Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Az utóbbi héten középpontba került nálam a Szentszellem ajándékai téma. Jobban megtapasztaltam a Szentlélek jelenlétét ezáltal, mint az elmúlt sok év alatt. Maga a felismerés, hogy a Szentszellem ajándékainak működése minden földi dolognál fontosabb, kiragadott engem a mindennapokból. Ahogy a Szentlélek ajándékairól szóló bejegyzést írtam, keresgéltem igehelyeket, "lapozgattam" az elektronikus Bibliát, mert tudtam, hogy amik eszembe jutnak a Szentszellem segítségével, azok a Bibliában is benne vannak. Nagyon felemelő volt, ahogy az a sok ige, amikbe belebotlottam, mind szólt hozzám, még ha nem is azokat az igéket kerestem, amiket találtam. A Szentlélek jelenléte megelevenítette az igéket, ilyenkor teljesen egyértelmű, hogy melyik ige mit jelent. De nem csak az igéket, hanem a gondolataimat is felülbírálta az Úr. Jöttek olyan gondolataim, amik talán minden nap szoktak jönni, és semmi értelmük, csak elakasztanak. Ezeknél a gondolatoknál egyértelműen éreztem most már, hogy nem itt a helyük, nem kell velük foglalkozni, hagyni kell őket elszállni. Egyszerűen az Úr jelenléte, a Szentlélek közel jött. Ez nagyon jó állapot, jó lenne mindig így lenni. Az egészet az idézte elő, hogy egy bibliai dolognak, a Szentlélek ajándékainak nagyobb jelentőséget tulajdonítottam saját életemben, mint bármi másnak. Így Isten került az első helyre.

Lehet erőlködni, de nem érdemes. Az erőlködés nem sokat ér. Ha Isten van az első helyen és a Szelleme itt van, az ér valamit, az a legjobb. Ilyenkor minden egyértelművé válik, az igék jönnek maguktól, nem kell azon erőlködni, hogy ma sem olvastam még Bibliát, kéne már végre. Fel sem tűnik ilyenkor a közösség az Igével, hanem természetes, hogy ott van. Valahogy mindig azt kéne megragadni, hogy Isten dolgai legyenek a legelső helyen, ezek legyenek a legfontosabbak számunkra, a többi jön magától. Nem kell erőlködni, hanem Isten jelenléte, ereje beléphet a mindennapokba természetfeletti módon,mert mi is szívből ezt akarjuk, ez kell nekünk. Ilyenkor a gondolataink is az Ige körül kezdenek forogni úgy, hogy fel sem tűnik, erőfeszítésbe sem kerül. Magától jön, hogy megnézzük ezt vagy azt az igét a Bibliában, mert foglalkoztat, hogyan is van, és elmélyedünk benne.

Kivánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.
(Zsoltárok 105. 4.)

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
(Máté 6.33.)

Az utóbbi időben sokszor jutnak eszembe régi dolgok, régebbi hitbeli megtapasztalások. Leginkább a Szentlélek-keresztségem utáni éveimben átélt dolgok ezek. Ebben a bejegyzésben állítottam is pár hónapja egy emlékoszlopot. Július 6-án, pénteken késő este elkezdtem beszélni Istennek a régi hitéleti emlékeimről, nagyon intenzíven elkezdett foglalkoztatni a Szentlélek ajándékai téma, ami annak idején a kedvenc témám volt. Felidéztem több alkalmat is, amikor természetfeletti módon a Szentlélek valamelyik ajándékának működését tapasztaltam közvetlenül, saját magamon keresztül. Elmondtam ezeket is az Úrnak, és azt éreztem, nincs jobb dolog a földi életben, mint amikor látja az ember, hogy a Szentlélek ajándékai működnek, és más ember számára áldást jelentenek. Számomra ez egy, talán egész hátralevő életemet meghatározó felismerés volt. Megértettem, hogy minden földi dolognál fontosabb nekem az, hogy a Szentlélek ajándékai működjenek rajtam keresztül, mert ennél jobb, ennél fontosabb dolog nincs semmi. Sokat birkóztam azzal mostanában, hogy vannak problémáim és van Isten, és nem is jutottam előbbre, a problémák nem engedtek. Ahogy elgondolkoztam régebbi megtapasztalásaimon, hogy a Szentlélek ajándékai mennyire jók, és hogy nekem ezek kellenek, mert minden földi dolognál fantasztikusabb látni, tapasztalni a működésüket, azt éreztem, hogy az évek óta belém csimpaszkodó problémáim elkezdenek ott lent maradni valahol, én pedig emelkedem felfele. Hiszen ezek a problémák nekem lényegtelenek, nem is érdekesek annyira már, mert a legfontosabb az lett, hogy a Szentlélek ajándékai működhessenek az életemben. Imádságom közben nem szerénykedtem, hanem azt kértem Istentől, adja nekem a Szentlélek összes ajándékát, hogy szolgálni tudjak velük az emberek felé. Kértem Istent, hogy gerjessze fel bennem a Szentlélek ajándékait, hadd működjenek úgy, ahogy régen, vagy annál akár sokkal intenzívebben. Emlékeztem, hogy régebben leírtam itt egy, a Szentlélek ajándékának működéséről szóló megtapasztalásomat, ezt vissza is kerestem, és még én is kicsit ledöbbentem, hogy ilyen volt. Miért ne lehetnének ilyenek most is és a jövőben is?

Elmélkedtem a Szentlélek ajándékain, az ezzel kapcsolatos megtapasztalásaimon, és arra jutottam, leírom ide, amik a témával kapcsolatban eszembe jutnak. Azonban mielőtt belevágnék, egy másik fontos dolgot kell megemlíteni. Mi az, amit a Biblia a Szentlélek ajándékainál is fontosabbnak tart? A szeretetet! Én zárkózottságom miatt sosem voltam az a hú de emberszerető típus. Azonban a Szentszellem ajándékai többnyire az embertársak felé való szolgálatban nyilvánulnak meg, tehát nem árt, ha szeretjük is az embertársainkat, különben mit akarnánk velük a mindenkit nagyon szerető Istenre hivatkozva? Ahogy kértem Istent, hogy a Szentlélek ajándékait gerjessze fel bennem, éreztem, hogy az embertársaim felé a viszonyom is kezd megváltozni. Azóta, ha meglátok egy embert pl. az utcán, máshogy nézek rá, mást látok benne, mint eddig.

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. (1Kor.13.1-3.)

Az angyaloknak nyelvén való szólás, másik szóval a nyelveken szólás a Szentlélek egyik ajándéka. Vannak hívők, akiknek megvan ez az ajándékuk. Azonban fontosabb, hogy a hívőben a szeretet legyen meg, mert ha az nincs, akkor semmit nem ér az egész. A Szentlélek más ajándékai pl. belelátást adnak a jövőbe, vagy valami olyan dolgot, titkot megmutatnak a hívőnek, amiről természetes módon nem lehet információja. Az ószövetségi próféták is a jövőről szóltak, mert Isten megmutatta nekik. Talán még karizmatikus hívő körökben sem annyira ismertek a Szentléleknek ezek a ma működő ajándékai, pedig működésük igen csodás, ahogy például az is csodás, amikor a démonok kimennek. Jézus azonban azt mondta a tanítványoknak, amikor nagy örömmel odamentek hozzá, hogy még a démonok is kimennek, hogy ne ennek örüljenek, hanem annak, hogy a nevük fel van írva a Mennyben. Nem szabad tehát elfelejteni, hogy a legnagyobb ajándék az örök élet, és a legfontosabb a szeretet.

A rövid, de semmiképpen nem elhanyagolandó bevezető után nézzük csak meg a Szentlélek ajándékait! Lehet, hogy tévedek, de nekem úgy tűnik, nagyon kevés hívő kerül szembe akár azzal is, hogy a nyelveken szólásnak lehet magyarázata is, ami akár őnála is előfordulhat, hogy működik. Emberileg értelmetlen beszédnek tűnik a nyelveken szólás, de igenis előfordulhat, hogy ember számára érthetővé tehető a jelentése, "lefordítható" emberi nyelvre. Ez a nyelvek magyarázatának ajándéka. A nyelveken szólás mindenekelőtt egy imafajta, titkos beszélgetés Istennel, amit még az ördög sem ért, csak Isten. Aki megkapja a Szentlélek-keresztséget, az képessé válik a nyelveken szólásra. De mi is a nyelveken szólás tulajdonképpen? Nem más, mint az, hogy az ember a száját, nyelvét, beszédét teljesen átadja a Szentléleknek, hogy Ő használja, Ő mozgassa, Ő adja a beszédhangokat, a szavakat, a "beszédet". Nem általános, hogy akár a hívő ember is képes teljes mértékben átadni testének akár csak kicsi részét is a Szentlélek fennhatóságának, vagyis nem megy könnyen. Azt kéri Isten, hogy alázzuk meg magunkat előtte, adjuk át magunkat Neki teljesen, de ez inkább csak részben szokott sikerülni, persze ahogy egyre érettebb keresztények leszünk, formálódunk, ezen a területen is egyre előbbre lépünk. Megpróbálhatjuk átadni Neki például a gondolatainkat, de mindig azon kapjuk magunkat, hogy megint valami olyanra gondolunk, ami nem Istentől van, valami lényegtelen dolgon kezdünk bosszankodni, hibát keresünk saját magunkban vagy valaki másban, ott jön az ördög a gondolatokkal, hogy az életed ilyen, olyan, amolyan rossz volt, rossz, vagy rossz lesz, vagy ezt sem úgy csináltuk, azt sem úgy csináltuk, ahogy kellett volna és most milyen rossz, stb. Tehát a gondolatok teljes átadása nem megy könnyen. A beszéd átadása sem megy könnyen általában: van, hogy olyat mondunk valakinek, amit nem akartunk volna, hirtelen érzések, indulatok jönnek ki a beszédünkön. Tehát vannak területek az ember életében általában, amiket nem tudunk egyik pillanatról a másikra Istennek teljes egészében átadni, az Ő uralma, fennhatósága alá. Ellenben a nyelveken szólás pont erről szól! Ilyenkor nem azt mondjuk, amit mi akarnánk, mi gondolnánk, hanem átengedjük a terepet Istennek, a Szentszellemnek, és gyakorlatilag teljes mértékben Ő irányítja a beszédünket. A nyelveken szólás tehát egy ritka áldott jelenség! Gyakorlatilag teljes mértékben a Szentlélek nyilvánul meg rajta keresztül. Felbecsülhetetlen érték, hogy itt a földi életünkben ilyen szinten át tudjuk adni Neki a beszédünket! A gondolatok átadásával általában elbajlódunk egy darabig és újra meg újra át kell adnunk gondolatainkat, akárcsak az érzéseinket. Óemberünket újra meg újra meg kell feszítenünk, mintegy "birkózni" kell, küzdeni kell azért, hogy Isten fennhatósága alá hajtsuk azt a területet életünkben, és ott is tartsuk. Azonban a beszéd átadása a nyelveken szólás által mindig azonnal megy. Bármikor ilyen hihetetlen közelségből tud maga a Szentlélek megnyilvánulni, annyira közelről, hogy onnan belülről, az ember belsejéből, velünk mintegy eggyé válva nyilvánul meg hallható módon!

A Szentléleknek másfajta megnyilvánulásai is vannak a nyelveken szóláson kívül. A Szentlélekkel betöltekező ember megnyilvánulása is ilyen, sokszor nevetés vagy egyéb jelenség kíséri, ha valaki betöltekezik Szentlélekkel. A gyülekezetben is ki ne örülne, ha ezt tapasztalja testvérein? Ezek a megnyilvánulások sokszor segítenek abban, hogy a másik hívő, aki a megnyilvánulást érzékeli, szintén betöltekezzen. A másik hívőt is meg tudja érinteni Isten egy ilyen megnyilvánuláson keresztül akár. Azonban nem szabad teljesen ezekre a megnyilvánulásokra figyelnünk, ezek külsőségek, és a lényeg még mindig az, hogy Jézus megváltott, és a nevünk fel van írva a Mennyben. Nem azt kell lesnünk a gyülekezetben, hogy na kin fog a Szentlélek megnyilvánulni, hanem magára Jézusra és az igehirdetésre, az elhangzó dolgokra kell figyelnünk. Ha lesz megnyilvánulás is, legyen, az jó, és akkor örüljünk neki, de ne ez legyen a figyelmünk középpontjában!

Nem szabad tehát elfelejtenünk, hogy a legnagyobb ajándék Jézus értünk történt halála, áldozata, valamint feltámadása volt. A legnagyobb szeretet, hogy értünk vállalta ezt a hatalmas szenvedést. Ennyire szeret minket, hogy vállalta a hatalmas szenvedést, hogy megnyissa számunkra a Mennyet, közösségünk legyen az Atyával, aki így megbocsátja minden bűnünket és meggyógyítja minden betegségünket. Ez a lényeg, és a szeretet, hogy ahogy Ő szeretett minket, mi is úgy szeressük egymást, mert erről lehet minket megismerni.

Tehát nem elsősorban azzal kell foglalkozni, hogy hogyan nyilvánul meg a Szentlélek másokon keresztül. Bár rossznak nem rossz az sem, ha valaki nyelveken szól, és arra odafigyelünk, ez minket is felfrissíthet, jó a Szentlélek megnyilvánulását hallani. Megérintheti az embert, ha nyelveken szólást hall. Beviheti az embert az Úr jelenlétébe ez is akár, betöltekezhet, szabadulhat általa. Megérintheti a nyelveken szólás az embert úgy is, hogy megért valamit, amit addig nem értett az Igéből, akár saját életére nézve - és ez már akár tekinthető a nyelveken szólás magyarázatának is. A lényeg, hogy megérinti az embert, és ezáltal egyfajta üzenet Istentől átjöhet. Ez az üzenet mindenképpen egy bibliailag alátámasztható dolog, vagy akár igehely, egy konkrét szituációra, és nem feltétlen a saját életünkre nézve, hanem akár valaki más életére nézve is. Ki lehet ez a valaki más? Bárki! Leginkább egy testvér. Lehet akár teljesen spontán, tetszőleges testvér is, vagy lehet olyasvalaki, akiért az utóbbi időben imádkoztunk és a problémáiban szeretnénk neki segítséget nyújtani. De lehet más ember is, akár nem hívő is. De lehet akár a gyülekezet számára egy üzenet. Istennek van joga eldönteni, kinek, mikor és mivel/kivel kapcsolatban szól a nyelvek magyarázata által, vagy a Szentlélek más megnyilvánulása által, vagy csak azáltal, hogy bennünk ég a tüze. A lényeg, hogy szól az Úr, személyesen, közvetlenül, akár aközben, hogy a Szentlélek valamilyen megnyilvánulását érzékeljük, akár megnyilvánulás nélküli kedves, túláradó jelenléte közben.

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? Mi az alapfeltétele, hogy a nyelvek magyarázata működhessen, vagy akárhogy közvetlenül szólhasson hozzánk az Úr? Talán bonyolultnak tűnik, de igazából nagyon egyszerű: az alap a szeretet Isten iránt, az a lángoló szeretet, amit megtérésünkkor vagy a Szentlélekkel való betöltekezéskor megtapasztaltunk. Nincs szükség vallásosságra, hanem a tiszta szívből való nyitottságra az Élő Isten felé, a Megváltó felé. Ő legyen az első helyen! Tudnunk kell, hogy Ő mindennél fontosabb, és ezt minden erőlködés nélkül, egyszerű gyermeki hittel, tiszta szívből "kell" éreznünk. Nem is jó szó, hogy "kell", mert ahol kell valamit, ott már kényszer van. Kényszer nélkül, önszántunkból, tiszta szívből keressük Őt. Ha Ő van az első helyen, akkor Ő már húz magával felfele, a második helyen lévő problémák és egyéb dolgok kezdenek lemaradni ott lent valahol, és ha ezt érezzük, akkor a jó! A kis belső gondolataink, előfeltételezéseink, amik kialakultak bennünk talán természetes módon, nem biztos, hogy a valóságot tükrözik. Félre kell tolni ezeket a gondolatokat, hogy Isten gondolatait, Isten szavát be tudjuk fogadni a nyelvek magyarázata által akár. Ha imádkozunk valakiért, félre kell tolni a saját gondolatainkat azzal a személlyel kapcsolatban, előítéleteinket, mindent, amivel mi elképzeljük, hogy ővele pontosan mi van, mi is a problémája, vagy mit gondol, milyen ember ő, vagy bármi. Ez az igazi alázat, és Isten ilyenkor tud szólni hozzánk, ilyenkor tud üzenetet átadni. Ez talán bonyolultnak tűnik, de igazából nem az. Ha egyszer már sikerült, később is sikerülni fog. Amikor megkaptuk a Szentlélek-keresztséget, talán már utána is működött nálunk valami hasonló ajándék, akár a nyelvek magyarázata, csak talán fel sem tűnt. A Szentlélek-keresztség utáni időszakban mi is lángolunk Isten iránti szeretettől, így könnyen előfordulhat, hogy egyik-másik ajándék a nyelveken szóláson kívül is működésbe lép. Nekem ebből az időszakból vannak ilyen emlékeim, és főleg ezek tesznek képessé, hogy újra meg újra fel akarjam gerjeszteni magamban a Szentlélek ajándékát, mert tudom, hogy mennyire jó, mennyire csodálatos, amikor működnek. Szinte nincs jobb dolog az életben, mint amikor tapasztalom, hogy rajtam keresztül a Szentlélek ajándéka működik, és ez természetfeletti módon más embernek segít valamilyen módon.

Most két ajándékot megnéztünk kicsit közelebbről:

1. a nyelveken szólást, ami lényegében a beszéd és a beszélőszervek teljes átadását jelenti a Szentléleknek, hogy teljes mértékben Ő használja azokat, ahogy akarja.

2. a nyelvek magyarázatát (vagy Isten érintését, szavát a Szentlélek valamilyen más megnyilvánulása által, vagy akár nem érzékszervvel érzékelhető jelenléte által), melynek alapja az Isten iránti önkéntes, lángoló szeretet. (Természetesen ha nincs ott ez a lángoló szeretet Isten iránt, Ő akkor is szólhat az emberhez, különben hogyan térnénk meg Hozzá?)

Ez a két ajándék igazából két kategóriája a Szentlélek működésének az életünkben. Tehát egy tágabb kategóriába tartozik bele a nyelveken szólás, és a nyelveken szóláshoz hasonló más ajándékok is léteznek. A nyelvek magyarázata is egy tágabb kategóriába tartozik bele, ez a Szentlélek működésének egy másik módjának egyik fajtája. A két kategória egyéb elemeit talán nem is kifejezetten a Szentlélek ajándékai közé sorolja a Biblia. Mi tartozhat még az 1. kategóriába a nyelveken szóláson kívül? A nyelveken szólás, mint említettük, a beszédszervek teljes átadásán alapul. A Szentlélekre figyelünk, és közben engedjük, hogy kizárólag Ő mozgassa a szánkat. Nem zárható ki tehát más ehhez hasonló tevékenység sem, amikor engedjük, hogy a Szentlélek jelenléte elborítson, és ne csak a beszédünket, hanem akár más tevékenységünket is irányítsa. Így akár a gondolatainkat, vagy a beszédszervek mozgásán kívül egyéb mozdulatainkat. Nem muszáj testünknek csak kicsiny részét, a beszédképző szerveket adni oda Isten irányítása alá, átadhatjuk végtagjainkat is például. Amikor dicséretet énekelünk az Úrnak, közben akár nyelveken is szólunk, és teljesen az Úrra figyelünk, testünk többi részét is az Úrnak szánjuk oda, a tekintetünket is rá emeljük, a kezünket Őhozzá emeljük fel, vagy tapsolunk, mindezt úgy, ahogy érezzük, hogy jön belülről. Fontos, hogy ahogy belülről érezzük az Úr jelenlétében, úgy tegyük, úgy mozogjunk, mert akkor adjuk át testünket is az Ő jelenlétének. Amikor szívből úgy érezzük, akkor emeljük fel a kezünket, olyan magasra, ahogy belülről érezzük, hogy szükséges. De akár a lábunkat is átadhatjuk neki, ha már annyira ott vagyunk a jelenlétében, és ugrálhatunk, táncolhatunk az Úr előtt. Ha szívből átadjuk magunkat, akkor a Szentlélek "mozgat meg" minket. A szánkat is átadhatjuk még úgy is, hogy engedjük, hogy az a dallam jöjjön át rajta, ami belülről jön. El lehet szakadni az éppen aktuális dicséret dallamától és szövegétől is akár, átmehet a nyelveken szólás is nyelveken éneklésbe. De ez sosem kényszerből megy, hanem ahogy szívünkből érezzük, hogy az Úr előtt tegyük. Aki hangszeren játszik, az Úr jelenlétében az is eljuthat oda, hogy már nem annyira ő maga játszik a hangszeren tudatosan, hanem engedi, hogy a Szentlélek vezesse ebben. Az ilyenfajta, Szentlélek által vezetett megnyilvánulásoknak, mint akár a tánc, nyelveken éneklés vagy hangszeren játszás, szintén lehet olyan hatása, hogy ha valaki látja, hallja ezeket, annak számára üzenetet hordoz, és olyan, mint a nyelvek magyarázata. "Magyarázni" tehát nem csak a nyelveken szólást lehet, hanem a Szentléleknek mindenféle megnyilvánulását akár, természetesen csak akkor, amikor az Úr is úgy akarja, tehát erőltetni nem lehet, de nyitottá tehetjük rá magunkat. Ezért a szívből jövő, őszinte dicséretnek, az Úrnak való éneklésnek, Úrnak átadott éneklésnek, zenélésnek óriási szerepe lehet a keresztény életben. Ha valóban a Szentlélek fakasztja fel a dicséretet és egyre inkább az Ő vezetése hatja át, az olyan, mint a nyelveken szólás vagy a Szentlélek jelenlétének valamiféle érzékelhető megnyilvánulása, ami így megérinthet embereket, üzeneteket közvetíthet Isten felől az ember számára, személyes üzenetet! Maga a dicsőítés tehát egy fantasztikus eszköz lehet arra, hogy a Szentlélek ajándékai működésbe lépjenek. Ezért is van szükség a dicséretre. De ne feledjük, nem ez a lényeg! Az Urat nem azért dicsérjük, hogy természetfeletti megtapasztalásaink legyenek! Ne legyen szenzációhajhászás! Azért dicsérjük az Urat, mert méltó rá, mert szívünkben ott van, hogy dicsérni akarjuk. Ha az Úr erre válaszol, az csodálatos, de ne ezzel a céllal dicsérjük Őt! A dicséret nem feltétlen csak ének, zene, hanem egy életforma is lehet. Amit teszünk, az Úrért teszünk: ha élünk, az Úrnak élünk. Teljesen más úgy élni mindennapjainkat, hogy a munkánkat is nem pénzért, nem magunk szórakoztatására, vagy bármilyen más céllal végezzük, hanem az Úrért, mert Tőle kaptuk. De nem csak a munkánkat, hanem mindent. Így aztán elboríthat a mindennapokban is a Szentlélek tüze, és szólhat hozzánk bármikor. Azért mégis csak jobb így élni, mint a kis földi problémáinkat, nehézségeinket tenni az első helyre, nem? Persze a földi dolgokról sem szabad megfeledkezni és józannak kell maradni.

Ha felgerjesztjük magunkban az ajándékokat, előfordulhat, hogy a nyelvek magyarázatához hasonló módon kijelentést kaphatunk az Úrtól úgy is, ha nincs nyelveken szólás, vagy a Szentléleknek valamilyen más, érzékszervvel érzékelhető megnyilvánulása. Nem feltétlen a nyelveken szólás hallása által szól hozzánk az Úr például egy testvérünkkel kapcsolatban, hanem például úgy is, ha meglátjuk ezt a testvért és akkor ott helyben átjön Istentől egy üzenet a testvérrel kapcsolatban, hogy neki milyen problémája, nehézsége van, vagy éppen milyen kétségei vannak, milyen viszonyban van az Úrral. De az is lehet, hogy csak eszünkbe jut ez a testvér, és akkor szól az Úr is valamit vele kapcsolatban, hogy akár segíts neki ebben vagy abban, vagy mondd el neki ezt vagy azt az igét, vagy bármit. Kijelentést kaphatunk a testvér nehézségéről, vagy hogy az ördög milyen módon akadályozza őt, akár konkrét démoni erők munkáját is megmutathatja az Úr nekünk, ez a szellemek megkülönböztetésének ajándéka.

Természetesen a jobban megszokott módokon is szólhat az Úr, például tanítást hallgatunk vagy igét olvasunk, és akkor beugrik, hogy amit hallunk vagy olvasunk, azt egy testvérünknek át kell adnunk, mert segíteni fog neki. De természetesen a saját belemagyarázásokat el kell kerülnünk, a saját előfeltételezéseinket, előítéleteinket, gondolatainkat a testvérrel kapcsolatban, mert ezek hamisak is lehetnek. De még az sem kell, hogy testvérrel kapcsolatban szóljon hozzánk az Úr így, szólhat hozzánk a saját életünkkel, bűneinkkel, nehézségeinkkel kapcsolatban is. Hiszen az Ige alkalmas erre, alkalmas a prédikált és olvasott ige is a feddésre, megjobbításra, elsősorban saját magunkra nézve, de ha alázatos szívvel megragadjuk a Szentlélek szeretetét, akkor másokra nézve is működhet. Nem csak az Ige, hanem gyakorlatilag maga a Szentszellem is képes a feddésre, megjobbításra. Az is lehet, hogy amikor az igehirdetést hallgatjuk vagy a Bibliát olvassuk, akkor értünk meg valamit, és ha jól csináljuk, nem mi olvassuk az Igét, hanem az Ige olvas mibennünk. De amikor nincs prédikáció vagy Biblia, akkor pedig az is lehet, hogy a Szentszellem végzi el ugyanezt. Igazából az Ige és a Szentszellem karöltve együtt dolgoznak a mi érdekünkben: ha az Ige szól hozzánk, akkor az azért van, mert a Szentszellem megeleveníti számunkra, ha pedig maga a Szentszellem döbbent rá minket valamire, akkor az igeileg is alátámasztható.

Talán sokan valami bonyolult, szuperszellemi dologra gondolnak, amikor a "Szentlélek ajándékai" kifejezést hallják. Pedig talán szinte minden hívő életében működtek már ezek az ajándékok, csak észre se vette. Lehet, hogy kettesben voltál egy barátoddal, imádkoztál érte hangosan, és egy idő után nem is figyeltél, mit imádkozol, csak úgy jött, és pont azt imádkoztad, amit kell, a barátod meg kérdezte, hogy honnan tudtad, mit kell imádkozni, hiszen nem is beszélt neked arról a problémájáról. Vagy lehet, hogy az Igéről beszélgetsz valakivel, és olyan bibliai igazságot mondasz ki, ami betalál nála, de erről te nem tudsz semmit. Sokszor lehetséges, hogy működnek az ajándékai a Szentléleknek, csak mi magunk észre se vesszük. Ez nem baj, hiszen nem az a lényeg, hogy mi észrevegyük, hanem hogy működjenek. Elbizakodottá is tehet, ha észrevesszük, hogy az Úr hogyan használ minket. Ugyanakkor nagyon megerősítő, biztató  is lehet, ha tudatában vagyunk, hogyan, mire használ az Úr. Ez adhat igazán értelmet, célt az életünknek, ha képesek vagyunk abból a tűzből, leírhatatlan szeretetből, amit Istentől kaptunk, mások számára is közvetíteni valamit!

Kegyelemből van minden, hogy senki ne kérkedjék. Mi egy arasznyit nem tudnánk közelebb lépni a Menny felé innen a Földről, ha Isten nem lépne felénk. Ingyen kegyelemből van, hogy Jézus eljött a Földre, meghalt értünk, helyettünk, feltámadt, elküldte a Szentlelket. Ezeket talán soha senki nem kérte Istentől, mert eszünkbe se jutott volna nekünk embereknek ilyeneket kérni Tőle. Ő mégis így gondolta, hogy kapcsolatba lép velünk itt a Földön, megszólít minket, hogy térjünk meg, és utána is szól hozzánk, az igehirdetésen keresztül, testvéreken, szolgálókon keresztül, a Biblia olvasásán keresztül, vagy a Szentlélek ajándékainak megnyilvánulása által. Ez ingyen kegyelem, ingyen adja Isten nekünk, nem tudnánk kiérdemelni, nem is lehet. Ha működnek a Szellem ajándékai, nem miattunk van, nem a mi érdemünk.

Isten sokféleképpen munkálkodhat az emberben. A hívő élet nyilván nem kezdődhet a Szentlélek-keresztséggel egyből (bár ki tudja, Istennél talán még ilyen sem zárható ki teljesen), előbb meg kell térni Jézushoz. Ugyanígy nem célszerű rögtön az egészet a Szentlélek ajándékaival kezdeni (bár kivétel mindig lehet, ezt Isten joga eldönteni), előbb saját magát kell a hívőnek rendbe tenni, a bűneit, korábbi életét átnézni, megbánni, letenni, amit kell, rossz dolgokból megtérni és hátrahagyni a bűnös életmódot. Ahogy említettem a legelején, a szeretetben én sosem voltam a toppon, ez pedig előfeltétele annak, hogy a Szentlélek ajándékai működjenek. Én mégis egyből azt kértem Istentől, gerjessze fel bennem az ajándékokat, de erre nem azt mondta, hogy "állj, és a szeretettel mi lesz?", hanem a szeretetet is elkezdte helyreállítani bennem. Lehet, hogy valakinek azt mondaná, hogy előbb a szeretetet tanulja meg, addig szó sem lehet a Szentlélek ajándékairól, de nálam most nem ez volt. Vagy mégis? Igazából nagy öröm töltött be, amióta elkezdtem kérni tőle a Szentlélek ajándékainak működését, ez kb. egy hete volt. Igaz, azóta nem tapasztaltam a Szentlélek ajándékainak működését, de ez nem is zavar. A felismerés, hogy ezek működése mindennél fontosabb ("keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát") és mindegy, mennyi a fizetésem, hol lakom, mit eszem ("Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?"), mert ezek ehhez képest sokadlagos dolgok, ez a felismerés mintha egy fordulatot hozott volna. Felismertem valósággal, hogy nem kell itt a Földön kincseket gyűjteni, amiket csak a moly és a rozsda megemészt, hanem a mennyben érdemes kincseket gyűjteni (amennyiben ezek a mennybeli kincsek a Szentlélek ajándékai működésének is megfeleltethetők), mert eszembe jutottak korábbi megtapasztalásaim, hogy ezeknek a kincseknek a működése fantasztikusabb a földi dolgoknál.
Gyakorlatilag nekem is majdnem azt mondja az Úr, a szeretetet tanuljam meg előbb, utána majd jöhetnek az ajándékok, de mégsem ezt mondja. Vagyis még csak közel sem mondja, hogy irgum-burgum, hol a szeretet benned, hanem elkezdi bennem kimunkálni a szeretetet, és azon kapom magam, hogy máshogy kezdek viszonyulni az emberekhez anélkül, hogy én ezért bármit is tennék. De nem lehet általánosítani, nem feltétlen mindenkinél munkálkodik Isten ezen a módon. Valaki másnak talán azt mondja, előbb a szeretetet tanuld meg és teremd meg a Szellem gyümölcseit. Talán nekem is ezt mondja, de nem tűnt fel, hogy el akarná előlem zárni a Szentlélek ajándékait Isten. Szóval lehet, hogy úgy érzed, nincs benned elég szeretet, nincsenek meg a Szellem gyümölcsei, vagy nem tértél meg minden bűnödből, attól még kérhetsz valami nagyobb célt Istentől, amire őszintén vágysz, ami ha jó cél, biztos nem fog a kérésedért kárhoztatni. Nem kárhoztatott engem, amiért a Szellem ajándékait kértem Tőle, még ha nem is lennék kész ezekre, hanem elkezdte rendbe rakni az életemben azokat a dolgokat, amik a Szellem ajándékainak működéséhez kellenek. Ez elgondolkodtatott. Kérjek nyugodtan valami magasabb, merészebb dolgot, célt Tőle, és nem baj, ha nem vagyok még kész rá, ő majd késszé tesz. A Szentlélek-keresztséget is hasonló módon kaptam meg régen. Utólag több dolgot hallottam, milyen feltételei vannak, hogy valaki a Szentlélek-keresztséget megkaphassa, ezekről a feltételekről én nem hallottam, amikor a Szentlelket hívtam, hogy töltsön be. Pár hónapon keresztül imádkoztam a Szentlélekért, és ezalatt is éreztem a megtisztító erejét, míg végül be nem töltött. Nem kárhoztatott, amiért olyat kértem Tőle, amire még nem voltam kész, hanem elkezdett késszé tenni rá, és késszé is tett. Lehet, ez egy üzenet számomra, hogy mindig valami nagyobb dolgot kell kérnem Tőle (ami persze jó dolog igei szempontból is), amire nem vagyok még kész talán, és Ő késszé fog tenni. Mi az erőfeszítéseinkkel nem sokat tudnánk elérni (persze kell a jóra való törekvés is), inkább csak kérni kell Tőle valami nagyon jó dolgot, és Ő késszé tesz rá.

Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik. (Lk. 11. 11-13.)

Alighanem a Szentlélek ajándékaira is vonatkozik, hogy ha kérjük Tőle, megadja nekünk. Ha valami jót, biblikus dolgot kérünk Tőle, nem fog valami rosszat adni helyette.

Mi hívők biztosak vagyunk Isten létezésében. Persze, többféle hívő létezik. Vannak, akik azt mondják, úgy gondolják, Isten létezik, ezt tartják a legvalószínűbbnek, de benne van számukra a pakliban, hogy Isten esetleg mégsem létezik. Régen valamikor én is ilyen voltam. De most az a fajta hívő vagyok, aki tökéletesen meg van győződve arról, hogy Isten létezik, hót tutibiztos vagyok benne. Ez a hót tutibiztos hit nem jön magától. Történnie kellett egynek s másnak, amitől meggyőződtem Isten, az Atya, Jézus és a Szentlélek létezéséről. Olyan dolgokat éltem át, tapasztaltam meg, és rajtam kívül sokan mások is, amik nem történnek meg maguktól.

Ennek ellenére az a hívő, aki nagyon ráér, elkezdhet azon gondolkodni, hogy még mindezzel együtt esetleg mi van, ha a megtapasztalásaim, a velem történt dolgok mégsem egyértelmű bizonyítékai Isten létezésének. Élményeket, vagy akár erőteljes érzelmi átéléseket talán másféle hívő is megtapasztalhat. A pszichológia is valamennyire kutatta ezt a témát és tisztában van azzal, hogy hívő embernek különféle megtapasztalásai, érzelmi átélései és hasonló dolgai lehetnek.

Zárójelben megjegyzem, itt most leginkább a belső meggyőződésen, emberi személyes megtapasztaláson alapuló "Isten-bizonyítékkal" foglalkozom. Meg lehet közelíteni Isten létezésének a kérdését erről az oldalról is, hogy a hívők átélnek-e olyan dolgokat, melyek nem magyarázhatók máshogy, csak úgy, hogy Isten létezik. Ettől függetlenül más módon is lehetne Isten létezését bizonyítani vagy cáfolni. A világban, a Földön vagy akár a világűrben is vizsgálhatunk dolgokat, melyekből Isten létezésére vagy nem létezésére következtethetünk. Vizsgálhatjuk az élőlényeket, az égitesteket, a Földön megtalálható rejtélyes és kevésbé rejtélyes dolgokat (például a torinói leplet, Noé bárkájának a maradványait), vizsgálhatjuk vallások szent könyveit és sok mást is, hogy Isten létezése mellett vagy ellen bizonyítékokat gyűjtsünk vagy akár meggyőződjünk teljesen a létezéséről vagy a nem létezéséről. Más kérdés, hogy ez sose lesz egyértelmű, mert a megrögzött ateisták akkor is jönnek egy lehetséges magyarázattal, amikor halott támadt fel, hogy az egyértelműen nem is volt halott. Nagyon messze el lehetne menni ezen a szálon tovább, de nem erről akartam írni először.

Tehát, egyes hívők, köztük én is, hót tutibiztosak abban, hogy Isten létezik. Valóban az Istennel való személyes kapcsolat az, ami ennek bizonyítéka a hívő számára. De a hit nem azonos az érzelmekkel és az erőteljes átélésekkel. Lehetnek természetfeletti gyógyulások, de még sok ateista ezekre is azt mondja, hogy pszichológiailag leírható, hogy ha valaki nagyon hisz abban, hogy valami meg fog történni, az tényleg meg fog történni. Azonban nem minden természetfeletti gyógyulás a hívő életében ilyen. Olyan is van, amikor az ember nem számít arra, hogy meg fog gyógyulni, sőt talán nem is tud a betegségéről. Nem is tud arról az ember, hogy meg van terhelve, csak akkor veszi észre, hogy meg volt terhelve, amikor azok a mázsás terhek leszakadnak róla. Az egyik legjobb bizonyíték Isten létezésére, hogy megtérés után megváltoznak a dolgok az emberben. Elhatározhatja nem hívő ember is, hogy ezt vagy azt máshogy fogja csinálni ezentúl, és vagy sikerül, vagy nem. A hívő ember értékrendje akaratlanul változik meg. Nem mondják neki, hogy ez jó, ezt szabad, ez nem jó, ezt nem szabad - vagy ha mondják is, nem feltétlen érnek el vele hatást nála, le is pereghet róla. (Ennek ellenére sok ateista előszeretettel használja az "agymosás" szót erre.) Vannak ugyan befolyásolhatóbb, fogékonyabb emberek, de ha nekik mondja azt valaki, hogy "eddig ezt és ezt csináltad, ezentúl ne így csináld", nem biztos, hogy azonosulni tud vele. Merthogy megszokta, hogy világ életében úgy csinálta, vagy neki az úgy kényelmes és nem akar változtatni. Még ha az hívja fel ilyenre az ember figyelmét, akit az adott ember nagyon tisztel, nagyon felnéz rá, nagyon szereti, akkor se biztos, hogy az ő szavára meg tud változni, talán még akkor sem, ha meg akar. Ha meg is akar változni valaki, pszichológus talán tud elérni nála eredményt. No, de térjünk csak vissza ahhoz a változáshoz, amit egyszer csak észrevesz magán az, aki megtért! Azelőtt talán szívesen járt el bizonyos helyekre, ahol zülleni lehetett, erkölcstelen dolgokat lehetett csinálni, és egyszerűen egyszer csak nem érdeklik már többé ezek a helyek, nem szeret többé már ezekre a helyekre járni. Nos, az ember nem igazán tudja befolyásolni, mi az, ami érdekelje, mi az, amit szeressen csinálni. Próbálhat szándékosan nem foglalkozni azzal a dologgal, amit szeret, ami érdekli, de attól még érdekelni fogja. Ahhoz, hogy ez megváltozzon és ne érezze az ember kényszernek, már kell valami! Egyszerűen azt veszi észre magán az ember, hogy már nem kell az alkohol, nem kell a pornó, nem kell a cigaretta, nem akar már csúnyán beszélni, mert nem vágyik rá, pedig korábban el nem tudta volna képzelni nélküle az életét. Az ilyen változásokat nem lehet emberi agymosással elérni, szélsőséges esetben még az akarat sem segít. Az, hogy ilyen dolgok történnek, eleve utal valamire, amivel az ateisták nem szeretnek szembenézni, és visszakanyarodnak az "agymosás" fogalmához. Megtérés után az ember a Bibliát is jobban megérti, ha olvassa, sőt akár megfogalmazódnak a fejében olyan dolgok, melyek a Bibliában benne vannak, de sose hallott még róla. Velem is volt ilyen, sőt elkezdtem úgy gondolkodni, úgy érezni, úgy cselekedni, ahogy az a Bibliával összhangban van, pedig sosem hallottam róla. Egy megtérő ismerősöm közvetlen megtérés után kimondott olyan bibliai igazságokat, melyeket előtte nem is hallott, mindezt azután, hogy fél órával azelőtt még Isten ellenségének nevezte magát.

Próbálhatjuk mi emberek a másik embert jobb belátásra bírni, hogy ne úgy éljen, ahogy eddig, ne azt folytassa, amit eddig, hanem változtasson, mert nem lesz jó vége, talán meg se hallja, vagy elutasítja, vagy ha el is gondolkozik rajta, nem képes változtatni. Többször tapasztaltam Istennek azt a munkáját, hogy rádöbbentett engem valamire, amit nem jól csinálok, elszégyelltem magam és ez késztetett rá, hogy ezentúl másképp próbáljam tenni. És Isten nem erőszakosan tette, hanem nagyon finoman. Egyik kedvenc mondatom Spurgeon-től, hogy Isten nem feszegeti fel a zárat, hanem mesteri módon kinyitja, erre csak Ő képes. Senki nem szól úgy, ahogy Isten szól az emberhez.

Megváltozik az ember gondolkodásmódja megtérés után akár teljesen váratlanul, úgy, hogy az ember nem érzi tehernek ezt a változást, sőt jobb neki tőle. Ez természetes körülmények között képtelenség, ez egy természetfeletti dolog, Isten létezésének egyik bizonyítéka.

Az Istennel való személyes kapcsolat más, mint érzelmi fellángolások. Olykor egy útmutatás jön tőle egy nehézséggel kapcsolatban, vagy egy kijelentés arról, hogy egy másik embernek milyen nehézsége van és hogyan lehetne rajta segíteni. Mondhatják, hogy gondolatátvitel, gondolatolvasás nem hívők között is van. Más azonban, amikor ennek a célja az, hogy Istenhez kerüljön valaki közelebb és arra megy ki, hogy a másik embernek is megváltozzon az élete jó irányba.

Ez még mindig nem Istennek a teljessége, hogy valakinek megváltozik az élete, gondolkodásmódja, csak egy porszem Istenből. Úgy éljük az életünket, ahogy Istennek tetszik, mindezt önként, Isten szól hozzánk, megváltoztat, utat mutat, erőt ad, megfedd, jobbá tesz. De ez még mindig csak egy porszem Istenből.

Kb. egy hete volt egy álmom, a gyülekezetben voltam és Isten jelenlétét lehetett érezni. Kimentem az épületből, és ahogy kint sétáltam, néztem magam körül a dolgokat, fákat, közben arra gondoltam, hogy ezek mind nem maguktól alakultak ki. Érdekes érzés volt, mintha Isten is némi túlzással ott lebegett volna számomra a látható világban. Ott volt bennem, hogy ez nem vicc, Isten valóban létezik és minden létező dolog felett áll. Nézhetjük a világegyetemet, gondolkodhatunk, hogy vajon hogyan alakult ki, vajon mi lesz vele sokszázezerbilliárd év múlva, de felesleges, mert Isten csettint egyet és megszünteti a világegyetem felét vagy egészét, ha úgy akarja. Nem tudom, ki mennyire gondolt bele, hogy ha Isten létezik, létezése annál sokkal tágabb módon értelmezhető, mint hogy minket megérint, megváltoztat, betölt erővel, mert ezek csak mi vagyunk. Ott van rajtunk kívül az egész élettelen és élő világ, Isten abban is jelen van valahogy, nem korlátozódik csak ránk a létezése, jelenléte, megnyilvánulása. Tőlünk függetlenül is létezik valahol, valahogy, legfeljebb közvetve ezt nem érzékeljük. Lehet, hogy ránézünk egy fára, egy kutyára vagy az égre, csillagokra, és valamit érzékelünk belőle. Megszoktuk a mi kis testbe zárt létformánkat, ehhez ragaszkodunk, nem is tehetnénk mást. Megszoktuk, hogy a világegyetemnek egy porszemnyi részét érzékeljük csak életünk során.  De Isten tőlünk függetlenül is létezik, nem csak bennünk. Sőt, elsősorban tőlünk függetlenül létezik. A hívőnek csak annyit mutat meg magából, amit képest befogadni, ez pedig az Ő szemszögéből nézve nem sok, bár a mi szemszögünkből ez is hatalmas, óriási.
Álmomban érdekes volt végignézni úgy a dolgokon, hogy tudtam, hogy Isten azokban jelen van valahogy. De mégis volt bennem egy pici kétely: mi van, ha mégsem? Az álom után békességgel ébredtem, jó érzéssel, Isten jelenlétében éreztem magam. Azóta is ott van bennem a kérdés, amit az a pici kétely szült, amit akkor éreztem: Oké, hogy bennem történtek, történnek dolgok, amiket csak Isten létezésével lehet magyarázni, de mi van Isten tőlem független létezésével? Egyszer vagy véget ér a földi életünk, vagy minket elvisz innen az Úr és egy másik létformában találjuk magunkat. Ebben is olyan könnyű bizonyosságra jutni? Tapasztaltuk Isten munkáját magunkban, de a tőlünk független létformáról, pláne az Ő létformájáról nincs halvány elképzelésünk sem. Milyen lesz majd? Ez is ugyanolyan színtiszta valóság, mint hogy van ez a valami előttünk, amin ezt a blogbejegyzést olvassuk?

Gondolok néha az elragadtatása. Milyen lesz? Minden, amink van itt a Földön, itt marad, mi meg megyünk. Itt marad ez a blog is, ha nem szűnik meg valamiért, talán olvashatják, de akik itt maradnak, azok közül valószínű úgyse fog érdekelni senkit. Itt maradnak a templomok, gyülekezeti házak, sok más, csak már senki nem fog oda járni. Az emberiség egy része egyszerűen el fog tűnni a Földről és nem lesz sehol. Jézus keresztre feszítésekor is történtek dolgok. Valaki hitre jutott, meggyőződött Isten létezéséről: Ő bizony Isten fia! Történt más is, földrengés volt, meghasadt a templomban a kárpit, hirtelen sötétség lett.

Számos kritika éri a kereszténységet, a Bibliát. Felkapott téma például, hogy ha Isten annyira szeret, miért van annyi szenvedés.

Hogyan érzi át Isten a szenvedésünket, amikor Jézus a kereszten maximum is fél napot szenvedett, sok ember pedig éveken vagy fél életen, egész életen át hordoz nem kicsi terheket? Hogyan élhetett át minden emberi szenvedést, amikor egy kereszten töltött pár óra nem elég erre? Sok szenvedés mélységét éppen a hosszúsága adja.

A válasz nem az, amire a legtöbben számítanak. Pedig valóban a válasz következik most a kérdésre, és lehet, sokak füle mellett el fog menni, pedig radikálisan megváltoztathatná az életüket, ha megértenék. A válasz: a célja Jézus szenvedésének a kereszten! Mi volt a célja? A Bibliában benne van, hogy Istennél egy nap olyan, mint ezer év, és ezer év olyan, mint egy nap. Nála nincsenek meg az időnek azok a korlátai, amik nálunk. De visszakanyarodva, a lényeg Jézus szenvedésének a CÉLJA. Ő nem azért szenvedett a kereszten, hogy átélje azt, amit mi is! Isten mindent tud, így enélkül is tudná, ki mit él át. Jézus szenvedésének a célja nem az volt elsősorban, hogy pontosan ugyanazt átélje, mint mi, amikor szenvedünk. Az Ő szenvedésének a célja az volt, hogy LEVEGYE RÓLUNK azokat a terheket, szenvedéseket, amiket hordozunk. Miért nem veszi le akkor? Mert nem kérjük tőle! Nem fogadjuk el, nem hiszünk benne, nem fordulunk Hozzá, hogy segítsen. Sok hitetlen panaszkodik Istenre, hogy miért nem segít. De hogyan segítene, ha nem tapasztal együttműködést az ember részéről? Panaszkodom, hogy az orvosok milyen semmirekellők, nem gyógyítanak meg, de közben életemben soha nem mentem még el orvoshoz?

Sok hívő megtapasztalta már, hogy Jézus kereszthalálára azért volt szükség, hogy Jézus MAGÁRA VEGYE azokat a bűnöket, terheket, betegségeket, amiket az ember hordoz. Így ezek az emberről átkerülnek Jézusra. Ez egy megmagyarázhatatlan, természetfeletti csoda. Nincs olyan, hogy egy embernek a bűneit, terheit, betegségeit, nyavalyáit kivesszük belőle és áttesszük egy másik emberre, így akit eredetileg terheltek ezek, azt nem fogják már terhelni, a másik embert viszont igen. (Ennek egyébként az Ószövetségben vannak a gyökerei, amikor egy ártatlan bárányt áldozott fel a nép bizonyos alkalmakkor, ezzel engesztelték ki Istent az elkövetett bűnök miatt, így képletesen ez a bárány halt meg a bűnök miatt, nem az emberek.) De ha már ez egyszer megtörtént a történelem folyamán megismételhetetlen módon, akkor ez tökéletes, mindenre kiterjedő, teljes körű is kell, hogy legyen. Mi itt vagyunk a Földön, itt ér minket mindenféle hatás, amiktől meg leszünk terhelve, betegek leszünk, ilyen vagy olyan gondunk lesz tőle. De a Földön kívül a Menny is létezik, ahol nincs betegség, nincs szenvedés, nincs semmilyen kín, nincs bűn. Ide szeretne valójában minden ember eljutni. Jézus gyakorlatilag pont ezt tette lehetővé a szenvedésével: ha már ide lettünk "kényszerítve" a Földre a nehézségek közé, nem hagyott Isten magunkra, elküldte Jézust, a szabadítót. Ő magára vette a bűneinket, szenvedéseinket, betegségeinket, tehát mindent, ami a mennyben nincs, de a Földön igen. A bűnök maguk elválasztanak minket Istentől, a mennytől, a bűn következménye tulajdonképpen minden más rossz dolog is, a szenvedés, a betegség is. Tehát a legfontosabb, hogy a bűneiből szabadítja meg Jézus azt, aki hozzá fordul. Minden ember vétkezik, valaki szándékosan, valaki akaratlanul, egyszerűen ilyen az ember természete, és erre kínál Jézus megoldást. Nála az idő nem akadály, a kereszten a hosszú szenvedéseket is MAGÁRA VETTE, és nem csak az akkor élt emberek szenvedéseit és bűneit, hanem a mieinket is, akik 2000 évvel később élünk. Mivel Isten mindenható, mindent tudó, előre tudta, hogy én, te, és még sok ember személyesen most fogunk élni (mitöbb Ő maga tervezett el minket), miránk is gondolt. Jézus szenvedésének a célja pedig az volt, hogy a mi szenvedéseink, bűneink ÁTKERÜLJENEK ŐRÁ, ami csak akkor lehetséges, ha ezt elfogadjuk saját életünkre nézve és imádságban ezt el is mondjuk neki. Jöhet az ember a kifogásokkal, hogy milyen dolog már ráolvasni minden emberre, hogy bűnös! De ha egyszer ez az igazság? Az a jó az egészben, hogy ez nem csupán egy "ráolvasás", hanem RÖGTÖN UTÁNA OTT VAN RÁ A MEGOLDÁS IS! Sokan felháborodnak, hogy milyen dolog bűnösnek nyilvánítani minden embert, ezért itt leragadnak, és nem lépnek tovább a következő lépésre, a szabadulásra. Előfordul hívőknél, hogy azt érzik, mázsás terhek szakadnak le róluk, pedig előtte nem is tűnt fel, hogy azok a terhek ott vannak. Így van ez sok embernél. NE REKLAMÁLJUNK, HOGY ISTEN MIÉRT ILYEN VAGY MIÉRT OLYAN, HANEM LÉPJÜNK TÚL EZEN, ÉS TEGYÜK MEG A LÉPÉST A MEGOLDÁS FELÉ IS! Hogy miért? Egyszerűen azért, mert megéri. A reklamálásunktól nem lesz jobb senkinek, de ha tovább lépünk ezen, attól biztosan jobb lesz! De rosszabb semmiképp nem.

Említettem, a menny egy olyan hely, ahol nincs szenvedés, nincs semmi rossz. Jézus ezt az állapotot akarja bennünk is megvalósítani itt a Földön. Ezért halt meg, ezért szenvedett. Aki meg van terhelve, meg van fáradva, annak megnyugvást akar adni - helyette az Ő terhét és Ő igáját kínálja, amely gyönyörűséges és könnyű. A mennyben nincs betegség sem. Mi itt a Földön ahogy járunk-kelünk, éljük az életünket, intézzük a dolgainkat, idővel megterhelődünk, érnek különböző hatások, bűnökkel találkozunk ilyen vagy olyan módon. Így újra meg újra szükségünk van arra, hogy Jézus kegyelmét, szabadítását kérjük. Nem válunk tökéletessé azzal, hogy ha Jézus egyszer leveszi rólunk a bűneinket, terheinket, attól még újra meg újra követünk el bűnöket. De elindulunk egy úton a tökéletesség felé. Ezért, ha már egyszer találkozunk Jézussal, folyamatosan tartanunk kell Vele a kapcsolatot, nem folytathatjuk az életünket úgy, ahogy előtte éltük. Nem azért veszi le rólunk a bűneinket, hogy miután ezt megtapasztaltuk, újra éljük tovább ugyanazt a bűnös életünket, ahogy előtte. A mi részünkről is bele kell tennünk valamit, késznek kell lennünk egy új életre, újfajta életmódra és engedni, hogy Jézus vezessen ebben minket. Ahogy Ő vezet, azzal tényleg meg tud minket változtatni, meg tud szabadítani, képessé tud tenni, hogy ne kövessük el mindig ugyanazt a bűnt újra. Viszont ha ember próbálná ezt elérni nálunk, megpróbálna erre rábeszélni, nagy valószínűséggel nem érne el vagy semmilyen változást, vagy hosszútávú változást. Jézusban az a jó, hogy nem vádol a bűneink miatt, nem olvassa ránk, hogy milyen rosszak vagyunk, egyszerűen csak észrevesszük, hogy máshogy kéne élni, és ehhez Ő ad segítséget. Ő nem feszegeti a minket fogva tartó zárakat, amiket ráadásul sokszor mi magunk teszünk magunkra, Ő egyszerűen kinyitja ezeket!

Jelen blog indítása előtt is történtek velem igazán említésre méltó dolgok, amiket itt nem írtam le. Többször eszembe jutott már, hogy ezeket is le kéne írni ide.

Tegnap este egyszerűen csak bevillant egy régi emlék. Ennek megértéséhez néhány dolgot tudni kell arról az időszakomról, az akkori hitéletemről. Egy evangéliumi közösségbe jártam (nem gyülekezet) egyetemi éveim alatt, itt is tértem meg. Itt fogadtam el a megváltást a bűneimből és adtam át az életemet Jézusnak. Ez nem pünkösdi-karizmatikus közösség volt, talán inkább a hagyományos keresztény felekezetekhez állt közelebb, de azok közül kiemelkedett számomra azért, mert a Jézushoz való megtérést nagyon világosan és egyértelműen hirdették. Az utolsó időket éljük, Isten támaszt Magyarországon is közösségeket az utóbbi évtizedekben, ahol az Istennel való személyes kapcsolatról tanítanak. Isten támaszt karizmatikus közösségeket is, ahol a Szentlélek erejét, munkáját közvetlenebbül megismerheti az ember és megtanulhat együtt működni a Szentlélekkel. Kb. néhány évtizede ébredés van, egyre több emberrel találkozhatunk, akit utolért Isten szeretete, akinek személyes kapcsolata van Istennel, vagy akár Szentlélek keresztséget is kapott. Ezek az emberek elmondják másoknak ezeket a megtapasztalásaikat, így egyre több emberhez jut el az örömhír. A különböző felekezetek nem feltétlen jelentenek határt, bárhol akadhat bárki, aki nyitott az Istennel való személyes kapcsolatra vagy a Szentlélek személyére is, és találkozhat valakivel, aki beszél neki erről.

Visszatérve eredeti témámhoz, az a közösség, ahol én megtértem, nem volt karizmatikus. De Isten persze nem azzal foglalkozik, hogy melyik közösség milyen, hanem egyenként a közösség tagjaival. A közösség tagjai is kapcsolatba kerülnek más keresztényekkel, és talán pont olyan helyről hallanak a Szentlélekkeresztségről, ahonnan nem is számítanak rá - más kérdés, hogy sehonnan sem számítanak rá, amíg nem is hallottak róla. A mi közösségünkben úgy volt, hogy egyikünk kapcsolatba került karizmatikusokkal, beszéltek neki a Szentlélekkel való betöltekezésről, ő meg is tapasztalta ennek áldását. Pont ővele beszélgettem sokat, így nekem is elmondta ezt, aztán hát, finoman szólva, nekem is bejött a dolog. Nagy löketet és nagy szabadulást adott, amikor egyszer csak betöltekeztem Szentlélekkel. Utána meg úgy gondoltam, hogy erről muszáj beszélnem a többieknek is. Volt, akivel személyesen beszélgettem erről, volt, amikor konkrétan a közösségi alkalmon mondtam el a megtapasztalásaimat, volt, hogy emaileket küldözgettem, amikben leírtam megtapasztalásaimat. Nos, akik eleve karizmatikus gyülekezetben tértek meg, valószínű nem is tudják elképzelni, milyen lehet az, amikor valaki megtér, és pár évig úgy éli a hívő életét, hogy nem is hall a Szentlélekkel való betöltekezés lehetőségéről. Néha alábbhagyott a hitünk ilyenkor, kellett egy keresztény tábor, kellett, hogy valaki elmondja, hogy "gondolj bele, tényleg az életét adta érted Jézus, és ez mekkora dolog! Tudod, hogy Isten mennyire szeret téged? Nem is kicsit!" - és ekkor egy kis időre újra kicsit erősebben izzott az a tűz, amit megtéréskor tapasztaltunk meg. Namármost, ebbe egyszer csak belépett egy olyan valami, hogy a hívő úgy érzi, muszáj beszélnie másoknak az örömhírről, el akarja mondani akár idegeneknek is, hogy Isten mennyire szeret. Amikor én betöltekeztem Szentlélekkel és abban a közösségben erről beszéltem, többen le voltak döbbenve, pozitív értelemben. Tegnap este villant be, amit egy barátom mondott az egyik közösségi alkalmon a szavaimra reagálva (erre utaltam az előző bekezdés elején): "Tamás már többször beszélt nekem erről, de még mindig döbbenetesnek tartom." E szavak tegnap este feltörő emléke, ha nem is teljesen szó szerint idézem, indított arra, hogy írni kezdjek ezekről a régi dolgokról. Egy másik testvér, aki valahol külföldön volt, emailes beszámolómra azt reagálta, hogy "Még soha nem szólt így rajtad keresztül az Isten!!!". A szobatársam válaszát emailemre megőriztem 15 év távlatából is, így szó szerint tudom idézni: "Ennyire még soha nem gondolkoztattál el!!! Örülök, hogy így alakultak a dolgaid, de most a csodálkozástól csak ennyit tudok mondani: Hát ez kész! Azt hiszem engem most eléggé megváltoztatsz!!!!!!!!!!!" Persze volt, aki nem így gondolta, megjelentek az antikarizmatikusok is, hogy jaj ezt nem szabad, meg hogy az ördögtől van. Ennyi év távlatából belegondolva, igen érdekes időszak volt ez, hogy ahogy beszéltem másoknak a megtapasztalásaimról, ennyire megfogja őket, és hogy az ellentábor is így felüsse a fejét. Hitéletemnek ez volt eddig a legdinamikusabb, legaktívabb része. Talán maga a szituáció sem volt átlagos, hogy egy nem karizmatikus közösségben egyszer csak Szentlélekkeresztséget kapjon egy-két ember, közülük az egyik én voltam, és ezekről a megtapasztalásairól beszéljen a többieknek.

Belegondolva, karizmatikus gyülekezetbe járni kényelmesebb, kevésbé dinamikus dolog. A megtapasztalásaim mások számára "átlagosak", nem okoznak akkora megdöbbenést. Akkor még valami különös dolognak tartottam azt, ha valaki karizmatikus gyülekezetbe jár, egyértelműbbek számára azok a dolgok, amiket egy nem karizmatikus közösségben betöltekező nem is tud még igazán hova tenni, de egyből ott van a "harcmezőn". Ha úgy vesszük, nagyon kényelmes ez az egész alapjaiban, ott van készen az Ige, ott van készen a Szentlélek jelenléte, be lehet töltekezni bármikor, ami nekünk szinte semmiből nem áll, nem kell tennünk érte semmit, csak elmenni a gyülekezetbe (persze otthon, vagy bárhol máshol is be lehet töltekezni). De nem szabad elfelejteni, hogy ez sem magától van, Isten munkája, és sok szolgáló munkája, akik régen felépítették azt a helyet, vagy ilyen vagy olyan módon lehetővé tették, hogy oda lehessen menni. Isten elég kényelmes helyzetbe tett bele minket, különösebb akadálya nincs, hogy elmenjünk arra a helyre, a gyülekezetbe, nincs keresztényüldözés, nem kell titokban járni gyülekezetbe, nem tiltják az ország törvényei a vallások gyakorlását. De ez (sajnos) sok helyen nincs így, valahol az életüket kockáztatják, ha gyülekezetbe mennek. Ha nem adakozol, akkor is részt vehetsz mindenben, teljesen ingyenes, nem zár be a gyülekezet azért sem, mert nincs pénz fenntartani. Hál' Istennek az ördög itt hazánkban ezen a területen nem rúg túl sokat labdába, különben biztos akadályozná a gyülekezetbe járást, Szentlélekkel betöltekezést. Az ördögnek néhány más, elcsépelt módszere marad, hogy megakadályozza a gyülekezetbe járást, kitalál mindenfélét és azt rakja az ember fejébe, pl. Ne menj oda, mert nem jó hely, nem is olyan jó emberek azok, akik oda járnak, talán kibeszélnek a hátad mögött, Isten úgyse segít meg, nem leszel előbbre, ha odamész, nem fog történni semmi, sokkal jobb dolgokkal is tölthetnéd az idődet, vagy megbántott valaki, vagy te vesztél össze valakivel, vagy mit fognak szólni a szomszédok, családtagok, munkatársak, ha megtudják, hogy oda jársz. Nem egy utolsó, ha elgondolkozunk ezen, belátjuk, nem természetesek ezek a dolgok, hogy készen elénk vannak rakva. Nem utolsó, hogy van vallásszabadság, és érdemes tenni is érte a magunk békés módján, hogy meg is maradjon.

Az előző bekezdést eredetileg nem akartam leírni, nem tartozik az emlékoszlophoz. Ha Isten úgy akarja, hamarosan újabb emlékoszlopot fogok ide állítani. Nem azért kezdtem most emlékoszlopozni, mintha mostanában nem lenne semmi érdemleges, és csak a nosztalgia marad. Ha friss mondanivalóm lesz, természetesen azt is leírom.

Többször tettem már kísérletet ebben a blogban arra, hogy megfogalmazzam, Isten mennyire hatalmas és mennyire szeret. Volt életem során néhány megtapasztalásom, amikor valami leírhatatlant tapasztaltam meg Isten nagyságából és szeretetéből. Talán szeretném ezt a megtapasztalást egy az egyben átadni az Olvasónak, de mindig csak nyomokban sikerül megfogalmazni. Átadni én nem tudom senkinek, hogy más is átélje. Leírom, a tüzet pedig Isten adja bele, ha úgy akarja.

Sokat tűnődtem azon, hogy milyen nagy ez a világ, amit a tudomány megismert belőle, és hogy nincs vége sehol se. Irkáltam már a Naprendszer méreteiről, hogy még a Holdig sem tudunk csak úgy elugrani, pedig az milyen kis fikarcnyi távolság a bolygókhoz, pláne a Naprendszer széléhez képest. Írtam arról is valahol, hogy a Föld is mennyire bejárhatatlan a mi mértékeink szerint, főleg gyalog. A lényeg, hogy finoman szólva nagyon nagy a világ, és azt se tudjuk, hol a vége. Ez egész jó hasonlata Isten szeretete nagyságának. Van valami közös abban, amikor eltűnődve a világ nagyságán, szembesültem, hogy úgy saccperkábé mennyire nagy a világ, és abban, amit Istennel kapcsolatos megtapasztalásaim alkalmával éltem át. A közös, hogy egyiket sem tudtam igazán megfogalmazni, hogy valami hatalmas, leírhatatlan dolog képeződött le az agyamban. Más, hogy a közös a két dologban ezzel véget is ért, mert a világ nagyságával szembesülve legfeljebb valami katarzist éltem át, de Isten nagyságával és szeretetével szembesülve valami leírhatatlan tűz támadt bennem, valami leírhatatlan szeretet töltött be. Nem csak egyszerűen azzal szembesültem, hogy Isten mennyire nagy, hanem a SZERETETE nagyságával. Nem azért, mert megpróbáltam elképzelni a szeretete nagyságát, hanem mert csak úgy gondolt egyet Isten, és megérintett. De ahogy Ő érint meg, ahhoz nincs semmi hasonló, annyira finoman, kedvesen érinti meg az embert. Mondanám, hirtelen jött az érintés, mint a villámcsapás, de a villámcsapás nem finoman jön, inkább csak a váratlansága hasonló a villámcsapáshoz. Isten érintésének kedvességét és azt, ami utána van az emberben, nem tudom mihez hasonlítani.

Írogattam már itt korábban más vallásokról, melyek valami kis bóvli gagyiságot tesznek a középpontba, nem azt az Istent, aki életét adja oda az emberért. Lehetnek természetfeletti jelenségek egy vallásban, lehet sok minden, de ha a minden emberi képzeletet felülmúló Jézus Krisztus, aki vállalja, hogy belehal a szenvedésbe azért, hogy mások ezáltal igazán élhessenek, nincs ott a vallásban, akkor fabatkát sem ér. Próbálják a vallások így vagy úgy közelebb szuszakolni az embert valamiféle istenhez. Ezzel szemben a valódi kereszténységben maga Isten jön közel az emberhez egyszülött Fián keresztül, amit ember álmában sem képzelt volna, hogy így lesz. Az ember csak vakargatná a fejét, mit is csináljon, hogy közelebb kerüljön Istenhez, például próbálkozna több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel tisztességesen, bűnmentesen élni - mindezt önerőből, amivel nem lehet sokáig jutni ilyen téren.

Visszatérve eredeti témánkhoz, a fénysebesség a létező legnagyobb sebesség, amit a tudomány ismer. Nem létezik nagyobb sebesség. Bármit is csinálunk, nem lehet a fény sebességénél gyorsabb sebességet elérni. Nem azért, mert annyira megközelíthetetlen ez a sebesség (mert egyébként tényleg megközelíthetetlen), hanem más fizikai törvény miatt! Például, az autók lámpájának fénye is fénysebességgel halad. Az autó maga is abba az irányba halad, mint az első fényszórók fénye. Így ehhez a fénysebességhez hozzá kéne, hogy adódjon az autó sebessége, és ennek a fénynek a fénysebességnél gyorsabban kéne haladnia. De mégsem halad gyorsabban! Valami más történik ott. Más kísérletekkel is igazolták, hogy bizonyos esetben a fényhez hozzá kéne, hogy adódjon valami más sebesség, de nem adódik hozzá, nem ér oda a fény előbb, mint egyébként érne. (Pontosan nem tudom, milyen kísérlet volt ez.) A lényeg, akármit csinálnánk, nem tudnánk átlépni a fénysebességet akkor sem, ha más, egy irányba haladó sebességek összege nagyobb lenne a fénysebességnél. A fénysebesség egy fizikai határ; egy fizikai törvény, hogy nem léphető át, egyszerűen így van összerakva a világegyetem. Ezt valószínű nehéz megérteni, nekem is nehezen ment, mert mindig úgy akartam értelmezni, hogy csak azért nem léphető át a fénysebesség, mert megközelíteni sem tudjuk. Tömören összefoglalva: Ha lenne két, egyenként fénysebesség mínusz 100 km/h sebességű objektum, és ezek sebességét egyesítenénk, akkor sem lenne a sebességük 2x(fénysebesség-100km/h), "csak" fénysebesség lenne.

Hiába próbálnánk hozzáadni a fénysebességhez még egy pár km/h vagy km/s vagy bármiféle sebességet, nem lehetne. A sebesség fénysebesség maradna, nem lenne nagyobb, amit pedig hozzá próbálunk adni, azzal valami más történne. Isten szeretete, kegyelme is ilyen. Nem tudnánk nagyobb szeretetre, nagyobb kegyelemre bírni Istent, mint ami van Benne. Ha mégis nagyobb kegyelemre, nagyobb szeretetre akarnánk Őt venni, az azért van, mert nem ismerjük Őt, nem tudjuk, mekkora szeretet van benne. A végtelenhez csak az akar hozzáadni, aki nem érti pontosan, mi is a végtelen. A fénysebességhez csak az gondolja, hogy még hozzá lehetne adni, aki nem tudja, hogy a fénysebesség a határ. De minek is akarnánk hozzáadni? Életünk során soha nem is lenne szükségünk a fénysebesség töredékrészére sem. Fénysebességgel egy másodperc alatt eljutnánk a Holdra. De még a Holdra sincs eszünk ágában se utazni, de ha mégis, akkor sem panaszkodhatnánk, ha "csak" a fénysebesség állna rendelkezésünkre. Igazából a negyede is bőven elég, még sok is. Vagy pedig inkább csak filozofálunk azon, mit lehetne, mit nem lehetne. Ha Isten kegyelméhez, szeretetéhez hozzá akarnánk adni, hogy még több szeretet, még több kegyelem legyen benne, az azért lenne, mert nem ismerjük Isten szeretetét, az inkább csak egy filozófiai száraz elmélkedés tárgya. Nem Istent kell meggyőzni, hogy szeressen jobban, hanem nekünk kell jobban belátnunk, hogy mekkora szeretet van Őbenne. Azok a vallások, azok a személyek, akik úgy gondolják, Istent rá kell venni, hogy legyen könyörületes, tévednek. Isten eleve könyörületes, eleve hatalmas a szeretete. Ettől még lehet, hogy nem minden helyzetben úgy látszik ez, ahogy gondolnánk, vagy maga Isten állít próbák elé minket, vagy valami más a helyzet. Istent lehet emlékeztetni az irgalmára, szeretetére, ha imádkozunk, de megtoldozgatni nem kell, nem is lehet. Ha a fény útjában ott van egy fal, akkor a hiba nem a fényben van, nem a sebessége túl lassú. Lehet szükség bűnbánatra, megbocsátásra, Isten felé fordulásra, odaszánásra, küzdelemre, böjtre, a gondolkodásmódunk megváltoztatására, vagy talán másra is, hogy Isten szeretete észrevehető legyen, de arra nem, hogy Isten szeretetéhez hozzá kelljen adni még. Nincs szükség arra, hogy közbenjárókat kérjünk, hogy Istent győzzék meg, hogy induljon irgalmasságra. Ő odaadta nekünk a Fiát, ezzel mindent odaadott nekünk, ennél többet nem adhat. Ha ez nem tűnik elégnek mégsem, a megoldás nem az lesz, hogy Istent nagyobb könyörületességre akarjuk rávenni, vagy másokat megkérünk, imádkozzanak azért, hogy Isten könyörüljön rajtunk. Ő már könyörült, nekünk ezt csak el kell fogadnunk és bűnbánattal hozzá kell fordulnunk. A tiszta, bűnbánó szív kedves előtte.

A gyülekezetben istentiszteletek alkalmával többször is elgondolkoztam valamin. Ahogy végignéztem az embereken, hallgattam a prédikációt vagy éppen dicsőítő dal szólt, belegondoltam, mekkora fantasztikus dolog ez. Szól a prédikáció, de nem akárhogy, hanem úgy igazából, erővel, élettel tele. Élettel tele, igen, talán ez a legjobb kifejezés. Nem hétköznapi dologról beszélnek, hanem magáról az élő Istenről, de úgy, hogy abban a beszédben az élő Isten is benne van, a maga élettel teliségével, vagy legalábbis azzal, amit Őbelőle mi itt a Földön el tudunk hordozni. És ott van az a sok ember, aki emiatt van ott, akiknek az életében egyszer történt valami kitörölhetetlen, ami miatt ott akarnak lenni azon a helyen, ami miatt nem úgy akarják élni az életüket, ahogy azelőtt, hanem szomjaznak arra az élettel teliségre. És erre az élettel teliségre, erre a szomjazásra felépítenek az emberek valamit, egyházat, gyülekezetet. Úgy gondolják, megéri, hogy ebbe energiát fektessünk, hogy itt meg legyen szervezve minden, hogy összegyűlhessünk emiatt.
A lényeg, hogy többször is belegondoltam a gyülekezetben a sok emberen végig nézve, hogy ez mekkora csoda, hogy itt vagyunk, és ilyen élet van itt. Mekkora csoda, hogy ebben a városban is Isten összeszed ennyi embert, akik egyszer csak egy csodát éltek át életükben, amitől megváltozott minden és újra meg újra eljönnek a gyülekezetbe! Mekkora csoda, hogy nem holmi zenekarok koncertjét hallhatjuk, hanem élettel teli dicsőítő dalok szólnak, amiket énekelünk! Mekkora csoda az élettel teli prédikáció! És a sok ember! Mennyire jó, hogy Isten támaszt ilyen helyeket, mint ez a gyülekezet, ebben a városban is!

A hétvégén voltam egy jóval nagyobb helyen, egy keresztény konferencián, ahova az ország minden részéből jöttek hívők, hogy hallgassák a prédikációt, énekeljék a dicséreteket, vagy csak egyszerűen ott legyenek egy jó helyen. Tömören csak jó helynek nevezem, mert nem azért megy oda az ember, hogy bűnöket kövessen el, ezzel akarva-akaratlanul ártson közvetve vagy közvetlenül magának vagy másoknak, hanem pontosan az ellenkezőjéért. Igazából, sajnos nincs túl sok ilyen hely. És milyen jó, hogy van mégis! És oda el is tudunk menni, és mennyi ember van, akik szintén oda mentek! Sokszor én se gondolok bele, Istennek milyen dolgai vannak valójában, a halottak feltámasztása sem probléma számára, lehetetlennek tűnő problémák megoldása, vagy súlyos, akár gyógyíthatatlan betegségek meggyógyítása, ezek nem szokványosak a hétköznapi embernek - és ez az Isten ad valamit magából az embereknek ma is, amit én tömören csak úgy neveztem, hogy az egészben van valami élettel teli. De még az említett csodák mellett is a legnagyobb csoda, hogy ez az Isten ad valamit magából az embernek, és körülveszi jelenlétével. És van olyan hely, melyet direkt ebből a célból hoztak létre. Mekkora kegyelem ez! Mekkora szeretete ez Istennek!
Tehát ezen az országos konferencián is voltak prédikációk, dicséretek, minden, ami élettel teli. Egy hatalmas csarnok tele volt emberekkel, ezres nagyságrendekkel lehetett mérni a jelenlévőket, úgy minimum tízezren lehettek. Ezek az emberek mind megtapasztaltak már valami csodát az életükben, ezért voltak ott. Annyira sokan voltak, hogy még több széket hoztak, már alig fértek be. Mivel egy istentisztelet több órás, hiszen mindenki szeret sok időt eltölteni egy élettel teli helyen, nem mindig marad mindenki végig bent egy alkalom alatt. Mi is kimentünk kávézni. Kint a folyosón is rengetegen voltak még ilyenkor is. Itt gondoltam bele, hogy a sok ember, aki itt jön-megy, mind átélt valami hatalmas csodát az életében, és megpróbáltam így nézni rájuk. Az egész hely olyan volt, mintha valahol félúton lenne a Föld és a Menny között.

Elképzelhető lenne, hogy emberek kitalálnak valami vallást maguknak, amiben vannak jó dolgok is, pozitív dolgokról, pl. szeretetről is szól. De ebben önmagában még nem lenne élet, nem lenne ott benne Isten jelenléte. Más, amikor nem az emberek találnak ki valamit és erőlködnek, hogy felépítsenek rá valamit, mondjuk egyházat, gyülekezetet, egy épületet, ahol emiatt össze lehet gyűlni. Más, amikor Isten indítja el az egészet, megérint embereket, beavatkozik emberek életébe, és ezek az emberek ezen felbuzdulva löketet kapnak, és tovább akarják vinni ezt az egészet. Nem azért, mert úgy gondolják, hogy csináljunk már valamit, valami hasznosat, hanem mert ott a löket, ott a tűz mögötte, és magától jön az egész, és erre épül fel valami csodálatos, ami nem emberek erőfeszítésén alapul, hanem a löketen. Isten támaszt embereket, akik minden kényszer és megterhelés nélkül, nagy örömmel viszik tovább a tüzet, amelytől aztán egyre többen lángra kapnak, és összeáll egy közösség, ahol a tűz miatt vannak ott az emberek. És ez kizárólag kegyelem. Nem elsősorban emberek építik fel ezt, még ha így is tűnik, hanem Isten. Az Ő kegyelmének, kedves szeretetének köszönhetjük, hogy itt tud lenni Ő köztünk ma is, van gyülekezet, van egy hely, ami más, mint a többi. Ha Ő ezt a munkát elkezdte itt, nem fog itt hagyni minket közben. Nem fogja azt mondani egyszer csak, hogy na jó, ennyit erről, szép volt, jó volt, elég volt, hanem mellettünk lesz. Ő a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, hanem, mint a tapasztalat mutatja, még inkább lángra gyújtja, még inkább tovább viszi, hogy máshol is világosság legyen, ahol eddig nem volt. Ha kívülről jönne is a sötétség és el akarná oltani ezt, Isten nem fogja hagyni. Nincs semmi, ami elválaszthatna Tőle. Nyilván ezért nekünk is tenni kell, de ha igényeljük az Ő jelenlétét, megmaradunk mellette, Ővele akarjuk élni életünket, odaszánjuk magunkat, akkor ez nem lesz nehéz. Próbálhatna az ember erőlködéssel gyufát gyújtani, ami vagy meggyullad, vagy nem, vagy elalszik, vagy nem, de ha Isten gyújt be minket, akkor olajozottan mennek a dolgok, erőlködés nélkül, szinte magától jön minden, akkor megértjük, merre visz az út. Ennél jobb motiváció, amitől az ember önként tesz dolgokat úgy, hogy fel sem tűnik neki, nincs. Ez lehet az az iga, amely gyönyörűséges, az a teher, amely könnyű. Ha ez a tűz megvan, akkor minden megvan. Akkor nem érdekes, milyen lakásom van, van-e autóm, van-e akármi. Ezek jönnek majd ezután. Keressétek először Isten országát, és abból Isten valami fantasztikusat hoz össze, a többit pedig szintén megadja, amire szükségünk van. Istennek az élettel teli jelenléte kell az életünkre, csak így tud megvalósulni az, hogy nem a cselekedeteink miatt hisszük, hogy üdvösségünk van, hanem aki hisz, abból élő víz folyamai ömlenek, és erőlködés nélkül jönnek azok a cselekedetek. Különben csak törnénk a fejünket, honnan szedjük elő azokat a jó cselekedeteket, amik nem is üdvözítenek, mert előbb valami más kéne, a hit, ami üdvözít.

Szó szerint kell érteni, hogy "újratöltve". Sokat volt már szó itt Jézus nevéről, de most egy más megközelítés következik.

Aki még nem tért meg, abból is kivált valamit, ha a "Jézus" szót hallja. Mást vált ki belőle, mint bármely más szó. Talán aki nem is hívő, az is legbelül amolyan vigyázállásba rakja magát, ha valaki megfelelő komolysággal mondja ki azt a szót, hogy "Jézus". Ha mondjuk egy nem hívő ember egy olyan rádióműsort hall, ahol minden mondatban előfordul a "Jézus" szó, kellemetlenül kezdi érezni magát, esetleg ki akarja kapcsolni a rádiót vagy el akar menni arról a helyről, mert valami zavarja. Vagy valami más indul el benne belül, amit aztán lehet leplezni, pl. egyházak hibáira, a világ hibáira és sok másra hivatkozni. Régen feltűnt nekem is, talán gyerekkoromban is, hogy a "Jézus" szó más, mint a többi, olyan furcsa "ereje" van, zavarba hoz. Nem teszteltem, de ha nem hívő, ateista emberek előtt is kimondanánk a Jézus szót, vagy olyan hívők előtt, akik nem igazán tudnak róla sok mindent, vagy bármilyen ember előtt, mást váltana ki belőle, mint bármely más szó. Nem látni az emberek fejébe, így nehéz tesztelni a hatást, és nem is biztos, hogy be is ismernék az emberek, hogy mit vált ki belőlük, ha ezt a szót hallják.

Korábban csak arról írtam, hogy ha kimondjuk, hogy "Jézus nevében", az mire lehet jó. De most konkrétan csak a "Jézus" szóra hívnám fel a figyelmet. Tegnap az igehirdető elmondta, hogy ha Jézus nevét kimondják, akkor Jézus megjelenik. Ő ott van benne a nevében. Ezt érzik meg az emberek, ha ezt a szót hallják.

Itt most leegyszerűsítem a dolgot. Nem arról beszélek, hogy úgy kell imádkozni, hogy "így Jézus nevében", "úgy Jézus nevében", csak ha magát a szót mondjuk ki, hogy "Jézus", abban van valami különös. Isten a Fiának nem akármilyen nevet adott, hanem olyan nevet, melyre minden térd meghajol, Mennyen, Földön, és a Föld alatt:

Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is. Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil.2.5-10.)

Talán mindenki tapasztalta még nem hívő időszakából, hogy a "Jézus" valami mást vált ki, mint a többi. Ezt a "valami mást" hívőként fel is használhatjuk. Ha imádkozunk, nyugodtan kimondhatjuk a "Jézus" szót akárhánykor, megszólíthatjuk Jézust, vagy mondhatjuk, hogy "Jézus nevében", vagy bárhogy. A lényeg, ha imánk során használjuk ezt a nevet, annak tudatában, hogy ez mit vált ki, mit váltott ki akár régebben is belőlünk. Ehhez a "valami máshoz", a "Jézus" szóhoz hozzátehetjük imában a kérésünket, így mindjárt más lesz. Nem elcsépelt, vallásos imákat kell mondanunk, hanem kimondhatjuk ezt a nevet mindezek tudatában. Valami mindig történik, amikor kimondjuk ezt a nevet, mely minden név fölött való.

Talán több olyan történetet is hallottam, amikor nem jó szándékú emberek jöttek valakihez, például lopni vagy egyéb kárt tenni. Erre az illető azt mondta nekik, hogy "menjetek innen Jézus nevében!", ők pedig tényleg elmentek. Megijedtek ettől a névtől.

Amit most leírok, az pár napja egy ismerősömmel történt, akivel mostanában sokat beszélgetek hitbeli dolgokról.

Vonatozás közben okostelefonján elment a mobilnet. Nem akart megnyílni semmilyen oldal, bármivel is próbálkozott. Kicsit kételkedő időszaka van, szereti Istent "kihívások elé állítani", így jött hirtelen egy gondolata, hogy "na, most, Uram, ha létezel, akkor hadd tudjam elérni a neten a Bibliát". Be is írta a böngészőbe, hogy biblia.hit.hu. És csoda történt, az oldal bejött. Több igét is megnézett, rákeresett különböző kifejezésekre, és minden működött. Közben megpróbált más oldalakat is megnyitni, de azok továbbra se nyíltak meg, egyedül csak a Biblia - sola Scriptura, ahogy egyesek mondják.

Elmondása szerint az ismerősöm mindent megtett, hogy meggyőződjön, hogy a Biblia oldala teljesen működik-e, és más oldalak nem nyílnak meg. Bármire keresett rá a Bibliában, az megjelent, tehát az is kizárható, hogy offline módban használhatta volna az oldalt. A többi oldal pedig nem nyílt meg.

Később, mikor hazaért, madzagos nettel már természetesen bármit meg tudott nyitni. Még ekkor is kipróbálta, mi működik mobilnettel, de már semmilyen oldalt nem tudott megnyitni, a Bibliát sem.

Úgy látszik, Isten most úgy gondolta, megmutatja ilyen módon is, hogy létezik, és meghallgatta a kérést.

Olykor hallani olyan emberekről, akik méltatlankodnak, hogy Isten nem is létezik. Ha pedig létezik, akkor most mutassa meg magát nekem, vagy ez és az történjen. De közben nem jó dolgot kérnek, hogy történjen, nem akarják a Bibliát olvasni, nem akarnak olyan életet élni, amilyet Isten várna tőlünk, hanem csak értelmetlen kérésekkel fordulnak Istenhez, hogy azokat cselekedje meg, ha létezik.
Fontosak a szándékaink. Csak méltatlankodunk-e, hogy Isten miért nem ezt vagy azt teszi, parancsolgatni akarunk a Főnöknek, hogy mit csináljon és közben eszünk ágában nem áll a Főnök parancsait teljesíteni? Vagy éppen Őt keressük és ilyenkor kérünk valami olyat tőle, amivel közelebb kerülhetünk hozzá, és közben azt is fontosnak tartjuk, hogy ne bűnös életet éljünk?

Nem túl kifinomult gondolkodásra utaló történet: Valaki azt mondta egy tömeg előtt, bebizonyítja, hogy Isten nem létezik. "Ha létezik az Isten, akkor 3 percen belül haljak meg". Eltelik a három perc, nem történik semmi. Ő pedig azt mondja: "na látjátok, Isten nem létezik". Több szempontból is problémás ez, de talán a legfurcsább, hogy valaki ateistaként azt gondolja, majd ő, a kis porszemnyi ember egy csettintéssel elirányítja Istent, megmondja neki, mit csináljon, de ő maga nem gondolja úgy, hogy valamit is úgy kéne gondolnia vagy úgy kéne élnie, ahogy azt a Biblia mondja. Azért is furcsa lenne, ha ezeket a kéréseket Isten meghallgatná, mert sokan, akik a Biblia szerint élnek, súlyos problémákkal fordulnak Istenhez, melyeket nem egyből, csettintéssel old meg. Ha az ő kéréseiket sem oldja meg egy csettintéssel, majd egy hitetlen értelmetlen kérésére fog reagálni? Mekkora botrány lenne, ha Isten nem venné ki az Őt szeretőket a próbákból, ugyanakkor egy hitetlennek bármit megtenne?!

Nagyon ritkán nézek filmeket, mégis mostanában valahogy belepillantottam egy film elejébe. Nem tudom, a filmnek mi a címe.

A filmben metrón utazó emberek beszélgetésbe elegyedtek egymással. Egyikük a könnyeivel küzdött, mire utastársa megkérdezte tőle, nincs-e baj. Erre a könnyeivel küzdő ember elmondta, mi történt: örömében sír, mert meggyógyult a leukémiából. Elmondta, hogy most már teljes életet élhet, utazhat különböző helyekre, és egzotikusnál egzotikusabb nőket vihet ágyba. Az utastárs is megörült a másik örömének, gratulált neki, hogy ez nagyszerű. Kis idő után földrengés lett, amit a metrón is erőteljesen érezni lehetett. Sőt, az állomáson, ahova a metró éppen tartott, eltört valamilyen vezeték, amiből ömlött a folyadék, és az állomásra érve a szerelvény is teljesen felborult, és a leukémiából gyógyult ember ott azonnal meghalt. Utastársa sokkos állapotban sírt, és mondta, hogy meggyógyult ez az ember, és most így van vége az életének, pedig egzotikus nőket vihetne ágyba.
Ennyit láttam a filmből.
Fogalmam sincs, ki rendezte, írta a történetet, hívő vagy nem hívő ember volt-e. Valószínűleg nem is igaz történetet dolgozott fel a film. De mindenképpen elgondolkoztató lehet: leukémiából nem könnyű meggyógyulni és elképzelhető, hogy természetfeletti módon gyógyult meg ez az ember, de az is lehet, hogy saját akaraterejével, vagy csak hitt valamiben és meggyógyult. Nem derült ki számomra. Még az is lehet, hogy részt vett egy evangelizáló összejövetelen, ahol a gyógyítás ajándéka működött, semmit sem lehet teljesen kizárni. De egy dolog biztos: nem élt hívő életet, nem élt Istennek tetsző életet, nem tartotta fontosnak saját életében Isten akaratát és azt, hogy az Ige szerint éljen. Hiszen ami fontos volt neki, az az, hogy egzotikus nőket vihet majd ágyba. Nem azzal a céllal gyógyult meg, hogy Isten akarata szerint élhessen, szolgálhassa Őt, embereken segíthessen, embereket lelkigondozzon, gyógyítson vagy egyéb módon segítsen. Élni akart, a saját élvezetét kereste. Amikor beszámolt gyógyulásáról, az volt a fontos neki, hogy jó helyekre utazhat és nőket vihet ágyba, mellékesen sem említett valami nemesebb életcélt, hogy akár saját családot alapíthat, semmit.

Akik nem tartják túl sokra a bibliai módon történő természetfeletti gyógyulásokat, gyakran hivatkoznak arra, hogy ha valamiben nagyon hisz az ember, akkor az megtörténhet, akármiben is higgyen, nem kell feltétlenül Istenben. Gyakran hivatkoznak arra, hogy nem keresztény vallásokban is előfordulnak természetfeletti gyógyulások, vagy akár okkult, természetgyógyászati, pontosan le nem írható módszerekkel is ugyanúgy történhetnek gyógyulások. Hosszasan meditálnak, relaxálnak, vagy egyéb praktikákat gyakorolnak és talán meggyógyulnak. De valójában jobb emberek lesznek-e tőle? Nem. Meggyógyulnak, és utána ugyanúgy élnek tovább, ugyanazokkal a célokkal vagy cél nélkül. Nem változnak meg, senki nem tudja őket meggyőzni hibáikról, ugyanúgy vétkeznek mások ellen, mint azelőtt.
Isten mindenekelőtt a szeretetre tanít. Nem az az elsődleges, hogy meggyógyulj, nem az, hogy házad, kocsid, feleséged legyen és sok pénzed, jól fizető állásod, hanem Ő mindenekelőtt egy életformát mutat be nekünk: semmilyen vallásban nincs hasonló, semmilyen más isten vagy próféta nem tesz hasonlót, mint amit Jézus tett, aki az életét adta oda az emberért. Őbenne akkora szeretet van, amit elképzelni nem tudunk, ennélfogva olyan módon képes átformálni, megváltoztatni az életünket, ahogy senki más. Aki Őt megismeri, az nem egzotikus nőket akar majd ágyba vinni, hanem Jézust akarja majd szolgálni. Jézus pedig nem azt fogja mondani, hogy csak magadra gondolj és éld ki magad, amennyire csak tudod, hanem célt ad az ember életének.

Vannak, akik azt mondják, mindegy, hogyan gyógyul meg az ember, vagy mindegy, miben hiszel, csak higgyél valamiben, úgyis ugyanoda vezet mindegyik út. Nem ugyanoda vezet minden út! Csak Jézus képes a szeretetével olyan utat mutatni nekünk, amilyet senki más - persze csak ha rá hallgatunk és hozzá fordulunk. Jézus meggyógyítana valakit egy halálos betegségből azért, hogy utána valami másban hagyja meghalni? Aligha. Kivéve persze, ha az illető nem hallgat Jézusra, nem követi Őt.
Mondhatják azok, akik nem hisznek Jézusban, hogy bezzeg az a beteg meggyógyult a komoly betegségéből és nem is élt hívő életét, és így is meg lehet gyógyulni. Meg lehet, de minek? Nem érdemes... Mert az a nagyon nem mindegy, hogy mi lesz a vége. Meggyógyul az ember, de utána az összes munkája, küzdelme a semmibe vész.