Kb. két éve írtam már egy hasonló című bejegyzést. Bizonyos szempontból hasonló helyzetbe kerültem, csak most nagyobb tétje volt a döntésnek. Hirtelen kaptam egy állásajánlatot (amit nem szoktam túl gyakran kapni), amit alapból, gondolkozás nélkül elutasítottam volna, mivel tanulok és be kell járnom előadásokra, és ha az állást elfogadnám, még a vizsgákra sem biztos, hogy be tudnék menni, nemhogy az előadásokra. De mégis elgondolkoztam ezen a lehetőségen, mert ilyen lehetőség nem adódik gyakran, és alaposan gondolkozóba estem.
Persze hogyan másként hozhatnánk meg bölcsen ilyen és hasonló döntéseket, ha nem a Szentlélek segítségével. Saját fejem alapján volt két olyan dolog, ami nagyon amellett szólt, hogy ne vállaljam el ezt az állást (több dolog is volt, de ez a kettő különösen fontos volt számomra). Mint régebben írtam (ebben a bejegyzésben), ez az iskola igazán Istentől volt, és rengeteg pozitívum származik abból, hogy ide járok, és hirtelen nagy kihívásnak tűnt, hogy erről mind lemondjak. Igyekeztem saját vágyaim, elképzeléseim hangját lecsendesíteni magamban és arra figyelni, hogy a Szentszellem mit mond. Ez nem volt könnyű, mert, mint írtam, van két dolog, ami nagyon sokat jelent nekem azon a helyen, ahol tanulok. Jó nagy küzdelem volt ez magammal. Végül eljutottam arra a pontra, hogy kimondtam: "Uram, mindegy nekem, mi lesz ezzel a két dologgal, feladom ezeket teljesen, ha Te így akarod." Igazából ezután sem voltam teljesen biztos abban, hogy Isten akarata micsoda, melyik lehetőség mellett kell döntenem. Belül úgy éreztem, mintha azt akarná, hogy vállaljam el ezt az állást, de mégsem volt bennem ezzel kapcsolatban az a 100%-os békesség. Amiket Igéket olvastam, azokon keresztül pedig úgy éreztem, Isten azt akarná inkább, hogy járjak be továbbra is órákra (és egyébként egy-egy tanóra alatt nagyon nagy békességet éreztem abban, hogy akkor ott, azon a helyen vagyok). Gyorsan kellett dönteni, 1 napot kaptam a döntésre. Egy-két hónappal ezelőtt hallgattam egy tanítást, amiben pontosan ezt a helyzetemet mondták el: kapunk egy állásajánlatot és van egy napunk, hogy döntsünk, elfogadjuk-e vagy sem, és ilyenkor sietni próbál az ember, ami gátolja abban, hogy a Szentlélek vezetését meg tudja hallani. Azt mondták, ha több idő kell ahhoz, hogy az ember igazán elcsendesedjen Isten előtt, akkor ezt az időt meg kell adni, különben nem tudni, jól dönt-e. Mondták a tanításban, nem tragédia, ha egy nappal később jelzek vissza, hogy elfogadom-e az állásajánlatot, mert ha az Úr nekem akarja adni azt az álláshelyet, akkor úgyis nekem adja. Úgy alakult, hogy én is ezt tettem, egy napot "ráhúztam", mivel a kért időpontra fogalmam sem volt, hogy Isten mit akarhat, hol így éreztem, hol úgy. Végül elutasítottam az állásajánlatot és nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy ezt jól tettem, de ha nem utasítottam volna el, akkor sem lettem volna 100%-ig biztos a dolgomban. Akárhogy is döntöttem, valamire nagyon jó volt ez a szituáció: addig küzdöttem magammal, míg végül ki tudtam mondani, hogy arról a két, számomra fontos dologról is lemondok, ha Isten úgy akarja. Mint nemrég írtam, ezek a "számomra fontos dolgok" könnyen lehetnek bálványok, ha nem vigyázunk. És Isten megpróbált engem, hogy fel tudnám-e adni ezeket a dolgokat Érte. És igazából nagyon örülök, hogy az egyik dologról talán életemben először kimondtam, hogy kész vagyok lemondani róla, ha Isten úgy akarja.
Ez a lemondás emlékeztet arra, amiről pont a döntést megelőző vasárnapon volt szó istentiszteleten. Péter egész éjjel halászott és nem fogott semmit, majd jött Jézus és mondta neki, hogy hova vesse ki a hálót, ami azután szakadozott a sok haltól. És miután Péterék a partra vonták a hálót, Péter otthagyta az egész fogást és követte Jézust. Tehát otthagyta azt, amiért olyan sokat dolgozott, amit végül az Úr megadott neki, nem volt számára olyan fontos, mint maga az Úr.
Azt kezdtem megérteni, hogy az ilyen élethelyzetekkel nem is az a célja Istennek elsősorban, hogy kipréseljen belőlünk egy jó döntést, hanem az, hogy a nekünk kedves dolgokat félre tudjuk tenni és tudjunk Rá figyelni. Időnként adódhatnak ilyen szituációk, amiknek a lényege szerintem, hogy az Úr ilyenkor "nagytakarítást" végeztet velünk: ahhoz, hogy a hangját, vezetését meg tudjuk hallani, le kell csendesítenünk magunkban saját elképzeléseinket, saját vágyainkat, ki kell mondanunk bizonyos dolgokról, hogy nem olyan fontosak számunkra, mint az Úr. Ez az alap ahhoz, hogy ilyen szituációkban meghalljuk a vezetését. És, ahogy írtam, nem is az a legfontosabb talán, hogy meghalljuk-e, hanem hogy elvégezzük-e magunkban a nagytakarítást és kimondjuk-e, "legyen meg a Te akaratod, akármi is az, akármennyire is eltér a saját elképzeléseimtől, vágyaimtól". Egy ilyen "nagytakarítás" ajtókat nyithat meg az életünk egyéb területein is! És nem fog az Úr kárhoztatni, ha végül esetleg nem jól döntünk, továbbra is vezet a jó irányba, mert nem mindig a döntés a legfontosabb, hanem hogy a számunkra fontos dolgok a helyükre kerüljenek.
Később utólag szerkesztve a bejegyzést, a következőket tenném hozzá:
Persze, mint minden, nálam ez is kicsit bonyolultabb volt. Amikor először jeleztem vissza döntésemet az álláshely felé, azt mondtam, a következő hónaptól, áprilistól tudnám vállalni a munkát, ha az jó nekik, persze ekkor nem az igazgatóval beszéltem, ő nem volt ott. Szinte biztos voltam benne, hogy a következő hónaptól már nem lesz jó nekik, de azért próbáltam az ajtót valamennyire nyitva hagyni Isten előtt, ha mégis mást akar.. A munkavállalásig fennmaradó egy hónap alatt meg gondoltam, még a szakdolgozatom írását is be tudom fejezni, tehát ha mégis megkapnám az állást, legalább ezzel nem lesz már gond. Talán kb. egy hét múlva visszahívtak, hogy áprilisban mehetek. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy először nem értettem Isten akaratát és hogy ellene álltam, és úgy gondoltam, most már értem, hogy azt akarja, hogy menjek oda dolgozni, és milyen rendes Istentől, hogy újra ad lehetőséget erre. Van egy dolog, ami nagyon ellene szól, hogy az állást elvállaljam, egy személyes dolog, de mondtam, ha ez Isten akarata, akkor legyen. Aztán kb. 1 héttel április előtt újra hívnak, hogy egyelőre még sincs szükségük rám, majd később, nyugodtan fejezzem be a tanulmányaimat. Isten tehát nem akart rám erőltetni valamit, amit bizonyos személyes okból nem szívesen tettem volna meg.
Mint írtam, ajtók nyílnak meg, amikor Istennek mindent átadunk. Amikor a mérlegeléskor átadtam két dolgot Istennek és kimondtam, legyen meg az Ő akarata ezekkel kapcsolatban is, megnyílt egy ajtó. Ebbe most nem mennék bele, majd egy későbbi bejegyzésben. Egyébként még valami alátámasztja, hogy ez a valami Istentől volt. Ezeket csak azért írom le, hogy később majd visszaolvasva le tudjam írni ezt a dolgot részletesebben, ha eljön az ideje.
