Bűnös ember imádsága
Bocsásd meg erőtlenségemet, hűtlenségemet! Csak benned bízhatok, te vagy egyedül a reménységem, az utam, senki és semmi más. Kihez máshoz mehetnék? Csak nálad találhatom meg, amire szükségem van. Csak nálad van ez az öröm, ez az erő, ami előrevisz és megváltoztat.
Gyengeségem felett is legyél Úr, mert gyenge vagyok! Szükségem van rád! Ha gyengeségem miatt eltaszítanál, kihez mehetnék? Ki adna szívemnek megnyugvást, ki üdítené fel lelkemet? Nem lenne semmi reményem, nem lenne miért élnem. Csak a te jelenléted ad erőt! A te örömöd az, ami valóban erőt ad és megújít. Ha nem lennél velem, nagyon nehéz lenne.
Lábaim alatt egyenessé teszed az utat. A sivatagban vezető utat üdévé teszed, lábam elől elveszel minden követ, minden akadályt. Hiába van vihar vagy fúj a szél, ahol egyenessé teszed számomra az utat, oda a vihar sem juthat el. Viharos, kopár helyen vezető utamat arannyal feded be. Ha sivatagban vezet utam, víz van az út szélén minden lépésemkor. Ha göröngyös az út előttem és lábam nem bírná, kiegyengeted lábam előtt a talajt.
Kérlek, ne emlékezz meg gyengeségeimről, ne vess el magadtól, nem tudnék kihez menni, nem tudnám az utamat könnyűvé tenni. Ha nem lennél velem, ki adna vizet, amikor szomjazom? Ha nem lennél velem, ki egyenesítené ki előttem az utat, ha mindenféle embertelen terepen vezet az? Kérlek, ne emlékezz meg gyengeségeimről, gyarlóságaimról, mert te vagy csak a reményem. Embertelen utamat te aranyozod be, a hőségben te adsz innom. Kihez mehetnék, ha gyarlóságaim miatt elvetnél? Hol találnék menedéket lelkemnek, ha hozzád nem mehetnék? Bűnömet, hűtlenségemet ne tartsd számon! Bűnöm miatt ne távozz el tőlem! Te vagy csak menedékem, te vagy, aki kezem fogod, amikor megyek utamon.
Hála neked, hogy bearanyoztad utamat, egyenessé tetted, amikor hozzád fordultam!
Hála neked, hogy mehetek előre, nem kell megállnom, nem kell terheim alatt nyögnöm!
Hála neked, hogy bűneim, terheim nem az én vállamat nyomják!
Hála neked, hogy nem roskadok össze útközben terheim súlya alatt! Ha nem vetted volna le már régen a vállamról terheimet és nem vennéd le azokat rólam minden nap, már feladtam volna, már összeroskadtam volna. Hála neked, hogy a sivatagban vezető utat is tejjel-mézzel folyó úttá változtatod, ahol aranyport hullatsz rám! Hála neked, hogy a sivatagban is víz tör fel, így ott sem szomjazom meg! Hála neked, hogy olyan vagy, mint oázis a sivatagban!
Kihez mehetnék, Uram? Csak Te vagy minden erőm, senki más.
