A munkahelyemmel kapcsolatban kicsit furcsán alakultak a dolgok. A részletekbe nem megyek bele; a lényeg, hogy el kellett ott olyan munkát vállalnom (néhány órát), amiről meg vagyok győződve, hogy Isten előtt nem teljesen kedves. Emberi erőfeszítéseimmel nem tudok ezellen mit tenni, maximum Istenben bízni, hogy megakadályozza valamilyen módon, hogy ezeket az órákat elvállalhassam. Kényszernek érzem ezt a néhány órát. Mivel nem tudok ellene mit tenni, egy nyomasztó érzés volt rajtam. Ennek súlya alatt megfogalmazódott bennem, hogy legszívesebben nem fogadnám el érte a pénzt sem, nem akarok ezért a zsebemben több pénzt tudni. Elhatároztam, hogy attól a pénztől, amit ezért a pár óráért kapni fogok, a lehető leghamarabb meg fogok szabadulni, és teljes egészében oda fogom adni Isten céljaira pl. adakozáskor vagy más módon. (Ezért a pár óráért kapott bérem egyébként jelentős részét fogja képezni fizetésemnek, mivel nem keresek sokat.)

Régebben több energiám volt arra, hogy a munkámat jól el tudjam végezni, több örömöt és kevesebb aggódást okozott a munkám. Az utóbbi időben kevés erőt érzek magamban a munkámhoz, inkább csak aggódást, mint örömöt okoz. Viszont tegnap újra úgy tudtam a munkám végezni, mint régebben, örömmel, igazán élveztem. Először nem értettem, mi történt, de aztán megértettem: mivel elhatároztam, hogy a munkámért kapott pénz jelentős részét a zsebemből át fogom adni Istennek, teljesen lemondok erről a pénzről, Isten elkezdett engem ebben megáldani. Itt jöttem rá, hogy fontos volt számomra, hogy a fizetésem egy részét félretegyem magamnak, hogy a későbbi esetleges nehéz időkben legyen tartalékom. Magam akartam a jövőmet bebiztosítani, és nem hittem el, hogy a jövőm Isten kezében van.
Főnököm nyomására kénytelen voltam elvállalni olyan munkát, amit nem szerettem volna, és ami Isten előtt sem lehet igazán kedves. Emiatt egy teher nehezedett rám - tehetetlennek éreztem magam az igazságtalansággal szemben. A teher súlya alatt, a tehetetlenség érzése alatt hoztam egy döntést, hogy nem fogom megtartani a pénzt, amit ezért a munkáért kapok. És ezzel felszabadult a szívem arra, hogy a jövőmet ne én próbáljam bebiztosítani, hanem bízzam rá Istenre. Eddig nem gondoltam volna, hogy a rám nehezedő lelki nyomás ilyen gyümölcsöket tud "kipréselni" belőlem. Éreztem régebben is, hogy a pénz túl fontos számomra, de nem tudtam ezzel mit kezdeni. Szívesen adtam pénzt jó dolgokra, adakozásra, de akkor is a szívem mélyén abban bíztam, hogy amit félreteszek, az fogja a jövőmet meghatározni, nem pedig Isten mindenhatóságában, gondviselésében bíztam.

Régóta próbálok olyan munkahelyet találni, amire igazán azt mondhatom, hogy az valóban a munkahelyem, amely Isten szerint való, de eddig még nem sikerült találnom. Most, hogy felszabadult a szívem arra, hogy el tudjam fogadni Istentől, hogy az Ő kezében van a jövőm, nem pedig a zsebemben lévő pénz mennyisége határozza meg, most bizonyára elgördült egy akadály azelől, hogy találjak egy igazi munkahelyet. Az Úr formál engem, lemetszi a vadhajtásokat, és amikor eljön az ideje, akkor adja meg, amit kérek Tőle, pl. a munkahelyet. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. (Jn.15.2.) Ezért nem is kell sürgetni a dolgokat; az Úr tisztogat engem, ezáltal tudom majd megfelelő helyre tenni az életemben azt, amit adni fog. Most értettem meg, hogy amikor nyomás és nehézségek nehezednek rám, azok is azért lehetnek, hogy meg tudjon tisztítani, fel tudja szabadítani a szívemet minden megkötözöttség, öncélúság, magam csinálta börtön rabláncai alól. Most, hogy egy ilyet átéltem, hitem, reményem lett arra vonatkozóan, hogy a többi nehézségemből is valami hasonlót fog az Úr kihozni.

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; 
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
(Mt.6.19-20.)

Ha én magam akarom a saját jövőmet bebiztosítani, az rengeteg aggódással, erőfeszítéssel jár, ráadásul az egész egy pillanat alatt semmivé válhat, mert a jövőmre félretett pénzemet ellophatják, vagy akármi is történhet vele (jöhet infláció, tűzvész, árvíz, a bank csődbe mehet). Isten viszont mindenek felett áll; terve van az életemmel, az Ő tervét pedig semmi nem akadályozhatja meg. Valószínűleg nem az a terve, hogy az éhhalál küszöbén tengessem életem, hanem meg fog adni mindent, hogy örömmel és békességgel, és ami a legfontosabb: tiszta szívvel szolgálhassam. Talán nem feltétlenül ad anyagi jólétet, de hiszem, hogy meg fog adni mindent a jövőben, amire szükségem van, és az Ő jelenlétében nem kell szűkölködni. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (2Kor 8.9.)

Dicsőség és hála az Úrnak mindezért!