HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

Hit

2009.05.02. 15:32 Czimby

Amikor a hitről volt szó, mindig azt éreztem, van valami, amit ezzel kapcsolatban nem értek, ami sok nekem, nem vagyok képes befogadni. Sosem értettem azokat a dolgokat, hogy egyesek hittel elfogadják, hogy nekik ez és ez jár Istentől és meg is kapják. Meg régebben az a "vád ért" engem, hogy nincs elég hitem valamihez.

Azt gondolom (és most is meg vagyok győződve arról, hogy ebben nem tévedek), hogy nem az a legfontosabb, hogy hittel dolgokat átvegyek Istentől, várjam, hogy Ő mit tud adni nekem, hanem az, hogy én mit tudok tenni Istenért, az Ő munkájáért, mit tudok szolgálni. Alapvetőnek érzem ezt a gondolkodásmódot a keresztény életben. Amikor másokat a hitről hallottam beszélni, mindig úgy tűnt nekem, hogy ez az elsődleges dolog átkerült a második helyre: Isten így meg úgy meg amúgy megáldott, ezt, azt, amazt kaptam Tőle, ez került a középpontba, és ezt nem tudtam elfogadni. Vannak, akik azt mondták, mindenféle betegségből átvehető a gyógyulás Istennél, csak hinni kell benne - na ettől aztán teljesen kész voltam: biztos, hogy Isten egy autómata, amibe ha bedobjuk a hitet, kiad valamit nekünk? Különben is, ha valamiben nagyon hiszünk, azzal mintegy szugeráljuk a körülményeket, ezzel anticipáljuk a megtörténését, megkapását annak, amit szeretnénk, hogy megtörténjen, amit szeretnénk megkapni - ehhez aztán nem is kell kereszténynek, de még hívőnek sem lenni, mert ez a pozitív gondolkodásmód akár materialista embernél is meg tudja hozni a gyümölcsét.

Ez az egyik oldala a hitnek ill. a hit hiányának. A másik oldalon olyan félelmek állnak, melyek megkeserítik életünket, és abban is akadályoznak, hogy jobb hívő életet tudjunk élni. A félelmet tudvalevőleg nem támogatja a Biblia, sőt arra buzdít rengetegszer, hogy "Ne félj!" (állítólag pontosan 365-ször van ez benne a Bibliában valamilyen formában, tehát az év minden napjára jut belőle). Talán sok emberben vannak olyan félelmek, hogy mi lesz, ha egyszer hajléktalanná válik, elveszti az állását, vagy valami rendkívüli, tragikus dolog fog történni az életében. Természetesen a pártalálás terén is ott van sokaknál a gondolat, vagy akár aggodalom, mi lesz, ha nem fogok találni senkit, nem lesz párom. Többnyire a jövővel kapcsolatban fordulnak elő akár megalapozott, akár megalapozatlan aggódások, félelmek, gondolatok. Akár olyan is lehet, hogy valaki az egészségével kapcsolatban aggódik, hogy tönkre fog menni az egészsége, vagy az élete fog valamilyen területen tönkremenni. Valaki pedig esetleg saját temetését képzeli el előre - ez nem vicc, tényleg van ilyen.

Szóval van ez a két oldala a dolognak. De hogyan lehet valami középutat találni? Hogyan lehetséges az említett félelmeket kivágni az életünkből úgy, hogy Istent nem hittel működő autómataként használjuk ebben?
Legutóbb istentiszteleten a hitről volt szó. Mondanom sem kell, rögtön jöttek a gondolatok, hogy ezt az igehirdetést én nem fogom tudni elhordozni, nem fogom tudni megérteni, hova tenni. Mondjuk, ahogy vártam, nem volt szó arról, hogy áteshetünk a ló túlsó oldalára és Istent hittel működő autómataként fogjuk felfogni. A jövőtől való félelmekről volt inkább szó, rávilágított az igehirdető arra, hogy sokan küzdenek ilyen félelmekkel, talán tudtukon kívül. Megértettem, hogy ez a dolog másik oldala, és Isten nyilván nem akarja, hogy bármiféle félelem is legyen bennünk. De hogyan lehet átvenni hittel dolgokat Istentől úgy, hogy közben nem autómataként használom ebben? Erről ugyan nem volt szó, mégis megértettem. A válasz igen egyszerű: Jézus. Arra kell gondolni, hálás szívvel lehetőleg (nem hálás szívvel nehéz is lenne), amit Jézus értem tett: a szenvedés a bűneimért, a kereszthalál. Egyszerű szavak ezek, de annál súlyosabb tartalom van mögöttük. Talán soha sem fogom itt a földi életem során igazán megérteni, átérezni, mit is jelent, ha valaki ennyit szenved a másikért és a hosszan tartó kínhalált is vállalja érte. Szoktam arra gondolni, hogy Jézus mit tett értem és ezért hálát adni, de ilyenkor mindig szembetalálom magam valamivel, a képzelőerőm és a gondolataim végességével, és azt érzem, mennyire picit tudok csak ebből az egészből felfogni, átérezni. Ahogy saját bőrömön tapasztalom Isten szabadítását újra meg újra, jelenlétét, vezetését, tudom, hogy igaz, amiről a Biblia ír, de ezek valójában "csak" a gyümölcsei Jézus szenvedésének, és igazán elképzelni, átérezni nem is tudom, hogy mi van mögöttük.
Szintén nem hangzott el talán istentiszteleten a következő ige, ami segített megérteni a hit titkát:

A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? (Róm.8.32.)

Tapasztalom folyamatosan, mióta Istent igyekszem az első helyre tenni az életemben, hogy Isten ezt csupa jó dologgal viszonozza: megszabadít rossz dolgoktól, erőt ad, vezet. Ezt tapasztalom. Ahogy ezekre az évekre visszatekintek, egy olyan Istent látok, akitől tényleg semmi rosszat nem kell várni, csak jót akar adni nekünk. És tényleg logikusnak tűnik, hogy ha a Fiát odaadta nekünk, akkor tényleg hihetünk abban, hogy minden mást is nekünk akar adni, jó dolgokat. Ahogy az elmúlt években tapasztaltam Isten irántam való szeretetét a saját életemben, tényleg logikusnak tűnik az is, hogy Isten nem akarja, hogy hajléktalanná váljak, hogy betegségekben szenvedjek, hogy tönkremenjek bármilyen téren is. Hitem lehet arra, hogy amiket még nem tapasztaltam meg és félek tőlük, azoktól sincs okom félnem, mert Isten tényleg nem akarja, hogy ezek a rossz dolgok bekövetkezzenek az életemben.

Volt alkalmam eddigi életem során Isten szeretetéből, jelenlétéből megtapasztalni egyet s mást. (Ezzel szívesen dicsekszem, mert nem magammal dicsekszem, hanem az Úrral.) Ott kezdődött, hogy megtérésemkor megtapasztaltam, milyen a bűnöktől szabadnak lenni. Most valahol ott tartok, hogy ha szolgálok, nem azt érzem, hogy én erőfeszítést teszek, hanem azt, hogy a szolgálatom során inkább Isten szolgál énfelém. És ami a kettő között volt - most nem sorolom fel, elég csak ebben a blogban visszaolvasni, ez a jópár kilométer, amiket itt leírtam, mind-mind erről szól. Minél hosszabb ideje járok együtt Istennel (ez az együtt járás persze sántít, mert sokszor eltávolodtam közben meg minden bajom volt), annál inkább körvonalazódik számomra egy olyan Isten képe, aki tényleg mindent megtesz értem. És tényleg egyre logikusabbnak tűnik, hogy mindenféle problémámból, nehézségemből is ki akar hozni. Úgy érzem, tényleg alapja van annak, hogy abban higgyek, hogy Isten semmiféle betegséget nem akar nekem, nem akarja azt sem, hogy egyedül maradjak, azt sem, hogy kudarcot szenvedjek bármiben is, amiben eddig kudarcot szenvedtem, vagy bármilyen betöltetlen szükségem legyen. Viszont nagyon fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy ez csak a második helyen van; az első helyen annak kell lennie, hogy én mit tehetek Istenért. És az sem mellékes, hogy mindazt, amit ad nekem, nem érdemlem meg, egyáltalán nem természetes, hogy elhalmoz áldásaival. Az sem természetes, hogy szenvedett értem, az életét adta értem. Ő tett énfelém nagy lépéseket. Természetes emberi reakciónk az kéne, hogy legyen, hogy "Jézus, ezt azért mégse, énértem ..., nem fogadhatom el, hogy Te szenvedj helyettem, Te halj meg helyettem". Jó, ha így érezzük - de aztán mégis elfogadjuk, mert csak ez a megoldás a számunkra. De ott kell, hogy legyen az alázat, hogy nagyon nem természetes, hogy Jézus helyettem szenvedett, az én bűneimet elhordozta. Soha senki ember nem kérte volna Istentől, hogy küldje el a Fiát és rakja rá a bűneit. Soha embernek nem fordult volna meg a fejében, hogy kérje Istent, hogy küldjön valakit, aki óriási szenvedéseket, óriási áldozatot hoz érte, meghal helyette. Ez ritka nagy ajándék, és ezzel jó, ha mindig tisztában vagyunk és mindig ez lesz az első helyen az életünkben. Úgy gondolom, ha arról beszélünk, hogy hittel milyen dolgot vettünk át Istentől, legalább kétszer ennyit kell beszélnünk arról, hogy Jézusnak mibe került ez, és hogy ez mennyire nem természetes.
 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hittel pillanatok alatt ki kell vágni az életünkből minden rossz dolgot, betegséget, és ha valakinek erre nincs elég hite, az nem is hívő. Úgy gondolom, ha betegség vagy valami más rossz dolog van ott az életünkben, meg kell vizsgálni az Úr akaratát, hogy miért engedte, hogy ez bekerüljön az életünkbe. Lehet, hogy csak valamire meg akar tanítani ezzel, valamiben engedetlenek vagyunk, és nem vesszük észre. Ha gyógyulást kérünk Istentől, bizonyára mindenkinek meg is adja, de lehet, nem egyik pillanatról a másikra, hanem előbb valamit rendbe kell tennünk az életünkben, és a gyógyítás helyett lehet, hogy Isten először csak erre világít rá. De rá fog világítani az okára, ha kérdezzük, nem akar válasz nélkül hagyni senkit!
Újabban rengetegszer hallom, hogy karizmatikus tanítók, igehirdetők mondják, hogy nem kérdés, hogy Isten meg akar-e gyógyítani minden betegségünkből, hiszen erre konkrét Ige is utal: Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. (Zsolt.103. 1-3.) Szélsőséges nézetnek érzem, hogy nincs más dolgunk, mint ezt elfogadni, addig mondani ezt az Igét, amíg át nem tör. Természetesen bizonyos esetekben ez is hatásos és jó módszer, de a "betegségek témakörét" nem lehet ilyen egyszerűen elintézni! Sokszor a bűneink okozzák a betegségeket: az Istennek való engedetlenség, a kemény szív, kőszív. Ha ezekből megtérünk és ezeket feladjuk, akkor gyakran már az gyógyulással is jár. A betegség sok esetben az Istennel való megromlott kapcsolatra vezethető vissza. A betegség gyökere legtöbbször az, ha nem teljesen adjuk oda magunkat Neki. A betegségekből való gyógyulás útja sokszor a bűnökből való megtisztulás, nem pedig a hit által történő megvallás, hogy "Isten meggyógyít minden betegségemből". Isten természetesen odafigyel ránk, törődik velünk, így ha valaki csak a hit "módszerével" "próbálkozik", azt többnyire rádöbbenti, ha valami olyan bűn van az életében, amiből meg kéne térnie ahhoz, hogy meggyógyuljon.

Olvastam valahol azt is, hogy egy hölgy igen súlyos betegségben szenvedett. Egyszer eljutott hozzá egy evangélista, aki nagyon otthon volt a lelkigondozásban, különös ajándéka volt erre. A hölgy ágyban feküdt, míg az evangélistával beszélgettek. Kiderült, hogy van valaki, akinek a hölgy nem tudott megbocsátani, és a szolgáló megértette, hogy ez a betegsége forrása. A hölgynek végül sikerült elengednie haragját, megbocsátott, és állapota onnantól kezdve egyre jobb lett, fel is tudott kelni, s végül teljesen meg is gyógyult. Ilyen és hasonló esetekre hiába tanácsolják határozott tanítók, hogy hit által megvallásokat kell tenni, mert önmagában ez nem fog gyógyuláshoz vezetni. A betegség és általában a dolgok összetettek, és nem korlátozódhatunk minden problémánk megoldására a "hit módszerére". Persze ez a módszer sok esetben hatékony lehet, de a dolog többi oldaláról sem lenne szabad megfeledkezni, ahogy azt sajnos egyes karizmatikus tanítók teszik. A "hit témakörét" szorosan együtt kéne tárgyalni a bűnöktől való szabadulással, az odaszánás fontosságával és mikéntjével. Jakab levelében is ezt olvassuk:

Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. (Jak.5. 14-16.)

Itt is szorosan együtt fordul elő, hogy hittel imádkozzunk a betegért, és hogy bánjuk meg, hagyjuk el bűneinket a gyógyulás érdekében. Az említett 103. zsoltárban is egymás mellett fordul elő a bűnök megbánása és a gyógyulás.

Mindenesetre tény, hogy ha odaszánjuk magunkat Istennek és törekszünk arra, hogy az Ő útján járjunk, törekszünk a megjobbulásra, tökéletesedésre, és próbálunk harcolni az Istennek nem tetsző dolgaink, szokásaink, bűneink ellen, akkor megismerhetjük Isten szeretetét. Minél hosszabb ideig igyekszünk a keskeny úton járni, annál többet megtapasztalhatunk Isten szeretetéből, annál nagyobb hitünk lehet, annál inkább valóságossá válik számunkra a következő:

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé. (Zsolt.103. 2-5.)

 

UI. Ha valaki esetleg tud valami jobb szót az "anticipál" helyett, szóljon! "Még meg kell néznem, mit jelent az anticipál szó." (Adrienn Plass után szabadon)

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr771098864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ix8ys 2009.05.22. 12:29:13

Békesség a földön a jó akaratú embereknek!
Jó, hogy egy középutat mutat be a cikk - nem hagyhatom ki azonban, hogy kiegészítsem azzal, ahogy Jézus buzdít: ilyen hitünk legyen. A Máté 18,3-4-ben van jól szájba rágva:
"Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába!
Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában."
Teljesen illik a cikk mondanivalójához. Ugyanakkor az egyik oldal mellett is leteszi a voksát!
Ez radikális!!!
A középutat a krisztusi hitben soha nem úgy találjuk meg, hogy a két végletet megpróbáljuk kikapcsolni. Csak úgy vagyunk képesek jó teljesítményt nyújtani: az aranyközépúton, a szeretet keskeny útján maradni, ha nem azt keressük, hanem a végén váró tökéletes célt, csak akkor, ha arra nézünk, ami lehetetlen!
Miért? Kézust is őrültnek nézték. Egyszerűen azért, mert ezt mondja Apánk! A Hit, amit ő talált ki, nem úgy működik, hogy ami tetszik, abban erősen hiszek... Így erőlködnek a pogányok, mert félnek attól, ami nem tetszene nekik.
A kereszténynek azonban egy dolga van: pontosan azt tenni, amit Isten mond. Sajnos pont közöttünk, keresztények között felejtődik el gyakran ez: az ellentét aközött feszül, hogy beérjük-e azzal, ami tegnap áldás volt, vagy kíváncsiak vagyunk ma is a Mindenség Urára? Lehet azzal is kezdeni, hogy ráállunk arra, amit már mondott; de Ő ma is szól. Ezért mi sem állhatunk meg; sosem mondhatjuk azt semmivel kapcsolatban, hogy: megtaláltuk a középutat! Az egyház legerőteljesebb vezetője (a 13. apostol), Pál is azt vallotta, hogy még nem értem el a célt. (Fil 3,12) A lényeg, hogy arra nézzek, ne az útra! Három verssel később megjegyzi: mi tökéletesek vagyunk!!! (Fil 3,15)
Nem értjük?! Nem is józan paraszti ésszel fogható fel, azt el kell felejteni! A gyermeki hit mondatja ezt velünk, mert a Szellem kiált bennünk vissza az Atyának: valóban gyermekei vagyunk. Ezért becsülöm nagyon azokat, akik megvallásokat tesznek, és így építik a hitüket azokkal, amiket Isten üzent - nekik is. A lehető legjobb úton járnak: Isten szólni fog. A félelem viszont magába zárkózik, és - szomorú valóság, de - Istentől is megijed, ha megszólítja. Ezzel nem tudok mit kezdeni; persze Ő (Krisztus) elveheti a félelmet is, ehhez csupán az kell, hogy a félelemtől ne félj... :)
LEmondani önmagunkról folyamatosan... Ez az keresztelő jánosi alászállás a gyermeki hit lényege. Radikálisan azt akarni, ami látszólag a vesztünk lehet (Jézusra is azt mondták: öngyilkos akar lenni?!), de mindenható Urunk ígért egy fénysugarat, sőt: szerető Apánk hív együttmunkálkodásra.
Az egyszerű hit számára tehát nincs olyan, hogy jobb - bizonyságok vannak: a Legjobb megerősítései.
A vallásban van olyan, hogy jó - Isten számára igazak vannak.
Az Igazság, az egyetlen lehetséges Út az Atyához, tehát minden istenfélő ember számára, Jézus Krisztus. Na és persze: az Élet (Jn 14,6), ami azt jelenti, amit mindenki számára jelent: bizonyíték, nem ígéret! Próbáld ki, és már itt az életben megvalósul! Nem: amit megélsz, arról bebizonyítja, hogy jó vagy rossz! Az Ige tökéletes! (Jn 1,1) Fizikailag (Jn 1,14) érintkezhetsz vele Te is: bele van írva egy könyvbe IS. Emiatt ne gondoljuk azt, hogy a mi utunk ne lenne tökéletes! - bár sokan elkövetik ezt a hibát (Jn 1,10-11). Egy Út van, s az a Tökéletes.
A kerszténydéget ezek a szavak jellemzik a legjobban: mindig emlékezzünk rájuk.
KRISZTUS KÖVETÉSE: Ő előttünk jár. Aki megcselekszi az akaratát, az szereti Őt.
KERESZTHORDOZÁS: Nem a láthatókra nézni, nem az érzékelhetőkből kiindulni, hanem igenis Krisztust,
a Világot megmentő Világosságot hordozni: az Atya nagyköveteiként járni végig ezt az utat. Meghalni a saját akaratunknak (Mk 14,36) - ezután vár ránk az Atya csodálatos tervének újjáélesztő ereje.
A SZENT SZELLEM ÁLTALI VEZETETTSÉG ill. FIÚSÁG (gyermek-lét): Mert a Szellem az, aki megelevenít. (Jn 6,63) Ha megismertük Jézust és Apánkat, ugyanúgy meg fogjuk ismerni Őt is. "Mert akiket Isten Szelleme vezérel (indít), azok Isten fiai (gyermekei). Mert nem szolgaság szellem(iség)ét kaptátok ismét a félelemre, hanem a (fogadott) fiúság Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: APU, Apám!" (Róma 8,14-15)
Ámen.
(Ez mind az első idézett igét volt hivatott kifejteni. Istenünk, az Úr áldásának hatalmas növekedését kívánva idézem még János evangéliuma elejének 13-13. verseit:)
"Valakik pedig befogadák őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá (gyermekeivé) legyenek, azoknak, akik az ő nevében HISZNEK;
Akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfi (ember) indulatjából, hanem Istentől szüleTTek." (Nekem ez erőteljes ráébredés volt: hogy a Tökéletes szült engem, tökéletesen születtem, s tökéletes szellemi ember vagyok. - vö. Róma 8,13)

Czimby 2009.05.22. 13:10:00

@ix8ys: KÖszi, hogy olvasod a blogomat meg hogy válaszolsz is!
Lényegében egyetértek veled, meg a "radikálisokkal" is. Csupán azzal óhajtom ezt kiegészíteni, hogy nem csak ebből áll a keresztény élet, hanem azt is azért illik megvallani, hogy egyáltalán van ilyen lehetőségünk, és megköszönni, hogy Jézusnak ez mibe került. A nagy szellemi magasságokban néha már kivesznek alapvető dolgok, mint pl. megbocsátás magamnak és másoknak és a mások felé irányuló szeretet (ami adott esetekben bizony igen nehéz is lehet és sok önmegtagadást követel). Többször tapasztaltam azt pl., hogy hittel egyesek hatalmas dolgokat érnek el, de istentiszteleti alkalmakon viselkedésükkel másokat zavarnak; vagy károkat okoznak másoknak, közben meg vidáman egyre előbbre jut az életük. Ez azért nem jó bizonyság (még ha nem is foglalkozom velük).
Nekem is megy előre az életem valami természetfeletti úton (sokat írok erről mostanság itt a blogomban), ez nem baj (sőt!), és erre törekedni is kell, de nem szabad erre korlátozni a hívő életet.
Meg azért az is gáz, ha valaki hittel hatalmas gyógyulást készül átvenni, közben meg nem veszi észre az életében azt a bűnt, amit le kéne tennie azért, hogy meggyógyuljon. Persze Isten kegyelmes és segítőkész (mekkora dolog ez!), így ilyen esetben is bizonyára útmutatást ad. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne indulna meg gyarlóságainkon.
Ezekkel a kiegészítésekkel azt hiszem, egyetértek azzal, amit írtál.

Czimby 2009.05.24. 15:31:10

Na, még az jutott erről eszembe, hogy jobb esetben a bibliai hit személyes gyakorlása során (hú, de szép tudományosan sikerült ezt megfogalmazni) kell átpréselnünk szerény személyünket olyan szűk ajtókon, amikor éppen teljesen ellentétes irányba kell mennünk, mint amerre egyéni érdekeink vagy szükségeink alapján szeretnénk. És a szeretni tudás keskeny ajtaján is át kell menni jobb esetben, miközben a hit útján járunk. Úgy látom személyes életemben, hogy engem éppen ezáltal az út által, az út során fog tudni megtanítani az Úr igazán szeretni, azaz a keresztény élet legfontosabb dolgára, a második legnagyobb parancsolat betöltésére. Az a bajom a hit "karizmatikus" megközelítésével, hogy ilyenről (hit és szeretet összefüggése) igehirdetők meg mások sem szoktak beszélni (inkább saját jólétünk, felemelkedésünk, gyógyulásunk van a középpontban), és azt a látszatot keltik ezzel, mintha ez nem lenne része a dolognak. Vagy az is lehet probléma, hogy személyesen még nem beszélgettem erről a témáról olyannal, akinek az életében ez számomra is meggyőzően működik. Nem azt mondom, hogy nincs is ilyen ember, biztos sokan vannak, csak ezzel kapcsolatos mélyreható beszélgetéseim nem voltak. Végülis eléggé személyes dolog ez, hogy az ember életében hogyan működik, ezért is ritkán kerül sor arra, hogy valaki ezt elmondja, én is sokszor csak halvány célzásokat szoktam tenni saját életemre itt a blogban.
Szóval a Szent Szellem által vezetett úton bele kellene botlani abba, hogy szeretni is tudni kell (nem csak abba, hogy Isten mindent nekünk ad a Fiával együtt), különben valami nem stimmel a dologban. Bár lehet az is, hogy csak nekem van nagy szükségem arra, hogy jobban tudjak szeretni, mert nekem ezen a területen tényleg változnom kell. Mindenki maga dönti el magára nézve (a Szentlélek vezetésével), hogy kell-e, mennyire kell a szeretetben még formálódnia. Nekem sokat. ;)
süti beállítások módosítása