Ennek a bejegyzésnek a végén írtam, hogy a szakdolgozat írásához különös békességet adott az Úr, ezzel jelezte számomra, hogy a szakdolgozat rendben lesz (ugyanis sokat aggódtam amiatt, hogy időben kész leszek-e). Amit Isten megáld, az tényleg áldott, az ember is érzi: élveztem a szakdolgozat írását és egy külföldi ismerősöm is sokat segített interneten, chaten keresztül az írásban, ami még érdekesebbé, élvezetesebbé tette számomra a munkát. (Az angol nyelvű dolgozat nyelvhelyességét ellenőrizte elsősorban, de ezen túl is sok érdekes dolgot hozott fel a dolgozat témájával kapcsolatban.) A dolgozatot el is fogadták, négyest javasolt rá mindkét bíráló
A tanulásban ilyen és hasonló nagyobb eseményeknél gyakran már érzem, mi az Úr hozzáállása az adott dologhoz. Közeledett a záróvizsga időpontja - és nem éreztem semmit. Aggódtam is, mert nem teljesen voltam tisztában a követelményekkel, aminek oka, hogy a tanulmányaim jelentős részét másik intézményben végeztem. Próbáltam utolérni évfolyamtársakat, és megint beigazolódott, hogy értelmetlen az aggódásom, mert az derült ki, hogy ők sem tudnak többet a követelményekről, mint én. "Természetes", hogy a sok vizsga között pont a záróvizsgára való felkészüléshez marad a legkevesebb idő, pedig ez a legnehezebb, legfontosabb. "Tapasztalatból" tudtam, hogy a záróvizsgán sem fog az Úr magamra hagyni, de valahogy nem éreztem a szellememben azt, hogy ez tényleg így van, valami nem stimmelt. Ettől még persze készülgettem és láttam azt is, hogy egész jól haladok.
Aztán történt valami. Kiderült pár nappal záróvizsga előtt, hogy nem mehetek záróvizsgázni, mert néhány tantárgyból a vizsgám a záróvizsga időpontjára még nem lesz meg (ez pedig a záróvizsgára bocsátás feltétele). Ez hirtelen nagyon meglepett és elkeserített. Aztán beletörődtem, mert igazából nincs semmi abban, ha pár hónappal később csinálom meg ezeket a vizsgákat. Sőt, még jó is, hogy nyáron bőven lesz időm azzal foglalkozni, amivel szeretek, tanulhatok nyelveket és utána záróvizsgázhatok belőlük, ráadásul alaposan fel is készülhetek így.
Aztán megint történt valami. Beszéltem a tanszékvezetővel a problémáról, aki pedig azzal a tanárral beszélt, akinél a vizsgáim még hátravannak. Ez a tanár mondta, hogy az alatt a pár nap alatt nem tudok felkészülni abból a két tárgyból, ráadásul úgy, hogy azokon a napokon két záróvizsgám is lesz, és még egy ötoldalas házidolgozatot is meg kell írnom. Ezzel egyet is értettem. Este azonban váltottam ezzel a tanárral egy emailt, kicsit más témáról, és visszaír, hogy pár nap múlva mehetek hozzá vizsgázni úgy, hogy csak az egyik tárgyból kell levizsgáznom, és meg kell írnom a házidolgozatot. Igen ám, de nekem két záróvizsgám lesz, egy angol és egy német, és az angol pont azelőtt lenne, hogy az említett tanárnál vizsgáznék, tehát még így sem tudnék még a záróvizsga előtt levizsgázni az összes tárgyból: a német záróvizsgát így megcsinálhatnám ugyan még most tavasszal, de így is csak ősszel kapnék diplomát, mert az angol záróvizsga őszre marad. De elgondolkoztatott, Isten mit akar ezzel a helyzettel, esetleg mégis azt akarja, hogy valahogy jöjjön össze még tavasszal a diploma. Több tényező is előjött, mik az előnyei, hátrányai, ha így vizsgázom vagy ha úgy, de igazából már követni se tudtam, mi is a helyzet. Úgyhogy újra Istennek szegeztem a kérdést, szóljon, mit akar ezzel az egésszel, fogadjam-e el a tanár ajánlatát az előrehozott vizsgával kapcsolatban, vagy hagyjam az összes záróvizsgát őszre. Különböző dolgok kötik le ilyenkor az ember figyelmét, főleg a záróvizsgára készülés, majd a váratlan szituáció, meg ugye tavasz van, aminek szintén megvan a maga velejárója, amit el kell hordozni (ez utóbbiról megint külön bejegyzés lesz, ha az Úr is úgy akarja), szóval nem is tudtam, hol áll a fejem. Talán azt akarja az Úr valahogy, hogy mégis csináljam meg a záróvizsgákat most tavasszal, és ez még teljesen lehetetlennek tűnik emberileg, de várjuk meg, mit hoz ki belőle az Úr? Szóval elcsendesedtem, elmentem sétálni, közben imádkoztam. Az Úr egyszer csak mutatott nekem egy képet: egy nagy tenger volt rajta, sok víz, és a vizen egy bárka. A bárka gyülekezetet, Isten népét jelképezi és tudom, hogy itt van a helyem. Megértettem, azt akarja az Úr, hogy vasárnap menjek el istentiszteletre. Sajnos előző vasárnap egy házidolgozat írása miatt az istentiszteletre nem jutottam el, és ha hétfő délelőtt záróvizsgázni mentem volna, akkor a most vasárnap délutáni istentisztelet megint ugrik, mert egy nappal előbb kell elutazni. Végülis elég jól alakult az istentisztelet, mert betöltött a Szentlélek és szabadultam is valamiktől. Mivel végül itthon maradtam, nem mentem semmilyen vizsgára, kedden is el tudtam menni a gyülekezeti alkalomra, ahova nem jutottam volna el, ha vizsgázni megyek, és itt is nagyon szólt hozzám az Úr. Hát ez lett belőle. Igazából előre tudtam, jó lesz Istennel a közösség, és többet ér mindennél, vizsgáknál, diplománál, akárminél. Erőteljesen érzem, hogy közelebb kerültem az Úrhoz e két gyülekezeti alkalom által, amikre végül záróvizsgák helyett mentem el, és ezeken az alkalmakon Isten elkezdett valamit helyreállítani bennem, ami kicsit régebben elromlott.
Mint ahogy egy korábbi bejegyzésben is említettem, nem is elsősorban az a lényeg ilyen szituációkban, hogyan döntünk, hanem hogy letegyünk mindent Isten elé, ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget vágyainknak, elképzeléseinknek. Nagytakarítás volt megint, ez talán a lényeg, és ezzel az Úrhoz kerülök közelebb, miközben ajtók nyílnak meg életem különböző területein, mert egy kupac szemetet a nagytakarítás keretében elviszek ilyenkor az ajtók elől. De a legfontosabb, hogy az Úrhoz kerülök közelebb, és ehhez képest sokadlagos, hogy mikor megyek záróvizsgázni, mikor kapok diplomát, stb.
