Ezt bírom nagyon az Úrban, hogy néha egyszerre több kérdésre is megadja a választ, és olyan, addig rejtélyes dolgok között derül fény összefüggésekre, amikre nem is gondoltál volna, mindezt egy szempillantás alatt megmutatja a Szentszellem: az előbb még sötét volt, és mintha egyik pillanatról a másikra felkapcsolták volna a villanyt.
Ezt írtam egy e-mailben egy tesónak a napokban. Mivel eléggé személyes a dolog, a részletekbe nem mennék bele, de döbbenetes, hogy ha valamit nem értek a saját életemben, hogy miért úgy van, egyszer csak megvilágosítja az Úr, és ezzel párhuzamosan egy másik rejtélyes dolog miértjéről is lehull a lepel, egy olyan dologról, amit talán még nem is fogalmaztam meg magamnak, hogy nem értem. És kiderül, hogy a két vagy több rejtélyes dolog között összefüggés is van. Nem is tudom, tapasztaltam-e már valaha a Szentlélek ilyen megvilágosító kegyelmét. Bibliai példákban olvasni lehet esetekről, amikor Isten valami lehetetlen, nyakatekert helyzetet még tovább enged bonyolódni, és az egészből valami nagyon jót hoz ki. (Pl. József története, akit nem elég, hogy a testvérei majdnem megöltek, később még börtönbe is került, és mégis valami érdekes sült ki az egészből.) Azt hiszem, valami ilyesmi irányban haladhatok most.
Éppen most küldte nekem e-mailben egy tesó a következőt, gondoltam, beteszem ide ezt is, mert erősen kapcsolódik a témához:
Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre" (Préd 11,3).
Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?
Szenvedéseink eddig még mindig áldást hoztak, és ez ezután is így lesz. Olyanok, mint a tündöklő kegyelem fekete szekerei. A felhők nemsokára kiürítik tartalmukat, és a zsenge palánták örvendeznek majd a jó esőnek. Urunk megszomoríthat bennünket, de nem öl meg haragjában, hanem felüdít irgalmával. Urunk szerelmes levelei" gyakran fekete keretes borítékban érkeznek. Szekerei dübörögnek, de jótéteményekkel vannak megrakva. Vesszője szép virágokkal és tápláló gyümölcsökkel teljes. Ezért ne szomorkodjunk, ha jönnek a fellegek, hanem énekeljünk, mert az áprilisi zápor hozza számunkra a május virágait.
Ó Uram, a felhők a te lábad pora. Milyen közel vagy, mikor felhős, sötét a napunk! Szeretetünk megragad téged, és boldogok vagyunk. Hittel meglátjuk, hogy a felhőkből mindent megelevenítő zápor lesz.
(C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza című könyvéből)
Egy másik dolog, hogy sokféle bűnt elkövetek, néha tényleg azt látom, hogy játszadozom a kegyelemmel, az üdvösséggel és az Úr ezt is felhasználja valami jóra. Az utóbbi időben valahogy gőgösebbnek, beképzeltnek éreztem magam, mintha lenéznék másokat, magamat mások felé helyezném, hogy én is vagyok valaki. Aztán elkövettem sok bűnt, ami kicsit megdöbbentett, hogy ilyen vagyok, és ezek miatt a bűnök miatt úgy érzem, nem vagyok különb másoknál, és ez az érzés különös békességet is ad. Amíg másoknál különbnek akartam tartani magam, nem éreztem békességet. Érdekes kérdés, hogy ha tökéletesebb lennék, az óemberem megfeszítése érdekében nagyobb erőfeszítéseket tennék, akkor Isten milyen más módot találna arra, hogy elvegye a gőgömet. Ennél csak "jobb" módot tudna találni, mert ez így túl sokba kerül, Jézusnak túl sok vérébe, hogy a sok bűnöm által mossa el a gőgömet.
Érdekes, hogy ha sokat vétkezem és saját üdvösségemet veszélybe sodrom, nem a szemrehányást kapom az Úrtól, hanem ezt is felhasználja a javamra. Erre már tényleg nem tudok mit mondani... Tudom, hogy nem gyönyörködik a bűnös halálában és nem ítélni, hanem megmenteni jött el az embereket, de ennyire?
Ezzel kapcsolatban is kaptam nemrég egy áhitatszöveget:
Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska" (Jóel 2,25).
Igen, kárpótlást kapunk az eltékozolt, nyomorúságos évekért. Isten olyan bőségesen kiárasztja ránk kegyelmét, hogy hátralévő éveinkben még annyit dolgozhatunk érte, hogy az kárpótol bennünket a megtérésünk előtti évekért, amelyeket alázatos bűnbánattal elsiratunk.
A visszaesés, világiasság, langymelegség sáskáit most már rettenetes csapásnak tekintjük. Bárcsak soha többé ne közelítenének hozzánk! Minthogy az irgalmas Úr elvette rólunk őket, telve vagyunk buzgalonunal, hogy neki szolgáljunk. Áldott legyen az Ő neve, aki olyan bőven adta kegyelmét szellemünkbe, hogy a korábbi "sáskaette" korszak nyomai is eltűntek. Gazdag kegyelme által múltbeli keserves tapasztalatainkat most már arra használhatjuk fel, hogy másokat inteni és óvni tudjunk. Egyre inkább gyökeret ver bennünk az alázat, a gyermeki bizalom és a bűnbánó szellem, mert él bennünk korábbi csődjeink emléke. Ha így egyre buzgóbbak, éberebbek és szelídebbek leszünk, korábbi veszteségeink tulajdonképpen nyereségünkre szolgálnak. Az eltékozolt éveket a szeretet csodája által pótolhatjuk.
Túlságosan szépnek látszik mindez? Higgyünk benne, éljünk érte, és akkor megtapasztaljuk. Péter is sokkal buzgóbb és hasznosabb lett, miután felismert gyöngesége megtörte elbizakodottságát.
Urunk, erre segíts bennünket kegyelmeddel!
(Szintén Spurgeon könyvéből)
