Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

A mai napon is volt takarítás, és történt egy érdekes dolog.
Megkértek, hogy vigyem le a szemetet. Ahhoz, hogy kijussak oda, ahova ki kell vinni, ki kellett nyitnom egy ajtót kulccsal, majd magam után visszafele be is kellett zárnom. Amikor másokkal jártunk arra, a legtöbbször gondban voltak, mert a kulcs egy olyan kulcscsomón van, amin kb. 10 másik kulcs is fityeg, és csak sokadszori próbálkozás után sikerül megtalálni azt a kulcsot, ami a kukához* vezető ajtót nyitja.

Mint már utaltam rá, szeretem elbízni magam, amihez adott némi alapot, hogy talán már mikor legelőször voltam arra, sikerült beazonosítanom a megfelelő kulcsot. Most is, azonnal tudtam, melyikkel kell az ajtót kinyitni, és rögtön vittem is oda, ahova való azt, amitől meg kell szabadulni. Amikor visszajöttem, be akartam zárni magam után az ajtót, de a kulcs mindig megakadt, mielőtt kattant volna a zár. Többször próbálkoztam, közben kinyitottam az ajtót és újra becsuktam, mégsem sikerült bezárnom. Megpróbálkoztam a többi kulccsal is: volt olyan kulcs, ami ugyancsak kattanás előtt akadt meg, volt olyan, ami belement a zárba, de semennyire nem lehetett elfordítani. Volt olyan kulcs is, ami nehezen bent bele a zárba, és olyan is, ami egyáltalán nem ment bele. Nem voltam már biztos abban sem, hogy a megfelelő kulccsal próbálkozom-e. Aztán újra a régóta jól bevált kulccsal próbálkoztam, és azt mondtam magamban: „Nem létezik, hogy ez a zár kifogjon rajtam” és utána hozzátettem: „Jézus nevében”. És a következő pillanatban el tudtam fordítani a kulcsot a zárban.

Kicsit elgondolkoztam ezen, mit akar ezáltal az Úr üzenni nekem. Nem lehet véletlen: a szemetet vittem ki, a szeméttől szabadultam meg, ami a bűnt jelképezi. Megszabadultam tőle, oda dobtam, ahova való. De teljesen elzárni nem tudtam az utat, ami összeköt vele, sőt még inkább elbizonytalanodtam, hogy a jó kulccsal próbálkozom-e. És végül Jézus neve segített.

Nem számoltam ugyan, életem során eddig hány ajtót zártam be kulccsal, de most végül nagyon könnyedén és finoman fordult el a kulcs, úgy, ahogy régebben soha. Talán nem is lehetett hallani a kattanást, érezni is alig, hogy egy akadály volt ott a zárban, amin a kulcs átfordult, csak annyit éreztem, hogy a kulcs tovább fordult, és utána már nem tudtam az ajtót kinyitni. Nem vagyok ugyan sem portás sem olyan, aki élete során rengetegféle zárat nyit ki és csuk be, de néhány ajtót már nyitottam ki és zártam be, és ez a finom záródás azt hiszem, egyedülálló volt egész eddigi életem során.

* Úgy tudom, a „gyehenna” szó szerinti fordítása kukát, szemetest, szeméttelepet jelent.

És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen. (Mt.16.19.)

Utólag szerk.: Egy hétre rá megint levittem a szemetet, és hasonló problémám volt az ajtóval. A megfelelő kulccsal próbálkoztam, de nem akart bezáródni. Jézus nevét újra segítségül hívtam, de most másképp segített: jött a gondolat, hogy a kilincset húzzam teljesen fel. Mondták mások is, hogy a kilincset fel kell húzni, de nem volt számomra világos, hogy mikor. Kiderült, hogy csak úgy lehet elfordítani a kulcsot a zárban, ha a kilincs teljesen fel van húzva, ez ilyen különleges ajtó. Most már tudom, hogyan lehet bezárni.
Viszont nem emlékszem, hogy a múltkor is felhúztam volna a kilincset, csak egyszerűen Jézus nevét hívtam segítségül és elfordítottam a kulcsot a zárban. Utólag már nem vagyok 100%-ig biztos abban, hogy nem nyúltam a kilincshez, csak feltételezem, hogy ha akkor is felhúztam volna a kilincset és ennek hatására záródott volna be az ajtó, akkor arra emlékeznék és most már egyből így zártam volna be. Viszont ha tényleg nem nyúltam akkor a kilincshez és úgy fordítottam el a kulcsot a zárban, akkor az valóságos csoda, mert fizikailag lehetetlenség így bezárni az ajtót...

Régebben többször írtam a bűnökről (lásd: 1. rész, 2. rész, 3. rész). Leginkább az olyan bűnökről, gyarlóságokról, amiktől hosszú éveken át sem sikerül megszabadulni.

Újabban néha megkérnek, hogy segítsek a gyüliben a takarításban. Legutóbb ezáltal érdekes módon tudott az Úr szólni hozzám.

Általában többek között a nagy termet kell felporszívózni. Nyilvánvaló, hogy nem lehet piszok, szemét azon a helyen, ahova a sok ember bemegy. Nem lehet megcsinálni, hogy pl. hetekig nem porszívózunk itt fel vagy nem szedjük össze a szemetet, mert az emberek szemét kiszúrná a sok szemét.

Ha belép valaki egy ilyen helyre, szembetűnő lehet számára az, ha nincs felporszívózva. Vannak viszont eldugottabb részei is a teremnek, olyan részek, ahova talán soha nem néz be senki. Ha az ilyen helyeket egy éven át nem takarítjuk ki, valószínűleg nem tűnik fel senkinek. Évente egyszer mégis le kell emelni a viszonylag nehéz rácsot a radiátorról. A radiátorok a terem szélén helyezkednek el, és kis falszerű burkolattal vannak körülvéve, felülről rácsokkal letakarva, tehát igazából nem nagyon lehet „alapállapotban” hozzájuk férni.* Esetleg aki nagyon-nagyon unatkozik, benézegethet a rácsokon, és céltudatos szemlélődés során észreveheti azt a nem éppen felemelő állapotot, ami hosszú hónapok alatt előáll ott belül. Kb. másfél éve járok ebbe a gyülekezetbe, de soha meg sem fordult a fejemben, hogy a radiátorok tetejéről a rácsokat esetleg le lehet kapni, és hogy mi lehet alattuk. Esetleg háziasszonyok fejében, akiknek nagy tapasztalatuk van a takarításban, felmerülhet ilyen gondolat, bár egy olyan helyen, ahol az Úr Igéje szokott szólni hozzánk, az ilyen gondolatok kevésbé valószínűek. Igaz, előfordul, hogy esetleg elkalandoznak gondolataink, amit a sátán szeret is előidézni, de hogy pont arra gondoljon valaki, hogy mi lehet ott a terem szélén az ablak alatt és hogy azt kell-e, lehet-e takarítani, elég valószínűtlen. Azt is mondhatnám kissé „költőien”, hogy a teremben ez a hely, az itt lappangó esetleges kosz elég biztonságosan el van zárva a hétköznapi emberek elől, a gondolataik elől is le van védve. Igen rendkívüli ember az (a takarításban szolgálókat kivéve), akit tartósan foglalkoztathat, hogy itt milyen állapotok vannak, még ha át is suhan néha a kérdés valakinek a gondolataiban.

Amikor megérkeztem, hogy segítsek a takarításban, azt mondták, hogy most kivételesen nem kell felporszívózni a nagy termet, ezt most valaki már megcsinálta, más munka van. Leemeltük a radiátorokról a rácsokat, ami nem csak súlyuk miatt volt nehéz, hanem mert nagy, hosszú darabok, és könnyen beleakadhatnak valamibe. Igen nagy mennyiségű kosz volt a radiátorok alatt, talán nem akadt egy tiszta négyzetcentiméter sem. Ezt porszívóval lehet csak eltávolítani, azt is kicsit körülményesen lehet csak bejuttatni a piszokhoz. Vannak kisebb helyek, ahova a porszívó sem fér be, ha nem szedjük le róla a kefét. Csavarok, fémtárgyak is előfordulnak itt, amiket a porszívó nem tud felszedni. Először nem értettem, miért nem szívja fel, mivel nem lehet olyan jól belátni oda, hogy láttam volna, hogy egy csavar van ott. A padlót a radiátor alatt még csak rendbe lehet valahogy hozni a porszívóval, bár nem tökéletesen, de magán a radiátoron is nagy mennyiségű piszok tud összegyűlni. A radiátor lényegében nem más, mint néhány vastag cső, és ezek a csövek nem simák, hanem (valószínűleg a hő leadása céljából) sűrű, apró, mély bevágások vannak a felszínén. Ezek közé a bevágások közé rendkívül nagy mennyiségű por, piszok tud betelepedni – erre véletlenül jöttem rá, amikor valamiért ráfújtam erre a csőre. Gyakorlatilag nincs olyan eszköz, ami alkalmas lenne ennek a szennyeződésnek a teljes eltávolítására, porszívó nem szedi ki rendesen. Eleve ki volt zárva, hogy tökéletességre törekedjünk itt takarítás során, ezt egyáltalán nem is várták el tőlem sem. Arra gondoltam, hogy valószínűleg több takarítás kéne ahhoz, hogy még nagyobb tisztaságot érjünk el itt, már ha lehet egyáltalán tisztaságról beszélni – igaz, a radiátor alatt a padló jelentősen tisztább lett, és az ide beesett tárgyakat is kihalásztuk.

Úgy érzem, az Úrtól jött a gondolat, hogy több takarítás kell ahhoz, hogy jobban megtisztuljon itt a cucc - a megszentelődés egy életen át tart, ennek során rendszeresen kell takarítani, s eközben eldugott, koszos területekre is rábukkanhatunk. Amikor ráfújtam a radiátor csövére és az porzott, akkor értettem meg talán, hogy ez a takarítás, amit most csinálok, ez az én állapotomat tükrözi: rendszeresen felporszívózom a termet, és a terem nagy része valóban tiszta lesz, és lényegében csak ezt veszi észre az, aki ide belép. Ami egy nem rendkívüli ember számára észrevehető, azt aránylag könnyű tisztába tenni: belép valaki, nem látja, mi van a radiátoroknál, és azt mondja, tisztaság van. Nagyon rendkívüli embernek kell lenni ahhoz, hogy a szem elől ennyire elrejtett részek tisztasága is foglalkoztasson valakit. Ha meg mégis elkezdünk foglalkozni ezzel és itt is tisztaságot teremteni, rendkívül nehéz dolgunk van a nehezen hozzáférhető és teljesen hozzáférhetetlen részek miatt. A legjobb talán nem is nagyon foglalkozni azzal, amihez eleve hozzá sem férhetünk. Ha eljön az ideje, hozzáférhetünk ezekhez is, ha az Úr akarja és vezetést ad hozzá.

Valóban lehetnek olyan részek az életünkben, ahova nagyon fiatal korunk óta csak szenny kerül folyamatosan, és ezt sokáig észre sem vettük, talán még megtéréskor sem. Aztán valamiért mégis felfigyelünk életünknek erre a területére, néhány évtized elteltével, észrevesszük, hogy valami nincs rendben, és ami egyértelműen látszik, azt felszínre hozzuk, de sok dolgot nem tudunk még nevén nevezni sem. Pár év múlva Isten újra felfedi szeretetét az eltávolodott ember előtt, jön a Szentléleknek egy nagyobb kenete, talán egy testvér vagy alaposan képzett szolgáló, aki nevén nevez néhány dolgot, amivel ily’ direkt módon kicsit ciki szembesülni. Talán még egy év, és kiderül, mi lehet az oka az egyik ilyen ciki dolognak. De vannak dolgok talán sokak életében, amikről még soha senkivel nem beszéltünk, amikhez látszólag nem nagyon lehet hozzáférni, nemhogy nevén nevezni és az okára fényt deríteni. Különleges porszívók, különleges takarítóeszközök kellenek ahhoz, hogy minden apró kis porszemet eltávolítsunk. Amit tehetünk, hogy az Úrtól ilyen takarítóeszközöket kérünk, mert aki kér, az kap. Biztosan meg fogja adni, hiszen Jézus minden bűn felett hatalmat vett vére által.

Reményünk lehet arra, hogy ha megkapjuk a különleges takarítóeszközöket, ezek segíthetnek abban, hogy saját rejtett, nehezen hozzáférhető szennyeződésünk eltávolítása után mások rejtett és nehezen hozzáférhető szennyeződéseit is segítsünk eltávolítani velük.

* A burkolaton, oldalt is vannak rácsok. Amikor írtam ezt a bejegyzést, akkor ezekre a rácsokra nem emlékeztem (annak ellenére, hogy igencsak közelről megnéztem, mi van itt). Legutóbb a gyüliben újra, immár tudatosan szemügyre vettem ezt a helyet a terem szélén, akkor tűnt fel.

Pár napra rá egy tanítást hallgattam. Arról is szó volt benne, hogy az ember mosakszik, teljesen megmosdik, de véletlenül elfelejti a fülét megmosni. Úgy érzem, párhuzam van e között a tanítás között és a takarítós incidens között. Szinte teljes, 99%-os lesz a tisztaság, mégis egy icipici rész kimarad, ami talán nehezen észrevehető, talán könnyen elsiklik felette az ember, mégsem lehetséges így a teljes tisztaság.

Most a pünkösdi istentiszteleten szó volt arról is, hogy az isteni személyek közül a Szentlélek az, Aki ebben az üdvtörténeti korszakban jelen van a Földön, jelen van köztünk. Bizonyos értelemben most alá van vetve Jézusnak: Jézus a Mennyben van és elküldte a Szentlelket közénk, a Szentlélek szolgál most köztünk.

Hirtelen belegondoltam, hogy mit is jelent, hogy a Szentlélek itt szolgál köztünk. Mennyire csodálatos, fantasztikus dolog ez! Az isteni személy, Akinek lakhelye a Menny, nem csak elvan a Mennyben, hanem eljön a Földre és itt végzi köztünk, bennünk a munkáját. Isteni személy, és nem azt várja, hogy mi szolgáljunk feléje, hanem Ő szolgál felénk. Ez önmagában döbbenetes, és ráadásul milyen áldott, csodálatos munkát végez! Mindigis le vontam nyűgözve munkájától, melyet sokszor talán olyan nehéz tetten érni, leleplezni. Amikor az ember észreveszi magán, hogy nem kellenek azok a régi dolgok, melyek régebben bűnbe vittek, milyen megmagyarázhatatlan, természetfeletti dolog, és milyen csodálatos! Amikor azon kapjuk magunkat megtérés után, hogy szívünkbe van írva Isten törvénye, megváltozott az értékrendünk! Amikor nem tudjuk, miért, de olyan dolgok eszünkbe jutnak, amik benne vannak a Bibliában, de még sosem hallottuk, olvastuk ezeket a dolgokat. Amikor megértünk dolgokat; amikor addig érthetetlen igerészek teljesen világosakká válnak számunkra. Amikor egyszer csak észrevesszük magunkon, hogy hoppá, valamit nem jól csináltunk eddig, ezentúl másképp kéne, és ember addig hiába is magyarázta volna nekünk, hogy változtassunk már, nem értettük volna meg. És a legfontosabb, amikor megtérés után világossá és természetessé válik, nem kérdés többé, hogy Jézus létezik, az életét adta értünk és most is él. Megmagyarázhatatlan módon kijelent nekünk igazságokat a láthatatlan világgal kapcsolatban. És még sorolhatnánk a Szentlélek áldott szolgálatát felénk, emberek felé. Mindig valami különös érzés van bennem, amikor egy bizonyságtételben arról hallok, hogy valami olyasmi történt valakivel, ami a Szentlélek csendes, háttérben meghúzódó, ugyanakkor erőteljes és fantasztikus munkájának az eredménye.

Itt van köztünk és szolgál felénk. Ő az isteni személy, mi az emberek, és Ő szolgál felénk, nem is akárhogyan. Nem tétlen, nem pihen sohasem, hanem szolgál, minden ember felé, aki befogadta Jézust a szívébe, a meg nem térteket pedig hivogatja; nem válogat, hogy az egyik embernek ilyen hibája van, a másiknak olyan, az egyik ilyen bőrszínű, a másik olyan - nem válogat, nem tesz különbséget ember és ember között - egyszerűen csak szeliden, de erőteljesen szolgál.

Ezt bírom nagyon az Úrban, hogy néha egyszerre több kérdésre is megadja a választ, és olyan, addig rejtélyes dolgok között derül fény összefüggésekre, amikre nem is gondoltál volna, mindezt egy szempillantás alatt megmutatja a Szentszellem: az előbb még sötét volt, és mintha egyik pillanatról a másikra felkapcsolták volna a villanyt.

Ezt írtam egy e-mailben egy tesónak a napokban. Mivel eléggé személyes a dolog, a részletekbe nem mennék bele, de döbbenetes, hogy ha valamit nem értek a saját életemben, hogy miért úgy van, egyszer csak megvilágosítja az Úr, és ezzel párhuzamosan egy másik rejtélyes dolog miértjéről is lehull a lepel, egy olyan dologról, amit talán még nem is fogalmaztam meg magamnak, hogy nem értem. És kiderül, hogy a két vagy több rejtélyes dolog között összefüggés is van. Nem is tudom, tapasztaltam-e már valaha a Szentlélek ilyen megvilágosító kegyelmét. Bibliai példákban olvasni lehet esetekről, amikor Isten valami lehetetlen, nyakatekert helyzetet még tovább enged bonyolódni, és az egészből valami nagyon jót hoz ki. (Pl. József története, akit nem elég, hogy a testvérei majdnem megöltek, később még börtönbe is került, és mégis valami érdekes sült ki az egészből.) Azt hiszem, valami ilyesmi irányban haladhatok most.

Éppen most küldte nekem e-mailben egy tesó a következőt, gondoltam, beteszem ide ezt is, mert erősen kapcsolódik a témához:

Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre" (Préd 11,3).

Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?

Szenvedéseink eddig még mindig áldást hoztak, és ez ezután is így lesz. Olyanok, mint a tündöklő kegyelem fekete szekerei. A felhők nemsokára kiürítik tartalmukat, és a zsenge palánták örvendeznek majd a jó esőnek. Urunk megszomoríthat bennünket, de nem öl meg haragjában, hanem felüdít irgalmával. Urunk szerelmes levelei" gyakran fekete keretes borítékban érkeznek. Szekerei dübörögnek, de jótéteményekkel vannak megrakva. Vesszője szép virágokkal és tápláló gyümölcsökkel teljes. Ezért ne szomorkodjunk, ha jönnek a fellegek, hanem énekeljünk, mert az áprilisi zápor hozza számunkra a május virágait.

Ó Uram, a felhők a te lábad pora. Milyen közel vagy, mikor felhős, sötét a napunk! Szeretetünk megragad téged, és boldogok vagyunk. Hittel meglátjuk, hogy a felhőkből mindent megelevenítő zápor lesz.

(C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza című könyvéből)

Egy másik dolog, hogy sokféle bűnt elkövetek, néha tényleg azt látom, hogy játszadozom a kegyelemmel, az üdvösséggel és az Úr ezt is felhasználja valami jóra. Az utóbbi időben valahogy gőgösebbnek, beképzeltnek éreztem magam, mintha lenéznék másokat, magamat mások felé helyezném, hogy én is vagyok valaki. Aztán elkövettem sok bűnt, ami kicsit megdöbbentett, hogy ilyen vagyok, és ezek miatt a bűnök miatt úgy érzem, nem vagyok különb másoknál, és ez az érzés különös békességet is ad. Amíg másoknál különbnek akartam tartani magam, nem éreztem békességet. Érdekes kérdés, hogy ha tökéletesebb lennék, az óemberem megfeszítése érdekében nagyobb erőfeszítéseket tennék, akkor Isten milyen más módot találna arra, hogy elvegye a gőgömet. Ennél csak "jobb" módot tudna találni, mert ez így túl sokba kerül, Jézusnak túl sok vérébe, hogy a sok bűnöm által mossa el a gőgömet.

Érdekes, hogy ha sokat vétkezem és saját üdvösségemet veszélybe sodrom, nem a szemrehányást kapom az Úrtól, hanem ezt is felhasználja a javamra. Erre már tényleg nem tudok mit mondani... Tudom, hogy nem gyönyörködik a bűnös halálában és nem ítélni, hanem megmenteni jött el az embereket, de ennyire?

Ezzel kapcsolatban is kaptam nemrég egy áhitatszöveget:

Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska" (Jóel 2,25).
Igen, kárpótlást kapunk az eltékozolt, nyomorúságos évekért. Isten olyan bőségesen kiárasztja ránk kegyelmét, hogy hátralévő éveinkben még annyit dolgozhatunk érte, hogy az kárpótol bennünket a megtérésünk előtti évekért, amelyeket alázatos bűnbánattal elsiratunk.

A visszaesés, világiasság, langymelegség sáskáit most már rettenetes csapásnak tekintjük. Bárcsak soha többé ne közelítenének hozzánk! Minthogy az irgalmas Úr elvette rólunk őket, telve vagyunk buzgalonunal, hogy neki szolgáljunk. Áldott legyen az Ő neve, aki olyan bőven adta kegyelmét szellemünkbe, hogy a korábbi "sáskaette" korszak nyomai is eltűntek. Gazdag kegyelme által múltbeli keserves tapasztalatainkat most már arra használhatjuk fel, hogy másokat inteni és óvni tudjunk. Egyre inkább gyökeret ver bennünk az alázat, a gyermeki bizalom és a bűnbánó szellem, mert él bennünk korábbi csődjeink emléke. Ha így egyre buzgóbbak, éberebbek és szelídebbek leszünk, korábbi veszteségeink tulajdonképpen nyereségünkre szolgálnak. Az eltékozolt éveket a szeretet csodája által pótolhatjuk.
Túlságosan szépnek látszik mindez? Higgyünk benne, éljünk érte, és akkor megtapasztaljuk. Péter is sokkal buzgóbb és hasznosabb lett, miután felismert gyöngesége megtörte elbizakodottságát.

Urunk, erre segíts bennünket kegyelmeddel!

(Szintén Spurgeon könyvéből)

Valakinek a kérésére felvettem egy DVD-re néhány zeneszámot, volt köztük Máté Péter is. A megírt DVD-t mindig le szoktam ellenőrizni, megvan-e rajta minden mappa és fájl. Kicsit megdöbbentem, mert ezen a DVD-n éppen 666 fájl volt, pontosan 66 mappában...

Nem szoktam foglalkozni azzal, ki milyen zenét hallgat, nem nagyon szoktam zenészeket "lehúzni" a véleményemmel, de ez most kicsit elgondolkodtató. Vajon miért van az, hogy időnként nem vagyok nyitott arra az evangéliumra, amit Jézus ad nekem ingyen? Miért van az, hogy a problémák nagyobbaknak tűnnek, mint az, aki ezeket segítene elhordozni, megoldani? Valószínű nem azért, mert a világ is arról beszél, hogy Jézusban vannak a válaszok kérdéseinkre, és csak én vagyok ilyen makacs, hogy még így sem hallom meg.

Írhatnám arról is ezt a blogot, hogy milyen problémáim vannak, ezt részletesen kifejtve bejegyzéseken keresztül. Valószínűleg nagyon felemelő lenne számomra is és mások számára is. Esetleg írhatnám azt is, mint amiről Máté Péter is énekelt, hogy "elmegyek, elhagyom otthonom, a jóbarátoktól sem búcsúzom". Aztán valaki írná kommentbe, hogy ne tegyem. Másvalaki meg talán írná, hogy ő is ugyanígy érez. Mi értelme lenne ennek? Pláne, amikor ott van a válasz a problémáinkra, ott van Jézus, ott van a keskeny út, melyen lehetőség van minden körülmények között is örömmel járni. Igen, minden körülmények között, örömmel! Az most egy dolog, hogy Máté Péter és még sokan mások ezt valamiért nem tapasztalták meg, és az evangéliummal ellentétes dolgokkal pumpálták tele az emberek fejét, hogy ők is további terheket rakjanak lehetőleg az örömökkel teli keresztényekre is, nehogy véletlenül legyen valaki, akinek jó. Persze Jézus az ilyen terhek alól is ki tud és ki akar hozni, akkor is, ha én már tehetetlen vagyok, szóval a győzelem mindig ezen az oldalon van.

Máté Péter művészileg nagyon nagyot alkotott és tehetséges művész volt, ezt nem vitatom. És voltak nagyon nagy irodalmárok is, akiknek a műveit sokan elolvasták, aztán öngyilkosok lettek. Ezt nem karizmatikus ultraprotestáns tanítók találták ki, még irodalomórán is szó szerint ezt tanultuk, ez van az irodalomkönyvben is, csak nem váltott akkor ki akkora döbbenetet belőlünk, mint amekkorát ki kellett volna váltania egy egészséges lelkű emberből egy ilyen ténynek.

Nem furcsa, hogy ha valaki az utcán az evangéliumról beszél, sokan szektásnak, bigottnak, agymosottnak, elmebetegnek tartják, míg ami a világból árad ránk, az mindenkinek teljesen természetes? Biztos akadnak olyanok szép számmal, akik ezeket olvasva felháborodnak, hogy hogyan mondhatok ilyeneket Máté Péterről, amikor olyan katartikus élmény felfedezni a zenében, hogy más is hasonlóan éli meg a problémákat. Lehet, hogy csodálatos, katartikus élmény átélni, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, de ettől a problémák nem oldódnak meg, legfeljebb méginkább beletörődünk, és méginkább elutasítjuk azt, ha valaki Jézussal jön, hogy van megoldás. Említhetnék más zenekarokat is, akik azzal töltik tele az ember fejét, hogy "Nincs szeretet, nincs béke, mert az a régi korok emléke", vagy "So lonely, living on my own". Na, ha valaki sok ilyet hallgat, arra ez nyilván nagyon jó hatással van. Nagyszerű, ha egyes zenészek széles látókörűek és jól ismerik a kőkemény valóságot, és ezzel szembesítik a hallgatóságot, de van a valóságnak más oldala is, érdemes lenne a valóság még teljesebb, átfogóbb megismerésére törekeniük a zenészeknek, mielőtt a kőkemény rideg tények ismertetése által agymosásnak teszik ki a tisztelt hallgatóságot.* A Bibliában az is benne van, hogy "Ne ölj!", és közvetve ez is gyilkosság. Ha valaki sok ilyet hallgat, nőhet az öngyilkosság esélye sajnos.

Nem szoktam ilyen bejegyzéseket írni, mint most, de nem tudtam magamban tartani a felháborodásom.

* Persze az ilyen zenészek hivatkozni szoktak szerzeményeikben egyházra, papokra és hasonlókra, főleg arra, hogy csalódtak bennük. De ez még mindig szűklátókörűség, mert Aki a megoldás lenne a problémákra, nem azonosítható sem emberekkel, sem intézményekkel. Vagy saját maguk is bevallják, hogy nem az örömet akarják a hallgatók felé közvetíteni, hanem a mérget: "Megfeszülhetnék érted, mint Jézus a kereszten, de kígyó vagyok, s a mérgemet beléd eresztem"  (Na persze muszáj volt ilyen zenéket is hallgatnom, mert mások ezt hallgatták. Persze ha én hallgatnék olyan zenét, amilyet én akarok és ezt másoknak is hallgatniuk kéne, már szektásnak, szenteskedőnek számítanék.)

Jakab leveléről volt szó, és elgondolkoztam, mit is jelentenek a hit cselekedetei. Eddig mindig valami "egyértelmű" dologra gondoltam, de a 2009-es évben úgy látszik, a "hit" kérdése némiképp átértékelődik számomra, így elképzelhető, hogy a hithez tartozó, hitből fakadó cselekedetek is valami más megvilágításba kerülnek.

Valószínűleg nem tévedek abban, ha azt mondom, hogy a hit cselekedeteihez tartozik az, hogy másokkal jót tegyünk, segítsünk másokat. Ez azonban részben hit nélkül is menne, hiszen nem hívők is tesznek jókat másokkal, és olyan nem hívők is biztos vannak, akik több jót tesznek másokkal, mint én. Annyi mindenesetre van a dologban, hogy a hit cselekedetei jobb esetben nem önmagam felé, hanem mások felé irányulnak. De irányulhatnak magam felé is. Vagyis, úgy értem, ezek a cselekedetek nem attól lesznek a hit cselekedetei, mert mások felé irányulnak, hanem attól, hogy van bennük valami természetfeletti, ahogy a hitben is.

Akkor kezdett megvilágosodni számomra, mit jelent a hétköznapi életben használni a hitet, amikor rájöttem, hogy bizonyos rendkívüli dolgokat ha megteszek, azokban végül meglátom Istent valamilyen módon. Idővel egyre jobban be tudtam határolni, mik pontosan ezek a rendkívüli cselekedetek, rájöttem, hogy Isten ezek által vezetni akarja az életemet valamilyen irányba, és ahogy erre rájöttem, Isten "kikapta" a kezemből az irányítást: már inkább nem én keresem ezeket a rendkívüli lehetőségeket, hanem Isten hozza elém őket. Azon gondolkoztam el, hogy a hithez tartozó cselekedetek, amiről Jakab is beszél, éppen ezek. Vagy ezek is. Ez mondjuk kicsit "egoista" megközelítés, mert ezek a cselekedetek nem mások javát szolgálják, hanem azt segítik elő, hogy előbbre jussak azon az úton, amit Isten számomra kijelölt. Ezek által a cselekedetek által Isten csak engem akar formálni, elkészíteni valamire, "bátrabbá" tenni, stb.

Szóval valami olyasmit jelenthetnek a hit cselekedetei, hogy az ember olyan dolgokat tesz, amiket megtérése, újjászületése előtt nem tett volna, és ezeknek a tetteknek az okát nem lehet racionálisan megmagyarázni, mert természetfeletti dolgok. Ebbe sokminden beletartozik, a hit megvallása, bizonyságtétel is; az is, ha valakit betölt a Szentlélek, és ezáltal, a Szentléleknek engedelmeskedve több szeretettel van mások iránt. Sőt, leginkább akkor jelentkezhetnek a hit cselekedetei, amikor az ember telve van Szentlélekkel, mert minél inkább telve van, annál kevésbé tudja ezt elrejteni.

Jakab leveléből az derül ki, hogy nem jó dolog elküldeni a szűkölködőket úgy, hogy nem segítünk nekik, tehát ez is a hit cselekedete. De az is, hogy Ábrahám engedve Istennek, elvitte Izsákot feláldozni, ez nem mások szolgálatára történt. Kicsit hasonló, amiket én próbálok mostanában tenni "bátorságból", persze Ábrahám eseténél ez jóval light-osabb.

Jak 2. 14-26.: Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna? Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában. De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; És beteljesedett az Írás, a mely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. Hasonlatosképen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki? Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.

János első levelében pedig konkrét felkérés van arra, hogy ha Jézus értünk adta az életét, ugyanmár csináljunk mi is valamit embertársainkért:

1Jn.3.16-19.: Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte a mi szíveinket.

Mint látható, a végén az is ott van, hogy ezekkel is tehetjük bátorságosakká magunkat, vagyis az a "bátorság", amit korábban is nem a mások felé irányuló cselekedetekkel kapcsolatban írtam, itt is visszaköszön.

Figyelemre méltó még a jól ismert Jn.3.16 és az 1Jn.3.16 párhuzama:

Jn.3.16.: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
1Jn.3.16.: Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.

Amikor a hitről volt szó, mindig azt éreztem, van valami, amit ezzel kapcsolatban nem értek, ami sok nekem, nem vagyok képes befogadni. Sosem értettem azokat a dolgokat, hogy egyesek hittel elfogadják, hogy nekik ez és ez jár Istentől és meg is kapják. Meg régebben az a "vád ért" engem, hogy nincs elég hitem valamihez.

Azt gondolom (és most is meg vagyok győződve arról, hogy ebben nem tévedek), hogy nem az a legfontosabb, hogy hittel dolgokat átvegyek Istentől, várjam, hogy Ő mit tud adni nekem, hanem az, hogy én mit tudok tenni Istenért, az Ő munkájáért, mit tudok szolgálni. Alapvetőnek érzem ezt a gondolkodásmódot a keresztény életben. Amikor másokat a hitről hallottam beszélni, mindig úgy tűnt nekem, hogy ez az elsődleges dolog átkerült a második helyre: Isten így meg úgy meg amúgy megáldott, ezt, azt, amazt kaptam Tőle, ez került a középpontba, és ezt nem tudtam elfogadni. Vannak, akik azt mondták, mindenféle betegségből átvehető a gyógyulás Istennél, csak hinni kell benne - na ettől aztán teljesen kész voltam: biztos, hogy Isten egy autómata, amibe ha bedobjuk a hitet, kiad valamit nekünk? Különben is, ha valamiben nagyon hiszünk, azzal mintegy szugeráljuk a körülményeket, ezzel anticipáljuk a megtörténését, megkapását annak, amit szeretnénk, hogy megtörténjen, amit szeretnénk megkapni - ehhez aztán nem is kell kereszténynek, de még hívőnek sem lenni, mert ez a pozitív gondolkodásmód akár materialista embernél is meg tudja hozni a gyümölcsét.

Ez az egyik oldala a hitnek ill. a hit hiányának. A másik oldalon olyan félelmek állnak, melyek megkeserítik életünket, és abban is akadályoznak, hogy jobb hívő életet tudjunk élni. A félelmet tudvalevőleg nem támogatja a Biblia, sőt arra buzdít rengetegszer, hogy "Ne félj!" (állítólag pontosan 365-ször van ez benne a Bibliában valamilyen formában, tehát az év minden napjára jut belőle). Talán sok emberben vannak olyan félelmek, hogy mi lesz, ha egyszer hajléktalanná válik, elveszti az állását, vagy valami rendkívüli, tragikus dolog fog történni az életében. Természetesen a pártalálás terén is ott van sokaknál a gondolat, vagy akár aggodalom, mi lesz, ha nem fogok találni senkit, nem lesz párom. Többnyire a jövővel kapcsolatban fordulnak elő akár megalapozott, akár megalapozatlan aggódások, félelmek, gondolatok. Akár olyan is lehet, hogy valaki az egészségével kapcsolatban aggódik, hogy tönkre fog menni az egészsége, vagy az élete fog valamilyen területen tönkremenni. Valaki pedig esetleg saját temetését képzeli el előre - ez nem vicc, tényleg van ilyen.

Szóval van ez a két oldala a dolognak. De hogyan lehet valami középutat találni? Hogyan lehetséges az említett félelmeket kivágni az életünkből úgy, hogy Istent nem hittel működő autómataként használjuk ebben?
Legutóbb istentiszteleten a hitről volt szó. Mondanom sem kell, rögtön jöttek a gondolatok, hogy ezt az igehirdetést én nem fogom tudni elhordozni, nem fogom tudni megérteni, hova tenni. Mondjuk, ahogy vártam, nem volt szó arról, hogy áteshetünk a ló túlsó oldalára és Istent hittel működő autómataként fogjuk felfogni. A jövőtől való félelmekről volt inkább szó, rávilágított az igehirdető arra, hogy sokan küzdenek ilyen félelmekkel, talán tudtukon kívül. Megértettem, hogy ez a dolog másik oldala, és Isten nyilván nem akarja, hogy bármiféle félelem is legyen bennünk. De hogyan lehet átvenni hittel dolgokat Istentől úgy, hogy közben nem autómataként használom ebben? Erről ugyan nem volt szó, mégis megértettem. A válasz igen egyszerű: Jézus. Arra kell gondolni, hálás szívvel lehetőleg (nem hálás szívvel nehéz is lenne), amit Jézus értem tett: a szenvedés a bűneimért, a kereszthalál. Egyszerű szavak ezek, de annál súlyosabb tartalom van mögöttük. Talán soha sem fogom itt a földi életem során igazán megérteni, átérezni, mit is jelent, ha valaki ennyit szenved a másikért és a hosszan tartó kínhalált is vállalja érte. Szoktam arra gondolni, hogy Jézus mit tett értem és ezért hálát adni, de ilyenkor mindig szembetalálom magam valamivel, a képzelőerőm és a gondolataim végességével, és azt érzem, mennyire picit tudok csak ebből az egészből felfogni, átérezni. Ahogy saját bőrömön tapasztalom Isten szabadítását újra meg újra, jelenlétét, vezetését, tudom, hogy igaz, amiről a Biblia ír, de ezek valójában "csak" a gyümölcsei Jézus szenvedésének, és igazán elképzelni, átérezni nem is tudom, hogy mi van mögöttük.
Szintén nem hangzott el talán istentiszteleten a következő ige, ami segített megérteni a hit titkát:

A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? (Róm.8.32.)

Tapasztalom folyamatosan, mióta Istent igyekszem az első helyre tenni az életemben, hogy Isten ezt csupa jó dologgal viszonozza: megszabadít rossz dolgoktól, erőt ad, vezet. Ezt tapasztalom. Ahogy ezekre az évekre visszatekintek, egy olyan Istent látok, akitől tényleg semmi rosszat nem kell várni, csak jót akar adni nekünk. És tényleg logikusnak tűnik, hogy ha a Fiát odaadta nekünk, akkor tényleg hihetünk abban, hogy minden mást is nekünk akar adni, jó dolgokat. Ahogy az elmúlt években tapasztaltam Isten irántam való szeretetét a saját életemben, tényleg logikusnak tűnik az is, hogy Isten nem akarja, hogy hajléktalanná váljak, hogy betegségekben szenvedjek, hogy tönkremenjek bármilyen téren is. Hitem lehet arra, hogy amiket még nem tapasztaltam meg és félek tőlük, azoktól sincs okom félnem, mert Isten tényleg nem akarja, hogy ezek a rossz dolgok bekövetkezzenek az életemben.

Volt alkalmam eddigi életem során Isten szeretetéből, jelenlétéből megtapasztalni egyet s mást. (Ezzel szívesen dicsekszem, mert nem magammal dicsekszem, hanem az Úrral.) Ott kezdődött, hogy megtérésemkor megtapasztaltam, milyen a bűnöktől szabadnak lenni. Most valahol ott tartok, hogy ha szolgálok, nem azt érzem, hogy én erőfeszítést teszek, hanem azt, hogy a szolgálatom során inkább Isten szolgál énfelém. És ami a kettő között volt - most nem sorolom fel, elég csak ebben a blogban visszaolvasni, ez a jópár kilométer, amiket itt leírtam, mind-mind erről szól. Minél hosszabb ideje járok együtt Istennel (ez az együtt járás persze sántít, mert sokszor eltávolodtam közben meg minden bajom volt), annál inkább körvonalazódik számomra egy olyan Isten képe, aki tényleg mindent megtesz értem. És tényleg egyre logikusabbnak tűnik, hogy mindenféle problémámból, nehézségemből is ki akar hozni. Úgy érzem, tényleg alapja van annak, hogy abban higgyek, hogy Isten semmiféle betegséget nem akar nekem, nem akarja azt sem, hogy egyedül maradjak, azt sem, hogy kudarcot szenvedjek bármiben is, amiben eddig kudarcot szenvedtem, vagy bármilyen betöltetlen szükségem legyen. Viszont nagyon fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy ez csak a második helyen van; az első helyen annak kell lennie, hogy én mit tehetek Istenért. És az sem mellékes, hogy mindazt, amit ad nekem, nem érdemlem meg, egyáltalán nem természetes, hogy elhalmoz áldásaival. Az sem természetes, hogy szenvedett értem, az életét adta értem. Ő tett énfelém nagy lépéseket. Természetes emberi reakciónk az kéne, hogy legyen, hogy "Jézus, ezt azért mégse, énértem ..., nem fogadhatom el, hogy Te szenvedj helyettem, Te halj meg helyettem". Jó, ha így érezzük - de aztán mégis elfogadjuk, mert csak ez a megoldás a számunkra. De ott kell, hogy legyen az alázat, hogy nagyon nem természetes, hogy Jézus helyettem szenvedett, az én bűneimet elhordozta. Soha senki ember nem kérte volna Istentől, hogy küldje el a Fiát és rakja rá a bűneit. Soha embernek nem fordult volna meg a fejében, hogy kérje Istent, hogy küldjön valakit, aki óriási szenvedéseket, óriási áldozatot hoz érte, meghal helyette. Ez ritka nagy ajándék, és ezzel jó, ha mindig tisztában vagyunk és mindig ez lesz az első helyen az életünkben. Úgy gondolom, ha arról beszélünk, hogy hittel milyen dolgot vettünk át Istentől, legalább kétszer ennyit kell beszélnünk arról, hogy Jézusnak mibe került ez, és hogy ez mennyire nem természetes.
 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hittel pillanatok alatt ki kell vágni az életünkből minden rossz dolgot, betegséget, és ha valakinek erre nincs elég hite, az nem is hívő. Úgy gondolom, ha betegség vagy valami más rossz dolog van ott az életünkben, meg kell vizsgálni az Úr akaratát, hogy miért engedte, hogy ez bekerüljön az életünkbe. Lehet, hogy csak valamire meg akar tanítani ezzel, valamiben engedetlenek vagyunk, és nem vesszük észre. Ha gyógyulást kérünk Istentől, bizonyára mindenkinek meg is adja, de lehet, nem egyik pillanatról a másikra, hanem előbb valamit rendbe kell tennünk az életünkben, és a gyógyítás helyett lehet, hogy Isten először csak erre világít rá. De rá fog világítani az okára, ha kérdezzük, nem akar válasz nélkül hagyni senkit!
Újabban rengetegszer hallom, hogy karizmatikus tanítók, igehirdetők mondják, hogy nem kérdés, hogy Isten meg akar-e gyógyítani minden betegségünkből, hiszen erre konkrét Ige is utal: Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. (Zsolt.103. 1-3.) Szélsőséges nézetnek érzem, hogy nincs más dolgunk, mint ezt elfogadni, addig mondani ezt az Igét, amíg át nem tör. Természetesen bizonyos esetekben ez is hatásos és jó módszer, de a "betegségek témakörét" nem lehet ilyen egyszerűen elintézni! Sokszor a bűneink okozzák a betegségeket: az Istennek való engedetlenség, a kemény szív, kőszív. Ha ezekből megtérünk és ezeket feladjuk, akkor gyakran már az gyógyulással is jár. A betegség sok esetben az Istennel való megromlott kapcsolatra vezethető vissza. A betegség gyökere legtöbbször az, ha nem teljesen adjuk oda magunkat Neki. A betegségekből való gyógyulás útja sokszor a bűnökből való megtisztulás, nem pedig a hit által történő megvallás, hogy "Isten meggyógyít minden betegségemből". Isten természetesen odafigyel ránk, törődik velünk, így ha valaki csak a hit "módszerével" "próbálkozik", azt többnyire rádöbbenti, ha valami olyan bűn van az életében, amiből meg kéne térnie ahhoz, hogy meggyógyuljon.
Olvastam valahol azt is, hogy egy hölgy igen súlyos betegségben szenvedett. Egyszer eljutott hozzá egy evangélista, aki nagyon otthon volt a lelkigondozásban, különös ajándéka volt erre. A hölgy ágyban feküdt, míg az evangélistával beszélgettek. Kiderült, hogy van valaki, akinek a hölgy nem tudott megbocsátani, és a szolgáló megértette, hogy ez a betegsége forrása. A hölgynek végül sikerült elengednie haragját, megbocsátott, és állapota onnantól kezdve egyre jobb lett, fel is tudott kelni, s végül teljesen meg is gyógyult. Ilyen és hasonló esetekre hiába tanácsolják határozott tanítók, hogy hit által megvallásokat kell tenni, mert önmagában ez nem fog gyógyuláshoz vezetni. A betegség és általában a dolgok összetettek, és nem korlátozódhatunk minden problémánk megoldására a "hit módszerére". Persze ez a módszer sok esetben hatékony lehet, de a dolog többi oldaláról sem lenne szabad megfeledkezni, ahogy azt sajnos egyes karizmatikus tanítók teszik. A "hit témakörét" szorosan együtt kéne tárgyalni a bűnöktől való szabadulással, az odaszánás fontosságával és mikéntjével. Jakab levelében is ezt olvassuk:

Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. (Jak.5. 14-16.)

Itt is szorosan együtt fordul elő, hogy hittel imádkozzunk a betegért, és hogy bánjuk meg, hagyjuk el bűneinket a gyógyulás érdekében. Az említett 103. zsoltárban is egymás mellett fordul elő a bűnök megbánása és a gyógyulás.

Mindenesetre tény, hogy ha odaszánjuk magunkat Istennek és törekszünk arra, hogy az Ő útján járjunk, törekszünk a megjobbulásra, tökéletesedésre, és próbálunk harcolni az Istennek nem tetsző dolgaink, szokásaink, bűneink ellen, akkor megismerhetjük Isten szeretetét. Minél hosszabb ideig igyekszünk a keskeny úton járni, annál többet megtapasztalhatunk Isten szeretetéből, annál nagyobb hitünk lehet, annál inkább valóságossá válik számunkra a következő:

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé. (Zsolt.103. 2-5.)

UI. Ha valaki esetleg tud valami jobb szót az "anticipál" helyett, szóljon! "Még meg kell néznem, mit jelent az anticipál szó." (Adrienn Plass után szabadon)

A velünk szemközti ház tetejére néha leszállnak galambok, elvannak ott, majd továbbröppennek. Egyszer gondoltam, lefényképezem az egyiket, amint a ház tetején tanyázik. Előbb még gyorsan be akartam fejezni, amit csinálok, s csak ezután ragadtam fényképezőgépet, de már pont nem sikerült lefényképezni, mert elröpült.

Erről az jutott eszembe, hogy amikor a Szentlélek jelen van, érdemes minden mást azonnal félretenni és Őrá figyelni, mert a jelenlétében minden pillanat nagyon értékes, amit kár elszalasztani. Persze mi emberek hajlamosak vagyunk előbb a kis földi dolgainkat befejezni, ezután figyelni csak a Szentszellemre. Van is egy olyan ének, hogy "Nem érek rá semmi másra én, ha a Menny szitál".

Ha esetleg valamikor sikerül egy ilyen fényképet készítenem, természetesen beteszem ide. :D

Éppen egy dallam írása közben mutatott rá az Úr a következőre:

Sok zenei stílus létezik, egyes zenei stílusokat (a hangzás, dallamvilág, ritmus miatt) pont olyan dolgokra használnak, amik Istentől eltávolítanak. Egyesek szerint a számítógépekkel előállított modern diszkózene igénytelen is, és nagyrészt olyan célokra használják, amik bűnbe visznek, Istentől eltávolítanak. A számítógéppel előállított, nagyrészt torzított hangzások egy része kifejezetten depresszív életérzéseket vált ki az emberben (ami ellentétes azzal az erővel és örömmel, amit az Úr akar adni nekünk a mindennapok kihívásaival való megbirkózáshoz).
Teljesen általánosítani nem lehet, de a zenében erősen hangszerfüggő, milyen életérzést fejezünk ki, ártunk-e vagy építünk a zenével.

És most fogom megcáfolni, amit eddig írtam. Mindannyian hangszerek vagyunk, van egy hangzásunk, ami teljesen egyedi. Ez a hangzás alapból bennünk van, illetve az Úr is formálja ezt a körülmények által és egyéb módon. Természetesen nem az emberi hangra gondolok, hanem arra, hogy viselkedésünk, jelenlétünk, "kisugárzásunk" milyen hatással van azokra az emberekre, akikkel kapcsolatba kerülünk, akár csak egy pillanatra is.
Látszólag vannak emberek, akiknek "kellemesebb a hangzása" alapból, másoknak "kevésbé kellemes". Van, aki látszólag egy síphoz hasonlít, mely egyetlen hang kiadására alkalmas csupán, valaki egy dobhoz, ami ugyan nem rossz hangszer, de hosszú ideig csak az ő hangját hallgatni elég fárasztó. Aztán ott van az orgona, melynek igen telt a hangja, rendkívül sokféle hangzást lehet kifacsarni belőle, viszont a hozzá nem értő "zenész" olyan disszonáns hangokat szólaltathat meg rajta egyszerre, amitől mindenki hanyat-homlok menekül, akkor már inkább az egyhangú síp, ott a harmóniaviszonyokat nem lehet olyan fülsértően elszúrni.

Arra akarok kilyukadni, hogy végső soron mindegy, milyen a hangszer, milyen hangzása van, mert egy hozzáértő zenész bármely hangszerből ki tud hozni olyan hangzást, ami a meglepetés erejével hat. Ez a hozzáértő zenész Isten. Ha engedjük, hogy Ő játsszon húrjainkon, Ő használjon minket, nagy meglepetés érhet. Amikor egyszer csak Isten szólaltatja meg hangszerünket, az olyan, mint amikor addig egy zongorán hozzá nem értő gyerekek játszadoztak, majd egyszer csak jön egy olyan zongorista, aki jobban tud zongorázni minden eddig valaha élt zongoristánál. Ekkor derül ki, mire jó valójában a hangszer, miket lehet kihozni belőle - olyan dolgokat, amikre senki nem gondolt volna.
Én azt gondoltam magamról, hogy természetemből kifolyólag leginkább depresszív, nem túl lelkesítő hatással vagyok az emberekre, alapból ilyesmi vagyok. Viszont ha engedni fogom, hogy Isten játsszon rajtam, ezt a látszólag nem túl érdekes hangzást valami olyanra fogja használni, amit nem is gondoltam volna, és kiderül, hogy miért is ilyen alapból a hangzásom - mert amire Isten akar használni, ahhoz pont ez kell, meg fogom látni.

Még valami: léteznek kürtök, melyeken csak egy-két hang szólalatható meg, ill. a nagyon ügyes ember számára három is. Az Ószövetségben Isten népét mindig ilyen hangszerekkel hívták egybe, és Jézus is kürtzengéssel fog visszajönni.
 

Eddig arról volt szó, hogy a keskeny úton apró lépésenként megyünk előre, szép lassan. Most akkor áttérünk a futásra?

Volt egy álmom (mint tudjuk, akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget): egy úton voltam, mások is voltak ezen az úton. A szituáció leginkább valami futóversenyhez hasonlított (bár messze nem volt küzdelem azért, hogy megelőzzük egymást). Az út nagy része mögöttem volt már, és eléggé elfáradtam, inkább csak gyalogoltam már. Tudtam, hogy nincs már sok hátra a célig, de nem voltam képes összeszedni magam annyira, hogy a hátralévő kis távot futva tegyem meg. Egyszer csak látom az úton/út mentén a jelzéseket, amik arra utalnak, mennyi van még hátra. Ezek a jelzések talán számok voltak, 100 volt a legnagyobb, amit megláttam, és innen egyre kisebb számok jöttek, a 0 jelentette a célt. Ahogy megláttam ezeket a jelzéseket, futni kezdtem, mert tudtam, hogy ezt a kis távolságot már futva is meg tudom tenni, otthagyva azokat, akik velem együtt sétáltak.

Az álmom arra indított, hogy az Igében nézzek utána, milyen esetekben fordul elő a "futás" szó. Nagyjából 6 különböző helyzetre vonatkozik, az álmom valószínűleg az 1. kategóriába tartozik.
Íme a "futás" szó előfordulási szituációi (egyelőre az Újszövetségben próbálok ezeknek utánajárni alaposan, ami még folyamatban van):

1. A futással kapcsolatos igék egy része a hívő keskeny útján való előrehaladást ill. célbajutást jelképezi:

De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel (ApCsel.20.24.)

Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába. (Fil.2.16.)

Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam (2.Tim.4.7.)

Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. (1.Kor.9.24.)

Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. (1.Kor.9.25.)

Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos (1.Kor.9.26.)

2. Más igében éppen az ellenkezőjéről van szó, amikor nem Isten akarata, hanem saját fejünk alapján intézzük futásunkat:

Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? (Gal.5.7.)

Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené. (Róm.9.16.)

3. Az evangéliumokban gyakran találkozunk a futással abban az értelemben, hogy valaki Jézuhoz fut, mert találkozni szeretne vele, látni szeretné, vagy többet meg akar tudni róla:

Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula, (Mk.5.6.)

És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem? (Mk.10.17.)

És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő (Lk.19.4.)

Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz (Jn.20.4.)

4. Az is előfordul, hogy akik nem hisznek Jézusnak, elfutnak tőle:

Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának. (Mt.26.56.)

Akkor elhagyván őt, mindnyájan elfutának. (Mk.14.50.)

5. Jelenti azt is, amikor az ember Istentől kijelentést kap vagy egy természetfeletti, isteni csodának a tanúja, elmegy, hogy elmondja ezt másoknak, ill. az evangélium hirdetésére is vonatkozik:

És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak. (Mt.28.8.)

A kik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. (Mk.5.14.)

A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban. (Lk.8.34.)

6. Az utolsó időkkel kapcsolatban is van egy futással kapcsolatos figyelmeztetés:

Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon (Mt.24.20.)

Ez a kategorizálás még nem tökéletes, vannak átfedések és egyéb esetek is, és messze nem említettem az összes "futásos" igehelyet.
Figyelemreméltó az 1Kor.9.24-26. rész, ahol többször egymás után előfordul a futás.
A "futás" témával kapcsolatban folyt.köv., ha Isten is úgy akarja.