Abban a közösségben, ahol megtértem, nagy hangsúlyt kapott a megtérésben az is, hogy "át kell adni mindenünket Istennek". Talán nem ez a megtérésben a legfontosabb, hanem hogy ismerjük be, hogy bűnösök vagyunk és fogadjuk el a bűnbocsánatot. És, ebből következik, hogy ha elfogadjuk, hogy Jézus az egész életét odaszentelte, odaadta nekünk, akkor mi is adjuk oda, szenteljük oda neki a miénket.
(Egyébként szélsőséges, nem a Biblián alapuló irányzat valami rendkívüli dolognak tartja, ha valaki az életét Istennek szenteli, az ilyen "szuperszent" emberek többnyire külön intézményekben élnek, ahol "csak Istent szolgálják", és olykor különös tiszteletben részesítik az ilyen, többnyire már nem élő embereket és példaképnek tekintik őket, ahelyett, hogy megtérnének és a Szentlélek vezetését kérnék saját életükre az irányzat követői.)
Tehát, az első "adjam át mindenemet Istennek" kihívással megtérésem előtt találkoztam. Ekkor három nehézséggel kellett megküzdenem: 1. Ki Isten? Nem ismertem Istent személyesen, csak tudtam, hogy nagyon szeret, és erre a még nem teljesen bizonyos ismeretemre alapozva kellett átadnom mindenemet Annak, akit még alig ismertem. A Biblia és testvérek segítségével tudtam megerősödni abban, hogy nem kell félnem Istentől, mert szeret, nyugodtan átadhatok neki mindent. 2. Mi az a "minden"? 3. Mi az az "átadni"?
A 2. és 3. kérdésre egyben, röviden válaszolva: Ne legyen olyan dolog az életemben, amihez annyira ragaszkodom, hogy ne tudnék róla lemondani. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy le kell róla mondani és ki kell dobnom az életemből (a fent meg nem nevezett irányzat ellenben azt teszi, hogy amik egy ember számára nagyon fontosak, azt alapból kizárják az életükből, akik "odaszentelik" az életüket Istennek), de engedni kell, hogy ha Isten éppen azt akarná elvenni tőlem, akkor megtehesse, Isten ugyanis semmit nem tud elvenni, amihez ragaszkodunk, mert nem erőszakos, hanem szabad akaratot adott! Klasszikus példánál maradva, lehet ez a dolog az életünkben egy személy, akibe szerelmesek vagyunk, vagy egyáltalán az, hogy szeretnénk, ha lenne párunk, házastársunk. De lehet ez a dolog akár egy hobbi, szokás, kedvtelés, érzelmek, gondolatok, célok, bármi. (Tömör összefoglalása ezeknek a dolgoknak a Tízparancsolatban, ahol kifejti, mit jelent, hogy "Ne legyen más istened rajtam kívül", hogy azok a más istenek, bálványok hol is lehetnek.) Természetes, hogy vannak vágyaink, szükségleteink, de azok betöltéséért nem kell körömszakadtáig küzdenünk, azaz nem kell vágyainknak, szükségeinknek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen ez bizonyos önzőség is, és nem a magunk tulajdona vagyunk, mert Jézus megváltott minket, drága vérén megvásárolt minket, és már az Övéi vagyunk.
Ha nem hívő ember olvassa ezt, biztos nagyon keménynek, emberellenesnek, nem normálisnak találja ezt, és valóban az is lenne, de mivel Isten valóban létezik és természetfeletti dolgok történnek ott, ahol átadnak neki mindent, ez nem olyan dolog, aminek látszik elsőre, hanem nagyon jó dolog. (Hiszen mindent Tőle kaptunk, amink van, használatra kaptuk tőle, és ne arra használjuk már, amire mi akarjuk, hanem amire Ő akarja! Pl. egy munkahelyen egy ilyen gondolkodásért egyből kirúgnák az embert! Mit szólna az igazgató, ha pl. egy tanár az osztályteremből a tévét hazavinné és otthon kikapcsolódásból nézné, a teremben pedig nem lehetne a tévét így tanításhoz használni??? Az igazgatót esetleg átverhetjük, de Istent nem, és ne csodálkozzunk, ha hasonló esetben nem jól mennek a dolgaink!) És itt most nem arról beszélek, hogy egy gyülekezet vezetőjének adjuk oda mindenünket, vagy hogy minden józan ész nélkül támogassuk azt a gyülekezetet, ahol ezt mondták nekünk, nem erről beszélek, hanem arról, hogy személyesen Istennek adjuk oda mindenünket, pontosabban ne legyen olyan dolog az életünkben, amihez nagyon ragaszkodunk, amiről semmiképpen ne tudnánk lemondani.
Amit eddig írtam, az amolyan bevezetőnek tekinthető, egy "alapfelállás", hogy ne legyen az életünkben olyan dolog, amihez túlzottan ragaszkodunk. Arról még nem írtam, hogy Isten hogyan jön itt a képbe. És ez az "alapfelállás" könnyen háttérbe szorulhat egy hívő életében is. Ma vagy tegnap döbbentem rá, hogy kb. egy éve mekkora dolognak tartottam, hogy egy-két dologról "lemondtam" (itt írtam erről), pedig ideális esetben eleve nem kellett volna abba a helyzetbe se belekerülni, hogy le kelljen róluk mondani, alapból nem kellett volna túl nagy jelentőséget tulajdonítanom azoknak a dolgoknak.
Most jön az, hogy hogyan jön Isten a képbe. Mint írtam, szabad akaratot adott, tehát ha valamihez nagyon ragaszkodunk, azt nem fogja "kicsavarni a kezünkből". Viszont, ha valamihez nem ragaszkodunk túlzottan, akkor azt lehet, hogy elveszi az életünkből és valami mást ad helyette. Ha Bibliát olvasunk, igehirdetést hallgatunk vagy ha akár csak imádkozunk, Isten szólhat hozzánk, munkálkodhat bennünk, és átformálhat bennünk olyan dolgokat, amikhez nem ragaszkodunk túlzottan, vagy akár a Szentlélek személyes vezetés keretében is mutathat dolgokat, hogy mit lenne jó tennünk, mit kéne másképp gondolnunk, stb., de még az is lehet, hogy élethelyzetek megváltoznak, mert ugye Isten mindenható, és módjában áll élethelyzeteket is megváltoztatni, de nem mi mondjuk meg neki, hogy mit hogyan változtasson meg, mi csak annyit tehetünk, hogy semmihez nem ragaszkodunk túlzottan. Vannak persze berögzött dolgaink, amikhez észre se vesszük, és ragaszkodunk, mert pl. olyan nevelést kaptunk, olyan közegbe születtünk bele, stb., de mi nem ragaszkodhatunk a hagyományokhoz sem, és az ősöktől örökölt hiábavaló életünkből is megváltást kaptunk (Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből 1Pét.1.18.), amit külön el kell fogadni. Istennek nem gond az sem, hogy ezeken a területeken formáljon minket, de ezt nekünk kell kérünk! (Aki kér, mind kap! Mt.7.8.) Nekünk másak a gondolataink, mint az Ő gondolatai. Messze van az ég a Földtől, messze vannak Isten gondolatai a mi gondolatainktól (Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Ézs.55.8.), de Jézus eljött a Földre, Isten kiküldi az Igéjét számunkra, amit olvashatunk vagy prédikáció formájában hallgathatunk, és megismerteti így velünk a gondolatait a Szentlélek segítségével.
Számos bibliai ige támasztja alá, hogy nem szabad nagyon ragaszkodnunk semmihez, és ha nem ragaszkodunk, akkor Isten megadja nekünk, amire szükségünk van, sőt annál többet is ad, mint amit mi kérünk tőle, vagy el tudnánk képzelni. Hagyományos keresztény körökben, ahol a megtérést nem tanítják, a következő ige is botránkozást okozhat és nem tudják értelmezni elfogadhatóan: És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. (Mt.19.29.) Természetesen nem kell elhagyni teljességgel a családtagokat vagy a vagyonunkat, munkánkat (itt: szántóföldet), hanem nem szabad nekik túl nagy jelentőséget tulajdonítani, erről szól az Ige. A következő Ige is ilyenről szól: Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. (Mt. 13.44.) Ez az ige jobban kifejezi a lényeget, mint az én kilométeres irományom itt, kincsről van benne szó, amit az ember megtalál, és annyira értékesnek tartja, hogy minden mást ezután már önként tart kevésbé fontosnak. Na, de az, hogy kevésbé fontosnak tartunk valamit, vagy valakit, akár családtagot, nem azt jelenti, hogy elhanyagoljuk, hanem, mivel Istent helyezzük a középpontba és hozzá képest minden másodlagos, ezért az adott dolgot vagy személyt más megvilágításban, Isten felől közelítve fogjuk szemlélni, amiben a Szentlélek ad segítséget. És ez a megközelítés mindenképpen jobb, mint ahogy mi eredetileg közelítettük meg, mert ha egy adott személyt addig el is hanyagoltunk, utána Isten rávezet minket, hogy ezentúl nem kéne elhanyagolni. Persze ehhez a saját gondolkodásmódunkhoz sem szabad túlzottan ragaszkodni, hogy Isten bele tudjon szólni, hogy meg tudjuk hallani a hangját, a Szentlélek vezetését. Persze a mai világban ezt a hozzáállást elmebeteg dolognak tartják, teljesen természetes, hogy az emberek ragaszkodnak bizonyos dolgaikhoz, ugyanakkor méltatlankodnak, hogy nincs is Isten, mert olyan dolgok vannak a világban, amilyenek (gonoszságok, sok gyilkosság, szenvedés, stb.). De mi alapján várhatnák, hogy több szeretet és kevesebb szenvedés legyen a világban, amikor eszük ágában sincs bármit is elfogadni úgy, ahogy a Bibliában van, vagy a Biblia szerint gondolkozni? Erről nagyon sokat lehetne beszélni: pl. a homoszexuálisok egy része körömszakadtáig ragaszkodik identitásához és vagy nem érdekli, hogy erről mit mond a Biblia, vagy teljesen kifacsarja a Biblia szavait, és emellett még jogokat is követel magának (alapfelállás, hogy egy keresztény nem másoktól követel, hanem Istentől kér, és Isten biztos nem arra fogja indítani, hogy másoktól követeljen). Erre a reakció sokszor megint köszönőviszonyban sincs a kereszténységgel, mert sokan a homoszexuálisok követeléseire gyűlölettel reagálnak, pedig a gyűlölet nem Istentől van, Isten mindenki iránt szeretetre tanít! Lehet, hogy a politikusok sok mindent nem a nép érdekében és nem a Biblia szellemében tesznek, ami szintén nem jó. (Pl. láttam egy videorészletet egy parlamenti közvetítésről, ahol keményen, heves érzelmek keretében beszélt az egyik, számomra akkor még valamennyire szimpatikus párt képviselője a másik párt dolgairól, amit ha egy átlag tévénéző megnéz, jobb esetben kidobja a tévéjét az ablakon, olyan érzelmeket és indulatokat szított a politikus.) De a nép reakciója erre, hogy gyűlölködően beszélnek a politikusokról, ugyancsak nincs köszönőviszonyban a Bibliával. Ezután felháborodnak az emberek, hogy nincs Isten, mert ha lenne, akkor nem lenne az a sok szörnyűség, ami van, ugyanakkor eszük ágában sincs az embereknek a gondolkodásukat, érzelmeiket, bármijüket a Biblia fényében megvizsgálni. Vagy másik példa, amikor az ember több fizetést szeretne, és ezért sztrájkol, megbénítva az egész országot. Ha Istentől kérne segítséget, fizetésemelést, anyagi forrásokat, biztosan kapna is, mert aki kér, az kap, és Isten senkit nem indítana arra, hogy sztrájkkal az egész országot lebénítsa és sok bosszúságot okozzon honfitársainak. De egyszerűbb ragaszkodni a céljainkhoz, elképzeléseinkhez, több fizetéshez, mint lemondani a hőn szeretett materialista elképzelésünkről és Istenhez fordulni segítségért.
Fentebb hivatkozott bejegyzésemben is utaltam rá, hogy ha valamiről lemondunk, pontosabban nem ragaszkodunk hozzá túlzottan és így Isten elé visszük, akkor az életünkben ajtók nyílhatnak meg. (Személyes dolgaimról, életemről szándékosan nem írok ebben a blogban konkrétumokat.) Aki nem ezt teszi, hanem vagy tudomást sem vesz arról, ami a Bibliában van, vagy kicsavarja a Biblia mondanivalóját, annak Isten nem fog ajtókat nyitni az életében, persze így is el lehet éldegélni, hogy saját igazunkhoz körömszakadtáig ragaszkodunk és azt hangoztatjuk mindenhol, hogy márpedig ahogy mi gondoljuk, annak úgy kell lennie.
