogy az azokkal küzdők menjenek előre. Engem az ragadott még meg, hogy a daganatosokat is előrehívták. Voltak köztük fiatalok is és belegondoltam, hogy ők lényegében leszámoltak már az életükkel és most a Szentlélek erejétől elesnek, amikor imádkozik értük a prédikátor.

Szóval ez az egész azt a határt súrolta, hogy ha látom sem hiszem. De valószínű igaz volt, hiszen határozottan éreztem a Szentlélek jelenlétét.

A következő részben általánosságban a gyerekekért, majd a fiatalokért imádkozott. Mi is előrementünk. Amikor a prédikátor még csak közeledett felém és a többiekért imádkozott, már akkor éreztem a Szentlélek túláradó erejét, remegett kezem, lábam, meg alig tudtam a lábamon megállni. Amikor értem imádkozott, én is a földre estem volna, ha a rutinos segítők nem fogtak volna meg. Valami túláradó örömöt éreztem, miután imádkozott értem.

Bár hihetetlen volt az egész, de amikor értem imádkozott, határozottan éreztem, hogy itt tényleg van valami, így mégiscsak úgy tűnik, hogy tényleg betegek gyógyultak meg ott ettől az erőtől.

Előfordul, hogy néha gyenge a hitünk, de az egész Jézus-dolog működik. A megtéréskor történő dolgokat a pszichológia semmilyen ágával nem lehet kielégítően megmagyarázni, ez egyszerűen így van és kész. Ez a legnagyobb csoda. Ehhez képest tulajdonképpen csak apró kis csodák azok, amiket most láttam.

Egy biztos: Isten jobban szeret mindenkit, mint ahogy azt mi el tudnánk képzelni. „Isten primitíveknek teremtette az embereket. Primitíveknek, akik a szeretetnek csak bizonyos fajtáit képesek elképzelni.” Kb. 2 éve Isten szeretetének olyan mélységeit (magasságait) tapasztaltam meg, hogy amikor másokért imádkozom, azt kérem, hogy ezeket ők is tapasztalják meg, mert ez minden képzeletemet felülmúlta, ez kell mindenkinek.

Szólj hozzá!

A Szentlélek gyümölcseiről

2022.03.07. 16:01 Czimby

A Szentlélek gyümölcsei

καρπὸς τοῦ πνεύματός

 

Nemrég a gyülekezetben a Szentlélek gyümölcseiről volt szó. Az ezzel foglalkozó igerészt, a Galata 5. 22-23-at megnéztem eredeti ógörög nyelven, valamint egy francia (Parole de Vie, 2017) és egy spanyol (La Palabra (BLP), versión española, 2010) bibliafordításban is. Megosztom itt, hogy mit tudtam meg és tanultam ebből. A téma ezzel természetesen nem lesz kimerítve, ennél sokkal többet lehetne írni mindegyik gyümölcsről külön-külön.

De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény. (Károli-fordítás)

δὲ καρπὸς τοῦ πνεύματός ἐστιν ἀγάπη, χαρά, εἰρήνη, μακροθυμία, χρηστότης, ἀγαθωσύνη, πίστις, πραΰτης, ἐγκράτεια: κατὰ τῶν τοιούτων οὐκ ἔστιν νόμος. (ógörög)

Au contraire, voici ce que l’Esprit Saint produit: amour, joie, paix, patience, bonté, service, confiance dans les autres, douceur, maîtrise de soi. La loi n’est sûrement pas contre ces choses-là. (francia)

En cambio, el Espíritu produce amor, alegría, paz, tolerancia, amabilidad, bondad, lealtad, humildad y dominio de sí mismo. Ninguna ley existe en contra de todas estas cosas. (spanyol)

Ha valaki nem beszéli ezeket a nyelveket, de végigfutja a fenti szövegeket, talán már akkor is kap valami pluszt a magyar változathoz képest, ha mást nem is, a spanyol tolerancia szó bizonyára többet mond, mint a mai magyar nyelvben már nem annyira használatos béketűrés szó, és a jelentéséhez is hozzáad valamit. (A modernebb magyar fordítások is máshogy fordítják már ezt a szót.)

Az eredeti görög szövegben nincs benne a szent szó, csak a lélek (szellem) szó (pneuma), amit Károli Léleknek fordít, a francia odateszi a szent szót is, a spanyol nem. A pneuma nem csak a Szentlélekre utalhat, hanem az ember egyik részére is (a pszükhé és a szárksz ill. szóma mellett), amely megtéréskor elevenedik meg azáltal, hogy a Szentlélek lakozást vesz a hívőben. Az ember szelleme és a Szentlélek (Szentszellem) között van némi átfedés, így mindkét fordítás elfogadható itt, talán kissé máshogy közelítik meg a dolgot.
Az eredeti görögben benne van a gyümölcs szó, ezt Károli szó szerint le is fordítja. A francia és spanyol fordítás a gyümölcs szó helyett egy igét használ, ami azt fejezi ki, hogy a hívőben lakozó Szentlélek termel, létrehoz, megterem valamit. A gyümölcs szó hallatán talán nem gondolunk elsőre arra, hogy az hogyan jön létre, ebből a szempontból valami pluszt ad hozzá a francia és spanyol fordítás.

Szeretet - ἀγάπη, amour, amor: A görög agapé szót nem lehet egykönnyen visszaadni más nyelvekben. A magyar a szeretet szót használja, a francia és spanyol pedig ugyanezt a szót használja a szerelemre is. Az agapé szó tövét találjuk a János 3. 16-ban is: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen - Οὕτως γὰρ ἠγάπησεν θεὸς τὸν κόσμον, ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ἀλλ' ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον. Ez természetesen másfajta szeretet, mint amivel általában az emberek egymást szeretik. Az Újszövetségben több helyen előfordul az agapé szó, többek között az 1János 3.16-17-ben, ezek az igehelyek útmutatást adhatnak, hogy pontosan mi is az agapé, és mint gyümölcsnek milyennek kell lennie.

Öröm - χαρά, joie, alegría. Úgy tűnik, az örüljetek szó a filippibeliekhez írt levélben ugyanebből a tőből van (χαρά és Χαίρετε): Χαίρετε ἐν κυρίῳ πάντοτε: πάλιν ἐρῶ, χαίρετε. Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! (Filippi 4.4.) Az öröm, mint a Szentlélek gyümölcse független a körülményektől, attól, hogy mi történik éppen, hiszen az van itt, hogy mindenkor. Ahogy a Filippi levélben olvashatjuk, ez nem hétköznapi, akármilyen öröm, hanem az Úrban való öröm, ami a Szentlélek gyümölcse.

Békesség - εἰρήνη, paix, paz. Akik a békességre igyekeznek, azok boldogok is: Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. μακάριοι οἱ εἰρηνοποιοί, ὅτι αὐτοὶ υἱοὶ θεοῦ κληθήσονται. (Máté. 5. 9.). A Szentlélekkel teljes emberre tehát az öröm és a boldogság is jellemző.

Béketűrés - μακροθυμία, patience, tolerancia. Hosszútűrésnek vagy türelemnek is szokták nevezni. A görög szó elején ott van, hogy makro-, ami valószínűleg egy hosszabb időtartamra kiterjedő türelmet, tűrést jelent. A francia patience szó türelmet jelent, egyébként ebből a tőből származik a páciens szó is. Természetesen egy páciensre is rá kell szánni az időt, nem lehet egyik pillanatról a másikra letudni. A spanyol tolerancia szót talán nem kell magyarázni, mások viselkedése előfordulhat, hogy próbára teszi a türelmünket, de a Szentlélek olyan jó hozzánk, hogy ebben is segítségünkre van.

Szívesség - χρηστότης, bonté, amabilidad. A francia bonté inkább jóságot jelent. A spanyol amabilidad fordítható lehet barátságosságnak is.

Jóság - ἀγαθωσύνη, service, bondad. Úgy tűnik, a görögben a jóság szónak itt ugyanaz a töve, mint a szeretet (ἀγάπη - agapé) szónak. Ez tehát nem egy hétköznapi, emberi jóság, hanem isteni jóság. Így érthetjük meg, miért mondja Jézus, hogy nincs senki se jó, csak egyedül az Isten: Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem , csak egy, az Isten. δὲ Ἰησοῦς εἶπεν αὐτῷ, Τί με λέγεις ἀγαθόν; οὐδεὶς ἀγαθὸς εἰ μὴ εἷς θεός. (Márk. 10. 18.) A francia service szó jelent szívességet és szolgáltatást (mások felé szolgálást) is, ami viszont az előző gyümölcsre illene inkább, erre a gyümölcsre pedig a bonté. Lehet, hogy valamiért megcserélték a két gyümölcs nevét a francia fordításban.

Hűség - πίστις, confiance dans les autres, lealdad. A πίστις egy olyan szó a görögben, ami több mindent jelent. Jelenti a bibliai értelemben vett hitet, meggyőződést is, a bizalmat is. A francia másokban való bizalomnak fordítja.

Szelídség - πραΰτης, douceur, humildad. A szelídek boldogok is: Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. (Máté 5. 5.) A francia douceur az édes (doux) szóból származik, jelent kedvességet, enyheséget is. A spanyol humildad inkább alázatosságot jelent.

Mértékletesség - ἐγκράτεια, maîtrise de soi, dominio de sí mismo. Magyarul önuralomnak is fordítják. A francia és a spanyol fordítás is valami olyat jelent, hogy úr saját maga felett. A francia fordítás nekem egy nagy pluszt jelent, mert a maîtrise szó mestert is jelent, olyasmit, mint a tanító, tehát valakinek a mestere, aki útba igazítja, segíti, hogy mit csináljon, mit ne csináljon, mintegy pásztorolja. Így a francia kifejezést lehetne úgy is fordítani, hogy saját magának a pásztora. Ha úgy látom, hogy éppen nem tudok mértéket tartani valamiben, vagy túlságosan sok időt töltök valamivel és szinte megfeledkezem magamról, akkor saját mesteremmé válhatok, és „szólhatok" magamnak, hogy oké, most már elég lesz, kell mértéket is tartani.

Itt csak azt írtam le, ami számomra valamiért érdekes, új, elgondolkoztató volt.

(Talán nem ide tartozik, de franciául sok gyümölcs nevét megtudhatjuk itt, és az angol gyümölcsneveknek is utánanézhetünk.)

Szólj hozzá!

Ne félj, csak higgy!

2022.03.07. 11:20 Czimby

Az eredeti ógörög mondat így hangzik Márk evangéliumából (5. rész, 36. vers):

Μὴ φοβοῦ, μόνον πίστευε.

Az egyes szavak kiejtése, jelentése:

Μὴ (mé) - ne

φοβοῦ (fobu) - félj

μόνον (monon) - csak

πίστευε (piszteue) - higgy.

A φόβος (fobosz) szó származéka a magyarban is tovább él, innen van a fóbia szavunk. Mint tudjuk, a fóbia egy eléggé rossz dolog, a félelem, szorongás egy sajátos formája, melyet gyógyszeresen is kezelnek. A hétköznapi, profán, földi életünkben mindenhol előfordulhat ez a szó, mindenki ismeri, hívő és nem hívő egyaránt, is mindenkinek negatív dolgok kapcsolódnak hozzá. Ezzel szemben a mondatban nem sokkal utána az áll ott, hogy „higgy", erre az ógörög nyelvű Újszövetség egy olyan szót használ, ami egyáltalán nem tartozik a profán, mindennapi szókincshez, sőt nem is lehet egykönnyen lefordítani magyarra vagy más nyelvre úgy, hogy az eredeti jelentését maradéktalanul visszaadjuk. A hétköznapi értelemben vett „hit", „hinni" szó nem adja vissza megközelítőleg sem azt, amit az eredeti görög szó, sőt még félrevezető is lehet. A bibliai hit meggyőződést és bizalmat is jelent. Meggyőződést, tehát nem csak egy „azt hiszem" szintű, „inkább valószínűbbnek tartok valamit, mint valami mást" dolgot, hanem ennél szilárdabb meggyőződést. Bizalmat, tehát megbízom abban, akiben hiszek, rábízom magam. Jelent hűséget is, és talán még más jelentéseit is ki lehetne keresni a Bibliából. A lényeg, hogy a bibliai értelemben vett hit nem hétköznapi, hanem egy természetfeletti dolog, az Istennel való személyes találkozás következtében kezd az emberben kialakulni, ez a nem hívő számára teljesen elképzelhetetlen, megfoghatatlan, mivel nem a körülöttünk lévő, érzékelhető világhoz kapcsolódik, hanem transzcendens természetű.

Engem nagyon megfogott, hogy ebben a rövid, görög mondatban ennyire egy szintre kerül az immanens, a minden ember által érzékelhető és megtapasztalható rossz, profán, és a transzcendens, a természetfeletti, az Istenhez kapcsolható, nem látható. Egy súlyos, mindenki által nehezen kezelhető probléma, betegség után egyből jön rá a megoldás, a természetfeletti, a szent dolog. Szó szerint ég és föld a különbség a földi világunk és Isten világa között, itt mégis egy szintre kerül a kettő. Bejön a kis földi nyomorunkba a teljesen más világ, a megoldás.

Szólj hozzá!

Gyász és szerelem

2021.11.15. 23:46 Czimby

Az emberi érzések közül a gyász és a szerelem igen intenzív érzések, ha nem a legintenzívebbek. Amikor az ember elveszít valakit, vagy beleszeret valakibe, sokszor koncentrálni sem tud igazán.

Talán sokszor előfordul az embereknél, hogy a gyász és a szerelem érzése nagyon elhúzódik, nem tudja az ember feldolgozni a veszteséget, illetve nem képes túllépni egy reménytelen szerelmen. Sokan mondják azt, hogy egy közeli hozzátartozó halála soha sem dolgozható fel teljesen. Előfordul, hogy a gyász miatt valakinek hosszabb szabadságot kell kivennie, mert képtelen rendesen koncentrálni a munkájára, nem tud enni, aludni, emiatt lefogy, még megviseltebb lesz. Az is előfordul, hogy a szerelem miatt nem tud valaki enni, aludni, esetleg aggódik, hogy sikerülni fog-e közelebb kerülni a szeretett személyhez, nem fog-e akadni valaki más, akivel előbb egymásba szeretnek, stb. Az tehát biztos, hogy a gyász és a szerelem is eléggé erőteljesen ki tudnak hatni az ember életére, életének több területére is, mégpedig negatívan.

Egy darabig számomra sem volt teljesen egyértelmű, hogy az Úr ezeket a rossz dolgokat is ki tudja venni belőlünk egészen könnyen. Sajnos én pár napja apámat vesztettem el. A gyülekezetből egy testvérrel beszélgettem, és ő mondta, hogy ezt a rossz érzést az Úr simán ki tudja venni belőlem. Igaz, ezzel nem is mondott újat, mert én is tapasztaltam, hogy ha egy kicsit imádkozom, és a Szentlélek betölt, akkor ezek a rossz érzések eltűnnek. Ha újra elkezdek gondolkodni a haláleseten, akkor a rossz érzések visszajönnek. A testvér mesélte, hogy amikor ő veszítette el hozzátartozóját és a temetés végén kijött a temetőből, érezte, hogy azt a terhet leveszi róla az Úr.
Természetes érzés, hogy ha elvesztünk valakit, akkor ez hirtelen egy lórúgás a léleknek, az agynak, felfogni sem bírjuk, és hogy elborít egy olyan érzés, ami közben nem sok mindenre vagyunk használhatók. Én próbáltam dicséreteket hallgatni, de semmi nem jutott el hozzám belőle. Az is feltűnt, hogy ez a lelkiállapot határozottan gátolja Istennel a személyes kapcsolatomat. Ha tehát a mindennapi személyes kapcsolatomat fenn akarom tartani az Úrral, akkor ezt az érzést valahogy félre kell tolni. Ilyenkor az embernek nincs ereje semmihez, még imádkozni se. Mégis, érdemes minél előbb erőt venni és elkezdeni imádkozni, és így gyorsan ki lehet kerülni ez alól az érzés alól. Be lehet töltekezni Szentlélekkel. Az Úr öröme a mi erősségünk, és képes ez az öröm újra belénk költözni.

A testvér, akivel beszélgettem, a feleségével való megismerkedésről is beszélt. Elmondta, hogy a felesége szívébe Isten a szerelem érzését adta úgy, hogy előtte sosem vonzódott ahhoz a férfihoz. Ma visszaolvasgattam néhány régi bejegyzésem ebben a blogban, és akkor botlottam ebbe a bejegyzésbe is. Itt pont az ellenkezőjéről írtam, amikor az Úr a szerelem érzését egyik pillanatról a másikra kivette belőlem egy olyan lány iránt, akibe nem lett volna célszerű tovább szerelmesnek lennem. Ekkor jutott eszembe az, amiről a testvér beszélt, neki pedig a felesége szívébe az Úr szerelmet adott. Mi emberek mennyit küzdünk ezekkel az érzésekkel, hogy valakit meg akarunk szerezni magunknak és mindent megteszünk ezért, és a végén esetleg mégsem sikerül, ami miatt elkeseredünk! Az Úr pedig egy pillanat alatt meg tudja ítélni ezeket a szándékainkat és ki tudja venni belőlünk, vagy éppen a semmiből oda tudja tenni nekünk, ha annak van az ideje.

Ezek után már csak azt érzem kicsit nevetségesnek, hogy ha ilyen komoly érzelmeket is ki tud venni belőlünk az Úr egy pillanat alatt, amiket mások akár évekig cipelnek, akkor mi miért cipelünk néha olyan terheket, amikor azon rágódunk, hogy valaki miért mondta ezt vagy azt, miért így reagált ránk, miért bántott meg, stb.

Szólj hozzá!

Ellenszer az önsajnálatra

2021.11.12. 00:01 Czimby

Ha emlékeim nem csalnak, kb. 21 éve, kicsivel megtérésem után írhattam le a következő szöveget, ami most újra a kezembe került. Utólag belegondolva is érdekes, hogy honnan jöttek ilyen gondolatok akkor, hogyan tud egy ilyen összefüggés eszembe jutni - nyilván a Szentlélek juttatta eszembe, annak ellenére, hogy egyébként nem gyakran szokott ilyen összefüggéseket felfedni előttem, talán egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt ilyen. Jelenleg ennél az egynél több nem is jut eszembe.

Álljon itt most a 21 éves szöveg. A szöveg után még hozzáfűzök néhány gondolatot.

Miért pont én? Egy ima
Uram!
Látod, hogy olykor felteszem a kérdést: miért pont én? Miért pont velem történik mindez? Olykor elcsüggedek, ha kegyetlen az élet. Ilyenkor megkérdezem: hol vagy ilyenkor, Uram? Miért engeded, hogy mindez megtörténjen?
Tudom, Uram, Te ott vagy a kereszten. Te, aki Isten vagy és uralkodhatnál teremtményeid felett és kedved szerint elpusztíthatnád azokat, Te, aki a legnagyobb és leghatalmasabb vagy mindenek felett és hatalmad lenne bármikor az egész világot is elpusztítani, teremtményeidet kitenni mindennek, rettegésben tartani őket, mégis a keresztet választottad. Te, aki a legnagyobb vagy, vállaltad, hogy a legkisebb legyél köztünk és mi tegyünk Teveled azt, amit akarunk.
Elszégyellem magam, ha azt kérdezem magamtól, "miért pont én?". Elszégyellem magam ezek után, ha én, jelentéktelen ember önsajnálatba esem. Te, a hatalmas, vállaltad a keresztet, nem tiltakoztál a szenvedés ellen. Hát lehet egy szavam is ezek után a kis jelentéktelen problémámmal, nekem, aki porszem vagyok csupán?
Köszönöm, Uram, hogy ha a keresztedre nézek, nem sajnáltatom magam többé. Köszönöm, hogy a legnagyobb szenvedést vállaltad azért, hogy ne kelljen nekem az önsajnálattól szenvednem. Köszönöm, hogy az életed adtad ezért. Azt hiszem, ennél kevesebb nem is lett volna elég ahhoz, hogy ne kelljen az önsajnálatomtól szenvednem.
Ámen.
"Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek."
Egy teológiai tévedés van a szöveg elején: "Uram, Te ott vagy a kereszten". Ez tévedés, Jézus nincs a kereszten! Ott volt, de már nincs ott. Ha azt mondjuk, most is ott van, azzal a feltámadást tagadjuk, a feltámadás pedig az egyik legnagyobb csoda, ami a keresztény hitnek is alapja. Ha Jézus most a kereszten lenne, valószínűleg nem tudnánk vele kommunikálni, még ha élne is és szenvedne ott, így a Vele való személyes kapcsolat lehetősége is bizonytalan lenne. (Arról nem is beszélve, hogy egy megfeszített, magatehetetlen ember nem tudna másoknak a segítségére sietni, pláne nem 2000 évvel később.) Sajnos a mai napig is egyes helyeken Jézust egy kereszten lévő személynek gondolják és a feltámadásról megfeledkeznek. Még régen, megtérésem előtt egy evangélikus lelkésztől hallottam egyik tanításában, hogy amikor az emberek azt kérdezik, hogy hol van az Isten, arra az a válasz, hogy ott van a kereszten - pedig nincs ott. Természetesen annak is hatalmas jelentősége van, hogy Jézus ott volt a kereszten, és ez a tény jobb esetben erőteljesen kihat egy mai keresztény életére is, azonban feltámadás nélkül ez a hatás a jelenben nem létezhetne.
Az alapgondolat mindenesetre jó, hogy Jézus a keresztet választotta, engedte, hogy megfeszítsék, pedig választhatott volna mást is, bármit, hiszen maga az Isten azt választhat, amit akar. Mégsem a fényűzést, a pompát, a felhőtlen dicsőséget választotta, hanem a szenvedés elől sem menekült el, amikor ez volt az ára annak, hogy megváltson minket.
Karizmatikus körökben hangsúlyozzák, hogy Jézus minden rosszból, betegségből, lelki problémából is megváltott, mert a kereszten mindent magára vett, amit az ördög kitalált és bevetett ellenünk, csak persze nekünk meg kell vallanunk, ha az ördögnek engedtünk, meg kell bánnunk, és át kell adnunk Jézusnak. Az önsajnálat is egy  bűn, amit akkor még nem tudtam, amikor a fent idézett szöveget írtam. Érdekes összefüggésre világítok rá a szövegben, hogy a mi önsajnálatunk alól milyen módon kapunk megváltást. Ez egyáltalán nem mond ellent a karizmatikus teológiának sem, pedig akkor még nem is hallottam arról, hogy létezik karizmatikus teológia. Bár talán a karizmatikusok nem hangsúlyozzák túlzottan, hogy Jézus miken mehetett keresztül, milyen is lehetett neki azokat a szenvedéseket átélni, és pláne, hogy a legnagyobb Úrként vállalta ezt. A Biblia említi, hogy vért izzadt Jézus, ami az emberi szenvedés legnagyobb mértékének átélésekor fordulhat elő, és Jézus óta is csak kevés emberről jegyezték fel, hogy vért izzadt volna. Érdemes kicsit jobban elidőzni ennél a ténynél, Jézus szenvedésénél, hogy Neki ez valójában mekkora lemondással járt, finoman szólva. Ha ebbe úgy igazán belegondolunk, meghökkenünk ettől, önmagában a szenvedéstől is, hát még attól, hogy mindezt a legnagyobb király önként élte át. A fenti írásban ezzel a szenvedéssel állítom párhuzamba a mi szenvedésünket. Nyilván mindenkinek a saját szenvedése a legnagyobb, de Jézus szenvedése annál is nagyobb volt. Nagyobb volt, mint a te szenvedésed életed bármely szakaszában, vagy az én szenvedésem, vagy bárkié. És ebbe belegondolva tör be valami meghökkentő, valami hihetetlen ebbe az egészbe, és így vesszük észre, hogy a mi szenvedésünk az Övéhez képest kicsi, és ez változtatja meg a gondolkodásmódunkat, hogy már ne sajnáltassuk magunkat a szenvedésünk miatt.
A karizmatikusok annyit mondanak, hogy Jézus megváltott az önsajnálatból is és sok másból is, de talán nem vezetik le, hogy hogyan. Ezek a "levezetések" egy kis pluszt visznek az egészbe, kicsit talán személyesebbé válik a megváltás. De lehet, enélkül is az, hiszen ahogy megtérésem után valamire rájöttem, úgy bárki rájöhet bármire, amire a Szentlélek rámutat.

Szólj hozzá!

Jézus Krisztus Úr

2021.09.06. 02:03 Czimby

Az embereknek talán sok minden eszébe jut a „Jézus Krisztus Úr" kifejezés hallatán. Főleg az „úr" szóról jut eszünkbe valami uralkodóféle, akinek mindenki alá van rendelve, és hasonlók. A hívők elismerik uruknak Jézust, tehát alárendelik magukat Neki. Ez igaz is. Azonban Jézus Krisztus teljesen máshogy úr, mint ahogy mi azt elképzelnénk!

Most vasárnap istentiszteleten egy dicséret szövegében volt többször is az, hogy Jézus Krisztus Úr. Nyilván ott volt közben a fejemben a kis elképzelésem, hogy Ő egy uralkodó, mi alá vagyunk rendelve, stb. De valahonnan jött valami más, bizonyára a Szentlélektől. Eszembe jutott az a minden elképzelhetőnél nagyobb szelídség, amit valamikor megtérésemkor tapasztaltam meg Istenből, hogy Jézus valójában ilyen. Ez az urakra egyáltalán nem jellemző, pláne minden elképzelhetőnél nagyobb mértékben. Nyilván léteznek kevésbé erőszakos vagy egyáltalán nem erőszakos urak, uralkodók, de megdöbbentő, hogy Jézus mennyire az ellentéte ennek. Csodálatos, hogy a hívő számára mennyire kézzelfoghatóvá, érezhetővé válhat Jézus személyéből valami olyan, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Jézus egyáltalán nem akarja leuralni az embert, hanem végtelen szelídséggel és szeretettel érinti meg. Megtéréskor ez van az emberben, ezt tapasztalja meg, és ez idővel sajnos elhomályosulhat, a saját elképzeléseinket tesszük oda Jézus valódi személye helyébe: meg akarunk neki felelni, vagy attól tartunk, visszaveszi az üdvösségünket, ha nem vagyunk eléggé jók. Pedig a legjobb a hívő életben mindig ezt tartani szem előtt, hogy Jézusban mekkora szeretet és szelídség, kedvesség van! Nem is tudom, mennyire jó úrnak nevezni Jézust, néha pont az ellenkezőjeként viselkedik, szolgál felénk, meggyógyít, megújít, felüdít.

A legjobb lenne, ha mindig ott lenne előttünk az, hogy Ő körülölel szeretetével. Sokszor betöltekeztem Szentlélekkel, de nem mindig járt ez azzal, hogy megértettem, hogy Jézus milyen is valójában. Legutóbb vasárnap ez most más volt.

Teljesen más úgy építeni az alapra, ha ott van előttünk, hogy milyen is az az Alap.

Szólj hozzá!

Isten más, mint gondolnánk

2021.02.28. 14:32 Czimby

Úgy gondolom, Isten nem olyan, mint amilyennek tűnik az elmondások alapján. Valaki ezt mondja Istenről, valaki azt, és ezekben van is igazság, sőt, akár igaz is lehet, de nem egészen úgy, ahogy mi elképzeljük. Az Ő személyisége és az Ő országa más, mint a mienk itt a Földön. Mi a földi dolgokat szoktuk meg, ebbe születtünk bele, és ezek alapján képzeljük el Istent is. Különböző érzéseket élünk át, különböző szituációkba kerülünk, amik kiváltanak belőlünk valamit vagy mások reagálnak a mi megnyilvánulásunkra vagy másokéra, vagy ahogy a fizikai világban történnek a dolgok, abban is van valami törvényszerűség, amelyekkel itt a Földön a különböző történések és folyamatok leírhatók, visszavezethetők különböző okokra, vagy csak egyszerűen megtörténnek, mert a fizika törvényei szerint meg kell történniük.

Ezeket a földi dolgokat mind el kell felejtenünk, hogy mi hogyan történik, ki hogyan reagál, vagy mi hogyan reagálunk valamire és hogy a reakciónk nem elég megfelelő, stb. Korábban már említettem azt a kifejezést, hogy a "Szentlélek vezetése": a Szentlélek vezeti a hívőt. Ezt is földi tapasztalataink alapján tudjuk elképzelni: Ha valaki vezet valakit, annak van egyfajta módja, megmondja, merre kell menni, tanácsokat ad, stb. Ez valamennyire a Szentlélek vezetésére is igaz, de mégsem olyan. Az emberek is adhatnak tanácsokat, és lehetnek ezek jó tanácsok is. Mégis más a Szentlélek vezetése, amikor az ember "beleül" abba a mennyei dologba, és hagyja, hogy vigye magával. Itt tehát eleve a "vezetés" szó értelmezése is a földi tapasztalataink alapján lenne meghatározva, pedig nem teljesen ilyen, de a földi dolgok közül ez áll hozzá a legközelebb, ezért így nevezzük. Arról is írtam már, hogy az eredeti ógörög szövegű Újszövetségben a szavak máshogy hatnak, ha olvasom őket, mivel a mi nyelvünkben sok szónak nincs is pontos megfelelője, de még más mai nyelvekben sem. Így például az élet szóra a dzóé kifejezés olyan többletjelentést hordoz, amit csak körülírással lehet kifejezni. Magát a "hit" szót is mi teljesen máshogy értelmezzük a mi nyelvünkben, mint amit eredetileg jelent a görögben. A hétköznapi életben a "hinni" azt jelenti, hogy elhiszek valamit, bár nem biztos az a valami. Bibliai értelemben gyakorlatilag az ellenkezőjét jelenti.
Vannak istentiszteletek, vannak prédikációk, ahol Istenről beszélnek, de itt is csak a földi kifejezésekkel élnek, jobb híján, mivel máshogy nem is lehetne beszélni Istenről, a nyelv a legjobb kommunikációs eszköz, amivel bármilyen dologról lehet információt közölni. A nyelv is eleve a körülöttünk lévő földi világ dolgainak tapasztalata alapján alakul ki és változik most is, így a mennyei dolgok kifejezésére csak részben alkalmas.
Nagyjából el kell felejteni azt is, hogy parancsolat, mint olyan létezik. Nem mondom, hogy teljesen, csak nagyjából. Igazából a probléma nem azzal lenne, hogy a végén még elfelejtjük a parancsolatokat, hanem azzal, hogy parancsként, utasításként éljük meg. Isten gyakorlatilag nem parancsol. Nehéz elképzelni, hogy Ő az Úr, és a legfeljebb való, mégsem parancsol. Ismerhetünk uralkodókat, vezetőket, akik parancsolnak, és olyanokat, akik nem parancsolgatnak és emiatt pont szétesik a kezük alatt minden, de Isten teljesen más. Nyilván törekednünk kell arra, hogy ne kövessünk el bűnöket, de már ez a mondat is nagyon-nagyon sántít. Gyakori probléma, hogy az embernek bűntudata van, meg akar felelni Istennek, vagy elkövet valamit, amit nem kéne, vagy nem úgy csinál valamit, ahogy a legjobb lenne, vagy hibázik, és akkor összedől a világ. Istennek úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Ennek ellenére mi mégis sokszor a cselekedeteinket ítéljük meg, de ez a megítélés nem visz előbbre, nem fogjuk tudni ettől még másképp, jobban csinálni legközelebb. Nyilván, ha megfelelően ítéljük meg a cselekedeteinket, az jó, de ez a "megítélés" sem annyira jó szó rá, mert valahogy az elmarasztalást is magában hordozza. A földi gondolkodásunk alapján nem lehet valamit úgy tökéletesebbé tenni, hogy ebből ne következzen az, hogy addig az nem volt annyira tökéletes, hanem rosszabb volt. Ha valamit nem jól csinálunk, vagy nem felelünk meg valakinek, akkor abból az illetőből többnyire negatív érzelmeket váltunk ki, amiknek ő előfordul, hogy hangot is ad. Erre mi legközelebb vagy megpróbáljuk másképp csinálni, amit rosszul csináltunk, vagy nem, és ha meg is próbáljuk, vagy sikerül, vagy nem. Ezek a földi dolgok, mondhatni törvényszerűségek. Istennél azonban ez teljesen máshogy működik. Sokszor nagyon erőltetik a bűnökből megtérést, ami részben jogos is, részben viszont egy megfelelési kényszert alakíthat ki az emberben, és így már nem olyannak látja Istent, mint akinek nem kell megfelelni. Előfordul, hogy "szuperszellemi" módon szemléljük a bűnt: vétkeztünk Isten ellen, Őnála rosszat tettünk, most az üdvösségünk veszélybe kerül, és emiatt bűntudat, rossz érzés, Istentől eltávolodás van. Számomra is kicsit meglepő, de Isten nem azért akarja, hogy ne vétkezzünk, hogy az üdvösségünket bizonytalanabbá tegye, ha becsúszik valami. Saját magunknak ártunk azzal, ha vétkezünk. Tehát saját magunknak akar jót. Sokkal jobban és logikusabban átlátható, ha tettem valami rosszat és lett valami negatív következménye, és legközelebb ezt akarom elkerülni és azért nem követem el újra. Tudhatjuk, hogy a legjobb itt a Földön Isten jelenléte és vele közösségben lenni, minél szorosabb közösségben. Ehhez kell egyfajta ráhangolódás Istenre. Ha azonban olyan dolgokat teszünk, amik nem segítik ezt a ráhangolódást, akkor attól nem leszünk előbbre, és ez nekünk rossz. Talán nem is lenne szükség arra, hogy a bűnöket számon tartsuk, hogy mi a bűn, mi nem bűn, mert ha Istennel kapcsolatunk van, mi magunk érezhetjük, hogy mi az, ami nem tesz jót ennek a kapcsolatnak, és mi az, ami igen. Nyilván ettől még a tapasztalatok alapján és nem utolsó sorban a Biblia alapján is meg lehet nevezni bizonyos cselekedeteket, amik egyértelműen nem tesznek jót, és ezekről például a gyülekezetben prédikáció közben beszélni. De ez önmagában semmit nem ér, főleg, ha valaki nem is hívő, neki hiába magyarázzuk, hogy ezt tegye, ezt ne tegye. Sajnos a nem hívők körében elterjedt nézet, hogy a hívő bizonyos dolgokat tesz, bizonyos dolgokat nem tesz, és ez a lényeg, pedig nem ez a lényeg. Tehát meg lehet nevezni a bűnöket akár, lehet listát írni róluk, de utána nem mindegy, mit csinálunk ezzel a listával, ezt nézzük és rettegünk, hogy jaj melyiket követtük el és azon gondolkozunk, hogyan lehetne nem elkövetni, vagy inkább Istenre hangolódunk.
A cselekedetek tényleg egy olyan terület, amin a legkönnyebb kizökkenni Istenből. Szülők is sokszor esnek abba a hibába, hogy tiltják a gyereküket ettől, attól, amattól, hogy ezt ne tedd, ezzel csak korlátok közé szorítják a gyereket, aki emiatt frusztrált lesz. Inkább a szülőknek arra kéne törekedni, hogy a gyerek megtalálja és értékelje Istennel a személyes kapcsolatot, és így önszántából ne kövessen el olyan dolgokat, amik neki nem jók. Ha pedig még nem találja meg ezt a gyerek, akkor ezek a tiltások nem vezetnek sok jóra, inkább elidegenítik Istentől. Sajnos az ember sokszor görcsösen próbálja a másikat megtéríteni, sokszor jó szándékból, mert jót akar neki, és ez a görcsösség lesz a gond, ami miatt nem fog sikerülni. Meg kell érteni, hogy mindenkinek szabad akarata van úgy dönteni, ahogy akar, és mi csak egy lehetőséget mondhatunk el az embereknek, amit vagy elfogadnak, vagy nem. A jót nem lehet ráerőltetni a másikra.

A lényeg, hogy Isten személyisége és országa más, mint amit mi gondolnánk róla, és talán hosszú idő kell, mire ezt megértjük és a gyakorlatba át is tudjuk tenni. Itt most csak egy ízelítő, morzsa volt abból, hogy Isten milyen is lenne, ez messze nem teljes, nagyon sok más dologról is szólni kéne. Ami biztos, hogy a Jézushoz fordulás által nyílik meg egy új világ számunkra, amikor elismerjük, hogy szükségünk van rá, és a Szentlélek tudja behozni az életünkbe azt a mennyeit, ami más, mint a földi.

14 komment

süti beállítások módosítása