Ha emlékeim nem csalnak, kb. 21 éve, kicsivel megtérésem után írhattam le a következő szöveget, ami most újra a kezembe került. Utólag belegondolva is érdekes, hogy honnan jöttek ilyen gondolatok akkor, hogyan tud egy ilyen összefüggés eszembe jutni - nyilván a Szentlélek juttatta eszembe, annak ellenére, hogy egyébként nem gyakran szokott ilyen összefüggéseket felfedni előttem, talán egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt ilyen. Jelenleg ennél az egynél több nem is jut eszembe.
Álljon itt most a 21 éves szöveg. A szöveg után még hozzáfűzök néhány gondolatot.
Miért pont én? Egy ima
Uram!
Látod, hogy olykor felteszem a kérdést: miért pont én? Miért pont velem történik mindez? Olykor elcsüggedek, ha kegyetlen az élet. Ilyenkor megkérdezem: hol vagy ilyenkor, Uram? Miért engeded, hogy mindez megtörténjen?
Tudom, Uram, Te ott vagy a kereszten. Te, aki Isten vagy és uralkodhatnál teremtményeid felett és kedved szerint elpusztíthatnád azokat, Te, aki a legnagyobb és leghatalmasabb vagy mindenek felett és hatalmad lenne bármikor az egész világot is elpusztítani, teremtményeidet kitenni mindennek, rettegésben tartani őket, mégis a keresztet választottad. Te, aki a legnagyobb vagy, vállaltad, hogy a legkisebb legyél köztünk és mi tegyünk Teveled azt, amit akarunk.
Elszégyellem magam, ha azt kérdezem magamtól, "miért pont én?". Elszégyellem magam ezek után, ha én, jelentéktelen ember önsajnálatba esem. Te, a hatalmas, vállaltad a keresztet, nem tiltakoztál a szenvedés ellen. Hát lehet egy szavam is ezek után a kis jelentéktelen problémámmal, nekem, aki porszem vagyok csupán?
Köszönöm, Uram, hogy ha a keresztedre nézek, nem sajnáltatom magam többé. Köszönöm, hogy a legnagyobb szenvedést vállaltad azért, hogy ne kelljen nekem az önsajnálattól szenvednem. Köszönöm, hogy az életed adtad ezért. Azt hiszem, ennél kevesebb nem is lett volna elég ahhoz, hogy ne kelljen az önsajnálatomtól szenvednem.
Ámen.
"Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek."
Egy teológiai tévedés van a szöveg elején: "Uram, Te ott vagy a kereszten". Ez tévedés, Jézus nincs a kereszten! Ott volt, de már nincs ott. Ha azt mondjuk, most is ott van, azzal a feltámadást tagadjuk, a feltámadás pedig az egyik legnagyobb csoda, ami a keresztény hitnek is alapja. Ha Jézus most a kereszten lenne, valószínűleg nem tudnánk vele kommunikálni, még ha élne is és szenvedne ott, így a Vele való személyes kapcsolat lehetősége is bizonytalan lenne. (Arról nem is beszélve, hogy egy megfeszített, magatehetetlen ember nem tudna másoknak a segítségére sietni, pláne nem 2000 évvel később.) Sajnos a mai napig is egyes helyeken Jézust egy kereszten lévő személynek gondolják és a feltámadásról megfeledkeznek. Még régen, megtérésem előtt egy evangélikus lelkésztől hallottam egyik tanításában, hogy amikor az emberek azt kérdezik, hogy hol van az Isten, arra az a válasz, hogy ott van a kereszten - pedig nincs ott. Természetesen annak is hatalmas jelentősége van, hogy Jézus ott volt a kereszten, és ez a tény jobb esetben erőteljesen kihat egy mai keresztény életére is, azonban feltámadás nélkül ez a hatás a jelenben nem létezhetne.
Az alapgondolat mindenesetre jó, hogy Jézus a keresztet választotta, engedte, hogy megfeszítsék, pedig választhatott volna mást is, bármit, hiszen maga az Isten azt választhat, amit akar. Mégsem a fényűzést, a pompát, a felhőtlen dicsőséget választotta, hanem a szenvedés elől sem menekült el, amikor ez volt az ára annak, hogy megváltson minket.
Karizmatikus körökben hangsúlyozzák, hogy Jézus minden rosszból, betegségből, lelki problémából is megváltott, mert a kereszten mindent magára vett, amit az ördög kitalált és bevetett ellenünk, csak persze nekünk meg kell vallanunk, ha az ördögnek engedtünk, meg kell bánnunk, és át kell adnunk Jézusnak. Az önsajnálat is egy bűn, amit akkor még nem tudtam, amikor a fent idézett szöveget írtam. Érdekes összefüggésre világítok rá a szövegben, hogy a mi önsajnálatunk alól milyen módon kapunk megváltást. Ez egyáltalán nem mond ellent a karizmatikus teológiának sem, pedig akkor még nem is hallottam arról, hogy létezik karizmatikus teológia. Bár talán a karizmatikusok nem hangsúlyozzák túlzottan, hogy Jézus miken mehetett keresztül, milyen is lehetett neki azokat a szenvedéseket átélni, és pláne, hogy a legnagyobb Úrként vállalta ezt. A Biblia említi, hogy vért izzadt Jézus, ami az emberi szenvedés legnagyobb mértékének átélésekor fordulhat elő, és Jézus óta is csak kevés emberről jegyezték fel, hogy vért izzadt volna. Érdemes kicsit jobban elidőzni ennél a ténynél, Jézus szenvedésénél, hogy Neki ez valójában mekkora lemondással járt, finoman szólva. Ha ebbe úgy igazán belegondolunk, meghökkenünk ettől, önmagában a szenvedéstől is, hát még attól, hogy mindezt a legnagyobb király önként élte át. A fenti írásban ezzel a szenvedéssel állítom párhuzamba a mi szenvedésünket. Nyilván mindenkinek a saját szenvedése a legnagyobb, de Jézus szenvedése annál is nagyobb volt. Nagyobb volt, mint a te szenvedésed életed bármely szakaszában, vagy az én szenvedésem, vagy bárkié. És ebbe belegondolva tör be valami meghökkentő, valami hihetetlen ebbe az egészbe, és így vesszük észre, hogy a mi szenvedésünk az Övéhez képest kicsi, és ez változtatja meg a gondolkodásmódunkat, hogy már ne sajnáltassuk magunkat a szenvedésünk miatt.
A karizmatikusok annyit mondanak, hogy Jézus megváltott az önsajnálatból is és sok másból is, de talán nem vezetik le, hogy hogyan. Ezek a "levezetések" egy kis pluszt visznek az egészbe, kicsit talán személyesebbé válik a megváltás. De lehet, enélkül is az, hiszen ahogy megtérésem után valamire rájöttem, úgy bárki rájöhet bármire, amire a Szentlélek rámutat.
