Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Néha meg szoktak szólítani az utcán szegények, hogy ki tudnám-e őket segíteni. Arra gondoltam, kellene kis füzeteket szereznem, amiben röviden le van írva az evangélium, hogy ilyenkor ezt is odaadjam nekik. Ezzel talán egy beszélgetés is elindulhatna kettőnk között a témával kapcsolatban.

Meglepő módon nemrég éppen fordítva alakult a dolog. A koldus maga adott nekem egy ilyen kis füzetet és bizonyságot tett hitéről. Talán nem meglepő módon azonnal tudta, hogy én is hívő vagyok.

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben" (Mt. 6.19-20.)
Nem minden nap történik az, hogy olyasvalaki idézi ezt az igét, akinek nem a legkönnyebb kimondania, mégis kimondja. Nem minden nap hallani egy hajléktalantól, hogy az evangéliumról beszél és megemlíti, hogy a kis füzetecske végén a megtérők imáját elmondva megtapasztalhatjuk Jézust.

Egy vasúti átjáróhoz hasonlón kellett átmennem a sínek felett az egyik oldalról a másikra. Sok sín volt egymás mellett, így hosszú volt az "átjáró", és alatta elég mélyen voltak a sínek.
Az átjáró nem egy szokásos átjáró volt, hanem sokkal keskenyebb, talán fél méter széles. Neki akartam vágni az átkelésnek, de a mélység, és az átjáró keskenysége megijesztett. Valójában, ha a mélységet nem nézi az ember, két lábon simán képes lenne átgyalogolni egyik oldalról a másikra, minden gond nélkül.

Úgy gondoltam, veszélyes lenne két lábon, sétálva végigmenni, ezért arra gondoltam, ha ráülök ill. (hason) ráfekszem és kezemmel húzom magam előre, jobb, mert így nem látom a mélységet, hanem így kifejezetten csak az út, az átjáró van szemeim előtt. Görcsösen megpróbáltam elindulni, de nagyon rövid idő után megálltam, nem mertem továbbmenni, a látótérben benne volt a mélység is körülöttem.
Láttam valakit, aki ezen az úton kicsit előbbre van nálam, és leesik az útról a mélybe, sőt talán magától ugrik le, feladja. Hosszú ideig zuhant a sínek felé, mert az átjáró magasan volt felette, nagy volt a mélység.
Valahogy visszakerültem az átjáró legelejére, és a nehéz helyzet miatt elkezdtem imádkozni, erőt gyűjteni. Valami történt, ezután ráfeküdtem újra az átjáróra, és csak húztam-húztam magam előre, hason csúszva, csak az utat láttam, a mélységből semmit, és nagyon gyorsan haladtam. Elértem az átjáró közepéig, ahol egy tartóoszlop volt, ami felülről tartotta ezt a "rudat". Itt nem tudtam továbbmenni, meg kellett állnom, és azzal szembesültem, hogy nem fogok tudni anélkül továbbmenni, hogy ne lássam a mélységet, miközben átküzdöm magam a "rúd" másik felére. Arra emlékszem, hogy le kellett engednem a lábam erről a rúdról, csak a kezemmel kapaszkodhattam ahhoz, hogy a tartópillért kikerüljem és átkerüljek annak túloldalára. Nem emléxem semmire, arra sem, hogy a mélységet láttam-e, de valahogy átkerültem a rúd másik oldalára. Egy utazótáskát is vittem magammal erre az "útra", ami ennél a pontnál leesett, nem tudtam azt is megtartani. Innen viszont már könnyen végig tudtam menni az átjáró második felén, nagyon gyorsan.

Az átjáró túloldalán, ahova megérkeztem, ketten vártak engem, akik nagyon örültek, hogy át tudtam menni, és átöleltük egymást velük. Több ember is volt itt, akik nagyon szurkoltak nekem és nagyon örültek, hogy megérkeztem.

Jött egy vonat. Az utazótáskám, amit az utam felénél leejtettem, valahol megakadt, nem esett le teljesen, és a vonat teteje valahogy hozzáért, ennek hatására a táska leesett arra az oldalra, ami a rúd felénkeső része. A két oldalt azt hiszem, egy kerítés választotta el egymástól, az átjáró felénél. Arra gondoltam, Isten milyen jó hozzám, hogy a táskámat is visszakaphatom. Arra emléxem az álom végéről, hogy elkezdtem futni a táskámért, és mások is, akik ott voltak az "állomáson" és örültek nekem, ők is futottak érte, hogy odahozzák nekem.

Értelmezés:

Lehet, hogy az út nagyon keskeny, ami üdvösségre vezet, és nagy mélység van az út körül. Nem a mélységre kell nézni, ami körülvesz, hanem csak az útra, csak így tudunk rajta végigmenni. Lehet, hogy akarunk az úton magunkkal vinni cuccokat, de ezeket előbb-utóbb le kell tennünk, a körülmények úgy alakulnak, hogy csak magunkat tudjuk átvinni, hiszen semmink nincs, amit ne Istentől kaptuk volna. Isten lehet, hogy olyan "akadályokat" tesz az útra, amiken csak úgy tudunk átmenni, hogy látszólag muszáj az útról a tekintetünket a mélységre fordítani, és ezek az akadályok arra jók, hogy amiket magunkkal cipelünk, elhagyjuk. Amiket ilyenkor elvesztünk, azokat az utunk végén Isten visszaadja. Ez az akadály lehet, hogy csak azért volt ott az úton, hogy elhagyjuk, amit magunkkal cipelünk. Nem az lehet az akadály célja, hogy mindenképpen a mélységbe kelljen néznünk, hanem az, hogy a terhünk leessen rólunk, amihez görcsösen ragaszkodunk.
Figyelemreméltó, hogy nem emléxem igazán semmire, hogyan jutottam át az út közepén, arra sem emléxem, hogy a mélységet valóban láttam volna, vagy hogy nehéz lett volna átmennem azon az akadályon. Isten egyszerűen átemelt rajta, és csak arra emléxem biztosan, hogy az a táska leesett. Arra is emléxem, hogy az út második felét sokkal gyorsabban tettem meg, csomag, teher nélkül, mint az első felét. Az utam elején, amikor imádság és erőgyűjtés után másodszor vágtam neki, szintén nem tudom, mi történt, amitől akkora erőt kaptam, hogy folyamatosan haladva eljutottam az út közepéig.

Istentiszteleten pedig a következőről volt szó:

Hitünk célja: az üdvösség a túlsó parton, a hit hajóján átjutni a túlsó partra. Jézus maga az út, a hitnek útja, ami a túloldalra vezet.
A hívő életet hit által kell élni. Ez azt jelenti, hogy nem a szemmel látható dolgokra nézünk (pl. a nehézségeinkre, problémáinkra, amik körbevesznek), hanem a láthatatlan dolgokra, az Úrra kell nézni. Péter, amikor Jézusra nézett, tudott a tengeren járni, de amikor levette a tekintetét Jézusról és a viharra figyelt, elkezdett süllyedni. Hasonló álmomban a keskeny átjáró: ha úgy próbálok haladni rajta, hogy nem nézek a körülöttem lévő mélységre, akkor sikerülhet a haladás. Ha a mélység (vihar) is benne van a látómezőben, akkor nem tudok menni előre, hanem elakadok.

Hiszem, hogy Te nem a vádlások tömkelegét állítod elém, hanem megmutatod, ha valamit rosszul csinálok és megnyitod szívem a bűnbánatra. Hála neked ezért, hogy ilyen vagy! Hála neked, hogy sosem vádolsz! Hála neked, hogy ha Te szembesítesz a bűneimmel, akkor az, még ha fáj is, akkor sem vet a padlóra, és ha elszégyellem magam előtted, akkor is állva maradhatok és emberi méltóságom nem szenved csorbát színed előtt! Köszönöm, hogy ilyen vagy, és hogy szeretettel feded fel előttem bűneimet, és szeretettel készítesz fel arra, hogy szabad legyek tőlük! Köszönöm, hogy nem kell azon aggódnom, hogy vajon mi lehet az, ami rosszat tettem, mert nem vádolsz, hanem megmutatod, mi az, ami fogva tart, és drága véred által megszabadítasz!

Ne engedd, hogy eltávolodjak, hogy a bűn erőt vegyen rajtam, hogy a szívem megkeseredjen! Óvjál meg gyengeségeimtől, erősíts meg, kérlek! Fogd a kezem, ha távolodom Tőled, újra meg újra figyelmeztess, vezess vissza a jó útra!
A világ örömeinek csábításától óvjál meg, kérlek! Nem pótolhatja a Te jelenlétedet semmiféle múló öröm! Drágább a Te jelenléted, mint hogy valami múló örömre lecseréljem azt! Óvd meg szívemet minden tévelygéstől és zárd be a világ csábításai előtt! Terád vágyik a szívem, Istenem, téged akarlak szolgálni!
Tiszta szívet adj, Uram! Tisztíts meg újra meg újra, gyengeségeimről ne emlékezz meg! Erősítsd meg szívemet, kérlek!
Kérlek, áraszd rám drága jelenléted! Zárd be szívem ajtaját a hiábavaló örömök előtt, mert a Te örömöd elég nekem!
Tévelygő szívemet rakd helyre, igazítsd helyre! Csak a te ösvényeden könnyű minden teher, csak a te utad az, amin nem esem el és amin öröm járni.
Tiszta szívet adj, Uram! Ne engedd, hogy bepiszkoljam! Moss meg újra meg újra véreddel, mert gyenge vagyok. Fordítsd tekintetem mindig Rád!

Bocsásd meg erőtlenségemet, hűtlenségemet! Csak benned bízhatok, te vagy egyedül a reménységem, az utam, senki és semmi más. Kihez máshoz mehetnék? Csak nálad találhatom meg, amire szükségem van. Csak nálad van ez az öröm, ez az erő, ami előrevisz és megváltoztat.

Gyengeségem felett is legyél Úr, mert gyenge vagyok! Szükségem van rád! Ha gyengeségem miatt eltaszítanál, kihez mehetnék? Ki adna szívemnek megnyugvást, ki üdítené fel lelkemet? Nem lenne semmi reményem, nem lenne miért élnem. Csak a te jelenléted ad erőt! A te örömöd az, ami valóban erőt ad és megújít. Ha nem lennél velem, nagyon nehéz lenne.

Lábaim alatt egyenessé teszed az utat. A sivatagban vezető utat üdévé teszed, lábam elől elveszel minden követ, minden akadályt. Hiába van vihar vagy fúj a szél, ahol egyenessé teszed számomra az utat, oda a vihar sem juthat el. Viharos, kopár helyen vezető utamat arannyal feded be. Ha sivatagban vezet utam, víz van az út szélén minden lépésemkor. Ha göröngyös az út előttem és lábam nem bírná, kiegyengeted lábam előtt a talajt.

Kérlek, ne emlékezz meg gyengeségeimről, ne vess el magadtól, nem tudnék kihez menni, nem tudnám az utamat könnyűvé tenni. Ha nem lennél velem, ki adna vizet, amikor szomjazom? Ha nem lennél velem, ki egyenesítené ki előttem az utat, ha mindenféle embertelen terepen vezet az? Kérlek, ne emlékezz meg gyengeségeimről, gyarlóságaimról, mert te vagy csak a reményem. Embertelen utamat te aranyozod be, a hőségben te adsz innom. Kihez mehetnék, ha gyarlóságaim miatt elvetnél? Hol találnék menedéket lelkemnek, ha hozzád nem mehetnék? Bűnömet, hűtlenségemet ne tartsd számon! Bűnöm miatt ne távozz el tőlem! Te vagy csak menedékem, te vagy, aki kezem fogod, amikor megyek utamon.

Hála neked, hogy bearanyoztad utamat, egyenessé tetted, amikor hozzád fordultam!
Hála neked, hogy mehetek előre, nem kell megállnom, nem kell terheim alatt nyögnöm!
Hála neked, hogy bűneim, terheim nem az én vállamat nyomják!

Hála neked, hogy nem roskadok össze útközben terheim súlya alatt! Ha nem vetted volna le már régen a vállamról terheimet és nem vennéd le azokat rólam minden nap, már feladtam volna, már összeroskadtam volna. Hála neked, hogy a sivatagban vezető utat is tejjel-mézzel folyó úttá változtatod, ahol aranyport hullatsz rám! Hála neked, hogy a sivatagban is víz tör fel, így ott sem szomjazom meg! Hála neked, hogy olyan vagy, mint oázis a sivatagban!

Kihez mehetnék, Uram? Csak Te vagy minden erőm, senki más.