Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Majdnem egy éve írtam az üdvbizonyosságról, megigazulásról (Üdvbizonyosság - egy őszinte vallomás). A téma újra előkerült istentiszteleten, fontossága miatt ide leírom az ott hallottakat is.

„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít.” (Róm.8.33.)

Nem a hit cselekedetei által üdvözülök, hanem hit által. Nem a cselekedeteim miatt vagyok igaz ember, hanem mert Isten megigazít.

ISTEN MÁR MEGIGAZÍTOTT! Nem a jövőben fog csak.

„Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.” (Róm.4.25.)

Történelmi tény a hit (nem cselekedetek) általi üdvösség.

A HÍVŐ MEGIGAZULÁSÁT MÁR NEM LEHET MEGVÁLTOZTATNI. ISTEN MÁR ELDÖNTÖTTE, HOGY IGAZ EMBER VAGYOK.

Isten már megbékéltette Jézus által az embert önmagával. Tény a hívő megigazulása: 2Kor. 5.18-19. „ [Isten] minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és … nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.”

Róm. 4.2-6.:

„Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt. Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul. Annak pedig, a ki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint; Ellenben annak, a ki nem munkálkodik, hanem hisz abban, a ki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul. A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül.”

A megigazulás ajándék, jutalom, kegyelem, ingyen kapjuk (nem cselekedetekért cserébe).

Hit által vehető át a megigazulás, nem cselekedetek által. Objektív tény, hogy az ÉN bűneim miatt halt meg Jézus a kereszten. Nem vagy hát bűnös, hanem megigazult.

ApCsel.16.30-31: „Mit cselekedjek, hogy üdvözüljek?” A válasz nem ez volt: „cselekedj jót” vagy „kötözd be a sebeimet”. Hanem: „Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!”

A megigazulás drága kincs! Nem szabad engedni, hogy az ördög ellopja. Akkor sem, ha olyat csináltam, amit nem kellene.

NEM VESZÍTHETI EL A HÍVŐ A MEGIGAZULÁSÁT!

Róm.8.1-2: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” Ha Jézus Krisztusban vagyok, nincs kárhoztató ítélet ellenem. Amíg a hívő Jézusban van, nem veszíthető el az üdvösség.

Mi van, ha akkor jön vissza az Úr, amikor éppen hülyeséget csinálok?

Mielőtt visszajön az Úr, lesz szél. A Szentszellem vitte fel a mennybe Jézust, Ő hozza vissza is. A Szentszellem a kegyelem szele. Az utolsó pillanatban még rendbe hoz az Úr, mert SZERET.

Ne aggódj, csak maradj meg Jézusban! – bemerítkezés: azonosulás Jézus halálával és feltámadásával, tehát megigazulás.

Ha rosszat csinálsz is, igaz ember vagy!

Mi van, ha a hívő bűnt követ el?

Az engesztelő áldozat a megigazult állapotban elkövetett bűnökre is vonatkozik!

Ne vétkezzetek, de ha mégis 1Ján.1.9. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Nem akkor igazulsz meg, amikor megvallod, megbánod a bűnöd, hanem már előbb, megtéréskor megigazultunk! NEM KELL VEZEKELNI!

2Kor.7.1. „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.” A megigazulás nem zárja ki, hogy a megszentelődés állapotában vagyunk.

Az ember nem tudja a dolgot elrontani, ha nem hagyja el Jézust. Ha nem vagyok tökéletes, akkor is igaz ember vagyok.

L. még: ApCsel 16.23-34. A börtönőr megtérése. Az elején megverte Pálékat, de megtérése után nem bántotta őket, hanem bekötözte sebeiket. De nem e cselekedetei miatt üdvözült, hanem mert hitt az Úr Jézus Krisztusban. A cselekedetei csak azután jöttek, hogy elfogadta, hogy üdvössége van.

Június 9-én volt egy beszélgetésem:

én is alig hiszem el
hogy ezek megtörténtek velem
hidd el
mikor láthattam 9-10 évesen Jézust
az mi volt?:D
LOL
és arra emlékeztél vissza most szombaton.
igen
ennek segítségével töltekeztem be láttam hogy néz ránk emberekre Isten
az a szeretet te ne tudd meg:D
csak zokogtam
tőle
én sose tudnék hallod egyikünk se tudna így nézni a másikra ahogy Ő teszi
nem bírtam feldolgozni
kezdtem hülyén érezni magam mert nem értettem mire fel kezdek szakadni a nevetéstől ha az előbb sírtam ezen???:D:P
az nem baj, jön az egyszerre is :D
igen jött is
:D
a szüleim nagyon szeretnek...komolyan ...de ahogy Ő szeret teljesen más
tiszta annyira tiszta a tekintete
Jézusnak
annyira tele van szeretettel:D
tudnék áradozni
amire emlékszem
áradozzál csak, ritkán hall ilyeneket az ember.
megérdemli tényleg hogy ennyire és így dícsérjük Őt :)
Olyan dolgokon kellett átmennie értünk,és ennek ellenére így tud ránk tekinteni ....hihetetlen volt látni...áá nagyon megérintett
sajnálom mai eszemmel hogy akkor megijedtem Tőle
dehát mit tehetett volna egy gyerek?:P
csoda hogy nem sikítottam hanem csöndben végignéztem amint jön felém:D
szoktak sikítani is IT-n, sztem az sem gond :D
LOL
féltem de nem tűnt olyan ijesztőnek hogy féljek
igen de akkor anyuék berohantak volna és Ő meg nem jött volna oda hozzám
de kajak odajött
:P
és leguggolt hozzám
szép hófehér lepedusban(ruhában) vagy miben volt:D
tudod mi az érdekes? láttad azt a videot amit tőled kaptam kértem hogy keresd meg Jesse-től?
ja, nem néztem végig... pedig anno akartam volna...
abban Jesse elmondta hogy nézett ki neki Jézus amikor fent volt a mennyben elragadtatva egy kis időre
:)detto olyan volt nekem is ,mondom magamban ilyen nincs:D
hát nem semmi :D
jaja
nekem mondod?:D
olyan megkönnyebbülés volt hallani hogy másnak is olyan volt
azt asszem meséltem, kb. egy éve volt, hogy imádkoztam, hogy "Jézus nevében megtagadok minden félelmet", asszem feküdtem, kissé félálomban voltam, és akkor
ja, tudod, akkor olyasmi volt, mintha valaki mellettem ülne és a hátamra tette a kezét és azt mondta, hogy "Ne félj"
:)
rémlik valami
nekem is ezt mondta:D
komolyan? :D

aha
azt mondta nekem hogy "Ne félj!"
:D 10 éves gyereknek érted hogy ne féljen
LOL
de én nem éreztem én láttam (rotfl)
és amikor leguggolt hozzád, akkor mondta?
leguggolt,rámnézett,mosolygott,és mondta ne félj:P
én meg persze bambultam rá
hogy mi van?:D
hát, félni azt nem kell, ez már biztos :D
:)a h a m ,de ezt akkor honnan tudtam volna?
:D
jah és nyújtotta ki a kezét felém hogy fogjam meg

Előző bejegyzésemből is kiderült talán, hogy Isten most másfajta módon kezdett el kezelni engem, úgy, ahogy eddig nem. Korábban olyannak ismertem Istent, aki megérint leírhatatlan szeretetével és ez visz előbbre - Isten, aki betölt Szentlelkével, aki érintése, jelenléte által felüdít. Mostanában szembesültem azzal, hogy Istennek más módszere is van, amit éppen ennek az ellenkezőjeként élünk meg: Zsid. 12.6. "Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad."

Nemrég beszélgettem valakivel, akiről éreztem, hogy kéne az életében egy lökés Istentől, egy érintés, ami segítené, hogy előbbre tudjon menni. És mondtam is neki, hogy szerintem Isten hamarosan meg fogja látogatni. Arra gondoltam, Isten túláradóan be fogja tölteni Szentlelkével, és ez mindent meg fog oldani. De nem ez történt pár nap múlva, hanem egy olyan dolog, amit sebként, traumaként lehet átélni, ami megviseli az embert, és ilyenkor egy kis időre érzéketlenné válik az olyan igékre, hogy "Semmi felől ne aggódjatok" vagy "Mindenkor örüljetek", ahogy az nálam is volt nemrég. Ha valakivel ilyen történik, nem is jó talán ilyen igékkel traktálni, mert nem képes befogadni.
Ilyenkor az történik, mint amikor Jézus előreküldte a tanítványait, mondván nekik, hogy majd kicsit később Ő is utánuk megy. Mt. 14.22. "És mindjárt kényszeríté Jézus az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot." A tanítványok előre is mentek a hajóval, persze a szél szembe fújt, alig tudtak haladni, és nagy vihar volt a tengeren, Jézus pedig nem volt ott velük, hanem csak az éjszaka negyedik részében ment utánuk (Mt.14.25.).
Tehát valamikor Jézus előre küld minket a viharba - de idővel utánunk jön, ahogy megígérte, hogy lecsendesítse a körülöttünk háborgó tengert, mielőtt belefulladnánk.

Így kb. egy hónappal azután, hogy az előző bejegyzésemben leírt dolog történt, ezt tudom mondani: Istennek több módszere van arra, hogy előrevigyen, hogy felemeljen, hogy szeretetét kifejezze felénk. Az egyik ilyen módszer az, hogy megérint, betölt Szentlélekével, eláraszt áldásaival. A másik módszer pedig - éppen az ellenkezője: olyan dolgok történnek velünk, melyeknek az ellenkezőjére vágyunk, melyek megsebzik lelkünket, melyek súlyos szenvedést, traumát okoznak. Mindkét módszer Isten szeretetének a jele; annak jele, hogy gondja van ránk, hogy előre akar vinni a keskeny úton. De mi emberek az egyik módszert áldásként, a másikat szenvedésként éljük meg. Pedig mindkettőnek ugyanaz a lényege, csak a "kivitelezés" más. Amikor éreztem, hogy a barátomnak Isten segítségére lenne szüksége, tudtam, hogy Isten tenni fog vele valamit, és én rögtön arra gondoltam, hogy alaposan be fogja tölteni Szentlelkével, hogy előbbre tudjon menni az élete. Valóban azt akarta Isten, hogy az élete előbbre menjen, de más módszert használt fel ezügyben, mint amire én gondoltam. De a végeredmény, Isten szándéka mindkét módszerrel ugyanaz, és mindkét módszert Isten az ember javára használja.

Régebben többször kaptam látást és írtam a blogomba is az emberi problémáról, mint olyanról, miszerint a probléma nem azért van az életünkben, hogy jól kiszúrjon velünk Isten ezáltal, hanem a probléma egy eszköz Isten kezében arra, hogy előrevigyen, felemeljen minket - ahogyan ugyanilyen eszköz a kezében az is, hogy túlcsordulóan betölt Szentlelkével és levesz a vállunkról minden terhet. A problémákat mi emberek többnyire nem így éljük meg - Isten adjon mindannyiunknak hitet arra, hogy a súlyos terhek alatt sem a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra, és ez határozza meg belsőnk állapotát is!

Sokat gondolkodtam, ezt az írásomat belerakjam-e ebbe a blogba. Rendkívül érzékenyen érintett nemrég ez az esemény, és eléggé személyes is. Mivel konkrétumot nem írok benne, csak kerülgetem a forró kását, de mondanivalója valószínűleg így is érthető lesz mindenki számára, úgy döntöttem, lesz, ami lesz, iderakom.
A lentebb olvasható esemény 2008. 07. 07. napjához kapcsolódik. A 7-es a teljesség száma - hiszem, hogy a teljesség felé indult el számomra egy út ezzel, mégpedig a teljességgel pont ellentétes, nem éppen reményteljes állapotból. A teljesség egyelőre csak álom, ahova a realitás nem, csak az őrült hit, meg a remény és a szeretet képes elvinni - és valósággal rádöbbentem, hogy nincs más utam, csak a hit, remény, szeretet útja...

Van egy dolog, amivel kapcsolatban kb. 13-14 éves korom óta folyamatosan aggódásaim, félelmeim vannak, hol erősebben, hol gyengébben, hol pedig csak akadályoz, hogy teljesebb életet élhessek. Van valami, ami azóta többé-kevésbé minden napomat befolyásolja negatív módon. (Erről még senkinek nem beszéltem konkrétan, de szerintem nem is értenék meg, mert furcsa módon függhet ez össze más dolgokkal.) Emberileg ennek a megoldására nincs lehetőség, maximum ha én erősödnék meg valamilyen módon, hogy ne hasson rám ez a dolog egyáltalán, annak ellenére, hogy minden nap szembesülök vele. (Időnként gondolok arra, hogy hátha Isten természetfeletti módon tenne valamit azzal, amit emberileg megoldani már nem lehet hiánytalanul.)
Borzalmasat álmodtam ma reggel. Aki nem éli át, nem tudja elképzelni. Azt álmodtam, hogy ez a dolog, aminek megtörténésétől félek, megtörténik. Ezután felhívtam valakit telefonon álmomban, és elmondtam neki, mi történt, csak beszéltem, beszéltem. Amikor nem válaszolt, akkor vettem észre, hogy közben kikapcsolt a telefonom. Nagy nehezen sikerült visszakapcsolnom és újra felhívtam azt, akivel beszéltem. Azt mondta, hogy közben kétszer is imádkozott a dologgal kapcsolatban és kapott egy igét. Az ige ez volt: "Nyomorúságotok lesz itt a Földön".
Amikor az ember rosszat álmodik, akkor közben gyakran leírhatatlan, rossz érzések tartják fogságban, amihez semmit nem lehetne hasonlítani. Nem tudom, ilyen rossz érzéseket éltem-e már át álmomban, mint ekkor. Talán régebben, kiskoromban lehettek hasonló álmaim.
Reggel felébredve kinyitottam a Bibliát, próbáltam megérteni, mit akar Isten ezzel az álommal, egyáltalán tőle jöhetett-e. Azt az igét kaptam, hogy "Mindenkor örüljetek, ismét mondom, örüljeket" és "semmi felől ne aggódjatok". Egyáltalán nem tudott ez megnyugtatni. Annál is inkább, mert ezen a napon történt valami. Nem az történt, amit álmodtam, hogy meg fog történni, de ahhoz eléggé hasonló dolog volt.
Nem mondhatom, hogy nyomorúságban vagyok, de talán kaptam egy tüskét az Úrtól. Érthetetlen, hogyan, de ennek a rossz álomnak és a történésnek a következtében megváltozott a viszonyom életem nagy problémáihoz, olyan módon, ahogy eddig soha. Mindig úgy szemléltem a dolgokat, hogy életemben a súlyos problémákat egyszerűen ki kell kerülni és úgy menni előre. Az autós is, ha el akar jutni a Himalája egyik oldaláról a másikra, értelemszerűen nem a hegyen át fog menni, mert kicsi a valószínűsége, hogy a hófödte, meredek, járhatatlan utakon keresztüljusson, hanem a hegyet megkerüli. Én világ életemben a súlyosabb problémáim megkerülésében láttam a megoldást a továbbhaladásra. De most történt valami velem, valami érthetetlen. Úgy gondolom, a problémán belül fog vezetni utam és a megkerülés helyett a problémán magán belül fogok tenni olyan dolgokat, melyek számomra értelmetlen dolgok, de helyességük az Igével alátámasztható. Hiszen pl. lehet egy teherrel a vállamon szeretni, és lehet a terhet otthagyva olyan helyre menni, ahol nem kell szeretni senkit. Mindig az egyszerűbbnek látszót akartam választani, de a mai napon történt valami, magam sem értem, hogy mi.
Nem tudom, tényleg Istentől volt-e az említett rossz álom, de felébredésem után azonnal pozitív gyümölcsei voltak: azonnal megszólítottam az Urat, ahogy felébredtem, kinyitottam a Bibliát és elkezdtem kutatni, mit akar. Különben valószínűleg nem is kezdtem volna így a napom. Arról nem is beszélve, hogy érthetetlen módon megláttam, melyik úton kell haladnom - a létező leggöröngyösebb, legjárhatatlanabb, legelképzelhetetlenebb úton. És érthetetlen módon nem tiltakozom, nem lázadok ellene, minden panasz nélkül tudomásul veszem. Soha nem volt még velem hasonló; sem olyan, hogy meglássam az utam, sem olyan, hogy egy szenvedés által látást kapjak, sem olyan, hogy a legkisebb lázadozás nélkül elfogadjam, aminek mindig az ellenkezőjére vágytam.

Néha meg szoktak szólítani az utcán szegények, hogy ki tudnám-e őket segíteni. Arra gondoltam, kellene kis füzeteket szereznem, amiben röviden le van írva az evangélium, hogy ilyenkor ezt is odaadjam nekik. Ezzel talán egy beszélgetés is elindulhatna kettőnk között a témával kapcsolatban.

Meglepő módon nemrég éppen fordítva alakult a dolog. A koldus maga adott nekem egy ilyen kis füzetet és bizonyságot tett hitéről. Talán nem meglepő módon azonnal tudta, hogy én is hívő vagyok.

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben" (Mt. 6.19-20.)
Nem minden nap történik az, hogy olyasvalaki idézi ezt az igét, akinek nem a legkönnyebb kimondania, mégis kimondja. Nem minden nap hallani egy hajléktalantól, hogy az evangéliumról beszél és megemlíti, hogy a kis füzetecske végén a megtérők imáját elmondva megtapasztalhatjuk Jézust.

Egy vasúti átjáróhoz hasonlón kellett átmennem a sínek felett az egyik oldalról a másikra. Sok sín volt egymás mellett, így hosszú volt az "átjáró", és alatta elég mélyen voltak a sínek.
Az átjáró nem egy szokásos átjáró volt, hanem sokkal keskenyebb, talán fél méter széles. Neki akartam vágni az átkelésnek, de a mélység, és az átjáró keskenysége megijesztett. Valójában, ha a mélységet nem nézi az ember, két lábon simán képes lenne átgyalogolni egyik oldalról a másikra, minden gond nélkül.

Úgy gondoltam, veszélyes lenne két lábon, sétálva végigmenni, ezért arra gondoltam, ha ráülök ill. (hason) ráfekszem és kezemmel húzom magam előre, jobb, mert így nem látom a mélységet, hanem így kifejezetten csak az út, az átjáró van szemeim előtt. Görcsösen megpróbáltam elindulni, de nagyon rövid idő után megálltam, nem mertem továbbmenni, a látótérben benne volt a mélység is körülöttem.
Láttam valakit, aki ezen az úton kicsit előbbre van nálam, és leesik az útról a mélybe, sőt talán magától ugrik le, feladja. Hosszú ideig zuhant a sínek felé, mert az átjáró magasan volt felette, nagy volt a mélység.
Valahogy visszakerültem az átjáró legelejére, és a nehéz helyzet miatt elkezdtem imádkozni, erőt gyűjteni. Valami történt, ezután ráfeküdtem újra az átjáróra, és csak húztam-húztam magam előre, hason csúszva, csak az utat láttam, a mélységből semmit, és nagyon gyorsan haladtam. Elértem az átjáró közepéig, ahol egy tartóoszlop volt, ami felülről tartotta ezt a "rudat". Itt nem tudtam továbbmenni, meg kellett állnom, és azzal szembesültem, hogy nem fogok tudni anélkül továbbmenni, hogy ne lássam a mélységet, miközben átküzdöm magam a "rúd" másik felére. Arra emlékszem, hogy le kellett engednem a lábam erről a rúdról, csak a kezemmel kapaszkodhattam ahhoz, hogy a tartópillért kikerüljem és átkerüljek annak túloldalára. Nem emléxem semmire, arra sem, hogy a mélységet láttam-e, de valahogy átkerültem a rúd másik oldalára. Egy utazótáskát is vittem magammal erre az "útra", ami ennél a pontnál leesett, nem tudtam azt is megtartani. Innen viszont már könnyen végig tudtam menni az átjáró második felén, nagyon gyorsan.

Az átjáró túloldalán, ahova megérkeztem, ketten vártak engem, akik nagyon örültek, hogy át tudtam menni, és átöleltük egymást velük. Több ember is volt itt, akik nagyon szurkoltak nekem és nagyon örültek, hogy megérkeztem.

Jött egy vonat. Az utazótáskám, amit az utam felénél leejtettem, valahol megakadt, nem esett le teljesen, és a vonat teteje valahogy hozzáért, ennek hatására a táska leesett arra az oldalra, ami a rúd felénkeső része. A két oldalt azt hiszem, egy kerítés választotta el egymástól, az átjáró felénél. Arra gondoltam, Isten milyen jó hozzám, hogy a táskámat is visszakaphatom. Arra emléxem az álom végéről, hogy elkezdtem futni a táskámért, és mások is, akik ott voltak az "állomáson" és örültek nekem, ők is futottak érte, hogy odahozzák nekem.

Értelmezés:

Lehet, hogy az út nagyon keskeny, ami üdvösségre vezet, és nagy mélység van az út körül. Nem a mélységre kell nézni, ami körülvesz, hanem csak az útra, csak így tudunk rajta végigmenni. Lehet, hogy akarunk az úton magunkkal vinni cuccokat, de ezeket előbb-utóbb le kell tennünk, a körülmények úgy alakulnak, hogy csak magunkat tudjuk átvinni, hiszen semmink nincs, amit ne Istentől kaptuk volna. Isten lehet, hogy olyan "akadályokat" tesz az útra, amiken csak úgy tudunk átmenni, hogy látszólag muszáj az útról a tekintetünket a mélységre fordítani, és ezek az akadályok arra jók, hogy amiket magunkkal cipelünk, elhagyjuk. Amiket ilyenkor elvesztünk, azokat az utunk végén Isten visszaadja. Ez az akadály lehet, hogy csak azért volt ott az úton, hogy elhagyjuk, amit magunkkal cipelünk. Nem az lehet az akadály célja, hogy mindenképpen a mélységbe kelljen néznünk, hanem az, hogy a terhünk leessen rólunk, amihez görcsösen ragaszkodunk.
Figyelemreméltó, hogy nem emléxem igazán semmire, hogyan jutottam át az út közepén, arra sem emléxem, hogy a mélységet valóban láttam volna, vagy hogy nehéz lett volna átmennem azon az akadályon. Isten egyszerűen átemelt rajta, és csak arra emléxem biztosan, hogy az a táska leesett. Arra is emléxem, hogy az út második felét sokkal gyorsabban tettem meg, csomag, teher nélkül, mint az első felét. Az utam elején, amikor imádság és erőgyűjtés után másodszor vágtam neki, szintén nem tudom, mi történt, amitől akkora erőt kaptam, hogy folyamatosan haladva eljutottam az út közepéig.

Istentiszteleten pedig a következőről volt szó:

Hitünk célja: az üdvösség a túlsó parton, a hit hajóján átjutni a túlsó partra. Jézus maga az út, a hitnek útja, ami a túloldalra vezet.
A hívő életet hit által kell élni. Ez azt jelenti, hogy nem a szemmel látható dolgokra nézünk (pl. a nehézségeinkre, problémáinkra, amik körbevesznek), hanem a láthatatlan dolgokra, az Úrra kell nézni. Péter, amikor Jézusra nézett, tudott a tengeren járni, de amikor levette a tekintetét Jézusról és a viharra figyelt, elkezdett süllyedni. Hasonló álmomban a keskeny átjáró: ha úgy próbálok haladni rajta, hogy nem nézek a körülöttem lévő mélységre, akkor sikerülhet a haladás. Ha a mélység (vihar) is benne van a látómezőben, akkor nem tudok menni előre, hanem elakadok.

Hiszem, hogy Te nem a vádlások tömkelegét állítod elém, hanem megmutatod, ha valamit rosszul csinálok és megnyitod szívem a bűnbánatra. Hála neked ezért, hogy ilyen vagy! Hála neked, hogy sosem vádolsz! Hála neked, hogy ha Te szembesítesz a bűneimmel, akkor az, még ha fáj is, akkor sem vet a padlóra, és ha elszégyellem magam előtted, akkor is állva maradhatok és emberi méltóságom nem szenved csorbát színed előtt! Köszönöm, hogy ilyen vagy, és hogy szeretettel feded fel előttem bűneimet, és szeretettel készítesz fel arra, hogy szabad legyek tőlük! Köszönöm, hogy nem kell azon aggódnom, hogy vajon mi lehet az, ami rosszat tettem, mert nem vádolsz, hanem megmutatod, mi az, ami fogva tart, és drága véred által megszabadítasz!

Ne engedd, hogy eltávolodjak, hogy a bűn erőt vegyen rajtam, hogy a szívem megkeseredjen! Óvjál meg gyengeségeimtől, erősíts meg, kérlek! Fogd a kezem, ha távolodom Tőled, újra meg újra figyelmeztess, vezess vissza a jó útra!
A világ örömeinek csábításától óvjál meg, kérlek! Nem pótolhatja a Te jelenlétedet semmiféle múló öröm! Drágább a Te jelenléted, mint hogy valami múló örömre lecseréljem azt! Óvd meg szívemet minden tévelygéstől és zárd be a világ csábításai előtt! Terád vágyik a szívem, Istenem, téged akarlak szolgálni!
Tiszta szívet adj, Uram! Tisztíts meg újra meg újra, gyengeségeimről ne emlékezz meg! Erősítsd meg szívemet, kérlek!
Kérlek, áraszd rám drága jelenléted! Zárd be szívem ajtaját a hiábavaló örömök előtt, mert a Te örömöd elég nekem!
Tévelygő szívemet rakd helyre, igazítsd helyre! Csak a te ösvényeden könnyű minden teher, csak a te utad az, amin nem esem el és amin öröm járni.
Tiszta szívet adj, Uram! Ne engedd, hogy bepiszkoljam! Moss meg újra meg újra véreddel, mert gyenge vagyok. Fordítsd tekintetem mindig Rád!