Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. (2Kor.9.7.)
Nagyon fontos hely ez a Bibliában - persze melyik hely nem? Itt most nem is az adakozáson van a hangsúly, hanem általában véve, bármi, amit tesz az ember az Úrért, az ne kényszerből legyen, hanem jókedvből. Ezeknek a szavaknak a jelentése fölött talán könnyen elsiklunk, pedig ez a hívő élet motorja. Ne egy erőlködés legyen hívő életünk, ne a kényszer vezérelje azt, amiket cselekszünk, hanem a jókedv. Ne azért szeressük az embereket, vagy ne azért tegyünk valamit, amit egyébként nem hívőként nem tennénk, mert júj már, milyen lenne már, ha nem tennénk, és csináljunk már valamit - tehát ne kényszerből tegyünk jó dolgokat, aminek erőlködés szaga van! Hanem jókedvből. Isten szeret minket, amivel tisztában vagyunk, és ez nem akármi! Isten szeretete örömmel tölt el minket, és ez az öröm, jókedv vezesse tetteinket. Megértettük, hogy Isten milyen jó velünk, ezért alig várjuk, hogy tegyünk Érte valamit, hogy szolgáljuk Őt. Ez spontán jön a szívből. Ne egy kényszer legyen, hogy például olvasni kell a Bibliát, mert milyen lenne már, ha nem olvasnánk, hanem azért olvassuk, mert érezzük, hogy az mennyire jó.
A „nem kénytelenségből", „nem kényszerből" olyan kifejezések, melyek jelentésén én nem elsőre gondolkoztam el túlságosan. A francia nyelvű Bibliában (Parole de Vie, 2017) is olvastam ezt az igét, és ott nagyon megfogott, hogy hogyan fejezik ezt ki:
Chacun doit donner ce qu’il a décidé dans son cœur, sans tristesse et sans être forcé.
Sans être forcé, ami magyarul kb. olyasmit jelent, hogy „anélkül, hogy erőltetve/kényszerítve lennénk". Ez angolra fordítva talán így adható vissza a legjobban: without being forced. A „kényszerít" itt ige formájában fordul elő, a magyar fordításban pedig főnévként („kénytelenség"). Az ige szófaja erőteljesebben, dinamikusabban fejezi ki a kényszerítést, amire még a szenvedő szerkezet is rátesz egy lapáttal. Ebből világosabban átjön, hogy a keresztény élet nem erőlködés kell, hogy legyen, nem egy olyan dolog, mintha erőltetnék. Hanem a jókedv, az öröm kell, hogy a mozgatórugója legyen. Az öröm a francia fordításban joie, a spanyolban alegría (La Palabra BLP, 2010 fordítás), ezek a szavak fordulnak elő ott is, ahol a Szentlélek gyümölcseiről van szó az Igében, bár az eredeti görög itt nem ugyanazt a szót használja, mint ott:
Dieu aime celui qui donne avec joie.
Dios ama a quien da con alegría
(Szó szerint: Isten szereti azt, aki örömmel ad.)
ἱλαρὸν γὰρ δότην ἀγαπᾷ ὁ θεός. (Ez szó szerint lefordítva a Károli-fordításhoz áll nagyon közel: [Mert] a jókedvű adakozót szereti az Isten.) A Szentlélek gyümölcseként az öröm szóra a χαρά áll ott, itt pedig a ἱλαρός, de itt nem is öröm a jelentése, hanem jókedvű.
Az alábbi ige is ezt próbálja kifejezni:
Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! (Róma 8. 15.)
Ez az ige volt legutóbbi vasárnap az istentiszteleten az egyik alapige, a „kényszerítős" ige pedig szombaton jött szembe, egyébként szintén egy istentiszteleten. Nagyon jól átjön ugyanaz a mondanivaló, ha szembeállítjuk egymással a szolgaság lelkét és a fiúság Lelkét. A szolgaság lelke azt a lelkületet fejezi ki, amikor félelemből próbálkozunk valamit kipréselni magunkból, ami a hívő életre jellemző, hogy lehetőleg nem kárhozzunk el. Ilyenkor félelem is van bennünk a kárhozattól. A fiúság lelke pedig azt jelenti, hogy tisztában vagyunk vele, hogy Isten szeret minket, az Övéi vagyunk, tudjuk, hogy Isten, aki mindenkinél jobban szeret, nem akarja, hogy elkárhozzunk, mert személyes kapcsolatunk van Vele. Lehetünk a félelem szolgái, vagy Isten szabadjai is. Ahol Isten szelleme, ott szabadság.
