Néha azt veszem észre, hogy az emberek, hívők is olyan dolgokat akarnak, ami más embereknek is van. Divat lett, hogy az embernek legyen például autója. Mintha az életben az egyik legfontosabb dolog lenne az, hogy ne függjön az ember a tömegközeledési eszközök menetrendjétől és gyorsan eljusson egyik helyről a másikba. Sokan hivatkoznak arra, hogy milyen jó, hogy bármikor beülsz az autóba, és odamész vele, ahova akarsz. Sokan kellemetlenül érzik magukat, hogy nincs autójuk, mert olyan sok embernek van, és nekem miért nincs. De amibe érdemes lenne belegondolni: szükségem van nekem tényleg autóra? Vagy csak divat lett, és sok embernek van, legyen nekem is? Kevesebbnek érzem magam mások szemében, mert nincs autóm? Ami engem illet, én szeretek tömegközlekedéssel utazni. Eleve jobb érzés egy nagyobb helyen lenni, buszban vagy vonatban, ahol más emberek is vannak. Nem kell figyelnem a vezetésre, útközben lehet olvasgatni, akár Bibliát a mobiltelefonon, vagy lehet éppen csak lazulni, pihenni, élvezni az utat. Beszédbe is lehet elegyedni a többi utassal, amiből akár még bizonyságtétel is lehet, bár nálam ilyen még nem volt, de sosem zárható ki, hogy legyen ilyen. A buszozásnak, vonatozásnak, metrózásnak is van egy hangulata, ami nekem bejön. Maga a vonatállomás is egy érdekes hely, a büfével és mindennel, ami ott van. Annak is jó hangulata van, amikor biciklivel átmegyek a város túlsó részébe. Nyilván lehetnek, mint mindennek, ezeknek is hátrányai (pl. tömeg a buszon), ahogy az autózásnak is (pl. dugóba kerül az ember vagy igazságtalanul megbüntetik). Természetesen ez csak én vagyok, de biztosan akadnak még sokan, akiknek valójában boldogabb lenne az életük autó nélkül, csak meg akarnak felelni bizonyos vélt elvárásoknak, hogy autó nélkül mit érek én, és az autó amúgy is menő dolog. Fel kell ismerni, hogy hiába menő dolog valami, attól még nem leszek tőle boldogabb, ha megszerzem. Én felismertem, hogy jelenlegi élethelyzetemben nincs szükségem autóra, és boldogabb vagyok autó nélkül. Az élethelyzetem változhat később, és lehet, hogy számítani fog az a fél óra is, amivel később érek haza és nem olvasgatással, lazulással töltök. Sokszor nem értem az embereket. Ismerősök is, mások is idegesek lesznek, ha „értékes másodperceket" veszítenek az életükből, például az úton átmegy egy gyalogos a zebrán pont akkor, amikor odaérnek. Mégis, azt az 5 másodpercet, amit meg lehetett volna spórolni, mi olyan értékessel lehetne tölteni, ami pótolhatatlan? Ennél gyorsabb közlekedési forma városon belül nem létezik, és érthetetlen, egyesek mit akarnak még. (Bár a gyorsaság is vitatható, mert egyszer egy barátommal voltam Pesten autóval, ahova előbb indultunk el, mint vonattal lehetett volna elindulni, mégsem értem volna oda autóval időben, át kellett szállnom metróra, olyan dugó volt.) Nem olyan rég egy keresztény barátom autójában ültem, aki nagyon könnyedén fogta fel az egész utazást, semmi miatt nem aggódott, előreengedett másokat az úton, gyalogosokkal is udvarias volt, akik nem értették, hogy ez miért van. Mégsem lett hátrányunk emiatt, sőt még jobb is volt így az utazás, idegeskedés, aggódás nélkül.
Az átlagember talán azt látja, sokaknak van autója, így neki is kell, de nem gondol bele abba, tényleg gyorsabb lenne-e így neki, olcsóbb lenne-e (valószínű nem), és abba sem gondol bele, a rendszeres szervizelés sincs ingyen, a többi kiadásról nem is beszélve. Ma reggel egy nem hívő ismerősömmel beszélgettem, és ő mondta: „Az emberek sokszor így gondolkoznak: autója van a szomszédnak? Akkor nekem is kell! 600 centi átmérőjű a szomszéd tévéje? Nekem is olyan kell!" De tényleg kell? Vagy csak jól mutatna a szobában, és alig néznénk rajta valamit? Ma este pedig egy prédikációt hallgattam, ahol arról volt szó, hogy ne kívánd a másét. Ezért gondoltam, hogy ezt le kell most már írnom.
Amolyan menő dolog az is, hogy háza van valakinek. De biztos, hogy nekem is az kell? Tényleg úgy érzem jól magam, ha egy nagy épületben vagyok egyedül vagy a családdal, a szomszédok pedig messze vannak? Biztos, hogy nem a nyüzsgést, az emberek közelségét szeretjük jobban? Többet ér, ha egy tömbházban a szomszédaink jófej emberek, akikkel lehet egymásnak segíteni, mint ha a saját házunk szomszédjai nem éppen kellemes emberek. Igazából mindegy, hol lakunk. A lényeg, hogy fény legyünk a szomszédok számára, akik felfigyelnek arra, hogy mások vagyunk, mint az átlag, van bennünk valami plusz, és ők is meg akarjanak térni.
Úgy gondolom, mindenkinek saját magát kell megismernie mindenek előtt, és utána dönteni el, mire lenne szüksége, mire nem. Nem az számít, hogy X dolga szinte minden embernek van, nem kell feltétlen, hogy nekem is legyen, ha nem könnyítené meg az életemet és nem lennék előbbre tőle. Minden ember más, és minden embernek mások az igényei, így nekünk is a saját igényeinket kell megismerni. Meg kell ismernem saját magam, hogy mivel szeretem tölteni a szabadidőmet, és az otthonomat is úgy kell berendezni. Ha valójában nincs is szükségem tévére, akkor az nem lesz az otthonomban, más meg milliókat ad ki tévére, mert neki az kell. Ne azért akarjunk valamit, mert van másnak is! Gondoljuk át, nekünk mire van szükségünk! Ha a saját egyéniségünkből indulunk ki, az akár még menőbb is lehet, mint ha egy vagyunk a sok közül, akinek autója és hatalmas tévéje van. De nem a tömegből kitűnés a lényeg, hanem az, hogy a saját igényeinkből induljunk ki.
