Előző bejegyzésemből is kiderült talán, hogy Isten most másfajta módon kezdett el kezelni engem, úgy, ahogy eddig nem. Korábban olyannak ismertem Istent, aki megérint leírhatatlan szeretetével és ez visz előbbre - Isten, aki betölt Szentlelkével, aki érintése, jelenléte által felüdít. Mostanában szembesültem azzal, hogy Istennek más módszere is van, amit éppen ennek az ellenkezőjeként élünk meg: Zsid. 12.6. "Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad."
Nemrég beszélgettem valakivel, akiről éreztem, hogy kéne az életében egy lökés Istentől, egy érintés, ami segítené, hogy előbbre tudjon menni. És mondtam is neki, hogy szerintem Isten hamarosan meg fogja látogatni. Arra gondoltam, Isten túláradóan be fogja tölteni Szentlelkével, és ez mindent meg fog oldani. De nem ez történt pár nap múlva, hanem egy olyan dolog, amit sebként, traumaként lehet átélni, ami megviseli az embert, és ilyenkor egy kis időre érzéketlenné válik az olyan igékre, hogy "Semmi felől ne aggódjatok" vagy "Mindenkor örüljetek", ahogy az nálam is volt nemrég. Ha valakivel ilyen történik, nem is jó talán ilyen igékkel traktálni, mert nem képes befogadni.
Ilyenkor az történik, mint amikor Jézus előreküldte a tanítványait, mondván nekik, hogy majd kicsit később Ő is utánuk megy. Mt. 14.22. "És mindjárt kényszeríté Jézus az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot." A tanítványok előre is mentek a hajóval, persze a szél szembe fújt, alig tudtak haladni, és nagy vihar volt a tengeren, Jézus pedig nem volt ott velük, hanem csak az éjszaka negyedik részében ment utánuk (Mt.14.25.).
Tehát valamikor Jézus előre küld minket a viharba - de idővel utánunk jön, ahogy megígérte, hogy lecsendesítse a körülöttünk háborgó tengert, mielőtt belefulladnánk.
Így kb. egy hónappal azután, hogy az előző bejegyzésemben leírt dolog történt, ezt tudom mondani: Istennek több módszere van arra, hogy előrevigyen, hogy felemeljen, hogy szeretetét kifejezze felénk. Az egyik ilyen módszer az, hogy megérint, betölt Szentlélekével, eláraszt áldásaival. A másik módszer pedig - éppen az ellenkezője: olyan dolgok történnek velünk, melyeknek az ellenkezőjére vágyunk, melyek megsebzik lelkünket, melyek súlyos szenvedést, traumát okoznak. Mindkét módszer Isten szeretetének a jele; annak jele, hogy gondja van ránk, hogy előre akar vinni a keskeny úton. De mi emberek az egyik módszert áldásként, a másikat szenvedésként éljük meg. Pedig mindkettőnek ugyanaz a lényege, csak a "kivitelezés" más. Amikor éreztem, hogy a barátomnak Isten segítségére lenne szüksége, tudtam, hogy Isten tenni fog vele valamit, és én rögtön arra gondoltam, hogy alaposan be fogja tölteni Szentlelkével, hogy előbbre tudjon menni az élete. Valóban azt akarta Isten, hogy az élete előbbre menjen, de más módszert használt fel ezügyben, mint amire én gondoltam. De a végeredmény, Isten szándéka mindkét módszerrel ugyanaz, és mindkét módszert Isten az ember javára használja.
Régebben többször kaptam látást és írtam a blogomba is az emberi problémáról, mint olyanról, miszerint a probléma nem azért van az életünkben, hogy jól kiszúrjon velünk Isten ezáltal, hanem a probléma egy eszköz Isten kezében arra, hogy előrevigyen, felemeljen minket - ahogyan ugyanilyen eszköz a kezében az is, hogy túlcsordulóan betölt Szentlelkével és levesz a vállunkról minden terhet. A problémákat mi emberek többnyire nem így éljük meg - Isten adjon mindannyiunknak hitet arra, hogy a súlyos terhek alatt sem a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra, és ez határozza meg belsőnk állapotát is!
