Az elmúlt jó néhány hónapban nem írtam ebbe a blogba, pedig akartam volna. Valami probléma volt a böngészőmmel, ezért nem tudtam írni új bejegyzést.
A különféle keresztény felekezetek között eléggé nagy az eltérés a démonűzés gyakorlásával kapcsolatban. Leginkább a két szélsőség gyakori, ahol egyáltalán nem űznek démont, mert talán nem is tudnak róla, hogy lehet, vagy valami furcsa dolognak tartják, esetleg félnek attól, hogy ilyet tegyenek, és ahol ezt rendszeresen gyakorolják.
Alapvetően nem vagyok a démonűzés ellen, és helyesnek tartom azt, hogy ha valami olyan dolgot tapasztalunk saját magunkon, ami nem illik össze azzal, amit a Biblia ír, hogy milyeneknek kellene lennünk ideális esetben, akkor imádságban ez ellen a dolog ellen valamilyen módon fellépjünk. Lehetnek ezek akár visszatérő rossz érzések vagy rossz gondolatok, melyek ellen tudatosan nem sok mindent tudunk tenni. Ilyenkor imádságban elhatárolódhatunk ezektől, majd meg is tagadhatjuk ezeket, hatalmat vehetünk fölöttük Jézus nevében.
Alapvetően azonban valószínűleg nem a démonűzés viszi előre a hívő életünket, hanem a Szentlélek vezetése, és Isten jelenlétének a keresése. A legjobb, ha halljuk Isten szavát valamilyen módon, hogy mit tanácsol a személyes életünkre nézve. Ehhez fontos, hogy átadjuk neki teljes életünket, és minden dolgunkba beavassuk, a legrejtettebb dolgainkba is.
Amire nemrég rájöttem, hogy nagyon hatásos lehet, az a következő: Nagyjából a szokásos módon elkezdtem hálát adni Istennek, Jézusnak azért, amit értem tett. Közben belegondoltam abba, hogy Jézus nem kicsi szenvedésen ment keresztül a kereszten, és még előtte is, amikor csúfolták, megkorbácsolták, stb. Ez hatalmas szenvedés volt, amibe bele is halt, mi ezt talán elképzelni sem tudjuk. Elkezdtem azért adni hálát, hogy Jézus ezt a hatalmas szenvedést vállalta értem, és megköszöntem neki. Mondtam azt is, hogy ezt megköszönni kevés lenne az is, ha egész életünkben csak azt mondanánk, hogy köszönöm. Persze egész életünkben sok mást is teszünk, amit nem kéne, sok más gondolatunk is van, ami nem ennek megköszönése, hanem ezzel akár ellentétes. De sokkal jobb megköszönni ezt, hálát adni ezért. Megköszönni, hogy ennyire szeret engem, hogy ezt a hatalmas szenvedést vállalta értem. És nem csak értem, hanem mindenkiért. Ennek megköszönése és újra meg újra megköszönése, szívből, egy újabb ajtót nyit Istennel a személyes kapcsolat ápolása felé, közelebb visz hozzá. Jó látni keresztény videókon, amikor úgy igazán szívből dicsérik az Urat, ami kívülállónak bolondságnak tűnhet, de igazán ez a méltó ahhoz, hogy dicsérjük Őt és köszönetet mondjuk neki azért, amit tett.
A lényeg az előző bekezdés volt. Ez fontosabb, mint a démonűzés. A démonűzést is valahogy így kellene kezdeni, hogy megköszönjük szívből azt, hogy Jézus nem kicsi szenvedést vállalt értünk és azért, hogy az ördög munkáit lerombolja. Mellesleg Jézus szenvedése nem kicsi volt, és nem szabad hagyni, hogy a hatása ne teljes mértékben bontakozzon ki az életünkben. Az is meg van írva, hogy "betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg." (Ézsaiás 53. 4-5.) Ez tehát azt is jelenti, hogy a betegségeinkre a gyógyulás is Jézusban van. Azt gondolom, hogy a betegségekből a gyógyuláshoz vezető út is valahol ott kezdődik, ha belegondolunk abba, hogy Jézus mekkora szenvedéseken mehetett keresztül értünk, és ezt megköszönjük neki, akár nem egyszer, hanem sokszor. Ha valakitől kapunk egy nagy ajándékot, ami igen értékes, és amire nagyon vágytunk, akkor lehet, hogy többször is megköszönjük neki, megöleljük érte, stb. Miért ne tehetnénk meg ezt akkor Jézussal? Igazából mindegy szinte, hogyan nyilvánul meg az életünkön az, hogy Ő ennyit szenvedett értünk. Akárhogy is nyilvánulna meg, akkor is meg lehet neki köszönni ezt sokszor, hogy ekkora szenvedést vállalt értünk.
Isten jelenléte nagyon jó, és ha imádkozunk, dicsérjük Őt, be tudunk menni a jelenlétébe. Amit a jelenlétében tapasztalunk Belőle, Ő ilyen. Illetve még ennél is ilyenebb, mert a teljes, tökéletes jelenlétét itt a Földön talán soha nem fogjuk a maga teljességében érezni. Ha vétkezünk, akkor az ellen vétkezünk, aki ilyet ad nekünk, amit a jelenlétében megtapasztalhatunk. Ez jó motiváció arra, hogy ne vétkezzünk. Illetve ez arra is jó, hogy megértsük a bűn és Isten jelenléte közötti ellentétet, hogy Őnála mi van, és ehhez képest mi az, amit a bűnnel próbálunk elérni.
Ami még fontos: nem haragudni senkire és megbocsátani annak, aki rosszat tett nekünk. Ha ezt nem tesszük meg, sokszor ez az akadálya annak, ha valami nem működik rendben.
