Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Itt a blogban a bejegyzéseimhez lehet kommenteket is fűzni. A blog olvasói odaírhatják megjegyzéseiket, vagy akár én is. Eddig túl sok ilyen nem történt, de azért volt már rá példa, főleg ismerősöktől. Mint mindent, ezt a kommentelési lehetőséget is fel lehet használni olyanra, ami nekem nem jó, a blognak nem tesz jót, de annak, aki kommentel, az érdekeit szolgálja. A spam kommentekről van szó, amikor valaki egy teljesen oda nem illő kommentet ír, ahol saját weboldalát, tevékenységét, árucikkét reklámozza. Párszor érkeztek ilyen kommentek is, ezeket törlöm. Most is ez történt, jött egy ilyen komment, emailben megkaptam az értesítést, majd ahhoz a bejegyzéshez jöttem, ahova a komment érkezett. Miután töröltem a kommentet, megakadt a szemem a bejegyzésen, amihez a komment jött. Nem csak megakadt rajta a szemem, hanem el is olvastam ezt a régi, kb. 6 évvel ezelőtti bejegyzésem: Adjuk át mindenünket Istennek! És hát elég rendesen szólt is hozzám. Nagyon keresgettem a választ bizonyos kérdésekre az életemben. Most talán elindított bennem valamit az a bejegyzés, amit újra elolvastam. Olvasás közben többször megálltam és elgondolkoztam, hogy ez bizony most személyesen nekem szól - természetesen nem úgy szólt, ahogy én azt elképzeltem. Az embernek ott vannak az elvárásai Istennel szemben, hogy segítse meg, szabadítsa meg ott, ahol valami nem megy jól, ahol valami nincs rendben, ahol nehéz, de Isten lehet, hogy nem ezekre a szükségekre fog válaszolni, hanem megmondja teljesen más, számunkra lényegtelen dolgokkal kapcsolatban, hogy azokat másképp kéne csinálni.

Amiről most írni akarok, az a háborgatás: a spam kommentek háborgatóak, akárhogy is nézzük. Egyes embereket önző érdekeik vezérelnek, így elintézik, hogy weboldalakra, blogokba odakerüljön a kommentjük, melyekkel termékeiket vagy weboldalukat reklámozzák, ezzel elcsúfítva a blogot. A spammelőnek jó, mert neki mindegy, odaillik-e a kommentje vagy nem, szép lesz-e tőle a blog vagy nem, mert neki csak annyi az érdeke, hogy felhívja a figyelmet a tevékenységére, weboldalára. A blog tulajdonosának nem jó, mert ott fog díszelegni a blogon egy teljesen oda nem illő reklám, pont ott, ahol nem annak van a helye, a bejegyzéshez tartozó kommentben. Ha nem veszi észre a blog tulajdonosa, akkor ott is marad ez a reklám. Ha észreveszi, akkor még külön törölni kell. Akárhogy is vesszük, ez kimeríti a háborgatás fogalmát. Na, de mit mond a Biblia a háborgatásról?

Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak. (Lukács 6.28.)

Elvileg ellenségnek számít a háborgató, azonban nem jön össze neki. Mint írtam, a komment törlése miatt jöttem fel ma a blogba, egyébként pár hónapja nem nagyon foglalkoztam ezzel a bloggal. A komment törlése után pedig elolvastam azt a bejegyzést, amit nem olvastam volna el, ha nincs a törölni való komment. Tehát, ami bosszantásra, háborgatásra lenne (a spam komment), az most a javamat szolgálta. Így hát meg is köszönhetem az ismeretlen spammelőnek, hogy önző módon ideírta a kommentjét, és ezzel nekem segített és miatta elolvastam a régi bejegyzésem, ami által rájöttem dolgokra. Imádkozhatok a kommentelőért, hálát adhatok érte Istennek, mert segített önző kommentjével, háborgatásával. Máskor is van ez így, valaki akarva vagy akaratlanul keresztbe akar tenni nekem, de nekem jó származik belőle. Miért? Azért, mert:

azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van (Róma 8.28.)

Ez a blog Isten dolgaival foglalkozik. Ha valahol Ővele foglalkoznak, akkor ott nem tudnak keresztbe tenni, hanem csak jó származik abból is, ha mégis megpróbálják. Ezért jó, ha valakinek nem csak a blogja, hanem az egész élete Istenről szól - erre még törekszem, több kevesebb sikerrel.
Nem mindenkinek van minden a javára, csak annak, aki Istent szereti. Mit jelent szeretni Istent? Ahogy a nagy parancsolatban van:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből
(Lukács 10.27.)

(Ezután az is ott van, hogy embertársadat is szeresd, ez sem mellékes!)
A teljes szív, teljes lélek, teljes elme, minden erő nem csak egy picike szeretet, hanem így kéne az Urat szeretni. Ez egyébként nem nehéz, ha már megtapasztaltuk, hogy Ő hogyan szeret minket, akkor már elég nehéz lenne nem viszontszeretni. Ez persze néha nehézségekbe ütközik, mert egyelőre nem a Mennyben, hanem a Földön élünk, de ha az ember újra meg újra visszagondol arra, hogy Isten mennyire szereti őt, akkor ez segít abban, hogy újra teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből és teljes elméből szeresse Istent, ha esetleg nem így volt. Nem az a lényeg, hogy tökéletesek legyünk, hogy ne legyen bűnünk, hogy mindenre tudjuk a választ, hanem hogy az Urat szeressük. Felesleges dogmákból indulni ki, Bibliarészekből csak úgy, mert szépen hangzanak. Abból induljunk ki mindig, amit Istenből már megtapasztaltunk személyesen! A személyes megtapasztalás alapja a feltámadt Krisztusba vetett hit, hogy elfogadjuk, hogy Ő meghalt értünk, helyettünk a kereszten és magára vette a bűneinket, és később feltámadt. Ennek az elfogadásából indul ki minden, akkor is, ha ezt elsőre nem tudjuk felfogni. Ez az alapja a kereszténységnek, a hitnek. Erre tudja Isten felépíteni a saját természetfeletti dolgait, ez az egyház és a hit alapja - nem pedig Péter és az ő utódai. Péternek megvolt a meggyőződése, hogy Jézus az élő Isten fia, és az a cél, hogy nekünk is meglegyen és erre építsünk mindent, nem pedig Péterre és az ő utódaira, ahogy azt bizonyos, tévúton járó egyház hirdeti.

[Jézus] monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. (Máté 16.15-18.)

Ha valahol ott van Isten a középpontban, ott a pokol kapui sem vesznek diadalmat, sőt minden csak a javukra szolgál az embereknek.

Az emberben talán mindig is ott vannak, ott voltak bizonyos előfeltételezések Isten személyével kapcsolatban, bizonyos viselkedési normák, amik szerint a többi emberrel vagy akár Istennel szemben is próbál viselkedni. Például meg akarunk felelni Istennek azzal, hogy nem akarunk vétkezni. Isten azonban nem akar semmilyen betartandó, rutinszerűen követendő dolgokat, ezeket csak a vallásos emberek teszik, akiknek nincs személyes kapcsolatuk Istennel. Ahogy megtérünk, majd betöltekezünk Szentlélekkel, és továbbra is Őt akarjuk követni, jobb esetben egyre inkább felülíródnak a saját elképzeléseink és megfelelési kényszereink Istennel szemben azzal, ahogy Ő akarja, hogy viszonyuljunk Hozzá.

Az egész keresztény élet mozgatórugója az, hogy ismerjük Isten irántunk való szeretetét, mert megtapasztaltuk, ebben vagyunk benne nyakig, az Ő szeretetében égünk. Innen már alapvetően nem a szokásrendszerünk alapján fogjuk hívő életünket élni, hanem ahogy éppen jön. Nem azért olvassuk a Bibliát, mert kell, mert illik, mert Istennek tetszeni akarunk ezáltal, hanem azért, mert alig várjuk, hogy ebben a formában is Ővele találkozzunk, Őbelőle tapasztaljunk meg valamit, szóljon hozzánk általa. Ha Isten szeretetével telve vagyunk, eleve is gondolkozunk az Igén, jutnak eszünkbe alapból is igei igazságok, emiatt is van, hogy utánanézünk valaminek a Bibliában, hogy hogyan is van pontosan.

A bűnnel is úgy van az ember, hogy akarva-akaratlanul követ el dolgokat, amiket nem kéne. Nyilván van ennek módja, hogy ezeket a bűnös indíttatásokat, késztetéseket megfeszítsük, de önmagában ez is csak egy vallásos rutin, ha csak azért csináljuk, mert muszáj. Lényegében az összes ember alá van vetve másoknak, az állam intézményeinek, amiknek úgymond meg kell felelnie, vagy akár családban, munkahelyen, egyéb helyeken is elvárnak az embertől bizonyos viselkedési módot. Az Isten is felette áll az embernek, így az ember hajlamos Őrá is kivetíteni ezeket az elvárásokat, hogy pl. ne vétkezzünk. De ez nem jó. Nem azt mondom, hogy vétkezni jó lenne, hanem az alapvető hozzáállást kell helyére tennünk ebben is. Az egész nem egy elvárásrendszer, hogy Isten elvárja, hogy ne vétkezzünk, mert ha igen, akkor nem is üdvözülhetünk. Eleve Istennek mindegy lenne, vétkezünk-e vagy nem. Neki nem lesz attól jobb, ha nem vétkezünk, Ő igazából miattunk találta ki a törvényeket, amiket jó betartanunk. Felesleges megjátszani magunkat, hogy nem akarunk vétkezni, mert ezzel sem Istenenk teszünk szívességet, hanem magunknak. A bűnökkel csak magunkat kötözzük meg, még ha ez nekünk nem is nyilvánvaló. Szabadok akkor vagyunk, ha teljes szeretet van bennünk, ezt valószínű nem egyik pillanatról a másikra érjük el. A lényeg, hogy ha azt vesszük észre, hogy bűnöket követünk el, és ráadásul mindig ugyanazt, akkor is menjünk oda Istenhez és mondjuk el neki, és közben Ő legyen az első helyen az életünkben.

Igazából a teljes keresztény élet egy teljes szabadság, szabad döntések sorozata, semmi sem kötelező, semmi sem kényszer. A szabadság nem azt jelenti, hogy így csak akkor foglalkozunk Isten dolgaival, ha kedvünk van hozzá nagyritkán, vagy amikor ránk parancsolnak, mert az egész alapja Isten szeretete, amit megtapasztaltunk, alapvetően megváltoztatja Istenhez való viszonyulásunkat. Lehet imádkozni kényszerből, rutinból naponta egyszer, kétszer, vagy háromszor, de lehet szabad akaratból szüntelen.

A keresztény életben semmi sem kötelező, semmi sem kényszer! Egy szent szabadságról szól az egész, amit azonban Isten hatalmas szeretete alapoz meg, amit mi már megtapasztaltunk, amivel már magával ragadott minket, és amiben benne élünk szüntelenül. Akkor mész gyülekezetbe, amikor akarsz! Akkor imádkozol, amikor akarsz! Akkor olvasol Bibliát, amikor akarsz! Akkor szolgálsz, amikor akarsz! Viszont ha megismertük Isten szeretetét, akkor már tudjuk, ha nekünk semmi más nem is, ez biztosan kell!

Sokat írtam itt Isten szeretetének végtelen nagyságáról. Ez azonban sosem volt igazán gyakorlatias. Isten kijelentette nekem egyszer-kétszer, milyen nagy a szeretete, ezt átéreztem, amennyire emberileg lehet. A gyakorlatban ez azonban egész érdekesen, ledöbbentően, sőt lesokkolóan érhet minket. A leginkább az sokkolná le az embert, ha Jézus szenvedését élőben végignézné, abban a tudatban, hogy mindez őérte történik. Emlékszem, egyszer régen A Passió című film végére odamentünk néhányan megtérésről szóló szórólapokat osztogatni. Többeken, akik kijöttek a moziból, látszott, hogy le vannak sokkolva. A mai napig emlékszem azokra az elgondolkodott arckifejezésekre. Nem tudom valójában, hogy mi sokkolta le őket, maga a sok szenvedés, amit a filmben láttak, vagy valamit sikerült megérteniük abból is, hogy minden őértük is történt.

Pár hete láttam egy videót. A Szeretetnepper című filmről van szó. Itt most a film végkifejletéről, rám gyakorolt hatásáról fogok írni, így aki még nem látta a filmet és nem szeretné egyből megtudni a végét, előbb nézze meg, és csak utána olvassa tovább!

Tömören, a film egy ikerpárról szól, két férfiről, akik külsőre teljesen egyformának tűnnek. Az egyikük hívő keresztény, a másik a maffia tagja. Ez utóbbi meglehetősen embertelenül bánik az emberekkel: ha olyan kedve van, bever kettőt valakinek minden ok nélkül, elszedi az emberek pénzét és az sem zavarja egyáltalán, ha vér is folyik. Így telnek a mindennapjai. A film elején több esetet is bemutatnak, amikor az illető így vagy úgy bántalmaz másokat, csak poénból saját szórakoztatására, ami eléggé irritáló. Feltettem magamnak a kérdést, hogyhogy a rendőrség ennyire tehetetlen, már rég börtönben lenne a helye ennek az embernek, miért nem képes tenni senki semmit, hogy az embereket megvédjék tőle, miért nem korlátozzák le ezt az embert. A film lényegében végig ezeket a bicskanyitogató, felháborító cselekedeteit mutatja be ennek az embernek, így lassan egyre jobban elegünk lehet a személyéből. A film vége felé éppen szórakozásból leszúr valakit, véres is lesz tőle a ruhája, miközben a rendőrség a nyomában van. Ekkor betoppan hirtelen az ikertestvére lakására, hisz pont a közelében folytatta áldásos tevékenységét. A testvérét (aki hívő keresztény) kéri, hogy segítsen, mert mindjárt elkapja a rendőrség. A testvére gyorsan azt javasolja, cseréljenek ruhát, így a bűnöző véres ruhája kerül a hívőre, a hívő ruhája pedig a bűnözőre. Így a rendőrség, akik azonnal odaérnek, az ártatlan embert tartóztatják le, akin a véres ruha van, hiszen az ikerpár két tagja teljesen egyformának néz ki. Meg is rugdossák, le is köpködik, hiszen azt hiszik, ő az a bűnöző, akit kerestek. És végül halálbüntetéssel büntetik. Később aztán az igazi bűnöző megérti, miért is történt ez, először nem akarja elfogadni és meg akarja ölni magát, de végül elfogadja és megtér.

Ez a film jól bemutatja Isten szeretetét a bűnös ember iránt. Az emberben csak feszültséget kelt, felháborodik, hogy hogyan engedhet meg magának valaki ilyet, amit az a bűnöző, hogy bánhat így az emberekkel, legtöbben talán a halálát kívánnák. Isten viszont nem így néz az ilyen emberre sem, hanem azt a lehetőséget keresi, hogy jó útra, megtérésre indítsa ezt az embert. Engem az sokkolt le ebben az egészben, hogy míg nekem elegem lesz valakiből, nagyon felháborít a viselkedése, megutálom, a büntetését akarnám, addig Isten nem így viszonyul hozzá, hanem a jót akarná kihozni őbelőle is, és nem az a célja, hogy megbüntesse. Azzal szembesültem, hogy az én gondolkodásom nagyon más, mint Isten gondolkodása, én nem lettem volna képes az ikertestvére helyében  szerepet cserélni vele, sőt.

Isten akarata mindig szeretet által ér célba! Ezt értettem meg. Mi emberek láthatjuk, hogy sokan mindenfélét csinálnak, amit nem kéne vagy nem úgy kéne, erre van egy reakciónk, talán beszélünk is az illető fejével, de nem érünk el vele általában semmit. A legjobb módszer a szeretet, de számunkra nem mindig a legkényelmesebb. Alapvetően teljesen meg kell változtatni az emberekhez való viszonyunkat, hogy hogyan látjuk őket, hogyan állunk hozzájuk, mit gondolunk róluk, mit váltanak ki belőlünk a tetteik, a bűneik. És ehhez kell igazítanunk a mi tetteinket is, a szeretettel betöltekezve. Akkor mondhatom, hogy elértem valamit a hívő életben, ha Isten szeretete van bennem. Minden, ami ezután jön, csak erre épülhet. Ha Istent akarjuk szolgálni, alapvető ezt megérteni és elkezdeni beépíteni a gondolkodásunkba, cselekedeteinkbe. Nekem is meg kell tanulnom, hogy ne a felháborodás vezéreljen, ne akkor nyugodjak meg, ha a valójában jogos börtönbüntetést megkapja, aki megérdemli. Ne arra vágyjak, hogy elégtételt kapjon az, aki másoknak árt. A cél nem a bűnökért járó jogos büntetés megvalósulása, hanem a bűnös ember megtérése Istenhez. Elgondolkodtat, hogy sosem volt szó a filmben arról, hogy Isten meg akarná büntetni ezt a maffiózót, inkább a lehetőséget kereste mindig arra, hogy megmutassa neki a szeretetét, ami végül sikerült is. Utána a maffiózó maga önként bánta meg mindazt, amit tett. A végeredmény szempontjából ez tényleg jobb is, mint ha csak emberi módon megbüntetnénk és börtönbe zárnánk, attól nem lenne jobb ember! Isten valami elképesztően gondolkozik a bűnös emberről, olyan szeretet van benne, amit mi emberileg elképzelni sem tudnánk. Nekünk embereknek is az az életcélunk, hogy megtanuljunk Istenhez hasonló szeretettel viszonyulni embertársainkhoz.

Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok. A Szentszellem ajándékai is akkor lépnek működésbe, ha szeretet van bennünk. Ez az alapja mindennek.

Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
(Márk. 8.34.)

Mit jelent ez az igerész?

Régebben is írtam már az önmegtagadásról itt. Most a Szentlélek ajándékai témával kapcsolatban is megközelítem a kérdést.

Először is: Mit jelent, hogy "én utánam akar jönni", más szóval "követni akar engem", vagyis követni akarja Jézust? Ez nem egy vallásos dolog, és nem is valami erőfeszítéseken, erőlködéseken, cselekedeteken alapuló dolog! Isten azért is csodálatos, mert nem erőfeszítéseket vár, hanem szabadságot ad nekünk arra, hogy kövessük, Vele járjunk. Lényegében egy őszinte, tiszta szívből jövő szeretet bennünk Isten iránt, ami arra késztet minket, hogy Istent kövessük. Ez, ami belülről, a szívből jön, sokat könnyít az egészen. Ha valakit nem szeretünk vagy közömbösek vagyunk iránta, akkor tényleg erőfeszítésekből áll, hogy azt tegyük, ami neki jó, amit elvár tőlünk. De ha nagyon szeretjük, akkor még ha erőfeszítést is kell tennünk érte, az már könnyebben fog menni.

Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. (5Mózes 6.5)

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. (Máté 22.37-38.)

Mondhatni, ha ez a szeretet megvan Isten iránt és ott van életünkben az első helyen, akkor meg is valósítottuk a "tagadd meg önmagad" részt. Hiszen ha valami az első helyen van, akkor másvalami már csak legfeljebb a második helyen lehet. Ez a szeretet bennünk Isten iránt nem jön rögtön magától. Akkor kezdünk rá képessé válni, ha megtérünk, és megtapasztaljuk valóságosan Isten irántunk való szeretetét. Ha ezt megtapasztaltuk, már viszont tudjuk szeretni Istent, mert Ő előbb szeretett minket.

Mert ha élünk, az Úrnak élünk (Róm.14.8.)

Mivel tehát az Isten iránti őszinte szeretet van az első helyen az életünkben, mi magunk már csak legfeljebb a második helyen lehetünk magunk számára. Ha mi magunk lennénk az első helyen, a mi magunk dolgaival foglalkoznánk elsősorban. Ha nem is akarnánk önzőek lenni, akkor is valamilyen szinten azok lennénk, hiszen a magunk dolgai, saját gondolataink, érzéseink kötnének le elsősorban, és ezek hatnának ki hangulatunkra, cselekedeteinkre is elsősorban. Így aztán lehet, hogy a minket zavaró mindenféle dolgoknak túl nagy lenne a jelentősége, leköthet minket az, ami nem jó, ami zavar, például miért így vagy úgy viselkedik velem a kollégám, a főnököm, a szomszédom, a barátom, a családtagjaim, miért van kint büdös, zaj, miért nincs ez vagy az. Ha nem is akarunk ilyen dolgoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, akkor is ott lennének és zavarnának ezek, életünkben ott lennének az első helyen, hacsak Isten maga nincs az első helyen.

Próbálkozhatunk önerőből, hogy ezeknek a dolgoknak ne tulajdonítsunk akkora jelentőséget, ez vagy sikerül, vagy nem. De ha Isten van életünkben az első helyen, akkor ezek a dolgok már garantáltan legfeljebb csak a második helyen lehetnek. Az önmegtagadás tehát ez: a saját gondolatainknak, elképzeléseinknek, véleményünknek ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget! Nem azért, mert nem lehet saját véleményünk, elképzeléseink, hanem mert ezek nem feltétlen tükrözik a valóságot. A valóságot a legobjektívebb módon csak Isten ismeri, így ideális esetben mi is Istenre vagyunk ráhangolódva, és Ő vezet minket abban, hogy a valóságban hogyan éljünk. "Ha élünk, az Úrnak élünk." A saját gondolatainkat, véleményünket nagyrészt földi dolgok alakítják ki, a látható világban lévő dolgok, illetve a mi reakciónk ezekre a dolgokra. Eleve is csak egy igen korlátolt részét tudjuk a földi látható valóságnak is érzékelni, nem látunk bele mások gondolataiba, érzéseibe, problémáiba sem, így el kell ismernünk, hogy amit tudni vélünk a körülöttünk lévő valóságról, az egyáltalán nem biztos, hogy valós, objektív ismeret. És mindenképp csúsznak bele szubjektív érzések is, pl. valaki szimpatikus vagy nem szimpatikus nekünk, így már eleve nem úgy látjuk őt, ahogy Isten látja, hiszen Ő mindenkit egyformán szeret. Az emberekkel kapcsolatos előítéleteinket, gondolatainkat, feltételezéseinket, és minden gondolatunkat, érzésünket, mely nem visz előre Isten megismerésében, szolgálatában, félre kell tolni, vagy ahogy az Ige mondja, meg kell feszíteni. Így ezeknek a gondolatoknak, érzéseknek a helyére Isten gondolatai és érzései tudnak bejönni:

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem. (Galata 2.20.)

Tehát, ha rá akarunk hangolódni Istenre, Őt akarjuk követni, az Úrnak akarunk élni, akkor félre kell tolni az előítéleteinket, saját véleményünket, és várni, hogy Isten a saját véleményét, szavát közölje velünk. Akkor fog Isten tudni szólni hozzánk pl. egy konkrét emberrel vagy szituációval kapcsolatban, ha a saját véleményünket, előítéleteinket, érzéseinket ezzel az emberrel vagy szituációval kapcsolatban háttérbe szorítjuk. Amíg pl. elítélően nézünk a szomszédra, hogy ő egy faragatlan alak és ez van bennünk róla, addig Isten nem tudja a saját véleményét közölni nekünk a szomszédról, nem tudja megmutatni, hogyan tudunk neki segíteni. Ezért a másikban mindig, minden körülmények között az embert kell meglátnunk, olyan esendő, nem tökéletes embert, mint amilyenek mi is vagyunk. Ha erre képesek vagyunk, akkor már valamit megvalósítottunk abból, hogy megtagadjuk önmagunkat, vagyis megtagadjuk előítéleteinket, feltételezéseinket, szubjektív érzéseinket embertársunkkal kapcsolatban.

... A második [parancsolat] pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22.39:)

De ezeket az előítéleteket, hozzáállásokat nem csak embertársainkkal, hanem saját életünk dolgaival kapcsolatban is meg kell tagadni, így fogja tudni a Szentlélek a saját véleményét és rálátását közölni az adott dologgal kapcsolatban.

Ha élünk, az Úrnak élünk. Ez végül is azt jelenti, hogy Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek a gyermekei. Nem a saját gondolatainknak, előítéleteinknek, feltételezéseinknek, érzéseinknek élünk, ezek csak a második helyen vannak, hanem az Úrnak élünk. Ez lényegében annak alapja is, hogy a Szentlélek ajándékai működhessenek. Isten akkor fog tudni kijelenteni valamit a Szentlélek ajándéka által, ha saját magunkat megtagadjuk. Ebből az is következik, hogy ha az Úrnak élünk, annak szerves részét képezi a Szentlélek ajándékainak működése az életünkben. Nem a saját előítéleteinket és egyebeket hagyjuk burjánzani és megnyilvánulni életünkben, hanem megújulunk az Isten iránti őszinte szeretetben, és ebben élünk benne, a Szentlélek szavára figyelve. Így mindennapjainkat is át tudja hatni a Szentlélek vezetése, Isten jelenléte.
Úgy tapasztaltam, hogy amikor nincs bennem semmi rossz előfeltételezés a másik emberrel kapcsolatban, sőt inkább a jót feltételezem róla, mégpedig teljesen tudattalanul, hogy fel sem tűnik, akkor mutat meg valamit a Szentlélek. Például, tegyük fel, hamarosan találkozom egy hittestvérrel, eleve nem érzek iránta semmi negatívat, nincs félelem bennem tőle, nem gondolom őt se lustának, se hanyagnak, se semmi rossznak, inkább arra gondolok, hogy telve lesz Szentlélekkel, amikor találkozni fogok vele. Mindezek a gondolatok úgy vannak bennem, hogy fel sem tűnik, teljesen természetes, hogy ezt gondolom. Ilyenkor volt, hogy amikor végül találkoztam az illetővel, akkor tűnt fel, hogy valami nem úgy van, ahogy feltételeztem, még sincs telve Szentlélekkel az illető. Tehát ilyenkor tudott szólni hozzám a Szentlélek az adott illetővel kapcsolatban, valami problémáját megmutatni nekem. Amikor az ember megüresíti a gondolatait, előfeltételezéseit, azaz megtagadja önmagát, akkor tud szólni Isten, akkor tud a természetfeletti belépni az életembe. Nagyobb eséllyel kaphatunk kijelentést Istentől egy olyan emberre nézve, aki iránt pozitívak az érzéseink, akinek nincs ránk negatív hatása semmilyen módon, nem vált ki belőlünk félelmet, sem semmi egyéb rossz érzést, ami nem Istentől való. De ha még a viselkedése ki is válthatna ilyet, mi akkor is képesek lehetünk azt az érzést háttérbe szorítani. Ezért leginkább talán barátokkal kapcsolatban tud Isten szólni hozzánk, vagy olyanokkal kapcsolatban, akiknek a társasága pozitívan hat ránk. A dolog ennél persze összetettebb, és lehet a másik embernek is egy hibája, hogy eleve a kisugárzása is feszültséget kelt a vele érintkező emberekben, esetleg önigazult, ami sugárzik is róla. Az ilyen emberekhez Isten is nehezebben tud szólni. Hogy pontosan kiben vagy hol lehet az akadálya konkrét esetekben, hogy a Szentszellem ajándékai működni tudjanak, nem mindig egyértelmű azonnal a tapasztaltabb hívő számára sem, például az önmagát hibáztatni hajlamos hívő hajlamos az akadályt saját magában feltételezni, "érezni", amikor az a másik emberben van.

Érdekes még, hogy az önmegtagadásnál az említett igében az is ott van, hogy „vegye fel a keresztjét". Elgondolkoztam, miért jelenthet keresztet az, hogy Istent kövessük. A kereszt jelentése „teher" a hétköznapi szóhasználatban. Azonban itt inkább arra gondolok, hogy ahogy Jézust megfeszítették a kereszten, nekünk is meg kell feszíteni óemberünket, tehát a saját kis szubjektív dolgainkat, gondolatainkat, elképzeléseinket. Esetleg jelentheti azt is, hogy ha engedjük a Szentlélek ajándékait megnyilvánulni, bizonyságot teszünk, stb., az nem mindenkinek fog tetszeni, ami bizonyos teher lesz számunkra, de „édes" teher.

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát! - Ez tehát azt jelentheti, hogy Isten szeretetében újra meg újra megújulunk, közben a saját, nem feltétlen megalapozott és valóságot tükröző gondolatainkat, elképzeléseinket, előítéleteinket félre toljuk, helyette Istent tesszük az első helyre, aki így, ha alázatosak vagyunk, az Ő gondolatait, tervét közli velünk, ami által a Szentlélek ajándékai is működésbe léphetnek életünk minden területén akár. Hiszen a Szentlélek ajándékai is így működhetnek, ha szeretjük Istent, a saját gondolataink helyett az Ő gondolatait hagyjuk, hogy éljenek bennünk, és szeretjük embertársainkat is.

Munkából hazafele sétálva elmélkedtem a Szentlélek ajándékairól és imádkoztam, megvallásokat is tettem magamban. Megvallottam, magamat erősítve, hogy az a Szentlélek van bennem, Aki Jézust a halálból feltámasztotta, akinek segítségével kettéválasztotta Mózes a vizet, és akinek segítségével Jézus betegeket gyógyított, sántákat, vakokat például. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy Jézust a Szentlélek feltámasztotta a halálból, és hogy ezt én honnan tudom. Honnan tudom, hogy ezek a csodák mind az élő Isten és az Ő Szentlelke által történtek, és ezzel a Szentlélekkel vagyok én, vagyunk mi hívők is kapcsolatban? A másodperc töredékrésze alatt beugrott az, amit megtérésemkor átéltem. A Szentlélek a megtérő ember számára kijelent olyan dolgokat, mint igazságokat, tényeket, amiket korábban nem tudott, vagy ha hallott is róla, nem volt meggyőződése, biztos ismerete róla. Megtéréskor a Szentlélek odalép, és titkokat kijelent az ember számára! Ez óriási dolog! Az ember addig mindenféle vallásos dolgokat látott, hallott, például kereszteket a templomokban vagy keresztre feszített alakokat, amelyek nem közvetítettek több életet, több mondanivalót, mint bármely más műalkotás. De a Szentlélek megtéréskor egyszer csak örömhírré változtatja az ember számára, hogy Jézus meghalt érte, hiszen az embernek ez szabadulás, mert ezáltal mi élhetünk. De nem csak örömhírré, hanem meggyőződéssé, ténnyé, ami addig egy mese, elmélet, vallás volt. Megtéréskor tehát a Szentlélek KIJELENT valamit az ember számára, azt, hogy Jézus meghalt a bűneiért, magára vette a bűneit, és feltámadt, és most is él. Ez a hívő számára már nem egy nehezen megfogható dolog lesz, hanem tény, amiben nem kételkedik. Ez tehát már a Szentlélek egyfajta ajándékának is tekinthető, hiszen a Szentlélek egyik ajándéka a tudás szava, és olyan dolgokat ki tud jelenteni nekünk (ajándékai, karizmái által), amiket természetes módon nem tudhatnánk meg. A Szentlélek kijelentheti például azt, hogy tegyük fel, a szomszédunknak van egy problémája, például elfogyott minden készpénze vagy valamilyen okból nem tud élelmet venni, és egy napja már nem evett. Na persze nem árt, ha a szomszédhoz nem úgy állunk hozzá, hogy ő az, aki tegnap megint úgy húzta el a függönyt, hogy azt mind a tíz emeleten hallották, áthallatszott a kutyájának az ugatása, megint fúrták a falat, stb. Ezek is lehetnek jogosan zavaró dolgok és lehet róla beszélni, de ne ezek legyenek az első helyen! Az első helyen mindig, mindennel és mindenkivel kapcsolatban, például a szomszéddal kapcsolatban is a gondolatainkban Istennek kell lennie! A többi kis gondolatot, ami személyes, szubjektív és csak mérgelődésre, bosszankodásra, tehát nem áldott dolgokra alkalmasak, félre kell tenni. Így aztán kedvünk szottyanhat egy kis kiflivel átsétálni a szomszédhoz, aki annak nagyon megörül, és nem érti, honnan tudtuk, mire van szüksége. (A gyülekezetben is így lenne ideális, ha működnének a Szentlélek ajándékai, és mi is erre nyitottak lennénk!)

De visszatérve a közvetlenül megtérés utáni kijelentésekhez, ez is hasonló módon működik, mint amikor valami mást jelent ki a Szentlélek nekünk, valami más tényt, igazságot az ajándékán (karizmán) keresztül. Megtérés előtt is kicsit rendbe rakja az ember az addigi gondolatait, előítéleteit (vagy aki az evangéliumot hirdeti neki, ő segít rendbe rakni): lehet, teljesen máshogy képzelte az egészet, mást látott, hallott az egyházban, más elképzelése volt a kereszténységről, de ezeket a kis személyes elképzeléseket, sokszor téves közhelyeket háttérbe kell szorítani, így hallhatjuk meg az élő Isten hangját, így térhetünk meg. Mivel megtéréskor a Szentlélek valósággal kijelent dolgokat nekünk és lakozást vesz bennünk, ez egy rendkívüli élmény is, hiszen az átlagember ilyen természetfeletti dolgokat nem él át. (A Biblia írja is, hogy ehhez az állapothoz kell újra és újra visszatérnünk, az első szeretethez!) A Szentlélek általában nem csak egyetlen dolgot ad egyszerre: nem csak a bűnök bocsánatát adja, hanem a meggyőződést is, hogy Jézus tényleg létezik, sokszor gyógyulást vagy egyéb szabadulást is, hiszen Jézus gyógyít, megtisztít, szabadít. Ezeket Jézus is mind Isten Szelleme, a Szentlélek által teszi, tette, amikor testben itt járt a Földön. Jézus és a Szentlélek együtt dolgoznak, együtt jönnek hozzánk vendégségbe és szolgálnak felénk.

A Szentlélek ajándéka tehát, hogy megtéréskor is már kijelent nekünk valamit, egy természetfeletti meggyőződést hoz létre bennünk arról, hogy Jézus valós személy, meghalt a bűneinkért, és feltámadt, most is él, nem mellesleg személyes kapcsolatot alakít ki Vele. Gyakorlatilag Jézus korában is a Szentlélek alakította ezt ki az emberekben. Ahogy az emberek látták a csodákat, amiket Jézus tesz a Szentlélek által, kialakult bennünk a meggyőződés, hogy Jézus az Isten fia. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat, kinek tartják Őt, Péter meg is mondta, őbenne már megvolt ez a meggyőződés:

Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. (Máté 16.15-17.)

(Akkor persze Jézus testben itt járt a Földön, a Szentlelket csak később küldte el a Földre saját maga helyett. Tehát akkor a megtérés, Jézus megismerése nem teljesen úgy működött, mint most. De a lényege ugyanaz. Itt az igében nem az áll, hogy a Szentlélek jelentette meg ezt az ismeretet Péternek, hanem hogy a Mennyei Atya.)

Ha ilyen kijelentéseket kapunk megtéréskor, mint amikhez hasonló módon szólhat hozzánk a Szentlélek más dolgokkal kapcsolatban (pl. a szomszéddal kapcsolatban) is a karizmákon keresztül, akkor egyértelműen Ő működteti ezt az egészet! Nem holmi telepátia vagy belemagyarázás van a dologban, hanem tényleg egy olyan Erő, egy olyan Személy áll mögötte, aki a halálból feltámasztotta Krisztust, és ezt ki is jelentette nekünk, amikor megtértünk! Nem fog rajtunk a halál, minket is fel fog tudni támasztani, ha kell, nem hagy magunkra! Van bűnbocsánat, van keskeny út, van örök élet, vezet a Szentlélek, van menny, van feltámadás!

Az utóbbi héten középpontba került nálam a Szentszellem ajándékai téma. Jobban megtapasztaltam a Szentlélek jelenlétét ezáltal, mint az elmúlt sok év alatt. Maga a felismerés, hogy a Szentszellem ajándékainak működése minden földi dolognál fontosabb, kiragadott engem a mindennapokból. Ahogy a Szentlélek ajándékairól szóló bejegyzést írtam, keresgéltem igehelyeket, "lapozgattam" az elektronikus Bibliát, mert tudtam, hogy amik eszembe jutnak a Szentszellem segítségével, azok a Bibliában is benne vannak. Nagyon felemelő volt, ahogy az a sok ige, amikbe belebotlottam, mind szólt hozzám, még ha nem is azokat az igéket kerestem, amiket találtam. A Szentlélek jelenléte megelevenítette az igéket, ilyenkor teljesen egyértelmű, hogy melyik ige mit jelent. De nem csak az igéket, hanem a gondolataimat is felülbírálta az Úr. Jöttek olyan gondolataim, amik talán minden nap szoktak jönni, és semmi értelmük, csak elakasztanak. Ezeknél a gondolatoknál egyértelműen éreztem most már, hogy nem itt a helyük, nem kell velük foglalkozni, hagyni kell őket elszállni. Egyszerűen az Úr jelenléte, a Szentlélek közel jött. Ez nagyon jó állapot, jó lenne mindig így lenni. Az egészet az idézte elő, hogy egy bibliai dolognak, a Szentlélek ajándékainak nagyobb jelentőséget tulajdonítottam saját életemben, mint bármi másnak. Így Isten került az első helyre.

Lehet erőlködni, de nem érdemes. Az erőlködés nem sokat ér. Ha Isten van az első helyen és a Szelleme itt van, az ér valamit, az a legjobb. Ilyenkor minden egyértelművé válik, az igék jönnek maguktól, nem kell azon erőlködni, hogy ma sem olvastam még Bibliát, kéne már végre. Fel sem tűnik ilyenkor a közösség az Igével, hanem természetes, hogy ott van. Valahogy mindig azt kéne megragadni, hogy Isten dolgai legyenek a legelső helyen, ezek legyenek a legfontosabbak számunkra, a többi jön magától. Nem kell erőlködni, hanem Isten jelenléte, ereje beléphet a mindennapokba természetfeletti módon,mert mi is szívből ezt akarjuk, ez kell nekünk. Ilyenkor a gondolataink is az Ige körül kezdenek forogni úgy, hogy fel sem tűnik, erőfeszítésbe sem kerül. Magától jön, hogy megnézzük ezt vagy azt az igét a Bibliában, mert foglalkoztat, hogyan is van, és elmélyedünk benne.

Kivánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.
(Zsoltárok 105. 4.)

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
(Máté 6.33.)

Az utóbbi időben sokszor jutnak eszembe régi dolgok, régebbi hitbeli megtapasztalások. Leginkább a Szentlélek-keresztségem utáni éveimben átélt dolgok ezek. Ebben a bejegyzésben állítottam is pár hónapja egy emlékoszlopot. Július 6-án, pénteken késő este elkezdtem beszélni Istennek a régi hitéleti emlékeimről, nagyon intenzíven elkezdett foglalkoztatni a Szentlélek ajándékai téma, ami annak idején a kedvenc témám volt. Felidéztem több alkalmat is, amikor természetfeletti módon a Szentlélek valamelyik ajándékának működését tapasztaltam közvetlenül, saját magamon keresztül. Elmondtam ezeket is az Úrnak, és azt éreztem, nincs jobb dolog a földi életben, mint amikor látja az ember, hogy a Szentlélek ajándékai működnek, és más ember számára áldást jelentenek. Számomra ez egy, talán egész hátralevő életemet meghatározó felismerés volt. Megértettem, hogy minden földi dolognál fontosabb nekem az, hogy a Szentlélek ajándékai működjenek rajtam keresztül, mert ennél jobb, ennél fontosabb dolog nincs semmi. Sokat birkóztam azzal mostanában, hogy vannak problémáim és van Isten, és nem is jutottam előbbre, a problémák nem engedtek. Ahogy elgondolkoztam régebbi megtapasztalásaimon, hogy a Szentlélek ajándékai mennyire jók, és hogy nekem ezek kellenek, mert minden földi dolognál fantasztikusabb látni, tapasztalni a működésüket, azt éreztem, hogy az évek óta belém csimpaszkodó problémáim elkezdenek ott lent maradni valahol, én pedig emelkedem felfele. Hiszen ezek a problémák nekem lényegtelenek, nem is érdekesek annyira már, mert a legfontosabb az lett, hogy a Szentlélek ajándékai működhessenek az életemben. Imádságom közben nem szerénykedtem, hanem azt kértem Istentől, adja nekem a Szentlélek összes ajándékát, hogy szolgálni tudjak velük az emberek felé. Kértem Istent, hogy gerjessze fel bennem a Szentlélek ajándékait, hadd működjenek úgy, ahogy régen, vagy annál akár sokkal intenzívebben. Emlékeztem, hogy régebben leírtam itt egy, a Szentlélek ajándékának működéséről szóló megtapasztalásomat, ezt vissza is kerestem, és még én is kicsit ledöbbentem, hogy ilyen volt. Miért ne lehetnének ilyenek most is és a jövőben is?

Elmélkedtem a Szentlélek ajándékain, az ezzel kapcsolatos megtapasztalásaimon, és arra jutottam, leírom ide, amik a témával kapcsolatban eszembe jutnak. Azonban mielőtt belevágnék, egy másik fontos dolgot kell megemlíteni. Mi az, amit a Biblia a Szentlélek ajándékainál is fontosabbnak tart? A szeretetet! Én zárkózottságom miatt sosem voltam az a hú de emberszerető típus. Azonban a Szentszellem ajándékai többnyire az embertársak felé való szolgálatban nyilvánulnak meg, tehát nem árt, ha szeretjük is az embertársainkat, különben mit akarnánk velük a mindenkit nagyon szerető Istenre hivatkozva? Ahogy kértem Istent, hogy a Szentlélek ajándékait gerjessze fel bennem, éreztem, hogy az embertársaim felé a viszonyom is kezd megváltozni. Azóta, ha meglátok egy embert pl. az utcán, máshogy nézek rá, mást látok benne, mint eddig.

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. (1Kor.13.1-3.)

Az angyaloknak nyelvén való szólás, másik szóval a nyelveken szólás a Szentlélek egyik ajándéka. Vannak hívők, akiknek megvan ez az ajándékuk. Azonban fontosabb, hogy a hívőben a szeretet legyen meg, mert ha az nincs, akkor semmit nem ér az egész. A Szentlélek más ajándékai pl. belelátást adnak a jövőbe, vagy valami olyan dolgot, titkot megmutatnak a hívőnek, amiről természetes módon nem lehet információja. Az ószövetségi próféták is a jövőről szóltak, mert Isten megmutatta nekik. Talán még karizmatikus hívő körökben sem annyira ismertek a Szentléleknek ezek a ma működő ajándékai, pedig működésük igen csodás, ahogy például az is csodás, amikor a démonok kimennek. Jézus azonban azt mondta a tanítványoknak, amikor nagy örömmel odamentek hozzá, hogy még a démonok is kimennek, hogy ne ennek örüljenek, hanem annak, hogy a nevük fel van írva a Mennyben. Nem szabad tehát elfelejteni, hogy a legnagyobb ajándék az örök élet, és a legfontosabb a szeretet.

A rövid, de semmiképpen nem elhanyagolandó bevezető után nézzük csak meg a Szentlélek ajándékait! Lehet, hogy tévedek, de nekem úgy tűnik, nagyon kevés hívő kerül szembe akár azzal is, hogy a nyelveken szólásnak lehet magyarázata is, ami akár őnála is előfordulhat, hogy működik. Emberileg értelmetlen beszédnek tűnik a nyelveken szólás, de igenis előfordulhat, hogy ember számára érthetővé tehető a jelentése, "lefordítható" emberi nyelvre. Ez a nyelvek magyarázatának ajándéka. A nyelveken szólás mindenekelőtt egy imafajta, titkos beszélgetés Istennel, amit még az ördög sem ért, csak Isten. Aki megkapja a Szentlélek-keresztséget, az képessé válik a nyelveken szólásra. De mi is a nyelveken szólás tulajdonképpen? Nem más, mint az, hogy az ember a száját, nyelvét, beszédét teljesen átadja a Szentléleknek, hogy Ő használja, Ő mozgassa, Ő adja a beszédhangokat, a szavakat, a "beszédet". Nem általános, hogy akár a hívő ember is képes teljes mértékben átadni testének akár csak kicsi részét is a Szentlélek fennhatóságának, vagyis nem megy könnyen. Azt kéri Isten, hogy alázzuk meg magunkat előtte, adjuk át magunkat Neki teljesen, de ez inkább csak részben szokott sikerülni, persze ahogy egyre érettebb keresztények leszünk, formálódunk, ezen a területen is egyre előbbre lépünk. Megpróbálhatjuk átadni Neki például a gondolatainkat, de mindig azon kapjuk magunkat, hogy megint valami olyanra gondolunk, ami nem Istentől van, valami lényegtelen dolgon kezdünk bosszankodni, hibát keresünk saját magunkban vagy valaki másban, ott jön az ördög a gondolatokkal, hogy az életed ilyen, olyan, amolyan rossz volt, rossz, vagy rossz lesz, vagy ezt sem úgy csináltuk, azt sem úgy csináltuk, ahogy kellett volna és most milyen rossz, stb. Tehát a gondolatok teljes átadása nem megy könnyen. A beszéd átadása sem megy könnyen általában: van, hogy olyat mondunk valakinek, amit nem akartunk volna, hirtelen érzések, indulatok jönnek ki a beszédünkön. Tehát vannak területek az ember életében általában, amiket nem tudunk egyik pillanatról a másikra Istennek teljes egészében átadni, az Ő uralma, fennhatósága alá. Ellenben a nyelveken szólás pont erről szól! Ilyenkor nem azt mondjuk, amit mi akarnánk, mi gondolnánk, hanem átengedjük a terepet Istennek, a Szentszellemnek, és gyakorlatilag teljes mértékben Ő irányítja a beszédünket. A nyelveken szólás tehát egy ritka áldott jelenség! Gyakorlatilag teljes mértékben a Szentlélek nyilvánul meg rajta keresztül. Felbecsülhetetlen érték, hogy itt a földi életünkben ilyen szinten át tudjuk adni Neki a beszédünket! A gondolatok átadásával általában elbajlódunk egy darabig és újra meg újra át kell adnunk gondolatainkat, akárcsak az érzéseinket. Óemberünket újra meg újra meg kell feszítenünk, mintegy "birkózni" kell, küzdeni kell azért, hogy Isten fennhatósága alá hajtsuk azt a területet életünkben, és ott is tartsuk. Azonban a beszéd átadása a nyelveken szólás által mindig azonnal megy. Bármikor ilyen hihetetlen közelségből tud maga a Szentlélek megnyilvánulni, annyira közelről, hogy onnan belülről, az ember belsejéből, velünk mintegy eggyé válva nyilvánul meg hallható módon!

A Szentléleknek másfajta megnyilvánulásai is vannak a nyelveken szóláson kívül. A Szentlélekkel betöltekező ember megnyilvánulása is ilyen, sokszor nevetés vagy egyéb jelenség kíséri, ha valaki betöltekezik Szentlélekkel. A gyülekezetben is ki ne örülne, ha ezt tapasztalja testvérein? Ezek a megnyilvánulások sokszor segítenek abban, hogy a másik hívő, aki a megnyilvánulást érzékeli, szintén betöltekezzen. A másik hívőt is meg tudja érinteni Isten egy ilyen megnyilvánuláson keresztül akár. Azonban nem szabad teljesen ezekre a megnyilvánulásokra figyelnünk, ezek külsőségek, és a lényeg még mindig az, hogy Jézus megváltott, és a nevünk fel van írva a Mennyben. Nem azt kell lesnünk a gyülekezetben, hogy na kin fog a Szentlélek megnyilvánulni, hanem magára Jézusra és az igehirdetésre, az elhangzó dolgokra kell figyelnünk. Ha lesz megnyilvánulás is, legyen, az jó, és akkor örüljünk neki, de ne ez legyen a figyelmünk középpontjában!

Nem szabad tehát elfelejtenünk, hogy a legnagyobb ajándék Jézus értünk történt halála, áldozata, valamint feltámadása volt. A legnagyobb szeretet, hogy értünk vállalta ezt a hatalmas szenvedést. Ennyire szeret minket, hogy vállalta a hatalmas szenvedést, hogy megnyissa számunkra a Mennyet, közösségünk legyen az Atyával, aki így megbocsátja minden bűnünket és meggyógyítja minden betegségünket. Ez a lényeg, és a szeretet, hogy ahogy Ő szeretett minket, mi is úgy szeressük egymást, mert erről lehet minket megismerni.

Tehát nem elsősorban azzal kell foglalkozni, hogy hogyan nyilvánul meg a Szentlélek másokon keresztül. Bár rossznak nem rossz az sem, ha valaki nyelveken szól, és arra odafigyelünk, ez minket is felfrissíthet, jó a Szentlélek megnyilvánulását hallani. Megérintheti az embert, ha nyelveken szólást hall. Beviheti az embert az Úr jelenlétébe ez is akár, betöltekezhet, szabadulhat általa. Megérintheti a nyelveken szólás az embert úgy is, hogy megért valamit, amit addig nem értett az Igéből, akár saját életére nézve - és ez már akár tekinthető a nyelveken szólás magyarázatának is. A lényeg, hogy megérinti az embert, és ezáltal egyfajta üzenet Istentől átjöhet. Ez az üzenet mindenképpen egy bibliailag alátámasztható dolog, vagy akár igehely, egy konkrét szituációra, és nem feltétlen a saját életünkre nézve, hanem akár valaki más életére nézve is. Ki lehet ez a valaki más? Bárki! Leginkább egy testvér. Lehet akár teljesen spontán, tetszőleges testvér is, vagy lehet olyasvalaki, akiért az utóbbi időben imádkoztunk és a problémáiban szeretnénk neki segítséget nyújtani. De lehet más ember is, akár nem hívő is. De lehet akár a gyülekezet számára egy üzenet. Istennek van joga eldönteni, kinek, mikor és mivel/kivel kapcsolatban szól a nyelvek magyarázata által, vagy a Szentlélek más megnyilvánulása által, vagy csak azáltal, hogy bennünk ég a tüze. A lényeg, hogy szól az Úr, személyesen, közvetlenül, akár aközben, hogy a Szentlélek valamilyen megnyilvánulását érzékeljük, akár megnyilvánulás nélküli kedves, túláradó jelenléte közben.

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? Mi az alapfeltétele, hogy a nyelvek magyarázata működhessen, vagy akárhogy közvetlenül szólhasson hozzánk az Úr? Talán bonyolultnak tűnik, de igazából nagyon egyszerű: az alap a szeretet Isten iránt, az a lángoló szeretet, amit megtérésünkkor vagy a Szentlélekkel való betöltekezéskor megtapasztaltunk. Nincs szükség vallásosságra, hanem a tiszta szívből való nyitottságra az Élő Isten felé, a Megváltó felé. Ő legyen az első helyen! Tudnunk kell, hogy Ő mindennél fontosabb, és ezt minden erőlködés nélkül, egyszerű gyermeki hittel, tiszta szívből "kell" éreznünk. Nem is jó szó, hogy "kell", mert ahol kell valamit, ott már kényszer van. Kényszer nélkül, önszántunkból, tiszta szívből keressük Őt. Ha Ő van az első helyen, akkor Ő már húz magával felfele, a második helyen lévő problémák és egyéb dolgok kezdenek lemaradni ott lent valahol, és ha ezt érezzük, akkor a jó! A kis belső gondolataink, előfeltételezéseink, amik kialakultak bennünk talán természetes módon, nem biztos, hogy a valóságot tükrözik. Félre kell tolni ezeket a gondolatokat, hogy Isten gondolatait, Isten szavát be tudjuk fogadni a nyelvek magyarázata által akár. Ha imádkozunk valakiért, félre kell tolni a saját gondolatainkat azzal a személlyel kapcsolatban, előítéleteinket, mindent, amivel mi elképzeljük, hogy ővele pontosan mi van, mi is a problémája, vagy mit gondol, milyen ember ő, vagy bármi. Ez az igazi alázat, és Isten ilyenkor tud szólni hozzánk, ilyenkor tud üzenetet átadni. Ez talán bonyolultnak tűnik, de igazából nem az. Ha egyszer már sikerült, később is sikerülni fog. Amikor megkaptuk a Szentlélek-keresztséget, talán már utána is működött nálunk valami hasonló ajándék, akár a nyelvek magyarázata, csak talán fel sem tűnt. A Szentlélek-keresztség utáni időszakban mi is lángolunk Isten iránti szeretettől, így könnyen előfordulhat, hogy egyik-másik ajándék a nyelveken szóláson kívül is működésbe lép. Nekem ebből az időszakból vannak ilyen emlékeim, és főleg ezek tesznek képessé, hogy újra meg újra fel akarjam gerjeszteni magamban a Szentlélek ajándékát, mert tudom, hogy mennyire jó, mennyire csodálatos, amikor működnek. Szinte nincs jobb dolog az életben, mint amikor tapasztalom, hogy rajtam keresztül a Szentlélek ajándéka működik, és ez természetfeletti módon más embernek segít valamilyen módon.

Most két ajándékot megnéztünk kicsit közelebbről:

1. a nyelveken szólást, ami lényegében a beszéd és a beszélőszervek teljes átadását jelenti a Szentléleknek, hogy teljes mértékben Ő használja azokat, ahogy akarja.

2. a nyelvek magyarázatát (vagy Isten érintését, szavát a Szentlélek valamilyen más megnyilvánulása által, vagy akár nem érzékszervvel érzékelhető jelenléte által), melynek alapja az Isten iránti önkéntes, lángoló szeretet. (Természetesen ha nincs ott ez a lángoló szeretet Isten iránt, Ő akkor is szólhat az emberhez, különben hogyan térnénk meg Hozzá?)

Ez a két ajándék igazából két kategóriája a Szentlélek működésének az életünkben. Tehát egy tágabb kategóriába tartozik bele a nyelveken szólás, és a nyelveken szóláshoz hasonló más ajándékok is léteznek. A nyelvek magyarázata is egy tágabb kategóriába tartozik bele, ez a Szentlélek működésének egy másik módjának egyik fajtája. A két kategória egyéb elemeit talán nem is kifejezetten a Szentlélek ajándékai közé sorolja a Biblia. Mi tartozhat még az 1. kategóriába a nyelveken szóláson kívül? A nyelveken szólás, mint említettük, a beszédszervek teljes átadásán alapul. A Szentlélekre figyelünk, és közben engedjük, hogy kizárólag Ő mozgassa a szánkat. Nem zárható ki tehát más ehhez hasonló tevékenység sem, amikor engedjük, hogy a Szentlélek jelenléte elborítson, és ne csak a beszédünket, hanem akár más tevékenységünket is irányítsa. Így akár a gondolatainkat, vagy a beszédszervek mozgásán kívül egyéb mozdulatainkat. Nem muszáj testünknek csak kicsiny részét, a beszédképző szerveket adni oda Isten irányítása alá, átadhatjuk végtagjainkat is például. Amikor dicséretet énekelünk az Úrnak, közben akár nyelveken is szólunk, és teljesen az Úrra figyelünk, testünk többi részét is az Úrnak szánjuk oda, a tekintetünket is rá emeljük, a kezünket Őhozzá emeljük fel, vagy tapsolunk, mindezt úgy, ahogy érezzük, hogy jön belülről. Fontos, hogy ahogy belülről érezzük az Úr jelenlétében, úgy tegyük, úgy mozogjunk, mert akkor adjuk át testünket is az Ő jelenlétének. Amikor szívből úgy érezzük, akkor emeljük fel a kezünket, olyan magasra, ahogy belülről érezzük, hogy szükséges. De akár a lábunkat is átadhatjuk neki, ha már annyira ott vagyunk a jelenlétében, és ugrálhatunk, táncolhatunk az Úr előtt. Ha szívből átadjuk magunkat, akkor a Szentlélek "mozgat meg" minket. A szánkat is átadhatjuk még úgy is, hogy engedjük, hogy az a dallam jöjjön át rajta, ami belülről jön. El lehet szakadni az éppen aktuális dicséret dallamától és szövegétől is akár, átmehet a nyelveken szólás is nyelveken éneklésbe. De ez sosem kényszerből megy, hanem ahogy szívünkből érezzük, hogy az Úr előtt tegyük. Aki hangszeren játszik, az Úr jelenlétében az is eljuthat oda, hogy már nem annyira ő maga játszik a hangszeren tudatosan, hanem engedi, hogy a Szentlélek vezesse ebben. Az ilyenfajta, Szentlélek által vezetett megnyilvánulásoknak, mint akár a tánc, nyelveken éneklés vagy hangszeren játszás, szintén lehet olyan hatása, hogy ha valaki látja, hallja ezeket, annak számára üzenetet hordoz, és olyan, mint a nyelvek magyarázata. "Magyarázni" tehát nem csak a nyelveken szólást lehet, hanem a Szentléleknek mindenféle megnyilvánulását akár, természetesen csak akkor, amikor az Úr is úgy akarja, tehát erőltetni nem lehet, de nyitottá tehetjük rá magunkat. Ezért a szívből jövő, őszinte dicséretnek, az Úrnak való éneklésnek, Úrnak átadott éneklésnek, zenélésnek óriási szerepe lehet a keresztény életben. Ha valóban a Szentlélek fakasztja fel a dicséretet és egyre inkább az Ő vezetése hatja át, az olyan, mint a nyelveken szólás vagy a Szentlélek jelenlétének valamiféle érzékelhető megnyilvánulása, ami így megérinthet embereket, üzeneteket közvetíthet Isten felől az ember számára, személyes üzenetet! Maga a dicsőítés tehát egy fantasztikus eszköz lehet arra, hogy a Szentlélek ajándékai működésbe lépjenek. Ezért is van szükség a dicséretre. De ne feledjük, nem ez a lényeg! Az Urat nem azért dicsérjük, hogy természetfeletti megtapasztalásaink legyenek! Ne legyen szenzációhajhászás! Azért dicsérjük az Urat, mert méltó rá, mert szívünkben ott van, hogy dicsérni akarjuk. Ha az Úr erre válaszol, az csodálatos, de ne ezzel a céllal dicsérjük Őt! A dicséret nem feltétlen csak ének, zene, hanem egy életforma is lehet. Amit teszünk, az Úrért teszünk: ha élünk, az Úrnak élünk. Teljesen más úgy élni mindennapjainkat, hogy a munkánkat is nem pénzért, nem magunk szórakoztatására, vagy bármilyen más céllal végezzük, hanem az Úrért, mert Tőle kaptuk. De nem csak a munkánkat, hanem mindent. Így aztán elboríthat a mindennapokban is a Szentlélek tüze, és szólhat hozzánk bármikor. Azért mégis csak jobb így élni, mint a kis földi problémáinkat, nehézségeinket tenni az első helyre, nem? Persze a földi dolgokról sem szabad megfeledkezni és józannak kell maradni.

Ha felgerjesztjük magunkban az ajándékokat, előfordulhat, hogy a nyelvek magyarázatához hasonló módon kijelentést kaphatunk az Úrtól úgy is, ha nincs nyelveken szólás, vagy a Szentléleknek valamilyen más, érzékszervvel érzékelhető megnyilvánulása. Nem feltétlen a nyelveken szólás hallása által szól hozzánk az Úr például egy testvérünkkel kapcsolatban, hanem például úgy is, ha meglátjuk ezt a testvért és akkor ott helyben átjön Istentől egy üzenet a testvérrel kapcsolatban, hogy neki milyen problémája, nehézsége van, vagy éppen milyen kétségei vannak, milyen viszonyban van az Úrral. De az is lehet, hogy csak eszünkbe jut ez a testvér, és akkor szól az Úr is valamit vele kapcsolatban, hogy akár segíts neki ebben vagy abban, vagy mondd el neki ezt vagy azt az igét, vagy bármit. Kijelentést kaphatunk a testvér nehézségéről, vagy hogy az ördög milyen módon akadályozza őt, akár konkrét démoni erők munkáját is megmutathatja az Úr nekünk, ez a szellemek megkülönböztetésének ajándéka.

Természetesen a jobban megszokott módokon is szólhat az Úr, például tanítást hallgatunk vagy igét olvasunk, és akkor beugrik, hogy amit hallunk vagy olvasunk, azt egy testvérünknek át kell adnunk, mert segíteni fog neki. De természetesen a saját belemagyarázásokat el kell kerülnünk, a saját előfeltételezéseinket, előítéleteinket, gondolatainkat a testvérrel kapcsolatban, mert ezek hamisak is lehetnek. De még az sem kell, hogy testvérrel kapcsolatban szóljon hozzánk az Úr így, szólhat hozzánk a saját életünkkel, bűneinkkel, nehézségeinkkel kapcsolatban is. Hiszen az Ige alkalmas erre, alkalmas a prédikált és olvasott ige is a feddésre, megjobbításra, elsősorban saját magunkra nézve, de ha alázatos szívvel megragadjuk a Szentlélek szeretetét, akkor másokra nézve is működhet. Nem csak az Ige, hanem gyakorlatilag maga a Szentszellem is képes a feddésre, megjobbításra. Az is lehet, hogy amikor az igehirdetést hallgatjuk vagy a Bibliát olvassuk, akkor értünk meg valamit, és ha jól csináljuk, nem mi olvassuk az Igét, hanem az Ige olvas mibennünk. De amikor nincs prédikáció vagy Biblia, akkor pedig az is lehet, hogy a Szentszellem végzi el ugyanezt. Igazából az Ige és a Szentszellem karöltve együtt dolgoznak a mi érdekünkben: ha az Ige szól hozzánk, akkor az azért van, mert a Szentszellem megeleveníti számunkra, ha pedig maga a Szentszellem döbbent rá minket valamire, akkor az igeileg is alátámasztható.

Talán sokan valami bonyolult, szuperszellemi dologra gondolnak, amikor a "Szentlélek ajándékai" kifejezést hallják. Pedig talán szinte minden hívő életében működtek már ezek az ajándékok, csak észre se vette. Lehet, hogy kettesben voltál egy barátoddal, imádkoztál érte hangosan, és egy idő után nem is figyeltél, mit imádkozol, csak úgy jött, és pont azt imádkoztad, amit kell, a barátod meg kérdezte, hogy honnan tudtad, mit kell imádkozni, hiszen nem is beszélt neked arról a problémájáról. Vagy lehet, hogy az Igéről beszélgetsz valakivel, és olyan bibliai igazságot mondasz ki, ami betalál nála, de erről te nem tudsz semmit. Sokszor lehetséges, hogy működnek az ajándékai a Szentléleknek, csak mi magunk észre se vesszük. Ez nem baj, hiszen nem az a lényeg, hogy mi észrevegyük, hanem hogy működjenek. Elbizakodottá is tehet, ha észrevesszük, hogy az Úr hogyan használ minket. Ugyanakkor nagyon megerősítő, biztató  is lehet, ha tudatában vagyunk, hogyan, mire használ az Úr. Ez adhat igazán értelmet, célt az életünknek, ha képesek vagyunk abból a tűzből, leírhatatlan szeretetből, amit Istentől kaptunk, mások számára is közvetíteni valamit!

Kegyelemből van minden, hogy senki ne kérkedjék. Mi egy arasznyit nem tudnánk közelebb lépni a Menny felé innen a Földről, ha Isten nem lépne felénk. Ingyen kegyelemből van, hogy Jézus eljött a Földre, meghalt értünk, helyettünk, feltámadt, elküldte a Szentlelket. Ezeket talán soha senki nem kérte Istentől, mert eszünkbe se jutott volna nekünk embereknek ilyeneket kérni Tőle. Ő mégis így gondolta, hogy kapcsolatba lép velünk itt a Földön, megszólít minket, hogy térjünk meg, és utána is szól hozzánk, az igehirdetésen keresztül, testvéreken, szolgálókon keresztül, a Biblia olvasásán keresztül, vagy a Szentlélek ajándékainak megnyilvánulása által. Ez ingyen kegyelem, ingyen adja Isten nekünk, nem tudnánk kiérdemelni, nem is lehet. Ha működnek a Szellem ajándékai, nem miattunk van, nem a mi érdemünk.

Isten sokféleképpen munkálkodhat az emberben. A hívő élet nyilván nem kezdődhet a Szentlélek-keresztséggel egyből (bár ki tudja, Istennél talán még ilyen sem zárható ki teljesen), előbb meg kell térni Jézushoz. Ugyanígy nem célszerű rögtön az egészet a Szentlélek ajándékaival kezdeni (bár kivétel mindig lehet, ezt Isten joga eldönteni), előbb saját magát kell a hívőnek rendbe tenni, a bűneit, korábbi életét átnézni, megbánni, letenni, amit kell, rossz dolgokból megtérni és hátrahagyni a bűnös életmódot. Ahogy említettem a legelején, a szeretetben én sosem voltam a toppon, ez pedig előfeltétele annak, hogy a Szentlélek ajándékai működjenek. Én mégis egyből azt kértem Istentől, gerjessze fel bennem az ajándékokat, de erre nem azt mondta, hogy "állj, és a szeretettel mi lesz?", hanem a szeretetet is elkezdte helyreállítani bennem. Lehet, hogy valakinek azt mondaná, hogy előbb a szeretetet tanulja meg, addig szó sem lehet a Szentlélek ajándékairól, de nálam most nem ez volt. Vagy mégis? Igazából nagy öröm töltött be, amióta elkezdtem kérni tőle a Szentlélek ajándékainak működését, ez kb. egy hete volt. Igaz, azóta nem tapasztaltam a Szentlélek ajándékainak működését, de ez nem is zavar. A felismerés, hogy ezek működése mindennél fontosabb ("keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát") és mindegy, mennyi a fizetésem, hol lakom, mit eszem ("Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?"), mert ezek ehhez képest sokadlagos dolgok, ez a felismerés mintha egy fordulatot hozott volna. Felismertem valósággal, hogy nem kell itt a Földön kincseket gyűjteni, amiket csak a moly és a rozsda megemészt, hanem a mennyben érdemes kincseket gyűjteni (amennyiben ezek a mennybeli kincsek a Szentlélek ajándékai működésének is megfeleltethetők), mert eszembe jutottak korábbi megtapasztalásaim, hogy ezeknek a kincseknek a működése fantasztikusabb a földi dolgoknál.
Gyakorlatilag nekem is majdnem azt mondja az Úr, a szeretetet tanuljam meg előbb, utána majd jöhetnek az ajándékok, de mégsem ezt mondja. Vagyis még csak közel sem mondja, hogy irgum-burgum, hol a szeretet benned, hanem elkezdi bennem kimunkálni a szeretetet, és azon kapom magam, hogy máshogy kezdek viszonyulni az emberekhez anélkül, hogy én ezért bármit is tennék. De nem lehet általánosítani, nem feltétlen mindenkinél munkálkodik Isten ezen a módon. Valaki másnak talán azt mondja, előbb a szeretetet tanuld meg és teremd meg a Szellem gyümölcseit. Talán nekem is ezt mondja, de nem tűnt fel, hogy el akarná előlem zárni a Szentlélek ajándékait Isten. Szóval lehet, hogy úgy érzed, nincs benned elég szeretet, nincsenek meg a Szellem gyümölcsei, vagy nem tértél meg minden bűnödből, attól még kérhetsz valami nagyobb célt Istentől, amire őszintén vágysz, ami ha jó cél, biztos nem fog a kérésedért kárhoztatni. Nem kárhoztatott engem, amiért a Szellem ajándékait kértem Tőle, még ha nem is lennék kész ezekre, hanem elkezdte rendbe rakni az életemben azokat a dolgokat, amik a Szellem ajándékainak működéséhez kellenek. Ez elgondolkodtatott. Kérjek nyugodtan valami magasabb, merészebb dolgot, célt Tőle, és nem baj, ha nem vagyok még kész rá, ő majd késszé tesz. A Szentlélek-keresztséget is hasonló módon kaptam meg régen. Utólag több dolgot hallottam, milyen feltételei vannak, hogy valaki a Szentlélek-keresztséget megkaphassa, ezekről a feltételekről én nem hallottam, amikor a Szentlelket hívtam, hogy töltsön be. Pár hónapon keresztül imádkoztam a Szentlélekért, és ezalatt is éreztem a megtisztító erejét, míg végül be nem töltött. Nem kárhoztatott, amiért olyat kértem Tőle, amire még nem voltam kész, hanem elkezdett késszé tenni rá, és késszé is tett. Lehet, ez egy üzenet számomra, hogy mindig valami nagyobb dolgot kell kérnem Tőle (ami persze jó dolog igei szempontból is), amire nem vagyok még kész talán, és Ő késszé fog tenni. Mi az erőfeszítéseinkkel nem sokat tudnánk elérni (persze kell a jóra való törekvés is), inkább csak kérni kell Tőle valami nagyon jó dolgot, és Ő késszé tesz rá.

Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik. (Lk. 11. 11-13.)

Alighanem a Szentlélek ajándékaira is vonatkozik, hogy ha kérjük Tőle, megadja nekünk. Ha valami jót, biblikus dolgot kérünk Tőle, nem fog valami rosszat adni helyette.

Mi hívők biztosak vagyunk Isten létezésében. Persze, többféle hívő létezik. Vannak, akik azt mondják, úgy gondolják, Isten létezik, ezt tartják a legvalószínűbbnek, de benne van számukra a pakliban, hogy Isten esetleg mégsem létezik. Régen valamikor én is ilyen voltam. De most az a fajta hívő vagyok, aki tökéletesen meg van győződve arról, hogy Isten létezik, hót tutibiztos vagyok benne. Ez a hót tutibiztos hit nem jön magától. Történnie kellett egynek s másnak, amitől meggyőződtem Isten, az Atya, Jézus és a Szentlélek létezéséről. Olyan dolgokat éltem át, tapasztaltam meg, és rajtam kívül sokan mások is, amik nem történnek meg maguktól.

Ennek ellenére az a hívő, aki nagyon ráér, elkezdhet azon gondolkodni, hogy még mindezzel együtt esetleg mi van, ha a megtapasztalásaim, a velem történt dolgok mégsem egyértelmű bizonyítékai Isten létezésének. Élményeket, vagy akár erőteljes érzelmi átéléseket talán másféle hívő is megtapasztalhat. A pszichológia is valamennyire kutatta ezt a témát és tisztában van azzal, hogy hívő embernek különféle megtapasztalásai, érzelmi átélései és hasonló dolgai lehetnek.

Zárójelben megjegyzem, itt most leginkább a belső meggyőződésen, emberi személyes megtapasztaláson alapuló "Isten-bizonyítékkal" foglalkozom. Meg lehet közelíteni Isten létezésének a kérdését erről az oldalról is, hogy a hívők átélnek-e olyan dolgokat, melyek nem magyarázhatók máshogy, csak úgy, hogy Isten létezik. Ettől függetlenül más módon is lehetne Isten létezését bizonyítani vagy cáfolni. A világban, a Földön vagy akár a világűrben is vizsgálhatunk dolgokat, melyekből Isten létezésére vagy nem létezésére következtethetünk. Vizsgálhatjuk az élőlényeket, az égitesteket, a Földön megtalálható rejtélyes és kevésbé rejtélyes dolgokat (például a torinói leplet, Noé bárkájának a maradványait), vizsgálhatjuk vallások szent könyveit és sok mást is, hogy Isten létezése mellett vagy ellen bizonyítékokat gyűjtsünk vagy akár meggyőződjünk teljesen a létezéséről vagy a nem létezéséről. Más kérdés, hogy ez sose lesz egyértelmű, mert a megrögzött ateisták akkor is jönnek egy lehetséges magyarázattal, amikor halott támadt fel, hogy az egyértelműen nem is volt halott. Nagyon messze el lehetne menni ezen a szálon tovább, de nem erről akartam írni először.

Tehát, egyes hívők, köztük én is, hót tutibiztosak abban, hogy Isten létezik. Valóban az Istennel való személyes kapcsolat az, ami ennek bizonyítéka a hívő számára. De a hit nem azonos az érzelmekkel és az erőteljes átélésekkel. Lehetnek természetfeletti gyógyulások, de még sok ateista ezekre is azt mondja, hogy pszichológiailag leírható, hogy ha valaki nagyon hisz abban, hogy valami meg fog történni, az tényleg meg fog történni. Azonban nem minden természetfeletti gyógyulás a hívő életében ilyen. Olyan is van, amikor az ember nem számít arra, hogy meg fog gyógyulni, sőt talán nem is tud a betegségéről. Nem is tud arról az ember, hogy meg van terhelve, csak akkor veszi észre, hogy meg volt terhelve, amikor azok a mázsás terhek leszakadnak róla. Az egyik legjobb bizonyíték Isten létezésére, hogy megtérés után megváltoznak a dolgok az emberben. Elhatározhatja nem hívő ember is, hogy ezt vagy azt máshogy fogja csinálni ezentúl, és vagy sikerül, vagy nem. A hívő ember értékrendje akaratlanul változik meg. Nem mondják neki, hogy ez jó, ezt szabad, ez nem jó, ezt nem szabad - vagy ha mondják is, nem feltétlen érnek el vele hatást nála, le is pereghet róla. (Ennek ellenére sok ateista előszeretettel használja az "agymosás" szót erre.) Vannak ugyan befolyásolhatóbb, fogékonyabb emberek, de ha nekik mondja azt valaki, hogy "eddig ezt és ezt csináltad, ezentúl ne így csináld", nem biztos, hogy azonosulni tud vele. Merthogy megszokta, hogy világ életében úgy csinálta, vagy neki az úgy kényelmes és nem akar változtatni. Még ha az hívja fel ilyenre az ember figyelmét, akit az adott ember nagyon tisztel, nagyon felnéz rá, nagyon szereti, akkor se biztos, hogy az ő szavára meg tud változni, talán még akkor sem, ha meg akar. Ha meg is akar változni valaki, pszichológus talán tud elérni nála eredményt. No, de térjünk csak vissza ahhoz a változáshoz, amit egyszer csak észrevesz magán az, aki megtért! Azelőtt talán szívesen járt el bizonyos helyekre, ahol zülleni lehetett, erkölcstelen dolgokat lehetett csinálni, és egyszerűen egyszer csak nem érdeklik már többé ezek a helyek, nem szeret többé már ezekre a helyekre járni. Nos, az ember nem igazán tudja befolyásolni, mi az, ami érdekelje, mi az, amit szeressen csinálni. Próbálhat szándékosan nem foglalkozni azzal a dologgal, amit szeret, ami érdekli, de attól még érdekelni fogja. Ahhoz, hogy ez megváltozzon és ne érezze az ember kényszernek, már kell valami! Egyszerűen azt veszi észre magán az ember, hogy már nem kell az alkohol, nem kell a pornó, nem kell a cigaretta, nem akar már csúnyán beszélni, mert nem vágyik rá, pedig korábban el nem tudta volna képzelni nélküle az életét. Az ilyen változásokat nem lehet emberi agymosással elérni, szélsőséges esetben még az akarat sem segít. Az, hogy ilyen dolgok történnek, eleve utal valamire, amivel az ateisták nem szeretnek szembenézni, és visszakanyarodnak az "agymosás" fogalmához. Megtérés után az ember a Bibliát is jobban megérti, ha olvassa, sőt akár megfogalmazódnak a fejében olyan dolgok, melyek a Bibliában benne vannak, de sose hallott még róla. Velem is volt ilyen, sőt elkezdtem úgy gondolkodni, úgy érezni, úgy cselekedni, ahogy az a Bibliával összhangban van, pedig sosem hallottam róla. Egy megtérő ismerősöm közvetlen megtérés után kimondott olyan bibliai igazságokat, melyeket előtte nem is hallott, mindezt azután, hogy fél órával azelőtt még Isten ellenségének nevezte magát.

Próbálhatjuk mi emberek a másik embert jobb belátásra bírni, hogy ne úgy éljen, ahogy eddig, ne azt folytassa, amit eddig, hanem változtasson, mert nem lesz jó vége, talán meg se hallja, vagy elutasítja, vagy ha el is gondolkozik rajta, nem képes változtatni. Többször tapasztaltam Istennek azt a munkáját, hogy rádöbbentett engem valamire, amit nem jól csinálok, elszégyelltem magam és ez késztetett rá, hogy ezentúl másképp próbáljam tenni. És Isten nem erőszakosan tette, hanem nagyon finoman. Egyik kedvenc mondatom Spurgeon-től, hogy Isten nem feszegeti fel a zárat, hanem mesteri módon kinyitja, erre csak Ő képes. Senki nem szól úgy, ahogy Isten szól az emberhez.

Megváltozik az ember gondolkodásmódja megtérés után akár teljesen váratlanul, úgy, hogy az ember nem érzi tehernek ezt a változást, sőt jobb neki tőle. Ez természetes körülmények között képtelenség, ez egy természetfeletti dolog, Isten létezésének egyik bizonyítéka.

Az Istennel való személyes kapcsolat más, mint érzelmi fellángolások. Olykor egy útmutatás jön tőle egy nehézséggel kapcsolatban, vagy egy kijelentés arról, hogy egy másik embernek milyen nehézsége van és hogyan lehetne rajta segíteni. Mondhatják, hogy gondolatátvitel, gondolatolvasás nem hívők között is van. Más azonban, amikor ennek a célja az, hogy Istenhez kerüljön valaki közelebb és arra megy ki, hogy a másik embernek is megváltozzon az élete jó irányba.

Ez még mindig nem Istennek a teljessége, hogy valakinek megváltozik az élete, gondolkodásmódja, csak egy porszem Istenből. Úgy éljük az életünket, ahogy Istennek tetszik, mindezt önként, Isten szól hozzánk, megváltoztat, utat mutat, erőt ad, megfedd, jobbá tesz. De ez még mindig csak egy porszem Istenből.

Kb. egy hete volt egy álmom, a gyülekezetben voltam és Isten jelenlétét lehetett érezni. Kimentem az épületből, és ahogy kint sétáltam, néztem magam körül a dolgokat, fákat, közben arra gondoltam, hogy ezek mind nem maguktól alakultak ki. Érdekes érzés volt, mintha Isten is némi túlzással ott lebegett volna számomra a látható világban. Ott volt bennem, hogy ez nem vicc, Isten valóban létezik és minden létező dolog felett áll. Nézhetjük a világegyetemet, gondolkodhatunk, hogy vajon hogyan alakult ki, vajon mi lesz vele sokszázezerbilliárd év múlva, de felesleges, mert Isten csettint egyet és megszünteti a világegyetem felét vagy egészét, ha úgy akarja. Nem tudom, ki mennyire gondolt bele, hogy ha Isten létezik, létezése annál sokkal tágabb módon értelmezhető, mint hogy minket megérint, megváltoztat, betölt erővel, mert ezek csak mi vagyunk. Ott van rajtunk kívül az egész élettelen és élő világ, Isten abban is jelen van valahogy, nem korlátozódik csak ránk a létezése, jelenléte, megnyilvánulása. Tőlünk függetlenül is létezik valahol, valahogy, legfeljebb közvetve ezt nem érzékeljük. Lehet, hogy ránézünk egy fára, egy kutyára vagy az égre, csillagokra, és valamit érzékelünk belőle. Megszoktuk a mi kis testbe zárt létformánkat, ehhez ragaszkodunk, nem is tehetnénk mást. Megszoktuk, hogy a világegyetemnek egy porszemnyi részét érzékeljük csak életünk során.  De Isten tőlünk függetlenül is létezik, nem csak bennünk. Sőt, elsősorban tőlünk függetlenül létezik. A hívőnek csak annyit mutat meg magából, amit képest befogadni, ez pedig az Ő szemszögéből nézve nem sok, bár a mi szemszögünkből ez is hatalmas, óriási.
Álmomban érdekes volt végignézni úgy a dolgokon, hogy tudtam, hogy Isten azokban jelen van valahogy. De mégis volt bennem egy pici kétely: mi van, ha mégsem? Az álom után békességgel ébredtem, jó érzéssel, Isten jelenlétében éreztem magam. Azóta is ott van bennem a kérdés, amit az a pici kétely szült, amit akkor éreztem: Oké, hogy bennem történtek, történnek dolgok, amiket csak Isten létezésével lehet magyarázni, de mi van Isten tőlem független létezésével? Egyszer vagy véget ér a földi életünk, vagy minket elvisz innen az Úr és egy másik létformában találjuk magunkat. Ebben is olyan könnyű bizonyosságra jutni? Tapasztaltuk Isten munkáját magunkban, de a tőlünk független létformáról, pláne az Ő létformájáról nincs halvány elképzelésünk sem. Milyen lesz majd? Ez is ugyanolyan színtiszta valóság, mint hogy van ez a valami előttünk, amin ezt a blogbejegyzést olvassuk?

Gondolok néha az elragadtatása. Milyen lesz? Minden, amink van itt a Földön, itt marad, mi meg megyünk. Itt marad ez a blog is, ha nem szűnik meg valamiért, talán olvashatják, de akik itt maradnak, azok közül valószínű úgyse fog érdekelni senkit. Itt maradnak a templomok, gyülekezeti házak, sok más, csak már senki nem fog oda járni. Az emberiség egy része egyszerűen el fog tűnni a Földről és nem lesz sehol. Jézus keresztre feszítésekor is történtek dolgok. Valaki hitre jutott, meggyőződött Isten létezéséről: Ő bizony Isten fia! Történt más is, földrengés volt, meghasadt a templomban a kárpit, hirtelen sötétség lett.

Számos kritika éri a kereszténységet, a Bibliát. Felkapott téma például, hogy ha Isten annyira szeret, miért van annyi szenvedés.

Hogyan érzi át Isten a szenvedésünket, amikor Jézus a kereszten maximum is fél napot szenvedett, sok ember pedig éveken vagy fél életen, egész életen át hordoz nem kicsi terheket? Hogyan élhetett át minden emberi szenvedést, amikor egy kereszten töltött pár óra nem elég erre? Sok szenvedés mélységét éppen a hosszúsága adja.

A válasz nem az, amire a legtöbben számítanak. Pedig valóban a válasz következik most a kérdésre, és lehet, sokak füle mellett el fog menni, pedig radikálisan megváltoztathatná az életüket, ha megértenék. A válasz: a célja Jézus szenvedésének a kereszten! Mi volt a célja? A Bibliában benne van, hogy Istennél egy nap olyan, mint ezer év, és ezer év olyan, mint egy nap. Nála nincsenek meg az időnek azok a korlátai, amik nálunk. De visszakanyarodva, a lényeg Jézus szenvedésének a CÉLJA. Ő nem azért szenvedett a kereszten, hogy átélje azt, amit mi is! Isten mindent tud, így enélkül is tudná, ki mit él át. Jézus szenvedésének a célja nem az volt elsősorban, hogy pontosan ugyanazt átélje, mint mi, amikor szenvedünk. Az Ő szenvedésének a célja az volt, hogy LEVEGYE RÓLUNK azokat a terheket, szenvedéseket, amiket hordozunk. Miért nem veszi le akkor? Mert nem kérjük tőle! Nem fogadjuk el, nem hiszünk benne, nem fordulunk Hozzá, hogy segítsen. Sok hitetlen panaszkodik Istenre, hogy miért nem segít. De hogyan segítene, ha nem tapasztal együttműködést az ember részéről? Panaszkodom, hogy az orvosok milyen semmirekellők, nem gyógyítanak meg, de közben életemben soha nem mentem még el orvoshoz?

Sok hívő megtapasztalta már, hogy Jézus kereszthalálára azért volt szükség, hogy Jézus MAGÁRA VEGYE azokat a bűnöket, terheket, betegségeket, amiket az ember hordoz. Így ezek az emberről átkerülnek Jézusra. Ez egy megmagyarázhatatlan, természetfeletti csoda. Nincs olyan, hogy egy embernek a bűneit, terheit, betegségeit, nyavalyáit kivesszük belőle és áttesszük egy másik emberre, így akit eredetileg terheltek ezek, azt nem fogják már terhelni, a másik embert viszont igen. (Ennek egyébként az Ószövetségben vannak a gyökerei, amikor egy ártatlan bárányt áldozott fel a nép bizonyos alkalmakkor, ezzel engesztelték ki Istent az elkövetett bűnök miatt, így képletesen ez a bárány halt meg a bűnök miatt, nem az emberek.) De ha már ez egyszer megtörtént a történelem folyamán megismételhetetlen módon, akkor ez tökéletes, mindenre kiterjedő, teljes körű is kell, hogy legyen. Mi itt vagyunk a Földön, itt ér minket mindenféle hatás, amiktől meg leszünk terhelve, betegek leszünk, ilyen vagy olyan gondunk lesz tőle. De a Földön kívül a Menny is létezik, ahol nincs betegség, nincs szenvedés, nincs semmilyen kín, nincs bűn. Ide szeretne valójában minden ember eljutni. Jézus gyakorlatilag pont ezt tette lehetővé a szenvedésével: ha már ide lettünk "kényszerítve" a Földre a nehézségek közé, nem hagyott Isten magunkra, elküldte Jézust, a szabadítót. Ő magára vette a bűneinket, szenvedéseinket, betegségeinket, tehát mindent, ami a mennyben nincs, de a Földön igen. A bűnök maguk elválasztanak minket Istentől, a mennytől, a bűn következménye tulajdonképpen minden más rossz dolog is, a szenvedés, a betegség is. Tehát a legfontosabb, hogy a bűneiből szabadítja meg Jézus azt, aki hozzá fordul. Minden ember vétkezik, valaki szándékosan, valaki akaratlanul, egyszerűen ilyen az ember természete, és erre kínál Jézus megoldást. Nála az idő nem akadály, a kereszten a hosszú szenvedéseket is MAGÁRA VETTE, és nem csak az akkor élt emberek szenvedéseit és bűneit, hanem a mieinket is, akik 2000 évvel később élünk. Mivel Isten mindenható, mindent tudó, előre tudta, hogy én, te, és még sok ember személyesen most fogunk élni (mitöbb Ő maga tervezett el minket), miránk is gondolt. Jézus szenvedésének a célja pedig az volt, hogy a mi szenvedéseink, bűneink ÁTKERÜLJENEK ŐRÁ, ami csak akkor lehetséges, ha ezt elfogadjuk saját életünkre nézve és imádságban ezt el is mondjuk neki. Jöhet az ember a kifogásokkal, hogy milyen dolog már ráolvasni minden emberre, hogy bűnös! De ha egyszer ez az igazság? Az a jó az egészben, hogy ez nem csupán egy "ráolvasás", hanem RÖGTÖN UTÁNA OTT VAN RÁ A MEGOLDÁS IS! Sokan felháborodnak, hogy milyen dolog bűnösnek nyilvánítani minden embert, ezért itt leragadnak, és nem lépnek tovább a következő lépésre, a szabadulásra. Előfordul hívőknél, hogy azt érzik, mázsás terhek szakadnak le róluk, pedig előtte nem is tűnt fel, hogy azok a terhek ott vannak. Így van ez sok embernél. NE REKLAMÁLJUNK, HOGY ISTEN MIÉRT ILYEN VAGY MIÉRT OLYAN, HANEM LÉPJÜNK TÚL EZEN, ÉS TEGYÜK MEG A LÉPÉST A MEGOLDÁS FELÉ IS! Hogy miért? Egyszerűen azért, mert megéri. A reklamálásunktól nem lesz jobb senkinek, de ha tovább lépünk ezen, attól biztosan jobb lesz! De rosszabb semmiképp nem.

Említettem, a menny egy olyan hely, ahol nincs szenvedés, nincs semmi rossz. Jézus ezt az állapotot akarja bennünk is megvalósítani itt a Földön. Ezért halt meg, ezért szenvedett. Aki meg van terhelve, meg van fáradva, annak megnyugvást akar adni - helyette az Ő terhét és Ő igáját kínálja, amely gyönyörűséges és könnyű. A mennyben nincs betegség sem. Mi itt a Földön ahogy járunk-kelünk, éljük az életünket, intézzük a dolgainkat, idővel megterhelődünk, érnek különböző hatások, bűnökkel találkozunk ilyen vagy olyan módon. Így újra meg újra szükségünk van arra, hogy Jézus kegyelmét, szabadítását kérjük. Nem válunk tökéletessé azzal, hogy ha Jézus egyszer leveszi rólunk a bűneinket, terheinket, attól még újra meg újra követünk el bűnöket. De elindulunk egy úton a tökéletesség felé. Ezért, ha már egyszer találkozunk Jézussal, folyamatosan tartanunk kell Vele a kapcsolatot, nem folytathatjuk az életünket úgy, ahogy előtte éltük. Nem azért veszi le rólunk a bűneinket, hogy miután ezt megtapasztaltuk, újra éljük tovább ugyanazt a bűnös életünket, ahogy előtte. A mi részünkről is bele kell tennünk valamit, késznek kell lennünk egy új életre, újfajta életmódra és engedni, hogy Jézus vezessen ebben minket. Ahogy Ő vezet, azzal tényleg meg tud minket változtatni, meg tud szabadítani, képessé tud tenni, hogy ne kövessük el mindig ugyanazt a bűnt újra. Viszont ha ember próbálná ezt elérni nálunk, megpróbálna erre rábeszélni, nagy valószínűséggel nem érne el vagy semmilyen változást, vagy hosszútávú változást. Jézusban az a jó, hogy nem vádol a bűneink miatt, nem olvassa ránk, hogy milyen rosszak vagyunk, egyszerűen csak észrevesszük, hogy máshogy kéne élni, és ehhez Ő ad segítséget. Ő nem feszegeti a minket fogva tartó zárakat, amiket ráadásul sokszor mi magunk teszünk magunkra, Ő egyszerűen kinyitja ezeket!

Jelen blog indítása előtt is történtek velem igazán említésre méltó dolgok, amiket itt nem írtam le. Többször eszembe jutott már, hogy ezeket is le kéne írni ide.

Tegnap este egyszerűen csak bevillant egy régi emlék. Ennek megértéséhez néhány dolgot tudni kell arról az időszakomról, az akkori hitéletemről. Egy evangéliumi közösségbe jártam (nem gyülekezet) egyetemi éveim alatt, itt is tértem meg. Itt fogadtam el a megváltást a bűneimből és adtam át az életemet Jézusnak. Ez nem pünkösdi-karizmatikus közösség volt, talán inkább a hagyományos keresztény felekezetekhez állt közelebb, de azok közül kiemelkedett számomra azért, mert a Jézushoz való megtérést nagyon világosan és egyértelműen hirdették. Az utolsó időket éljük, Isten támaszt Magyarországon is közösségeket az utóbbi évtizedekben, ahol az Istennel való személyes kapcsolatról tanítanak. Isten támaszt karizmatikus közösségeket is, ahol a Szentlélek erejét, munkáját közvetlenebbül megismerheti az ember és megtanulhat együtt működni a Szentlélekkel. Kb. néhány évtizede ébredés van, egyre több emberrel találkozhatunk, akit utolért Isten szeretete, akinek személyes kapcsolata van Istennel, vagy akár Szentlélek keresztséget is kapott. Ezek az emberek elmondják másoknak ezeket a megtapasztalásaikat, így egyre több emberhez jut el az örömhír. A különböző felekezetek nem feltétlen jelentenek határt, bárhol akadhat bárki, aki nyitott az Istennel való személyes kapcsolatra vagy a Szentlélek személyére is, és találkozhat valakivel, aki beszél neki erről.

Visszatérve eredeti témámhoz, az a közösség, ahol én megtértem, nem volt karizmatikus. De Isten persze nem azzal foglalkozik, hogy melyik közösség milyen, hanem egyenként a közösség tagjaival. A közösség tagjai is kapcsolatba kerülnek más keresztényekkel, és talán pont olyan helyről hallanak a Szentlélekkeresztségről, ahonnan nem is számítanak rá - más kérdés, hogy sehonnan sem számítanak rá, amíg nem is hallottak róla. A mi közösségünkben úgy volt, hogy egyikünk kapcsolatba került karizmatikusokkal, beszéltek neki a Szentlélekkel való betöltekezésről, ő meg is tapasztalta ennek áldását. Pont ővele beszélgettem sokat, így nekem is elmondta ezt, aztán hát, finoman szólva, nekem is bejött a dolog. Nagy löketet és nagy szabadulást adott, amikor egyszer csak betöltekeztem Szentlélekkel. Utána meg úgy gondoltam, hogy erről muszáj beszélnem a többieknek is. Volt, akivel személyesen beszélgettem erről, volt, amikor konkrétan a közösségi alkalmon mondtam el a megtapasztalásaimat, volt, hogy emaileket küldözgettem, amikben leírtam megtapasztalásaimat. Nos, akik eleve karizmatikus gyülekezetben tértek meg, valószínű nem is tudják elképzelni, milyen lehet az, amikor valaki megtér, és pár évig úgy éli a hívő életét, hogy nem is hall a Szentlélekkel való betöltekezés lehetőségéről. Néha alábbhagyott a hitünk ilyenkor, kellett egy keresztény tábor, kellett, hogy valaki elmondja, hogy "gondolj bele, tényleg az életét adta érted Jézus, és ez mekkora dolog! Tudod, hogy Isten mennyire szeret téged? Nem is kicsit!" - és ekkor egy kis időre újra kicsit erősebben izzott az a tűz, amit megtéréskor tapasztaltunk meg. Namármost, ebbe egyszer csak belépett egy olyan valami, hogy a hívő úgy érzi, muszáj beszélnie másoknak az örömhírről, el akarja mondani akár idegeneknek is, hogy Isten mennyire szeret. Amikor én betöltekeztem Szentlélekkel és abban a közösségben erről beszéltem, többen le voltak döbbenve, pozitív értelemben. Tegnap este villant be, amit egy barátom mondott az egyik közösségi alkalmon a szavaimra reagálva (erre utaltam az előző bekezdés elején): "Tamás már többször beszélt nekem erről, de még mindig döbbenetesnek tartom." E szavak tegnap este feltörő emléke, ha nem is teljesen szó szerint idézem, indított arra, hogy írni kezdjek ezekről a régi dolgokról. Egy másik testvér, aki valahol külföldön volt, emailes beszámolómra azt reagálta, hogy "Még soha nem szólt így rajtad keresztül az Isten!!!". A szobatársam válaszát emailemre megőriztem 15 év távlatából is, így szó szerint tudom idézni: "Ennyire még soha nem gondolkoztattál el!!! Örülök, hogy így alakultak a dolgaid, de most a csodálkozástól csak ennyit tudok mondani: Hát ez kész! Azt hiszem engem most eléggé megváltoztatsz!!!!!!!!!!!" Persze volt, aki nem így gondolta, megjelentek az antikarizmatikusok is, hogy jaj ezt nem szabad, meg hogy az ördögtől van. Ennyi év távlatából belegondolva, igen érdekes időszak volt ez, hogy ahogy beszéltem másoknak a megtapasztalásaimról, ennyire megfogja őket, és hogy az ellentábor is így felüsse a fejét. Hitéletemnek ez volt eddig a legdinamikusabb, legaktívabb része. Talán maga a szituáció sem volt átlagos, hogy egy nem karizmatikus közösségben egyszer csak Szentlélekkeresztséget kapjon egy-két ember, közülük az egyik én voltam, és ezekről a megtapasztalásairól beszéljen a többieknek.

Belegondolva, karizmatikus gyülekezetbe járni kényelmesebb, kevésbé dinamikus dolog. A megtapasztalásaim mások számára "átlagosak", nem okoznak akkora megdöbbenést. Akkor még valami különös dolognak tartottam azt, ha valaki karizmatikus gyülekezetbe jár, egyértelműbbek számára azok a dolgok, amiket egy nem karizmatikus közösségben betöltekező nem is tud még igazán hova tenni, de egyből ott van a "harcmezőn". Ha úgy vesszük, nagyon kényelmes ez az egész alapjaiban, ott van készen az Ige, ott van készen a Szentlélek jelenléte, be lehet töltekezni bármikor, ami nekünk szinte semmiből nem áll, nem kell tennünk érte semmit, csak elmenni a gyülekezetbe (persze otthon, vagy bárhol máshol is be lehet töltekezni). De nem szabad elfelejteni, hogy ez sem magától van, Isten munkája, és sok szolgáló munkája, akik régen felépítették azt a helyet, vagy ilyen vagy olyan módon lehetővé tették, hogy oda lehessen menni. Isten elég kényelmes helyzetbe tett bele minket, különösebb akadálya nincs, hogy elmenjünk arra a helyre, a gyülekezetbe, nincs keresztényüldözés, nem kell titokban járni gyülekezetbe, nem tiltják az ország törvényei a vallások gyakorlását. De ez (sajnos) sok helyen nincs így, valahol az életüket kockáztatják, ha gyülekezetbe mennek. Ha nem adakozol, akkor is részt vehetsz mindenben, teljesen ingyenes, nem zár be a gyülekezet azért sem, mert nincs pénz fenntartani. Hál' Istennek az ördög itt hazánkban ezen a területen nem rúg túl sokat labdába, különben biztos akadályozná a gyülekezetbe járást, Szentlélekkel betöltekezést. Az ördögnek néhány más, elcsépelt módszere marad, hogy megakadályozza a gyülekezetbe járást, kitalál mindenfélét és azt rakja az ember fejébe, pl. Ne menj oda, mert nem jó hely, nem is olyan jó emberek azok, akik oda járnak, talán kibeszélnek a hátad mögött, Isten úgyse segít meg, nem leszel előbbre, ha odamész, nem fog történni semmi, sokkal jobb dolgokkal is tölthetnéd az idődet, vagy megbántott valaki, vagy te vesztél össze valakivel, vagy mit fognak szólni a szomszédok, családtagok, munkatársak, ha megtudják, hogy oda jársz. Nem egy utolsó, ha elgondolkozunk ezen, belátjuk, nem természetesek ezek a dolgok, hogy készen elénk vannak rakva. Nem utolsó, hogy van vallásszabadság, és érdemes tenni is érte a magunk békés módján, hogy meg is maradjon.

Az előző bekezdést eredetileg nem akartam leírni, nem tartozik az emlékoszlophoz. Ha Isten úgy akarja, hamarosan újabb emlékoszlopot fogok ide állítani. Nem azért kezdtem most emlékoszlopozni, mintha mostanában nem lenne semmi érdemleges, és csak a nosztalgia marad. Ha friss mondanivalóm lesz, természetesen azt is leírom.