Így szeptemberben az egyetemen sok dolgot el kell intézni az új félév elején. Ez most időnként eléggé megpróbálta az idegrendszeremet, mert a legtöbb esetben nem világos, mit és hogyan kell elintézni, és segítséget is hol kapok a tanulmányi osztálytól, hol nem. Az elmúlt héten is későn tudtam meg, hogy le kellett volna adnom egy papírt, melynek a leadási határidejéből kicsúsztam. Azt javasolták a tanulmányi osztályon, keressek meg egy bizonyos illetékest és kérdezzem meg, hátha még elfogadja a papíromat. Amikor neki e-mailt írtam, eszembe jutott egy testvérnek a bizonysága, aki áldást kért arra az emberre imádságban, aki körülményessé akarta tenni az ügyei intézését, és utána minden simán ment. Én is áldást kértem annak az életére és családjára, munkájára, akinek az e-mailt írtam, és utána küldtem el a levelem. Nem sokkal utána jött tőle a válasz, hogy bár már kicsúsztam a határidőből, de ha még a héten leadom a papírt, akkor elfogadják. És segítséget is adott, hogy hogyan kell kitöltenem ezt a papírt, így teljesen világos lett számomra az út a papír leadásáig.
Hála ezért az Úrnak! Sokszor nem éppen a legkönnyebb áldást kérni olyan emberek életére, akik ügyeink elintézését bonyolulttá, körülményessé teszik, de ha minden neheztelést leteszünk szeretettel és azt mondjuk, őt is áldja meg az Úr, abban erő van.
Most szólt egyébként a főnököm, hogy holnap mégsem kell azt a pár órát ledolgoznom, amit mondott. Tehát a kényszerült, Isten előtt nem igazán kedves munka felét nem is kell elvégeznem. Az Úr meghallgatta az imámat. Ettől még a pénzösszeget, amit ezért a pár óráért kaptam volna és az Úrnak akartam odaszánni, Neki is adom, mert az Övé.
Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. (Zsid.12.1.)
