Érdekes módon lehet akár egy évet is élni Isten közelében, Istent keresve úgy, hogy közben abban a téveszmében vagyunk, hogy annyi minden van, ami miatt még nem lehet az igazi az Úrral a kapcsolatunk. Még meg kell változnom ebben is, abban is, amabban is, és akkor lesz csak igazán szuper az Úrral való személyes kapcsolatom. Pedig ez nem igaz. Most is szuper lehet, hiszen sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róma 8. 38-39.)
Az ember hajlamos kitalálni, hogy léteznek bizonyos falak, amik Istentől elválasztják, de talán maga sem tudja, milyen falak ezek. Hajlamosak vagyunk Istent valamiféle skatulyába belekényszeríteni, amiben valójában nincs is benne, csak mi hisszük, hogy benne van.
Hosszú ideje éreztem, hogy Isten munkálkodik bennem, körülöttem, egyre többet tapasztalok meg Belőle, egyre több dolgot értek meg, de valami hiányzott. Olvasgattam a Bibliát, imádkoztam, Isten válaszolt az imáimra, de úgy éreztem, van valami, ami lehetne jobb is. Valahogy nem volt teljesen telve a szívem az Úrral, pedig úgy éreztem, mindent megteszek. Egyszer Isten rádöbbentett, hogy kitalálok mindenféle burkokat, hogy milyen burkon kéne áttörnöm, hogy jobb legyen Vele a kapcsolatom, de ezek a burkok valójában nem léteznek
Nemrég írtam arról, hogy bűneink bocsánata tény, akkor is, ha éppen nem hisszük el, mert bűneink miatt tele vagyunk vádlással. Ahogy a vádlás legyőzhető és átélhető a bűnöktől mentes, szabad állapot, úgy legyőzhetők azok a képzeletbeli burkok is, amikbe beszorítjuk az Istennel való kapcsolatunkat.
Ha bűneim terhe alól folyamatosan szabad lehetek, mert Jézus áldozata erre tökéletesen elegendő volt, akkor hogyan lehetne valami, ami elválaszt Istentől? Ez tényleg nem lehetséges. Talán túl egyszerű a hit ahhoz, hogy elhiggyük, hogy tényleg működik. El kell hinnünk, hogy tényleg nincs semmi, ami Istentől elválaszthat, és akkor tényleg nem is lesz.
Az ember hajlamos kitalálni, hogy léteznek bizonyos falak, amik Istentől elválasztják, de talán maga sem tudja, milyen falak ezek. Hajlamosak vagyunk Istent valamiféle skatulyába belekényszeríteni, amiben valójában nincs is benne, csak mi hisszük, hogy benne van.
Hosszú ideje éreztem, hogy Isten munkálkodik bennem, körülöttem, egyre többet tapasztalok meg Belőle, egyre több dolgot értek meg, de valami hiányzott. Olvasgattam a Bibliát, imádkoztam, Isten válaszolt az imáimra, de úgy éreztem, van valami, ami lehetne jobb is. Valahogy nem volt teljesen telve a szívem az Úrral, pedig úgy éreztem, mindent megteszek. Egyszer Isten rádöbbentett, hogy kitalálok mindenféle burkokat, hogy milyen burkon kéne áttörnöm, hogy jobb legyen Vele a kapcsolatom, de ezek a burkok valójában nem léteznek
Nemrég írtam arról, hogy bűneink bocsánata tény, akkor is, ha éppen nem hisszük el, mert bűneink miatt tele vagyunk vádlással. Ahogy a vádlás legyőzhető és átélhető a bűnöktől mentes, szabad állapot, úgy legyőzhetők azok a képzeletbeli burkok is, amikbe beszorítjuk az Istennel való kapcsolatunkat.
Ha bűneim terhe alól folyamatosan szabad lehetek, mert Jézus áldozata erre tökéletesen elegendő volt, akkor hogyan lehetne valami, ami elválaszt Istentől? Ez tényleg nem lehetséges. Talán túl egyszerű a hit ahhoz, hogy elhiggyük, hogy tényleg működik. El kell hinnünk, hogy tényleg nincs semmi, ami Istentől elválaszthat, és akkor tényleg nem is lesz.
