Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. (1Kor. 13.4-5.)

Nemrég beszélgettem két kedves ismerősömmel. Beszélgetésünk során olyan témát hoztak elő (nem szándékosan), ami nagyon szorosan kapcsolódik életem legfájóbb dolgaihoz. Nem tudhatták, hogy amit mondanak, azok engem hogyan érintenek. Teljesen szembekerültem ezekkel a dolgokkal, melyekkel én sem tudok hosszú ideje mit kezdeni emberileg, és Isten sem adott rá közvetlen útmutatást, "csak" azt, hogy maradjak a helyemen, és tartsak ki. Hosszú ideje időnként vádolom is magam, hogy esetleg nem teszek meg minden tőlem telhetőt, ezért nem jutok ezekkel a dolgokkal egyről a kettőre, bár nem tudom, mit tehetnék. Az említett beszélgetés során az jött le nekem, hogy igenis tennem kéne valamit, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, mit. Ennek terhe nehezedett rám a beszélgetés alatt és annyira lenyomott, hogy másnap nem voltam képes gyülekezetbe elmenni, egyszerűen nem volt rá erőm, és ez a nyomás még jó pár napig rajtam volt utána. Az egyik legrosszabb érzés, amikor (képletesen) ott áll az ember mellett egy hajcsár és folyamatosan azt súgja, hogy lépjél már, csinálj már valamit, hogy ezek a dolgok megváltozzanak, miközben az ember semmilyen lehetőséget nem lát arra, hogy csináljon valamit. Ilyenkor az ember legszívesebben elmenekülne az életből, mert képtelen lépni abba az irányba, amelybe a rá nehezedő nyomás kényszeríti.

Röviden: hirtelen égetővé vált, hogy Isten utat mutasson nekem abban a dologban, melyben még sosem mutatott közvetlenül utat. Hirtelen égetővé vált számomra, hogy lehulljon a lepel egy titokról: hogy megértsem, én vagyok-e nagyon lehetetlen eset, hogy nem látom sok-sok éve, hogy merre kéne továbblépnem, vagy valami más "turpisság" van-e a dologban. Szinte olyanná vált a helyzetem, hogy most vagy Isten szól hozzám ezzel kapcsolatban, mi legyen, vagy pedig nem bírom ki.

Bár Isten nem akar még közvetlen választ, megoldást adni életem legfájóbb pontjaira, Őnála nincs lehetetlen, és ebben a helyzetben is tudta, mit mondjon nekem, mire van szükségem. Isten szólt. És ahogy az lenni szokott, nem úgy szólt, hogy egy perc múlva el is felejtettem, mit mondott, hanem szava elkezdte átformálni a rám nehezedő nyomást valami mássá. Ezt mondta: "Eddig nem láttad: nagyon sok emberrel vagy kapcsolatban, akiknek segíteni tudsz, akik felé szolgálhatsz. De most már látod. Ne magaddal, hanem velük foglalkozz, az ő problémáikkal, az ő nehézségeikkel, őket segítsd, járj a kedvükben, mert nagy ajándékod van erre." Természetesen nem személyesen, szóról szóra szólt hozzám így Isten, hanem kb. úgy történt, hogy egyik nap arra ébredtem, hogy ezzel tisztában vagyok, megértettem ezt, megvilágosodtam. Rögtön megértettem, hogy a következő igék rám vonatkoznak:

Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.
(Fil.2.4.)

A ki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. (Lk.26.10.)

Addig nem igazán vettem észre, hogy ott van valami "kevés", amin hű lehetnék. De ha belegondolok, nem is olyan kevés az, mert ha igazán hű lennék rajta, a nap egy percében sem lenne időm unatkozni. Sajnos azelőtt ez nem igazán tudatosult bennem, nem igazán vettem komolyan. Az volt a bajom, hogy túl nagy figyelmet fordítottam saját magamra, másokra viszont nem túl sokat. Ideje, hogy kicsit zárójelbe tegyem magam: mindegy, mi van velem, számomra nem ez a lényeg, hanem az, hogy másokkal mi van. Persze így leírva ezt keresztény körökben bizonyára nem nagy cucc, de valósággal átélni, hogy Isten a figyelmemet levette saját magamról és másokra helyezte, igazán felszabadító érzés. Erre csak Ő képes. Ő képes csak a fent idézett igéket megtölteni számomra olyan tartalommal, hogy ezek az igék nem szárazon kopogtatnak egoizmusom falain, amire felháborodással reagálok, hanem behatolnak úgy, hogy felszabadulok közben az alól a teher alól, amit az önimádatom elviselhetetlenné tett számomra. Ahogy régebben is idéztem egy ismert szerzőtől:
"Milyen csodálatos hatalom az, amely soha nem kényszeríti, de mégis irányítja akaratunkat. Isten nem töri fel a zárat, hanem mesteri módon kinyitja azt. Erre egyedül csak Ő képes." (C. H. Spurgeon)

Még valami: azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van (Róm.8.28.)

Nemrég írt egy e-mailt egy keresztény barátom, ebből idézek:

… A kegyelmet viszont mintha senki sem értené. Talán Dávid zsoltáraiban érzékelheted azt a mélységet, amelyben a kegyelem elérheti az embert. Isten vad, oktalan, érthetetlen szenvedélye az ember iránt: valami ilyesmi a kegyelem. Istennek az a cselekvése, amely sosem függ az ember elesettségének mértékétől, megtérési szándékától, bűneitől. Isten vezetése, ami a „már akkor szeretett minket”, „mar előbb szeretett minket”-ben nyilvánul meg. A kegyelmet akkor tapasztalod meg, amikor rádöbbensz, hogy Istennek nem akadály semmi, amit te annak vélsz, és ami közöttetek áll. Ha visszaemlékszel: Isten hogyan szeretett, amikor még a megtérésnek a közelében sem voltál, sőt, még meg sem fogantál, Ő már a Fiút adta érted! Isten kegyelme készen áll, mint a Vőlegény, aki sóvárogva varja Mennyasszonyát a menyegzőre: nem passzív, nem statikus, hanem cselekszik, mozog, feléd irányul, keres téged! A kegyelmet Jézus nagyon szépen bemutatja az elveszett-példázatokban (bárány, drahma, tékozló fiú).

Kb. egy-két hete volt egy álmom: Valamilyen épületben voltam, és hirtelen nagyon rossz idő lett kint. Egy ablakon keresztül láttam, ahogy ömlik az eső és fúj a szél. Nem csak egyszerűen ömlött az eső, hanem a víz és a szél együtt olyan fizikai módon nyilvánult meg, ami az addigi tapasztalatok számára teljesen szokatlan volt: az esőcseppek időnként egybefüggő vízzé álltak össze a levegőben, és ez a víz meg tudta változtatni az irányát, sebességét, mintha élne, és mintha villámokat is ki tudott volna bocsátani magából. Érdekes módon mintha az esőcseppek felvették volna a felhők (villámlás) és a szél tulajdonságát is egyszerre. Olyan szélhez volt hasonló, mely nem egy bizonyos helyről egy másik helyre fúj, hanem az irányát sűrűn megváltoztatja. Az eső és a szél keveréke "kavargott", majd mikor esőcseppek nagyobb mennyiségű vízzé összeálltak, nekivágódott az ablakhoz, amin keresztül szemléltem az időjárást.

Arra gondoltam, hogy a ház, amiben vagyok, nem fogja ezt sokáig bírni, és az embertelen időjárás kárt fog tenni benne. De amíg ott voltam és amíg az álom tartott, semmi kárt nem tett a házban.

Jézus mondja: Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása. (Mt.7. 24-27.)

Ezek szerint egyáltalán nem lebecsülendő a jelentősége annak, hogy ha halljuk Jézus beszédeit, megcselekedjük-e (átültetjük a gyakorlatba, az életünkbe), vagy nem. Nem elég, ha az Igében olvasottakat vagy az istentiszteleten hallottakat nagy örömmel fogadjuk, hanem meg is kell élnünk, életünk minden napjára alkalmaznunk kell, akkor is, amikor emberileg saját magunkban jobban bíznánk, vagy amikor a mi kis emberi elképzeléseinket könnyebben megvalósíthatónak gondolnánk. Esetleg elképzelhető, hogy nehéz idők állnak előttünk, melyeket csak a kősziklára épült házban lehet átvészelni.

Így szeptemberben az egyetemen sok dolgot el kell intézni az új félév elején. Ez most időnként eléggé megpróbálta az idegrendszeremet, mert a legtöbb esetben nem világos, mit és hogyan kell elintézni, és segítséget is hol kapok a tanulmányi osztálytól, hol nem. Az elmúlt héten is későn tudtam meg, hogy le kellett volna adnom egy papírt, melynek a leadási határidejéből kicsúsztam. Azt javasolták a tanulmányi osztályon, keressek meg egy bizonyos illetékest és kérdezzem meg, hátha még elfogadja a papíromat. Amikor neki e-mailt írtam, eszembe jutott egy testvérnek a bizonysága, aki áldást kért arra az emberre imádságban, aki körülményessé akarta tenni az ügyei intézését, és utána minden simán ment. Én is áldást kértem annak az életére és családjára, munkájára, akinek az e-mailt írtam, és utána küldtem el a levelem. Nem sokkal utána jött tőle a válasz, hogy bár már kicsúsztam a határidőből, de ha még a héten leadom a papírt, akkor elfogadják. És segítséget is adott, hogy hogyan kell kitöltenem ezt a papírt, így teljesen világos lett számomra az út a papír leadásáig.
Hála ezért az Úrnak! Sokszor nem éppen a legkönnyebb áldást kérni olyan emberek életére, akik ügyeink elintézését bonyolulttá, körülményessé teszik, de ha minden neheztelést leteszünk szeretettel és azt mondjuk, őt is áldja meg az Úr, abban erő van.

Most szólt egyébként a főnököm, hogy holnap mégsem kell azt a pár órát ledolgoznom, amit mondott. Tehát a kényszerült, Isten előtt nem igazán kedves munka felét nem is kell elvégeznem. Az Úr meghallgatta az imámat. Ettől még a pénzösszeget, amit ezért a pár óráért kaptam volna és az Úrnak akartam odaszánni, Neki is adom, mert az Övé.

Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. (Zsid.12.1.)

A munkahelyemmel kapcsolatban kicsit furcsán alakultak a dolgok. A részletekbe nem megyek bele; a lényeg, hogy el kellett ott olyan munkát vállalnom (néhány órát), amiről meg vagyok győződve, hogy Isten előtt nem teljesen kedves. Emberi erőfeszítéseimmel nem tudok ezellen mit tenni, maximum Istenben bízni, hogy megakadályozza valamilyen módon, hogy ezeket az órákat elvállalhassam. Kényszernek érzem ezt a néhány órát. Mivel nem tudok ellene mit tenni, egy nyomasztó érzés volt rajtam. Ennek súlya alatt megfogalmazódott bennem, hogy legszívesebben nem fogadnám el érte a pénzt sem, nem akarok ezért a zsebemben több pénzt tudni. Elhatároztam, hogy attól a pénztől, amit ezért a pár óráért kapni fogok, a lehető leghamarabb meg fogok szabadulni, és teljes egészében oda fogom adni Isten céljaira pl. adakozáskor vagy más módon. (Ezért a pár óráért kapott bérem egyébként jelentős részét fogja képezni fizetésemnek, mivel nem keresek sokat.)

Régebben több energiám volt arra, hogy a munkámat jól el tudjam végezni, több örömöt és kevesebb aggódást okozott a munkám. Az utóbbi időben kevés erőt érzek magamban a munkámhoz, inkább csak aggódást, mint örömöt okoz. Viszont tegnap újra úgy tudtam a munkám végezni, mint régebben, örömmel, igazán élveztem. Először nem értettem, mi történt, de aztán megértettem: mivel elhatároztam, hogy a munkámért kapott pénz jelentős részét a zsebemből át fogom adni Istennek, teljesen lemondok erről a pénzről, Isten elkezdett engem ebben megáldani. Itt jöttem rá, hogy fontos volt számomra, hogy a fizetésem egy részét félretegyem magamnak, hogy a későbbi esetleges nehéz időkben legyen tartalékom. Magam akartam a jövőmet bebiztosítani, és nem hittem el, hogy a jövőm Isten kezében van.
Főnököm nyomására kénytelen voltam elvállalni olyan munkát, amit nem szerettem volna, és ami Isten előtt sem lehet igazán kedves. Emiatt egy teher nehezedett rám - tehetetlennek éreztem magam az igazságtalansággal szemben. A teher súlya alatt, a tehetetlenség érzése alatt hoztam egy döntést, hogy nem fogom megtartani a pénzt, amit ezért a munkáért kapok. És ezzel felszabadult a szívem arra, hogy a jövőmet ne én próbáljam bebiztosítani, hanem bízzam rá Istenre. Eddig nem gondoltam volna, hogy a rám nehezedő lelki nyomás ilyen gyümölcsöket tud "kipréselni" belőlem. Éreztem régebben is, hogy a pénz túl fontos számomra, de nem tudtam ezzel mit kezdeni. Szívesen adtam pénzt jó dolgokra, adakozásra, de akkor is a szívem mélyén abban bíztam, hogy amit félreteszek, az fogja a jövőmet meghatározni, nem pedig Isten mindenhatóságában, gondviselésében bíztam.

Régóta próbálok olyan munkahelyet találni, amire igazán azt mondhatom, hogy az valóban a munkahelyem, amely Isten szerint való, de eddig még nem sikerült találnom. Most, hogy felszabadult a szívem arra, hogy el tudjam fogadni Istentől, hogy az Ő kezében van a jövőm, nem pedig a zsebemben lévő pénz mennyisége határozza meg, most bizonyára elgördült egy akadály azelől, hogy találjak egy igazi munkahelyet. Az Úr formál engem, lemetszi a vadhajtásokat, és amikor eljön az ideje, akkor adja meg, amit kérek Tőle, pl. a munkahelyet. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. (Jn.15.2.) Ezért nem is kell sürgetni a dolgokat; az Úr tisztogat engem, ezáltal tudom majd megfelelő helyre tenni az életemben azt, amit adni fog. Most értettem meg, hogy amikor nyomás és nehézségek nehezednek rám, azok is azért lehetnek, hogy meg tudjon tisztítani, fel tudja szabadítani a szívemet minden megkötözöttség, öncélúság, magam csinálta börtön rabláncai alól. Most, hogy egy ilyet átéltem, hitem, reményem lett arra vonatkozóan, hogy a többi nehézségemből is valami hasonlót fog az Úr kihozni.

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; 
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
(Mt.6.19-20.)

Ha én magam akarom a saját jövőmet bebiztosítani, az rengeteg aggódással, erőfeszítéssel jár, ráadásul az egész egy pillanat alatt semmivé válhat, mert a jövőmre félretett pénzemet ellophatják, vagy akármi is történhet vele (jöhet infláció, tűzvész, árvíz, a bank csődbe mehet). Isten viszont mindenek felett áll; terve van az életemmel, az Ő tervét pedig semmi nem akadályozhatja meg. Valószínűleg nem az a terve, hogy az éhhalál küszöbén tengessem életem, hanem meg fog adni mindent, hogy örömmel és békességgel, és ami a legfontosabb: tiszta szívvel szolgálhassam. Talán nem feltétlenül ad anyagi jólétet, de hiszem, hogy meg fog adni mindent a jövőben, amire szükségem van, és az Ő jelenlétében nem kell szűkölködni. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (2Kor 8.9.)

Dicsőség és hála az Úrnak mindezért!

Kifogyófélben volt itthon az a fajta dezodorom, amire az Úrtól vezetést kaptam, hogy azt használjam. Gyüli után elmentem hát a Tescoba, ahol rögtön betáraztam kettőt is, nehogy még véletlenül is kifogyjon.

Gondoltam, teszek még egy kört ebben a rendkívül modern üzletben. Belebotlottam egy olyan könyvbe, melynek ára nem kevesebb, mint a fizetésem fele, de nagyon megtetszett. Döntés elé kerültem: megvegyem, vagy ne vegyem? Eszembe jutott a tanítás egy részlete, amit kevéssel azelőtt a gyüliben hallottam: "Minket, 60-70-80-90 kilós húsdarabokat (valaki esetleg több vagy kevesebb) akar Isten használni arra, hogy a tervét itt a Földön megvalósítsuk - minket, akik sokszor még azt sem tudjuk eldönteni, megvegyünk-e valamit a boltban vagy ne". A csodaszép könyvet szorongatva a kezemben hirtelen magamra ismertem. És csak álltam a polc mellett, mint egy Isten tervét beteljesíteni elhívott húdarab, és nem tudtam, kiadjak-e ennyi pénzt ezért a könyvért vagy ne. Még szerencse, hogy ekkora feladatot kaptam én is az Úrtól. Ez nagyon jó, és tényleg belegondolni se semmi, hogy milyen fontos vagyok Neki. Az akaratát beteljesíthetné bármilyen más módon, egy csettintéssel, azonban Neki én kellek, mi hívők kellünk Neki, szüksége van ránk. Azonban egy valamit nem tudtam még: mi legyen a könyvvel? Ha megveszem, sajnálni fogom, hogy ennyit kiadtam érte. Ha nem veszem meg, a könyvet fogom sajnálni. Megoldhatatlannak látszott ez a súlyos probléma, és nem láttam rá olyan megoldást, amivel tényleg maximális elégedettséggel tudtam volna kijönni a szituációból. Hosszas gondolkodásom közepette a körülöttem süvöltő mammon szélviharában megcsapott egy finom, lágy szellő, amely nagyon halkan azt súgta nekem: "Ne vedd meg!" Visszatettem a könyvet a polcra és rájöttem: nekem erre a könyvre egyáltalán nem is lett volna szükségem. Annyi könyvem van otthon már, ami ugyanerről szól, hogy ezzel már nem is tudnék mit csinálni - ráadásul a többit se nagyon használom. Valójában az történt velem az üzletben, hogy a könyv csodás formatervezése, a szép, csillogó lapok és a színes képek megigéztek, hogy ez a könyv nekem kell. Tényleg nagyon érdekelnek az ilyen témájú könyvek, de nagyon keveset olvasgatom azokat is, amik megvannak. Egy régebbi tanítás is eszembe jutott, amit a gyüliben hallottam: Ne hagyjátok magatokat megígézni! Nagyon tudnak hatni az emberre különböző marketingfogásokkal, az ember érzékszerveire. Elhitetik az emberrel, hogy szüksége van olyasvalamire, amire valójában nincs is szüksége. Az ilyen esetekben otthon kap csak a fejéhez az ember: "Jaj, mit fogok én csinálni egy tízezer forintos égigérő vascsicsergővel? Nekem ilyen soha nem is kellett..." 

A legfigyelemreméltóbb, hogy először reménytelennek láttam ezt a "rendkívül súlyos" helyzetet; úgy éreztem, nem tudok belőle győztesen kikerülni: vagy a könyvet fogom sajnálni, vagy a pénzt. És a Halk Szellő után mégis úgy tettem vissza a polcra a könyvet,  hogy minden veszteség nélkül tudtam a pénztár fele venni az utam, ahol egyébként két gyülissel is találkoztam. Csak feltételezni tudom, hogy míg én megvettem azt a dezodort, amire vezetést kaptam az Úrtól, hogy azt a fajtát használjam, addig ők olyan fajta sampont vagy szappant vásároltak, melynek használatára szintén az Úrtól kaptak vezetést. Csodálatos, hogy az Úr vezet minket - még kis dolgokban is. Nem tudom még ugyan, mi a terve Istennek az életemmel, és az előttem lévő útból csak annyit látok, ami közvetlen előttem van. De óriási számomra az is, hogy a dezodorra költött pénzem semmiképpen nem hiábavalóság, és minden nap azt az illatot szippanthatom be, mely az Úr jelenlétére, vezetésére hívja fel a figyelmem. Nem is vennék én holmi bóvli, kétszer ilyen drága, gagyi dezodort - ha a nők esetleg döglenek is tőle, a démonok nem.

A pénztárnál természetesen megint olyan vevő volt előttem, aki a Tesco jelentős részét felvásárolta, és nyilván direkt azért, hogy többet kelljen pont énnekem sorbanállnom. Szeretet ide vagy oda, ez a jelenség negatív hatással volt az idegrendszeremre, a Szellem gyümölcseit rossz gyümölcsök kezdték felváltani: harag, szeretetlenség... Igen ám, de kosaram tartalmával "betárazva", az ördög már nem rúg labdába olyan könnyen, s eszembe jutott egy másik tanítás, amit a gyüliben hallottam (aki ezeket a tanításokat tartotta, nyilván meglehetősen otthon van a marketing területén): "Amikor felmegy benned a pumpa, mert akkora sor van előtted, és nem halad az a sor, akkor hol van a Szentszellem?" Na, rögtön lelepleződött gyarló, türelmetlen természetem, megbántam, amit meg lehet, és az Úrra gondoltam, Akit el is kezdtem volna hangosan dícsérni, ha éppen nem a Tescoban lettem volna, ugyanis a "Legyetek józanok" ige is eszembe jutott. Először biztos voltam benne, hogy az előttem álló vevő kártyával fog fizetni, hogy még tovább tartson a dolog, de miután ez nem így történt, még ezért is hálát tudtam adni, természetesen csak magamban.

Még azt is meg kell említenem, hogy Tesco előtt gyüliben adakozásnál két bankó közül végül a nagyobb értékűt dobtam a kosárba. (Senki ne gondoljon nagy értékű papírpénzekre, a legkisebb értékű papírpénzekről beszélek.) A Tescoban a pénztárnál éppen pontos összeget tudtam így fizetni a kisebbik bankóval, és nem terheltem meg a pénztárcámat súlyos, de értéktelen visszajáró fémpénzekkel, és a pénztárosnak sem kellett a visszajáróval bíbelődnie. Ez ugyan szinte teljesen lényegtelen, de ha ilyen piti dolgokra is odafigyelő húsdarabokra bízta Isten a terve megvalósítását... hát Ő tudja. Ő kibír engem valahogy így is, hogy ilyen vagyok, talán e sorok kedves olvasója is túlteszi magát valahogy ezen a bekezdésen.

Egy nem is olyan régi bejegyzésemből idézek:

...a kályha meleget ad, ahol hideg időben megmelegedhetünk. Az Urat is ilyen helyen kell keresnünk, ahol érezzük, hogy meleg van. Hozzá mehetünk mindig "melegedni".

Amikor ezt leírtam, nem gondoltam volna, hogy szó szerint is értelmezhetem. Idén szeptemberben meglehetősen lehűlt az idő, fűtés még nincs, így kb. 17 fok körülire is leeshet a hőmérséklet a lakásban is. Meleg ruha volt rajtam, kicsit mégis fáztam. Amikor lefekvéshez készülődtem, gondoltam, most bizonyára elég rövid lesz az imám a hideg miatt. Mielőtt lefeküdtem volna, imádkoztam is, pizsamában voltam. Imádkozás közben egyszer csak azon kapom magam, hogy nem fázom. Ez fizikailag azért is lehetetlen, mert előtte meleg ruhában is fáztam kicsit, utána meg pizsamában nem. Úgy látszik, Hozzá tényleg mehetek melegedni. :)

Amikor elkezdtem írni jelen bejegyzésem, sok minden bennem sem volt tiszta a bűnnel, a bűntől való szabadulással kapcsolatban. (Éppen ezért lehet, hogy e bejegyzést később még fogom szerkeszteni, kiegészíteni.) Miért van az, hogy ugyanazokat a bűnöket újra meg újra elkövetem, és nem tudok ellene mit tenni? Miért van az, hogy befogadtam már Jézust a szívembe, mégis… (inkább nem is folytatom ezt a mondatot)?

Az utóbbi időben Isten több, egymástól független forrásból rámutatott, hogy a bűnnel, mint olyannal, foglalkoznom kell. Pontosabban arra mutatott rá, hogy másképp kell a bűnnel foglalkoznom, mint eddig. Addig ugyanis már régen eljutottam, hogy „csak ilyen vagyok, mindig vétkezem, megint vétkeztem, Uram, bocsáss meg”. Igaz, már az is valami (állítólag), hogy beismerem, hogy vétkeztem és vágyom arra, hogy máskor már ne vétkezzek. Éppen ezért nem a bűnbánat szükségességéről írnék, bár tény, hogy ha a bűneinket nem bánjuk meg őszintén és nem valljuk meg Istennek, hogy vétkeztünk ellene, nincs is értelme a bűnnel tovább foglalkozni. Egy legalább „ajjaj, ezt nem így kellett volna” érzést nem helyettesíthet sem Jézus neve, sem más vallásos gyakorlat, sem más erőfeszítés. Ugyanis „így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ézs.57.15.) Ez az alázatos szívűekre vonatkozik, a kemény szívűekre nem.

Amikor az ember megbánja és leteszi bűneit és átéli a bűnbocsánatot, akkor érzi csak, hogy a bűnök tartották fogságban, mintha egy koncentrációs táborban lett volna. És sokszor azért nehéz legyőzni a bűnömet, gyengeségemet, mert sérti az önérzetemet, büszkeségemet, hogy fel kell adnom valamit, amivel saját igazamat megvédhetem másokkal és a Mindenhatóval szemben. Ilyenkor az ember legszívesebben „megverné” azt, aki egy bűnével szembesíti, mert tehetetlen, be kell látnia, hogy nem tud mit felhozni Isten igazságával szemben. Érdemes azonban ezt az indulatot feladni és engedni a Szentlélek szorongatásának, mert ez felszabadít, leveszi a vállunkról a terhet, újra megnyílik a menny, melyről már fel se tűnt, hogy zárva volt büszkeségünk előtt, s ez csodálatos érzés: magamat háttérbe szorítom, és elismerem, hogy Isten igazsága felette áll gyarlóságomnak, melyhez oly' görcsösen ragaszkodtam.

Egy régebbi bejegyzésemben írok egy ilyen esetemről, amikor azt kellett beismernem, hogy nincs bennem szeretet. Akkor az érintett meg és tört meg, hogy valakit szeretetre késztetnek azok a dolgok, amik engem gyűlöletre, és ezzel párhuzamosan több forrásból is hallottam azt, hogy a szeretet mennyire fontos, s ez nem lehetett véletlen. Azért sem, mert feltűnt, hogy ennek hatására elkezdek megváltozni, mégpedig egy ördögi körből kezdek kijönni, amiből emberileg nem láttam volna kiutat. Ez egyértelmű bizonyíték számomra arra, hogy van valami nagyobb erő, mégpedig Isten Szelleme, ami a mi kis reménytelen dolgaink felett áll, azokba reménységet hoz és kiutat mutat belőlük. Fontos tudatosítani (amiben egy megtapasztalás, mint amiről most írtam, segíthet), hogy a gyarlóságaink, bűneink, problémáink, emberi esendőségünk felett áll hierarchikusan Az, Aki bennünk lakik és aki vezet bennünket. Fontos tudatosítani, hogy a reménytelen, ördögi kört alkotó emberi dolgaink nem a hierarchia csúcsán helyezkednek el, hanem van fölöttük Valaki, aki nagyobb náluk, aki legyőzte őket, és ismeri belőlük a kiutat. „Mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.” (1Ján 4.4.)

Egy másik esetem, amikor a „szemem láttára” leplezte le egy bűnömet az Úr, egy dicsőítő alkalom után történt. (Erről a dicsőítő alkalomról egyéb megtapasztalásokat is tudnék mondani, talán külön egy másik bejegyzésben.) Azelőtt még soha nem tapasztaltam hasonlót: egyszerűen megérintett Isten Szelleme, és nem is értettem, mi van velem. Mintha átéltem volna, mennyire hatalmas az Úr, és ugyanakkor mennyire szelíden, minden erőszak nélkül akarja ezt a hatalmát használni. A számos megtapasztaláson kívül nem sokkal utána egy olyan szituációba kerültem, amiben ideges szoktam lenni, és haragudni szoktam másokra. Igen ám, de ebbe a szituációba úgy kerültem most bele, hogy közben a nyakamon volt Isten szeretete. Ezért nem tudtam megmaradni ebben a szituációban úgy, mint máskor, mintha mise történt volna. Láttam azt, hogy Isten milyen hatalmas és csodálatos, és ehhez képest mennyire porszemnyi az a szituáció, ami miatt felhúzom magam. Beláttam, hogy mennyire értelmetlenek a mi kis emberi indulataink. Annyira porszemnyiek, hogy nem is maradnak meg sehol az örökkévalóság számára; de ha valakit szeretünk, szeretettel vesszük körül, az valahol mindörökre megmarad – ezt éreztem.

A bűnt nem az ember győzte le, hanem Jézus a kereszten. A bűn nem egy hétköznapi dolog, amit ha gondolom, eltávolítom az életemből és ezentúl nem követem el, mert ez emberileg nem lehetséges. Persze önuralommal, önfegyelemmel is érhetünk el eredményeket, de ha csak ennyi lenne az egész, akkor nem kellett volna, hogy Jézus vére kifolyjon, és életét odaadja értünk, a bűneinkért cserébe. A bűn egy olyan láthatatlan valóság, ami Jézusra rászállt, amikor a Gecsemáné kertben volt. A bűn egy olyan valóságosan létező, de láthatatlan dolog, aminek kézzelfogható következményei, velejárói vannak. Mivel a bűn maga, mint olyan, a láthatatlan valóság része, nem fizikai természetű, mi emberek nem is tudhatunk vele közvetlenül mit kezdeni. Ha pedig közvetlenül nem, hanem csak közvetve „férünk hozzá”, akkor sokra nem is juthatunk vele emberi erőfeszítéseinkkel. Ha pusztán emberi erőfeszítésekkel legyőzhető lenne a bűn, nem lett volna szükség arra, hogy Jézus megváltson belőle minket, sem arra, hogy az ószövetségi időkben áldozatokat mutassanak be. Jézus a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk. (1Pét.2.24.) Újra le kell írnom, hogy fontos tudatosítani, hogy a bűneink, emberi esendőségünk felett áll hierarchikusan Az, Aki bennünk lakik és aki vezet bennünket. A bűn nem fizikai valóság, és hierarchikusan az ember felett áll, hiszen ha nem állna felette, nem lett volna szükség Jézus megváltására, mert akkor emberileg is tudnánk kezelni a bűnt. Ugyanakkor Jézus hierarchikusan felette áll a bűnnek is és mindeneknek, hiszen az Atya Úrrá tette Őt mindenek felett. Feltámadásával pedig bebizonyította, hogy a bűnök, melyeket magára vett, nem uralkodnak felette, hanem Ő uralkodik felettük. Ha pedig megtértünk, a Fiú bennünk lakozik – tehát az lakozik bennünk, aki hierarchikusan a bűn felett helyezkedik el. Ha ezt beismerjük és hittel elfogadjuk, mi is győzhetünk a bűn felett. „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn. A ki ő benne marad, egy sem esik bűnbe; a ki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt.” (1Ján3.5-6.) Ha bűnbe esünk, az nem azt jelenti, hogy még nem tértünk meg vagy nem ismerjük Jézust egyáltalán. Annyit jelent, hogy még nem ismerjük Őt teljesen; nem tudunk még arról a tulajdonságáról, hogy Ő Úr a bűnök felett is, a mi bűneink felett is, nagyobb a mi bűneinknél, a te bűneidnél is, hierarchikusan fölöttük helyezkedik el, és természetfeletti módon KÉPES RÁ, hogy kivigyen a bűn uralma alól, ahonnan emberi módon nem tudnánk kijönni, mert – szó szerint – ördögi körrel találnánk magunkat szemben emberileg. Isten vezessen el mindannyiunkat Jézus teljesebb megismerésére, aki győztes a bűneink felett!

Jézus tehát nem csak a már elkövetett bűneinket képes megsemmisíteni, és így kiengesztelni az Atyával. Mivel teljes mértékben úr a bűn felett, már akkor "közbeszólhat", amikor még nem követtük el a bűnt, ezáltal lehetővé téve, hogy el se kövessük. Ez bűnösségünk beismerésével és hit által lehetséges (az önuralomra is szükség van, de önmagában nem hoz tartós eredményt).

Isten néha olyan dolgokon keresztül szól hozzám, amikkel Tőle nagyjából függetlenül foglalkozom. Fejtörést okozhat, vajon tetszik-e Istennek, ha szabadidőmben számítógépes játékokkal játszom. Ez nem feltétlen bűn, nem is feltétlenül hasznos. Meglepetésemre az Úr ezt használta fel legutóbb, hogy szóljon hozzám.

Előfordulhat, hogy egyes játékok menete, célja párhuzamba állítható azzal az úttal, amin Isten segítségével járnunk kell. A „Nagy szökés" (The Great Escape - itt inkább „nagy kitörésnek" fordítom) című játékban egy koncentrációs táborban találjuk magunkat, ahol telnek a napok, egyik a másik után, éljük a foglyok mindennapi életét a szögesdróton belül. A játék célja: meg kell szökni a táborból. Ha a játékot elindítjuk és nem nyúlunk a géphez, a gép automatikusan végzi azokat a teendőket, amiket egy fogolynak el kell végeznie (reggeli, sorakozó, stb.). Így telhet nap nap után, és minden nap kicsit lejjebb ereszkedik a reménységet, kedvet, életerőt jelző zászló a képernyő szélén. Ha teljesen leér alulra, akkor már nincs esélyünk a megszökésre, mert reményünk úgy elhagyott, hogy a fogoly nem is hajlandó kitörni az automatikus fogoly üzemmódból, hiába nyomkodjuk a gombokat. Viszont ha ezt nem várjuk meg, hanem még reménnyel telve teszünk olyan dolgokat, melyek a koncentrációs tábor rendjének áthágását, és a szökés elősegítését jelentik, a táborban töltött napok során elvesztett reményünket visszakaphatjuk. Alapvető tehát egyébként a keresztény életben is, hogy ne törődjünk bele azokba a korlátokba, melyek leuralják életünket, fogva tartanak, mintha egy koncentrációs tábor szögesdrótjai közé lennénk szorítva. A tábor vezetősége igyekszik teljes uralma alatt tartani a foglyokat, és nem gondolnánk, hogy a tábor egyes részein, ahova minket nem engednek be a „démonok" (őrök), a szökésünket, kitörésünket elősegítő tárgyak találhatók meg.
Ha megnyomjuk az irányító gombokat, kiléphetünk az automatikus fogoly üzemmódból és beléphetünk olyan helyekre, szobákba, ahova engedelmes fogolyként sosem mennénk. Ezeken a helyeken, szobákban vannak azok a tárgyak, melyek segítségével meg lehet szökni. Ehhez valóban olyan helyekre kell belépnünk, ahova fogolytársaink nem lépnek be, (miközben élik a foglyok sivár hétköznapjait) és ahol az őrök szobája, lakhelye van. Ha ezeken a tiltott helyeken egy őrrel összefutunk, zárkába tesz minket, ahonnan csak másnap reggel jöhetünk ki. Stratégiát kell kidolgoznunk, taktikáznunk kell, hogy túljárjunk fogvatartóink eszén. Ennek vannak nyilvánvaló, józan ésszel könnyen belátható elemei is, pl. sorakozó közben ne feszegessük a közvetlenül ott lévő ajtót, melyen nem szabad bemennünk. (Bár, egyszer megpróbáltam ezt is, és az őr a saját szemétől nem vette észre, mit csinálok ott előtte.) Sietni, kapkodni sem kell, egy nap alatt nem lehet megszökni (ennek egyéb oka is van, erre később kitérek), hiszen minden napnak van egy olyan szaka, amikor bizonyos helyeken kevésbé fordulnak elő az őrök, amikor ezeket a helyeket bejárhatjuk, felderíthetjük, a tárgyakat összegyűjthetjük. Egyszerre sok tárgyat nem vihetünk magunkkal, mert azt már észrevennék nálunk az őrök, ezért egy helyre többször, több nap során is vissza kell térnünk.
Egy nap alatt azért sem lehet megszökni, mert minden nap reggel érkezik egy csomag, melyben a szökéshez szükséges tárgyakat találhatjuk meg (egyszerre csak egyet), így legalább négy nap, mire az összes, szökéshez szükséges tárgyhoz hozzájuthatunk. Egy könnyen hozzáférhető, bár számunkra tiltott helyen találhatjuk meg reggelente a „szeretetcsomagot". Igazán keveset kell tenni érte, hogy hozzáférjünk, de ha nem vesszük magunkhoz és nem bontjuk ki, akkor nem jön következő reggel a következő csomag, így saját kitörésünket késleltetjük - így ha később kapunk észbe, hogy meg kéne szöknünk, és már kevesebb időt szeretnénk ezzel tölteni, mert sok időt vesztettünk, akkor sem tudunk megszökni egyik pillanatról a másikra, mert mindenképpen meg kell várnunk a következő csomagot is, összesen négyet. Az első csomagban egy zacskó cukorkát találunk - ez az a tárgy, amivel semmit nem tudunk kezdeni, és elveheti a kedvünket, hogy a csomagot legközelebb is kibontsuk, pedig a következő csomagban van a csípőfogó, mellyel a szögesdrótot átvághatjuk. Túl lelkes foglyok a csípőfogón felbátorodva rögtön át is tépik a szögesdrótot és mennek - de merre? Nem tudni egyelőre, merre visz az út a szögesdróton túl, kell ehhez is útmutatás, Istentől iránytű. Azon kívül még a határon is át kellene majd lépnünk, ahol ha nem tudjuk igazolni magunkat, visszahoznak a táborba. Nem ér véget az egész azzal, ha a szögesdróton kívülre kerülünk! Csak az ellenség táborán belül találhatjuk meg azokat a tárgyakat, melyek utat mutatnak nekünk abban, hogy merre tovább. Csak akkor tud Isten ebben megsegíteni minket, ha türelmesen kivárjuk, míg eljön az ideje, hogy a nyomorúságból megszabaduljunk és mindent odaadjon nekünk Isten, amire szükségünk van, hogy tovább tudjunk lépni. Ezért mindenképpen meg kell várnunk a negyedik napot, amikor a csomagban egy iránytűt találunk. Az iránytű a Szentszellemet jelképezheti: Ő mondja meg, hogy merre visz az út. Minden nap be kell hát lépnünk arra a helyre, ahova az ördög nem akarja, hogy belépjünk, és ahol ezeket a tárgyakat az Úr odaadja nekünk, amik segítségével meg tudunk szabadulni. Ezen a helyen adja az Úr oda nekünk csomagjait, ajándékait. És nem kell elkeserednünk, ha elsőre csak egy zacskó cukorkát találunk a csomagban, ami semmire sem jó; meg akar próbálni bennünket az Úr, tényleg rá tudjuk-e bízni magunkat, és nem azért keressük a jelenlétét, mert szabadok akarunk lenni, hanem azért, mert szeretjük Őt.
A szabaduláshoz tehát elengedhetetlen, hogy átvegyük ezeket az ajándékokat közvetlenül Istentől. Persze előfordulhat, hogy esetleg pont akkor toppan be egy ellenséges őr ebbe a szobába, amikor az Úr ajándékát át akarjuk venni, és ezért egész nap fogdában kell lennünk. De ekkor sem adjuk fel! Mit csinálunk, ha nem sikerült? Legközelebb megint megpróbáljuk!!! Ugye előfordult már, hogy az Úrral akartál lenni kettesben, de pont akkor történt valami, ami miatt az egészből nem lett semmi, és emiatt az egész napod sivárabb lett, a fogdában? Ugyanakkor mit vesztesz vele, ha minden nap újra megpróbálod, ha nem is sikerül? A koncentrációs táboron belül lényegében mindegy, hogy a foglyok mindennapjait élve vagy fogoly, vagy ha a fogolytáboron belül még egy másik börtönbe is becsuknak. Így is fogoly vagy, úgy is, a lényegen igazából nem változtat, és nincs vesztenivalód azzal, ha az Úr jelenlétébe próbálsz belépni több sikertelenség ellenére is, hogy átvedd az ajándékokat, amiket a szabadulásodhoz elkészített. Ezeket az ajándékait szépen sorban, egymás után adja - sürgetni nem lehet; úgy adja, olyan sorrendben és olyan időközönként, ahogy neki tetszik. De keresnünk kell Őt ehhez, be kell lépnünk a helyre, ahol az ajándékait átvehetjük, a jelenlétébe.
Mint említettem, szabadulásunk szempontjából elengedhetetlen, hogy Istentől átvegyük ezeket az ajándékokat. De nem elég. A fennmaradó „szabadidőnkben" mit csinálunk, éljük a foglyok mindennapjait? Persze, néha tehetjük ezt is, hogy az ellenséges őröket becsapjuk, sőt bizonyos mértékben kell is, hogy ebből is kivegyük részünket (taktika). De nem úszhatjuk meg, hogy tegyünk egy „sétát" az ellenség területén, lakhelyén, hálószobájában, ahol a többi tárgyat megtalálhatjuk, amik a szabadulásunkhoz kellenek. Csak a látszat, hogy a szögesdróton kívülre kerülve az iránytűvel (a Szentszellem vezetésével) már teljesen szabadok is vagyunk. Persze egy elkeseredett fogoly csak addig lát, hogy a szögesdróton kívülre kerüljön, onnan már mindegy, mi lesz, onnan már csak jobb lehet. De nem, hiszen a koncentrációs tábor az ellenség országának a területén van, ahonnan még el kell jutnunk saját országunkba, és a határon komoly problémáink lehetnek, ha nem tudjuk igazoltatni magunkat. A játékban (több kulcs megtalálását és az ajtók kinyitását követően) egy ellenséges őr hálószobájában megtalálhatjuk a hamis papírokat, melyek a sikeres szökéshez elengedhetetlenek. Ezek a papírok persze csak az ellenség számára hamisak, számunkra ez a Bibliát jelképezheti. Jézus a kísértések idején is mindig az Írás szavaival válaszolt az ördögnek: „Meg van írva..." Erre az ördög békén hagyta, nem tudott rá mit mondani.
Mivel egyszerre nem tudjuk a játék során az összes tárgyat, amire szükségünk van,  magunknál tartani, néha le kell tennünk tárgyakat, hogy újabbakat felvehessünk. Ezeket a letett tárgyakat azonban az őrök megtalálhatják és magukhoz vehetik. Ezt elkerülendő van egy hely, ahova az ellenséges őrök nem tudnak utánunk jönni: hálószobánkban ha eltoljuk a kályhát, egy alagútrendszert találhatunk. Ez egy titkos hely, ide sosem jönnek utánunk az őrök, akkor sem, ha látják, hogy bementünk oda - számukra ez a hely hozzáférhetetlen. Fontos, hogy tényleg megtaláljuk belső szobánkban azt a kis zugot, ahova az ellenség nem tud utánunk jönni. (Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. Mt.6.6.) Ez lehet a főhadiszállásunk, ahol csak és kizárólag az Úr és én tartózkodunk. Itt bátran tárolhatjuk az ajándékokat, amiket az Úrtól kaptunk vagy az ellenség területéről elhoztunk saját szabadulásunk érdekében. Nem kell, hogy innen bárkinek is kivigyük megmutatni értékeinket, amik segítségével megszabadulhatunk, mert itt vannak biztonságban. Majd elég lesz, ha azt megtudják az emberek, hogy megszabadultunk, az elég meggyőző lesz számukra, addig csak legfeljebb kritizálhatják a kitöréshez félretett eszközeinket, legfeljebb csak azt mondogatják nekünk, hogy úgyse fog sikerülni. Az alagút a kályha mögött van: a kályha meleget ad, ahol hideg időben megmelegedhetünk. Az Urat is ilyen helyen kell keresnünk, ahol érezzük, hogy meleg (szeretet) van. Hozzá mehetünk mindig „melegedni". Az is lehet, hogy szinte a fagyhalál közelébe kell kerülnünk ahhoz, hogy annyira értékesnek találjuk a kályhát és annyira közel menjünk hozzá, hogy megtaláljuk azt az ellenség elől is elrejtett belső zugot a belső szobánkban, ahol teljes biztonságban érezhetjük magunkat és ahol semmitől sem kell félnünk, mert ott hatalmas keze mindentől megvéd. A kályha melege és a kályha mögötti zug megtalálása a megtéréssel állítható párhuzamba.
Ha nem ragadunk le annál, hogy a kályha mögötti zugban megbújjunk és biztonságban érezzük magunkat, észrevehetjük, hogy ez a zug egy olyan alagútrendszer, amely a tábornak egy olyan részére vezet, ahonnan könnyebben meg lehet szökni. Persze a viszonylag hosszú alagútban sötét van, így csak akkor tudunk benne eljutni az említett helyre, ha egy lámpát viszünk magunkkal. A lámpát szintén az ellenség területén találhatjuk meg, nagyjából ott, ahol a „Bibliát" (papírokat) is. Lámpa nélkül is használhatjuk ezt az alagutat az ellenség elől való megbújásra, de igazi funkciójára csak akkor tudunk rájönni, ha lámpával megyünk be ide. Persze leélhetjük az egész életünket a fogolytáborban úgy, hogy ebben az alagútban kuksolunk: telnek a napok és egyre csökken a reményérzetünk, hogy valaha kitörjünk, míg a belső szobánkból ki sem lépünk. Így persze egyetlen ellenséges őrrel sem kell találkoznunk, de foglyok maradunk, és reményünk teljesen el is veszhet, hogy valaha kitörjünk.
Az alagút közvetlen a szögesdrót melletti helyre vezet, ahonnan aránylag könnyen ki lehet törni a csípőfogó használatával. Az alagút legvégén, mielőtt a felszínre tudnánk jönni, egy omlást találhatunk. Ezt egy lapáttal távolíthatjuk el, melyet szintén az ellenség területén találhatunk meg.

A kitöréshez (szökéshez) az kell, hogy a szögesdróton kívülre vergődjünk, és kezünkben legyen mind az iránytű (a Szentszellem vezetése), mind a papírok (a Biblia). Egyszerre csak két tárgy lehet nálunk, ezért először a csípőfogóval és pl. az iránytűvel a kezünkben át kell vágnunk a szögesdrótot, le kell tennünk az iránytűt, majd vissza kell mennünk a papírokért. Ez a legnehezebb része a játéknak: ha nem kellene papírokat és iránytűt magunkkal vinnünk (vagy a kettő közül csak az egyiket kéne), akkor sokkal könnyebb lenne - így könnyen észrevehetnek és elkaphatnak az őrök, és a szökéshez szükséges tárgyakat is elveszik tőlünk, vissza kell menni értük az eredeti helyükre az ellenség területére. Ha azt a tárgyat veszik el tőlünk, amit az Úr jelenlétében találhatunk meg a kis csomagban, mint ajándékot, másnap reggel az Úr újra odateszi nekünk ezt, újra átvehetjük tőle! Éppen ezért még sokadszor is érdemes lehet megpróbálni!
 

Jel. 10. 1-2: És láték egy másik, erős angyalt az égből leszállani, a ki felhőbe vala öltözve; és a fején szivárvány vala, és az orczája olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok; És a kezében egy nyitott könyvecske vala; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre...

Jel. 19.17: És láték egy angyalt állani a napban, és kiálta nagy szóval, mondván minden madaraknak, a melyek repdesnek vala az égnek közepette: Jőjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára;

jaj tetszik a képed

na, mondd csak, mit látsz a képen? :D

napot látok meg nekem olyan mintha mögötte egy galamb lenne tök szép mindenesetre

nem véletlen tettem be ezt a képet.

képzeld el, egyik nap galamb formájú felhőt láttam az égen mintha a szárnyaival terelte volna a többi felhőt

érdekes volt. vagy csak nekem jött le

pont azt nézem, mintha ezen a képen is ez lenne, ahogy mondod...

igen akartam mondani hogy hasonlót láttam. csak az napközben volt...de komolyan galamb formájú volt:D

kb. a Nap fölött, az a galamb, úgy értetted.

a nap mögött vagy fölötte egy picivel de nem sokkal, nagyon szép. hol találtad?

fényképeztem :D

nem mondod????

:D

de ügyi voltál

komolyan

volt egy kissé kalandos utam az erdőben... utána lejöttem, akkor fényképeztem.

:)

itthon néztem, és érdekes volt. mintha az Úr szólni akarna a képen keresztül.

egyébként ahogy ránéztem erre a képre, láttam benne dolgokat, amik nincsenek fizikailag a képen.

belelehet látni dolgokat

aki nem reális felfogású, ahhoz könnyen szólhat is az Úr

meg úgy egyébként is

pl. fehérruhás embereket, talán angyalokat a Nap körül...

szárnyas angyalokat lol amúgy igen

te is látod? :D

aha:D

de király :D

:D

én egy nyitott könyvet láttam még, mikor először megnéztem.

a napban?

alatta.

sztem picit a napba is belelóg az a könyv :)

de igen, igazad van alatta van, közvetlen a nap alatt

de a naphoz közel

szép vastag egy könyv:D

ez kemény. milyen lazán beszélünk arról, amit nem látunk :D

de hiszen én látom :D

ott van

:D

jó, de nem úgy :D

jó igen:D értem

valami hangszert is látsz? hárfát vagy ilyesmit?

pici ahhoz a kép...:P

én mintha vmi kezet is látnék

a Napban látsz valamit, benne?

igen

nagyon szorosan közvetlen alatta egy könyvet meg a könyv fölött picivel azaz a könyvön a galamb

asszem

betegyem itt msn-en háttérnek? :D

hűűűű így sokkal szebb

itt már látni és valami elképesztően gyönyörű

Pont egy hete volt, hogy fényképeztem.

levagyok nyűgözve :)

hát én is le voltam....

képzelem ha képen ilyen milyen lehetett a valóságban

a valóságban nem volt nagy durranás :D meg a napba nem is nagyon lehet belenézni.

:)attól még ez ott volt

csak tudtam, hogy a fényképező a Napot szépen le tudja kapni.

a gép csak "megörökítette"

Amikor először nézegettem a képet, én a Napban Jézust láttam egy pillanatra.

dejó lehetett Őt látni

de arcvonásokat nem láttam, csak körvonalat.

"csak" :D

:)

az arca nagyon szép úgymond tele van túláradó szeretettel amit nem képes az ember feldolgozni

kb így tudnám leírni

talán a képen van még valami szekér, de ebben nem vok biztos... talán a napban, a naptól kicsit balra...

én már tisztán látom azt a galambot

csodaszép:)

és a Naptól jobbra van egy angyal. több is van, de azokat ilyen pontosan nem tudnám megmondani....

sok angyal van a képen, de nem kihevetőek pontosan

de ott vannak

én talán olyan 4-5-öt látok, és azok nagyok.

egyébként hogyhogy egy fényképről így átjönnek dolgok? hogy lehet ez?

nem tudom,hogy érted hogy így?Hogy neked vagy az hogy mindkettőnknek kb ugyanaz?

úgy értem, hogy én csak fényképeztem, ahogy szoktam máskor is, és ennyire bele lehet látni dolgokat.

nem látunk bele semmit egyszerűen sztem ott van a képen:D

érted hogy hogy értem,nem?

nekem tök természetes

igen, ott van, de nem szoktak ott lenni a képeken ilyen dolgok általában

mint te is írtad az Úr csak úgy megmutat dolgokat

egyébként "története" van, hogyan jutottam oda, ahol a fényképet készítettem.

mert másik úton akartam menni, de az meg le volt zárva, ki volt írva, hogy továbbmenni életveszélyes :D

:D

dejó

lol

bár lehet, hogy az az út is előbb-utóbb ide vezetett volna, nem tudom...

Lényeg, hogy lejöttem a hegyről egy tök ismeretlen úton, azt se tudtam, merre vezet.

és milyen szép helyre vezetett

hogy ezt le tudtad fényképezni

:)

volt egy rész, ahol nem is hasonlított az út útra. csupa fű, keskeny volt, belelógott minden...

és te mégis arra mentél?

hát, más lehetőség nem nagyon volt :D