Amikor a hitről volt szó, mindig azt éreztem, van valami, amit ezzel kapcsolatban nem értek, ami sok nekem, nem vagyok képes befogadni. Sosem értettem azokat a dolgokat, hogy egyesek hittel elfogadják, hogy nekik ez és ez jár Istentől és meg is kapják. Meg régebben az a "vád ért" engem, hogy nincs elég hitem valamihez.

Azt gondolom (és most is meg vagyok győződve arról, hogy ebben nem tévedek), hogy nem az a legfontosabb, hogy hittel dolgokat átvegyek Istentől, várjam, hogy Ő mit tud adni nekem, hanem az, hogy én mit tudok tenni Istenért, az Ő munkájáért, mit tudok szolgálni. Alapvetőnek érzem ezt a gondolkodásmódot a keresztény életben. Amikor másokat a hitről hallottam beszélni, mindig úgy tűnt nekem, hogy ez az elsődleges dolog átkerült a második helyre: Isten így meg úgy meg amúgy megáldott, ezt, azt, amazt kaptam Tőle, ez került a középpontba, és ezt nem tudtam elfogadni. Vannak, akik azt mondták, mindenféle betegségből átvehető a gyógyulás Istennél, csak hinni kell benne - na ettől aztán teljesen kész voltam: biztos, hogy Isten egy autómata, amibe ha bedobjuk a hitet, kiad valamit nekünk? Különben is, ha valamiben nagyon hiszünk, azzal mintegy szugeráljuk a körülményeket, ezzel anticipáljuk a megtörténését, megkapását annak, amit szeretnénk, hogy megtörténjen, amit szeretnénk megkapni - ehhez aztán nem is kell kereszténynek, de még hívőnek sem lenni, mert ez a pozitív gondolkodásmód akár materialista embernél is meg tudja hozni a gyümölcsét.

Ez az egyik oldala a hitnek ill. a hit hiányának. A másik oldalon olyan félelmek állnak, melyek megkeserítik életünket, és abban is akadályoznak, hogy jobb hívő életet tudjunk élni. A félelmet tudvalevőleg nem támogatja a Biblia, sőt arra buzdít rengetegszer, hogy "Ne félj!" (állítólag pontosan 365-ször van ez benne a Bibliában valamilyen formában, tehát az év minden napjára jut belőle). Talán sok emberben vannak olyan félelmek, hogy mi lesz, ha egyszer hajléktalanná válik, elveszti az állását, vagy valami rendkívüli, tragikus dolog fog történni az életében. Természetesen a pártalálás terén is ott van sokaknál a gondolat, vagy akár aggodalom, mi lesz, ha nem fogok találni senkit, nem lesz párom. Többnyire a jövővel kapcsolatban fordulnak elő akár megalapozott, akár megalapozatlan aggódások, félelmek, gondolatok. Akár olyan is lehet, hogy valaki az egészségével kapcsolatban aggódik, hogy tönkre fog menni az egészsége, vagy az élete fog valamilyen területen tönkremenni. Valaki pedig esetleg saját temetését képzeli el előre - ez nem vicc, tényleg van ilyen.

Szóval van ez a két oldala a dolognak. De hogyan lehet valami középutat találni? Hogyan lehetséges az említett félelmeket kivágni az életünkből úgy, hogy Istent nem hittel működő autómataként használjuk ebben?
Legutóbb istentiszteleten a hitről volt szó. Mondanom sem kell, rögtön jöttek a gondolatok, hogy ezt az igehirdetést én nem fogom tudni elhordozni, nem fogom tudni megérteni, hova tenni. Mondjuk, ahogy vártam, nem volt szó arról, hogy áteshetünk a ló túlsó oldalára és Istent hittel működő autómataként fogjuk felfogni. A jövőtől való félelmekről volt inkább szó, rávilágított az igehirdető arra, hogy sokan küzdenek ilyen félelmekkel, talán tudtukon kívül. Megértettem, hogy ez a dolog másik oldala, és Isten nyilván nem akarja, hogy bármiféle félelem is legyen bennünk. De hogyan lehet átvenni hittel dolgokat Istentől úgy, hogy közben nem autómataként használom ebben? Erről ugyan nem volt szó, mégis megértettem. A válasz igen egyszerű: Jézus. Arra kell gondolni, hálás szívvel lehetőleg (nem hálás szívvel nehéz is lenne), amit Jézus értem tett: a szenvedés a bűneimért, a kereszthalál. Egyszerű szavak ezek, de annál súlyosabb tartalom van mögöttük. Talán soha sem fogom itt a földi életem során igazán megérteni, átérezni, mit is jelent, ha valaki ennyit szenved a másikért és a hosszan tartó kínhalált is vállalja érte. Szoktam arra gondolni, hogy Jézus mit tett értem és ezért hálát adni, de ilyenkor mindig szembetalálom magam valamivel, a képzelőerőm és a gondolataim végességével, és azt érzem, mennyire picit tudok csak ebből az egészből felfogni, átérezni. Ahogy saját bőrömön tapasztalom Isten szabadítását újra meg újra, jelenlétét, vezetését, tudom, hogy igaz, amiről a Biblia ír, de ezek valójában "csak" a gyümölcsei Jézus szenvedésének, és igazán elképzelni, átérezni nem is tudom, hogy mi van mögöttük.
Szintén nem hangzott el talán istentiszteleten a következő ige, ami segített megérteni a hit titkát:

A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? (Róm.8.32.)

Tapasztalom folyamatosan, mióta Istent igyekszem az első helyre tenni az életemben, hogy Isten ezt csupa jó dologgal viszonozza: megszabadít rossz dolgoktól, erőt ad, vezet. Ezt tapasztalom. Ahogy ezekre az évekre visszatekintek, egy olyan Istent látok, akitől tényleg semmi rosszat nem kell várni, csak jót akar adni nekünk. És tényleg logikusnak tűnik, hogy ha a Fiát odaadta nekünk, akkor tényleg hihetünk abban, hogy minden mást is nekünk akar adni, jó dolgokat. Ahogy az elmúlt években tapasztaltam Isten irántam való szeretetét a saját életemben, tényleg logikusnak tűnik az is, hogy Isten nem akarja, hogy hajléktalanná váljak, hogy betegségekben szenvedjek, hogy tönkremenjek bármilyen téren is. Hitem lehet arra, hogy amiket még nem tapasztaltam meg és félek tőlük, azoktól sincs okom félnem, mert Isten tényleg nem akarja, hogy ezek a rossz dolgok bekövetkezzenek az életemben.

Volt alkalmam eddigi életem során Isten szeretetéből, jelenlétéből megtapasztalni egyet s mást. (Ezzel szívesen dicsekszem, mert nem magammal dicsekszem, hanem az Úrral.) Ott kezdődött, hogy megtérésemkor megtapasztaltam, milyen a bűnöktől szabadnak lenni. Most valahol ott tartok, hogy ha szolgálok, nem azt érzem, hogy én erőfeszítést teszek, hanem azt, hogy a szolgálatom során inkább Isten szolgál énfelém. És ami a kettő között volt - most nem sorolom fel, elég csak ebben a blogban visszaolvasni, ez a jópár kilométer, amiket itt leírtam, mind-mind erről szól. Minél hosszabb ideje járok együtt Istennel (ez az együtt járás persze sántít, mert sokszor eltávolodtam közben meg minden bajom volt), annál inkább körvonalazódik számomra egy olyan Isten képe, aki tényleg mindent megtesz értem. És tényleg egyre logikusabbnak tűnik, hogy mindenféle problémámból, nehézségemből is ki akar hozni. Úgy érzem, tényleg alapja van annak, hogy abban higgyek, hogy Isten semmiféle betegséget nem akar nekem, nem akarja azt sem, hogy egyedül maradjak, azt sem, hogy kudarcot szenvedjek bármiben is, amiben eddig kudarcot szenvedtem, vagy bármilyen betöltetlen szükségem legyen. Viszont nagyon fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy ez csak a második helyen van; az első helyen annak kell lennie, hogy én mit tehetek Istenért. És az sem mellékes, hogy mindazt, amit ad nekem, nem érdemlem meg, egyáltalán nem természetes, hogy elhalmoz áldásaival. Az sem természetes, hogy szenvedett értem, az életét adta értem. Ő tett énfelém nagy lépéseket. Természetes emberi reakciónk az kéne, hogy legyen, hogy "Jézus, ezt azért mégse, énértem ..., nem fogadhatom el, hogy Te szenvedj helyettem, Te halj meg helyettem". Jó, ha így érezzük - de aztán mégis elfogadjuk, mert csak ez a megoldás a számunkra. De ott kell, hogy legyen az alázat, hogy nagyon nem természetes, hogy Jézus helyettem szenvedett, az én bűneimet elhordozta. Soha senki ember nem kérte volna Istentől, hogy küldje el a Fiát és rakja rá a bűneit. Soha embernek nem fordult volna meg a fejében, hogy kérje Istent, hogy küldjön valakit, aki óriási szenvedéseket, óriási áldozatot hoz érte, meghal helyette. Ez ritka nagy ajándék, és ezzel jó, ha mindig tisztában vagyunk és mindig ez lesz az első helyen az életünkben. Úgy gondolom, ha arról beszélünk, hogy hittel milyen dolgot vettünk át Istentől, legalább kétszer ennyit kell beszélnünk arról, hogy Jézusnak mibe került ez, és hogy ez mennyire nem természetes.
 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hittel pillanatok alatt ki kell vágni az életünkből minden rossz dolgot, betegséget, és ha valakinek erre nincs elég hite, az nem is hívő. Úgy gondolom, ha betegség vagy valami más rossz dolog van ott az életünkben, meg kell vizsgálni az Úr akaratát, hogy miért engedte, hogy ez bekerüljön az életünkbe. Lehet, hogy csak valamire meg akar tanítani ezzel, valamiben engedetlenek vagyunk, és nem vesszük észre. Ha gyógyulást kérünk Istentől, bizonyára mindenkinek meg is adja, de lehet, nem egyik pillanatról a másikra, hanem előbb valamit rendbe kell tennünk az életünkben, és a gyógyítás helyett lehet, hogy Isten először csak erre világít rá. De rá fog világítani az okára, ha kérdezzük, nem akar válasz nélkül hagyni senkit!
Újabban rengetegszer hallom, hogy karizmatikus tanítók, igehirdetők mondják, hogy nem kérdés, hogy Isten meg akar-e gyógyítani minden betegségünkből, hiszen erre konkrét Ige is utal: Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. (Zsolt.103. 1-3.) Szélsőséges nézetnek érzem, hogy nincs más dolgunk, mint ezt elfogadni, addig mondani ezt az Igét, amíg át nem tör. Természetesen bizonyos esetekben ez is hatásos és jó módszer, de a "betegségek témakörét" nem lehet ilyen egyszerűen elintézni! Sokszor a bűneink okozzák a betegségeket: az Istennek való engedetlenség, a kemény szív, kőszív. Ha ezekből megtérünk és ezeket feladjuk, akkor gyakran már az gyógyulással is jár. A betegség sok esetben az Istennel való megromlott kapcsolatra vezethető vissza. A betegség gyökere legtöbbször az, ha nem teljesen adjuk oda magunkat Neki. A betegségekből való gyógyulás útja sokszor a bűnökből való megtisztulás, nem pedig a hit által történő megvallás, hogy "Isten meggyógyít minden betegségemből". Isten természetesen odafigyel ránk, törődik velünk, így ha valaki csak a hit "módszerével" "próbálkozik", azt többnyire rádöbbenti, ha valami olyan bűn van az életében, amiből meg kéne térnie ahhoz, hogy meggyógyuljon.
Olvastam valahol azt is, hogy egy hölgy igen súlyos betegségben szenvedett. Egyszer eljutott hozzá egy evangélista, aki nagyon otthon volt a lelkigondozásban, különös ajándéka volt erre. A hölgy ágyban feküdt, míg az evangélistával beszélgettek. Kiderült, hogy van valaki, akinek a hölgy nem tudott megbocsátani, és a szolgáló megértette, hogy ez a betegsége forrása. A hölgynek végül sikerült elengednie haragját, megbocsátott, és állapota onnantól kezdve egyre jobb lett, fel is tudott kelni, s végül teljesen meg is gyógyult. Ilyen és hasonló esetekre hiába tanácsolják határozott tanítók, hogy hit által megvallásokat kell tenni, mert önmagában ez nem fog gyógyuláshoz vezetni. A betegség és általában a dolgok összetettek, és nem korlátozódhatunk minden problémánk megoldására a "hit módszerére". Persze ez a módszer sok esetben hatékony lehet, de a dolog többi oldaláról sem lenne szabad megfeledkezni, ahogy azt sajnos egyes karizmatikus tanítók teszik. A "hit témakörét" szorosan együtt kéne tárgyalni a bűnöktől való szabadulással, az odaszánás fontosságával és mikéntjével. Jakab levelében is ezt olvassuk:

Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. (Jak.5. 14-16.)

Itt is szorosan együtt fordul elő, hogy hittel imádkozzunk a betegért, és hogy bánjuk meg, hagyjuk el bűneinket a gyógyulás érdekében. Az említett 103. zsoltárban is egymás mellett fordul elő a bűnök megbánása és a gyógyulás.

Mindenesetre tény, hogy ha odaszánjuk magunkat Istennek és törekszünk arra, hogy az Ő útján járjunk, törekszünk a megjobbulásra, tökéletesedésre, és próbálunk harcolni az Istennek nem tetsző dolgaink, szokásaink, bűneink ellen, akkor megismerhetjük Isten szeretetét. Minél hosszabb ideig igyekszünk a keskeny úton járni, annál többet megtapasztalhatunk Isten szeretetéből, annál nagyobb hitünk lehet, annál inkább valóságossá válik számunkra a következő:

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé. (Zsolt.103. 2-5.)

UI. Ha valaki esetleg tud valami jobb szót az "anticipál" helyett, szóljon! "Még meg kell néznem, mit jelent az anticipál szó." (Adrienn Plass után szabadon)