Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

A lakás berendezési tárgyai kényelmünket szolgálják. Így van ez a fotellal is.

Eddig eszembe sem jutott, milyen kényelmes helyzetbe helyezett bele minket az Úr. Tudjuk, hogy az ember eredendően bűnös, és magától nem sok jót tudna cselekedni, ha Isten nem hívná megtérésre és szülné újjá. A jó cselekedetek hiánya még csak hagyján, de eleve elkárhoznánk, ha Isten nem avatkozna be és nem hívna ki abból az életvitelből, amibe beleszülettünk. Az eredendő bűnnel és általában a bűnnel, bűnös életvitellel emberileg nem sok mindent lehetne kezdeni. Az ószövetségi időkben is volt már lehetőség arra, hogy az ember a bűneit valahogy ledobja magáról, hogy azok ne vigyék el őt Istentől távolra, végső soron a kárhozatba. Akkoriban állatokat áldoztak fel. A főpap imádkozott, és a nép bűnei rákerültek arra az állatra, az állat feláldozásával pedig a bűnök is megsemmisültek, az emberek felszabadultak a bűnök terhe alól. Ez egy törvényszerűség Istennél, hogy a bűn halált érdemel. Isten szent, tiszta, nála a bűnnek nincs helye, így a bűnnel, bűnös emberrel nem tud közösséget vállalni. Ezért a bűnnel valamit kezdeni kell, erre volt az állatok feláldozása.

Azóta az Ószövetség ideje lezárult, eljött Jézus, és egy új szövetség kezdődött. Jézus maga vállalta el azt, hogy meghal az emberiség összes bűnéért. Korábban állatokra imádkozta rá a főpap az emberek bűneit és az állatokat áldozták fel a bűnök miatt, az új szövetséggel egy új időszak vette kezdetét, már nem állatokat áldoznak fel a hívők, hanem Jézus maga áldozta fel saját magát, magára vállalva ezzel az emberek bűneinek terhét, súlyát, és azt, hogy mindebbe belehal a kereszten. Ezzel módfelett leegyszerűsítette a helyzetünket, és egy hihetetlenül kényelmes helyzetbe helyezett bele minket: nem kell rohangálnunk állatok után, azokat elkapni, elvinni feláldozni, hogy a bűneink terhétől megszabaduljunk, hanem otthon kényelmesen egy fotelban ülve is megbánhatjuk a bűneinket és elfogadhatjuk Jézusnak az áldozatát, hogy az összes bűnünket magára vette, és megszabadulhatunk bűneink terhétől. Ezt akár minden nap megtehetjük, vagy minden alkalommal, amikor elkövetünk valami olyat, amit nem kellett volna, mindezt akár kényelmesen a fotelban.

Nagyon értékelendő Istentől ez a lépés, hogy elküldte a Fiát, hogy feláldozza magát a bűneinkért a kereszten. Ennél kényelmesebben nem is tudnánk letenni bűneinket az áldozati bárányra. Csak bűnbánó szívre van szükség, és hitre, hogy Jézus magára vette a bűneinket. Isten megadja a hitet arra is, hogy Jézus nem maradt a halálban, hanem három nappal később feltámadt és ma is él, így láthatatlan módon segítségére siet annak, aki Őt segítségül hívja.

Mi a gond a szentháromságtagadó vallásokkal? Alapvetően nagyon nagy a gond. Jézus nem csupán próféta, hanem olyan isteni személy, akinek hatalma van többek között arra, hogy megbocsássa bűneinket és ezáltal üdvösséget nyerjünk, erre ember nem lenne képes. A Szentlélek (Szentszellem) nem csupán erő, hanem személy. Mi, akik isteni személynek ismerjük el Jézust és a Szentlelket is, alárendeljük magunkat, az egész életünket az Ő akaratuknak és munkájuknak. Jézus is és a Szentlélek is erővel, hatalommal rendelkeznek, amellyel minket segíteni, vezetni képesek. Ott, ahol nem ismerik el Jézus és a Szentlélek isteni személyét, emberi törvényeket találnak ki, ami semmi jóra nem vezet.

Elsősorban azért nem vezet semmi jóra, mert csakis megtérés és újjászületés által lehet üdvözülni, ezt pedig Jézus és a Szentlélek tudja az emberben kimunkálni. Tehát eleve üdvösségkérdés is ez. Ha nem tekintjük Jézust és a Szentlelket olyan személyeknek, akiknek ilyen isteni hatalom és képesség van a birtokukban, akkor semmit sem érünk!

Másrészt, amikor valaki víztől újjászületik, de már részben akkor is, amikor megtér, megszületik benne egy új emberi természet. Ez többek azt jelenti, hogy az ember nem akar már vétkezni, és nem érzi már jól magát olyan helyeken, ahol korábban bűnöket követett el (például kocsmában). Így amikor el akarna követni egy olyan bűnt, amit korábban elkövetett, érzi, hogy az nem jó. Ez Jézus megváltásának és a Szentlélek munkájának a csodálatos eredménye. Feltűnik, hogy valami bűnös dologra, amit régebben szerettünk csinálni, már nem érzünk rá késztetést.

Ha eltekintünk attól, hogy üdvösségkérdés elfogadni Jézus és a Szentlélek isteni munkáját az életünkre nézve, akkor megkérdezhetjük, mi van akkor, ha valaki az új emberi természet megszületése és annak követése nélkül akarja élni hívő életét. A válasz egyszerű: A régi, óemberi, bűnös természete fog diadalmaskodni tovább, amit a fabatkát sem érő vallás vagy megpróbál emberi eszközökkel elnyomni, vagy olykor még teret is enged annak, hogy az ember az óemberi, bűnös természetében még jobban ki tudjon teljesedni, ezzel tönkre téve olykor mások életét. Ellenben ha Jézus és a Szentlélek vezeti az életünket, akkor mindig olyan területekre vezet, melyek távol állnak a bűnös természetünk kiteljesítésétől, és általában nem a kényelmünket szolgálják, sokszor kimozdítanak a komfortzónánkból - amire külső, isteni hatás hiányában az ember általában nem érez késztetést, sőt. Isten nem a vágyainkat szolgálja ki, hanem az Ő, tőlünk ilyen értelemben független akaratát mutatja meg nekünk. Erre azok a vallások nem képesek, melyek tagadják Jézus vagy a Szentlélek isteni hatalommal rendelkező voltát. És azok a vallások sem, melyek ugyan megvallják Jézust és a Szentlelket Istennek, de valójában nem adnak lehetőséget arra, hogy megismerje a hívő a személyes életében, milyen az, amikor munkálkodnak. Így ugyan elhangozhatnak a szép szavak, hogy Jézus az üdvözítő, megváltó, de önmagukban ezek csak szavak és ha nem társul hozzájuk a Szentlélek aktivitása, ereje, akkor nem érnek semmit. Rituálévá válhat, hogy ilyen szép szavakat mondanak, de nincs mögöttük tartalom, és valójában nem segítik a hívőket abban, hogy Jézus és a Szentlélek személyét megismerjék, és munkájukat az életünkben megtapasztalják. Így vasárnap a hívő elmegy templomba, mert ez egy szokássá vált, és úgy gondolja, ettől megnyugszik a lelke, és éli tovább azt az életét, amit egyébként is élne, melyben nincs jelen az újjászületés és a régi, bűnös természetünk elhagyása. Tehát ettől még ugyanúgy képes elmenni az ember kocsmába, diszkóba és ott elkövethet bűnöket, hiszen nincs ott a Szentlélek az életében és nem tudja azt sugallni neki, hogy „ezt ne csináld".

Vannak olyan vallások, melyek az eredendő bűnből származó bűnös indulatokat táplálják. Mindannyian tudunk haragudni, ez nem kérdés, mivel eredendően bűnösek vagyunk. Jézus és a Szentlélek arra vezet minket, hogy a haragot engedjük el. Ellenben van olyan vallás, amely nem a harag elengedését, hanem táplálását szolgálja, így például az emberölést nem hogy elfogadja, hanem még üdvösnek is tartja, többek között akkor, ha más vallású embert ölnek meg. Minden emberben fel lehetne szítani a gyilkos indulatokat, mivel eleve bűnösök vagyunk, és ha valami csak haraggal indul, idővel gyilkos indulatok lehetnek belőlem ezt mutatja Káin és Ábel példája is. Ehhez persze eléggé mélyre kell már csúszni. Olyan vallás is van, ahol egész egyszerűen megtiltanak dolgokat, bár az alapgondolat jó lenne, hogy ne kövessen el az ember bűnt, de nem Jézust és a Szentlelket hívják segítségül ahhoz, hogy az ember a bűnön felül tudjon kerekedni, így kínlódás és konfliktusok sora lehet az egész. A tiltást egy kontrollmániás szülő nagyon jól fel tudja használni arra, hogy gyerekét lelki terror alatt tartsa, megtiltson neki dolgokat, például bekorlátozza azt, kikkel ismerkedhet. Ez semmi jóra nem vezet, és ez a fajta vallás arra jó, hogy a szülőnek a bűnös emberi természete még inkább kiteljesedjen és kiélhesse a vágyait, hogy másokon uralkodjon és másokat, leginkább a gyerekét manipulálja. És a legrosszabb, hogy mindezek mellett még Istenre is hivatkozik, és így egy rossz istenkép alakulhat ki a gyerekben, és nem a szerető Istent ismeri meg. (Arról nem beszélve, hogy akár ki is tagadhatják a családból a gyereket, ami csípőből ellene megy annak, hogy Jézus a bűnösöket nem veti el.) Nyilván azt sem lehet ölbe tett kézzel nézni, hogy a tinédzser szexuális bűnökbe esik meggondolatlanul, de nem az a megoldás, hogy ezt emberi hatalommal és uralkodásvágy kiteljesítésével kordában tartsuk. Természetesen a bölcs és szeretetteljes beszélgetés a tinédzserrel hasznos lehet, de a leuralás és a manipuláció nem, bizonyos vallás pedig éppen ebben segít még a szülőnek is kiteljesedni. A megoldás meghagyni a tinédzser szabadságát, a tényeket szeretettel elmondani neki, de mindenekelőtt lehetőséget adni neki, hogy megtérhessen, újjászülethessen, ami által már önként fog olyan életet élni, amelyben nem követ el bűnöket, nem él kicsapongó életet. Sokan számolnak be arról, hogy fiatal korukban nem tértek még meg, de később megtértek és megbánták azt, ahogy fiatal korukban éltek. Olyanok is vannak, akik fiatalon tértek meg és nem éltek kicsapongó, bűnös életet, és ezért hálát adnak, még akkor is, ha a környezetük, például barátaik, osztálytársaik nem tartják normálisnak őket emiatt és kiközösítik. Lehetne folytatni a sort más vallásokkal, hogy milyen módon szolgálják a bűnös, óemberi természet kiteljesítését.

Egy biztos: az üdvösséghez szükség van Jézus és a Szentlélek természetfeletti munkájára. És ahhoz is, hogy ne a bűnös óemberi természetünk kívánságait követve éljünk, hanem megszülessen bennünk egy új természet, amelynek köszönhetően már nem vétkezni akarunk, hanem Isten akarata szerint élni. Így ahol nem fogadják el Jézus és a Szentlélek isteni, semmihez nem hasonlítható, csodálatos munkáját, azt a helyet jobb minél messzebb elkerülne, esetleg evangelizálási céllal érdemes menni oda.

Nagyon hasonló témában írtam már a napokban. Az alapfelállás: azt várnánk, hogy ha szól az Úr, akkor az azonnal tudatosul és azt azonnal megértjük. Ez sem kizárt, de más variációk is előfordulhatnak. Lehet, hogy nem azonnal tudatosul. Az is lehet, hogy azonnal tudatosul, de nem értjük meg azonnal.

Még 2003 nyarán volt egy nagy megtapasztalásom. (Bővebben itt írtam le: Egy régebbi élményem Istennel.) Egy dicsőítő koncert közben szinte számomra láthatóan ott volt Isten jelenléte. Lehet, furcsa, de a koncert alatt ez nem is igazán tudatosult, pedig érzékeltem. A koncert végén kimentem a helyiségből és akkor kezdtem elgondolkozni, hogy hoppá, itt volt valami. Rövidesen utána több dolgot megértettem, amiről azelőtt csak halványabb elképzeléseim voltak. Az előző  bejegyzésben is arról írtam, hogy megmutatott valamit az Úr, amit egyébként rögtön meg is értettem, de nem tudatosult, hogy szólt hozzám az Úr.

Az is előfordulhat, hogy azonnal tudatosul, hogy most az Úr szól valamit, de hirtelen nem tudjuk megemészteni, nem tudjuk hova tenni, nem tudunk egyáltalán mit kezdeni vele. Talán sok egyszerre. Ilyen is volt velem nemrég. Eltelt kb. fél óra, és az a dolog, amivel kapcsolatban az Úr szólt hozzám, már kevésbé volt idegen, pedig semmi különöset nem tettem ennek érdekében.

Olyan is volt, hogy délelőtt olvastam a Bibliát, különösebben nem éreztem semmit. Este pedig azon kaptam magam, hogy valami, amit reggel olvastam, beépült, és valamivel kapcsolatban megváltozott a gondolkodásom az olvasottak alapján.

Ma úgy érzem, hirtelen átláttam, hogyan is működik ez, ha szól az Úr. A kulcs: kell egy kis idő, és az is lehet, nem olyan feltűnő a dolog. Talán mindig létezik az Úrral a kommunikáció, de nem mindig nyilvánul meg egyből. Ez talán sokat hozzáadott a hitemhez: Ha imádkozom valamiért, lehet, hogy nincs egyből válasz, és lehet, később se tűnik fel, hogy lenne rá válasz. Pedig van, csak lehet, nem azonnal, vagy nem tűnik fel, vagy nem tudatosul. Sokszor még azt is elfelejtem, hogy mi az, amiért imádkoztam, így aztán az imára a válasz sem tudatosul, hiszen, mivel el is felejtettem, nem is foglalkoztam a válasszal, pedig lehet, meg is kaptam.

Egy kicsit azért korszakalkotónak tűnik most ez az egész, amit most értettem meg. Mindig szól az Úr, csak nem mindig vesszük észre, nem mindig tudatosul, vagy nem mindig azonnal jön. Hozzá kell tenni, most is tartottam egy rövid böjtöt azért, hogy az Úr hangját jobban meg tudjam hallani, és hogy jobb legyen Vele a kapcsolatom, ezek szerint erre az volt a válasz, amit most kifejtettem.

Azon vagyok sokszor, hogy hallani akarom az Úr hangját, mi az akarata, mit akar üzenni nekem. Szeretnék valami üzenetet kapni tőle, szeretném, ha szólna hozzám. Nem is tudatosult, de ezt úgy képzeltem el, hogy átjön valami üzenet, amit én rögtön észreveszek. Persze, hogyan máshogy is lehetne elképzelni?

Tegnap jöttem rá egy dologra az életemben, hogy az az ördögtől lehet. Sokat küzdöttem azzal, hogy változtassak rajta, vagy hogy elfogadjam magamban ezt a tulajdonságot, de sehogy sem ment. Imádkoztam is ezért a dologért, mellesleg aznap egy rövid böjtöt is tartottam. Mindig azt éreztem, hogy bizonyos esetekben, amikor tennem kéne valamit, valamiért nem megy, és nem tudtam elfogadni, hogy ilyen vagyok, mert ennek sokszor negatív következménye volt rám nézve. Most, nem is tudatosult, de azt fogalmaztam meg magamnak, hogy mintha valami furcsa erő akadályozna, hogy megtegyek valamit. Ez a furcsa erő nem nagyon lehet más, mint valami démoni dolog, amit emberi akarattal és próbálkozásokkal nyilván nem fogok tudni legyőzni. Körülbelül ezt értettem meg tegnap este. Ezt nyilván az Úr mutatta meg nekem, de ez nekem fel sem tűnt, nem is tudatosult. Másnap reggel egy keresztény barátom írt messengeren, és pont az ezzel a tulajdonsággal rendelkező emberekkel kapcsolatban érezte úgy, hogy szólt hozzá az Úr. Azt mondta, nem várja el az Úr az ilyen emberektől, hogy megtegyenek valami olyat, amit nem tudnak, hanem az Úr az ilyen szituációban maga segít, közbeavatkozik. Úgy fogalmazott, hogy nem várja el az Úr a haltól, hogy tudjon fára mászni. Az az érdekes, hogy tegnap este nem is tűnt fel, hogy az Úr mutatta nekem ezt a dolgot, amire rájöttem. Csak akkor jöttem erre rá, amikor a barátommal elkezdtünk erről beszélgetni.

Talán lényeges, hogy az ördögtől van az az akadály, ami akadályoz bizonyos dolgok megtételében. Így most már nem lelki, akarati módon, hanem szellemi módon, Jézus nevét használva kell harcolnom ellene.

Sokszor eszembe jut az, amit ebben a bejegyzésben (Álmomban a Szentlélek leszállt) írtam le. Időnként az ember bekerül Isten jelenlétébe, és akkor valami csodálatosat él át. Jobb esetben a gyülekezetben ezek az átélések rendszeresek. Az idézett bejegyzésben leírt dolog kapcsán figyeltem fel arra, hogy ha nem gyülekezetben vagyok, hanem itthon kettesben vagyok Istennel, akkor a jelenlétéből, szeretetéből még többet tud mutatni, még kedvesebbnek tapasztalom meg Istent. Még egyszer volt ilyen, amikor Isten még kedvesebb jelenlétét éreztem, mint amit a gyülekezetben szoktam, ez tavaly szeptember-október környékén lehetett. Akkor hétköznapi teendőim végezve elmentem ebédelni is, és közben végig éreztem valami nagyon szelíd, kedves jelenlétét Istennek, és ezzel együtt egy késztetést arra, hogy utazzak fel Budapestre, ahol este lesz egy istentisztelet. Akkortájt újították fel a vasúti sínt, így csak busszal, bonyolultabb módon lehetett Budapestre feljutni, amiben ráadásul semmilyen tapasztalatom nem volt, és végül nem vágtam neki az útnak, de ha késéssel is, egy barátommal (gyülekezetből testvérrel) autóval felmentünk Pestre és az istentisztelet végén ott voltunk.

Talán november eleje óta gondolok arra, hogy Isten valójában olyan, amilyennek a legközvetlenebb jelenlétében megtapasztaljuk, és nem csak akkor olyan, hanem mindig. Mindig olyan szelíd és kedves, gondoljunk róla akármit is. Régebben különféle felekezeteknél hallottam mindenfélét Istenről, hogy ilyen meg olyan próbát megenged az életünkben, meg hogy ilyen meg olyan nehézségek által formál minket, meg hogy majd akkor számíthatunk arra, hogy valamit megkapjunk tőle, ha ennek és annak a feltételnek eleget teszünk, stb. Szerintem ezeket mind el lehet felejteni, és csak azt kell elfogadni, ahogy Isten személyesen mutatkozik be nekünk. Kedvessége és szeretete minden képzeletet felülmúl, és ez a lényeg. Az is meg van írva természetesen, hogy akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de valahogy mégsem egy főállású dorgálós istent kell elképzelnünk, hanem a lényeg akkor is az, hogy Ő annyira szeret, hogy az életét adta értünk és vállalt minden szenvedést helyettünk. Dorgálni mindenki tud, ez nem nagy kunszt, az elképzelhetetlen szeretet viszont annál figyelemreméltóbb tulajdonság, és a dorgálás is csak ennek keretében képzelhető el. Nekem csak segít az, hogy igyekszem tudatosítani magamban, hogy Isten mindig olyan kedves és szerető, mint amilyennek megtapasztaltam. Amikor imádkozom, próbálok ezekre a megtapasztalásaimra gondolni, hogy tudatosítsam magamban, hogy milyen is az, Akihez imádkozom.

Az utóbbi időben abba az irányba vezetett az Úr, hogy a rászorulókon segítsek. Ez elkezdett rendszeressé válni, és ez számomra anyagilag is több kiadást jelent. Eleinte kételkedtem, és attól féltem, hogy ez kihasználás lehet az irányomba. Egyik módja ennek tesztelésének, hogy az ember örömöt érez-e ilyenkor, vagy inkább egy rossz érzés járja át, hogy már megint lehúztak. Azt hiszem, a Szentlélek is ezzel erősít meg minket, hogy ha örömöt érzünk akkor, ha valamit megteszünk, akkor az Tőle van. Azért mégis csak volt bennem egy kis aggódás, hogy tényleg ezt kell-e tennem, és hogy anyagilag a többletkiadás nem lesz-e gond számomra. Imádkoztam, és Isten kedves jelenlétére gondoltam, kértem, hogy ezzel a jelenlétével látogasson meg újra. Egyszer csak átjárt egy felszabadító érzés, és közben azt éreztem, hogy teljesen szabad lehetek az adakozásra, nem kell attól félnem, hogy a bankszámlám elérné a nullát. Hangot nem hallottam, hogy valaki szólt volna hozzám, csak ezek a gondolatok jöttek elő valahonnan a semmiből egy különös felszabadultság érzése közben. Pár napra rá, egyébként november 9-én volt egy keresztény összejövetel, ahol dicsőítő dalokat énekeltünk, és a végén volt egy kis igei szolgálat is. Ott a szolgáló elmondta, hogy ő készült ugyan valamilyen témával, de nem arról fog beszélni, mert közben szólt hozzá az Úr, hogy valami másról beszéljen. Lejegyzeteltem, amiket mondott: 

Ha nem azt nézzük, mennyink van és az meddig elég, hanem Istennek adjuk át az életünket, akkor nem fog elfogyni. Lesz elég. Akkor van mitől félned, ha a saját kezedben van az életed, nem Isten kezében.

Azt hiszem, ezzel eléggé jól megerősített az Úr, hogy nem kell attól félnem, hogy elfogy a pénzem, ha arra fordítom, amire Ő mondja. Tehát legyek szabad arra, hogy ilyen módon is cselekedjek jót.

„Mellesleg", miután imádkoztam és szólt hozzám az Úr egy felszabadult érzés kíséretében, másnapra én is mintha megváltoztam volna. Ahogy mentem az utcán, arra figyeltem fel, hogy sok rossz érzés, rossz gondolat, ami jönni szokott, most nincs. Az elején hivatkozott bejegyzésben írtam arról is, hogy Isten nagyon kedves jelenléte leszállt álmomban és akkor gyógyulások történtek. Úgy látszik, ez a gyógyulás engem is utolért. Az idézett bejegyzésben álmomban egy buszmegállóban voltam, és talán beállt egy busz, és ott szállt le az Úr jelenléte, a buszmegállóban és a buszon is, én pedig valahol az első ajtónál lehettem. A valóságban ez után az álom után pár évig busszal jártam dolgozni egy új munkahelyre, de előtte hosszú éveken át nem volt jellemző rám a buszozás. Nem tudok róla, hogy felszálláskor bármikor is történt volna bármi, tehát nem tudom, van-e az álmom és a valóság között ilyenfajta összefüggés is. Talán egyszer megtudom.

Egyre bizarrabbak ezek a címek, a bécsi szeletről és a csirkemellről szóló bejegyzés után. Most az történt, hogy a gyülekezet Viber csoportjában egy testvér felkínálta eladásra a mikrohullámú sütőjét, mert másmilyen színűt vettek helyette. Pár éve is adódott egy lehetőség, hogy a gyülekezetből haza lehet vinni egy mikrót, de akkor nem éltem vele, amit utólag bántam. Jelenleg nincs igazán szükségem még egy mikrohullámú sütőre, mégis lecsaptam arra, amit a testvér felkínált. Később azon gondolkozom, visszavonom az igényem, mert még helyet is foglalna az új szerzemény, és mostanában éppen azon vagyok, hogy a lakásban minél több helyet fel tudjak szabadítani.

Végül megegyeztünk a testvérrel, hogy istentiszteletre elhozza a készüléket, és ott átveszem. Belegondoltam abba is, hogy elhozni sem feltétlen lesz olyan egyszerű autó híján. Elkezdtem imádkozni, hogy ha már hoztam egy döntést, ami vagy jó, vagy nem, és megvettem ezt a konyhai eszközt, akkor Isten áldja meg ezt, hiszen olyasmi van megírva, hogy akármit is teszünk, Isten jót hoz ki abból is és megáld minket. Azért is imádkoztam, hogy legyen valaki, aki autóval el tud hozni haza a sütővel együtt. A múlt héten pont volt egy testvér, aki felajánlotta, hogy elhoz, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha megint ott lenne és megint haza tudna hozni.

Nem sokkal azután, hogy beléptem a gyülekezetbe, nagy szeretettel köszöntött a mikrós testvér és mondta, hogy a sütő a kocsiban van, és majd oda tudja adni. Rögtön azt is felajánlotta, hogy autóval elviszi velem együtt haza a végén. Istentisztelet után aztán a másik testvér látta, hogy mit kaptam, és ő is rögtön felajánlotta, hogy hazavisz engem a szerkezettel együtt. Így végül ő vitt haza.

Nem annyira jellemző, hogy istentisztelet után autóval hazavigyen valaki, ez elég ritkán szokott megtörténni, évek alatt talán párszor volt ilyen. Erre meg, amikor ezért imádkozom, egyből akad erre két önként jelentkező is, anélkül, hogy kérném. Mellesleg azért is imádkoztam, hogy amikor megérkezem, különösebb feltűnés nélkül sikerüljön hazahozni. Nem is volt feltűnés, csak pont az a szomszéd volt kint, aki ugyanazon az emeleten lakik, ahol én, vele együtt jöttem be a lépcsőházba és fel a lifttel, így az ajtónyitásban is tudott segíteni. Neki egyébként nem működött az új kaputelefonnal a kapukód, így be tudtam engedni, tehát mindenki csak jól járt.

Egyébként istentisztelet előtt szokás szerint imádkoztam az alkalomért, és azért is, hogy lehetőleg a Szentlélek áradjon ki és töltsön be mindenkit. Pont ilyen lett az istentisztelet, a végén még külön elénekeltünk több dalt, amikor Isten jelenléte még nagyobb erővel leszállt.

Még mindig nem akarok ételrecepteket megosztani itt. A bécsi szelet kapcsán sem ilyen célok vezéreltek.

Mielőtt útra keltem elintézni pár dolgot, megnéztem, melyik étteremben mi lesz a menü, hova lenne érdemesebb mennem. Az egyikben a címben említett étel volt A menüként feltüntetve, és gondoltam, ez jó is lenne. Azonban eléggé közelgett a dél, és csak a tennivalóim után terveztem az étterem útba ejtését. Megint imádkoztam, hogy maradjon még ebből az ételből, ha lehet, amikor az étteremhez érek. Fél 1-kor sem biztos, hogy az A menüből még marad, én meg majdnem fél 2-kor értem az étterembe. Isten meghallgatta kérésem, és most is volt még az az étel, amit kiszemeltem magamnak.

Ebéd előtt a tennivalóim intézése lassabban ment, mint gondoltam. Sokan voltak, többször is sorba kellett ott állnom, ahol eddig nem, ami bosszantó volt. Szerencsére túlságosan azért nem estem melankóliába ezen problémák miatt, ez felesleges is lett volna, mert ennek ellenére is még odaértem időben az étterembe. Igazából mindegy, hol mekkora sor áll vagy mennyit kell várakozni, az így elvesztett időt nem kell úgy felfogni, mintha egy hatalmas tragédia történt volna. Általában semmi nem múlik rajta.

Az első rész után egy újabb tapasztalatomat írom le. Továbbra sem arról számolok be, hogy megjelent az Úr és nagyon konkrét dolgokat mondott.

Nemrég telepítettem a telefonomra még egy bibliaalkalmazást (YouVersion), ez minden napra feldob egy igehelyet olvasásra. Erről a szolgáltatásáról nem is tudtam, most kezdtem rá felfigyelni, és többször is megnéztem, arra a napra milyen igét ajánl. Kezdett elalvás előtti rutinná válni ez, és a másik bibliaalkalmazással is kikerestem azt az igét, és ott is megnéztem még kb. 4 nyelven. Azért jó sok nyelven megnézni egy igét, mert mindegyik nyelven kicsit máshogy fejezik ki ugyanazt, és az egyik fordításban mindig van valami, ami megfog. Nálam a bibliaolvasás sosem volt igazán rendszeres, de most annyira megtetszett néhány ige mondanivalója, hogy másnap is vissza akartam keresni 1-2 előző napi igét és olvasgatni azokat. Vannak igék, melyeket már sokat hallott az ember, és mégis, amikor újra olvasom, olyan szavakra felfigyelek bennük, amelyeken elgondolkozom. Eredeti görög nyelven is meg szoktam nézni az adott igét, amiből vagy értek valamit, vagy nem. A Szentszellem ajándékairól volt szó, és a görög igéből nem értettem szinte semmit, mégis, amikor olvastam, valami hihetetlen jó érzés járt át, és felidéződött bennem a Szentléleknek egy nagyon kedves, felszabadító jelenléte, amit régebben éltem át. Persze az sem utolsó, ha magát az igét értem meg.

Ezen kívül a tabletemre felvettem sok dicséretet és becsúszott közéjük egy 5 perces tanítás is, ezeket szoktam időnként hallgatni a háttérben. Az említett tanítást is vagy 10-20 alkalommal hallottam már. Mégis, amikor legutóbb odatévedt a tablet, felfigyeltem a tanításban egy olyan dologra, amire korábban nem, és az a dolog elgondolkoztatott.

Szokásom szerint most sem ételrecepteket akarok megosztani.

Legfeljebb az imádkozásra adhatok receptet valamelyest. Ma gyorsan elment az idő, ideje volt már ebédelni. Nézem az egyik étterem menüjét az interneten, és látom, hogy az A menü bécsi szelet hasábburgonyával. Hú, nekem ez kell, gondoltam. Azonban már dél elmúlt, és ilyenkor már sokszor elfogy a legjobb menü. Gyorsan összekészültem, és mielőtt elindultam volna, imádkoztam, hogy ha lehet, legyen még a kedvenc ételemből, de ha nincs, az se baj, mert a B menü sem tűnt rossznak. Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy a kedvenc ételem legyen ebédre, csak arra gondoltam, jó lenne. Amikor kikértem az ételt, akkor mondták, hogy ez volt az utolsó, nekem még pont jutott.

Isten meghallgatta ezt az imámat is. Még éppen maradt abból nekem is, amit kértem. Utána nem felejtettem el hálát adni érte, hogy megadta a kérésem.

Talán nagyon ígéretesnek tűnik ez a cím, de lehet, csalódást okozok. Nem azt fogom most leírni, hogyan szól az Úr, és nem receptet adok arra, hogyan érhető el, hogy szóljon, halljuk a hangját. Csak egy legutóbbi félig-megtapasztalásomat írom le. Korábban írtam arról, hogy álom által szólt az Úr hozzám többször is.

Mostanában igyekszem több időt tölteni az Úrral. Ez okoz valamifélre érzelmi állapotot is, vagy ahhoz hasonlót, akár odafigyelek erre, akár nem, akár feltűnik, akár nem. Idővel viszont feltűnik, de nem közvetlenül. Egy régebbi „érzelmi állapotom" eszembe jut, vagy az életem, vagy a tetteim, amiket a régebbi „érzelmi állapotom" alatt éltem, csináltam. Ezáltal a jelenlegi, az Úrhoz közeli állapotomban átélt „érzelmi állapotomat" összehasonlítom akaratlanul is a régebbi „érzelmi állapotommal", és így feltűnik valami magammal kapcsolatban. Valami ilyesmi történt egy hete, de az is lehet, hogy kettő. Hogy pontosan mire jöttem rá akkor, mit mutatott meg nekem az Úr? Sajnos még ezt sem tudom. Éppen feküdtem és már majdnem aludtam, és képtelen voltam felkelni leírni. Belegondoltam abba is, egyáltalán hogyan írnám le. Ott volt előttem az az állapot, amiben akkor vagyok éppen, és egy régebbi állapotom, amit meg se tudtam volna fogalmazni. Ha előttem lenne a füzet vagy a billentyűzet, egyáltalán mit írhatnék bele? Ezt se tudtam. Lehet, hogy ha elkezdtem volna írni, akkor idővel jött volna a többi. Vagy nem. Ezt lehet, nem tudom meg, de még az is lehet, hogy igen. Egyelőre itt tartok. Másnap már füzetet és tollat is készítettem az ágyam mellé, de a következő napokban még ezt is elfelejtettem. Valami majd csak lesz azért.

Lehet, túl sok zagyvaság pörög a gondolataimban, amikor ébren vagyok. Amikor aludni megyek, akkor kezd kuss lenni, és akkor lehetne hallani azt a halk, szelíd hangot, ami az Úr hangja. Még kicsit gyakorolni kell a gondolatok intenzív áramlásának megfékezését, vagy valami ilyesmit.