Kifogyófélben volt itthon az a fajta dezodorom, amire az Úrtól vezetést kaptam, hogy azt használjam. Gyüli után elmentem hát a Tescoba, ahol rögtön betáraztam kettőt is, nehogy még véletlenül is kifogyjon.
Gondoltam, teszek még egy kört ebben a rendkívül modern üzletben. Belebotlottam egy olyan könyvbe, melynek ára nem kevesebb, mint a fizetésem fele, de nagyon megtetszett. Döntés elé kerültem: megvegyem, vagy ne vegyem? Eszembe jutott a tanítás egy részlete, amit kevéssel azelőtt a gyüliben hallottam: "Minket, 60-70-80-90 kilós húsdarabokat (valaki esetleg több vagy kevesebb) akar Isten használni arra, hogy a tervét itt a Földön megvalósítsuk - minket, akik sokszor még azt sem tudjuk eldönteni, megvegyünk-e valamit a boltban vagy ne". A csodaszép könyvet szorongatva a kezemben hirtelen magamra ismertem. És csak álltam a polc mellett, mint egy Isten tervét beteljesíteni elhívott húdarab, és nem tudtam, kiadjak-e ennyi pénzt ezért a könyvért vagy ne. Még szerencse, hogy ekkora feladatot kaptam én is az Úrtól. Ez nagyon jó, és tényleg belegondolni se semmi, hogy milyen fontos vagyok Neki. Az akaratát beteljesíthetné bármilyen más módon, egy csettintéssel, azonban Neki én kellek, mi hívők kellünk Neki, szüksége van ránk. Azonban egy valamit nem tudtam még: mi legyen a könyvvel? Ha megveszem, sajnálni fogom, hogy ennyit kiadtam érte. Ha nem veszem meg, a könyvet fogom sajnálni. Megoldhatatlannak látszott ez a súlyos probléma, és nem láttam rá olyan megoldást, amivel tényleg maximális elégedettséggel tudtam volna kijönni a szituációból. Hosszas gondolkodásom közepette a körülöttem süvöltő mammon szélviharában megcsapott egy finom, lágy szellő, amely nagyon halkan azt súgta nekem: "Ne vedd meg!" Visszatettem a könyvet a polcra és rájöttem: nekem erre a könyvre egyáltalán nem is lett volna szükségem. Annyi könyvem van otthon már, ami ugyanerről szól, hogy ezzel már nem is tudnék mit csinálni - ráadásul a többit se nagyon használom. Valójában az történt velem az üzletben, hogy a könyv csodás formatervezése, a szép, csillogó lapok és a színes képek megigéztek, hogy ez a könyv nekem kell. Tényleg nagyon érdekelnek az ilyen témájú könyvek, de nagyon keveset olvasgatom azokat is, amik megvannak. Egy régebbi tanítás is eszembe jutott, amit a gyüliben hallottam: Ne hagyjátok magatokat megígézni! Nagyon tudnak hatni az emberre különböző marketingfogásokkal, az ember érzékszerveire. Elhitetik az emberrel, hogy szüksége van olyasvalamire, amire valójában nincs is szüksége. Az ilyen esetekben otthon kap csak a fejéhez az ember: "Jaj, mit fogok én csinálni egy tízezer forintos égigérő vascsicsergővel? Nekem ilyen soha nem is kellett..."
A legfigyelemreméltóbb, hogy először reménytelennek láttam ezt a "rendkívül súlyos" helyzetet; úgy éreztem, nem tudok belőle győztesen kikerülni: vagy a könyvet fogom sajnálni, vagy a pénzt. És a Halk Szellő után mégis úgy tettem vissza a polcra a könyvet, hogy minden veszteség nélkül tudtam a pénztár fele venni az utam, ahol egyébként két gyülissel is találkoztam. Csak feltételezni tudom, hogy míg én megvettem azt a dezodort, amire vezetést kaptam az Úrtól, hogy azt a fajtát használjam, addig ők olyan fajta sampont vagy szappant vásároltak, melynek használatára szintén az Úrtól kaptak vezetést. Csodálatos, hogy az Úr vezet minket - még kis dolgokban is. Nem tudom még ugyan, mi a terve Istennek az életemmel, és az előttem lévő útból csak annyit látok, ami közvetlen előttem van. De óriási számomra az is, hogy a dezodorra költött pénzem semmiképpen nem hiábavalóság, és minden nap azt az illatot szippanthatom be, mely az Úr jelenlétére, vezetésére hívja fel a figyelmem. Nem is vennék én holmi bóvli, kétszer ilyen drága, gagyi dezodort - ha a nők esetleg döglenek is tőle, a démonok nem.
A pénztárnál természetesen megint olyan vevő volt előttem, aki a Tesco jelentős részét felvásárolta, és nyilván direkt azért, hogy többet kelljen pont énnekem sorbanállnom. Szeretet ide vagy oda, ez a jelenség negatív hatással volt az idegrendszeremre, a Szellem gyümölcseit rossz gyümölcsök kezdték felváltani: harag, szeretetlenség... Igen ám, de kosaram tartalmával "betárazva", az ördög már nem rúg labdába olyan könnyen, s eszembe jutott egy másik tanítás, amit a gyüliben hallottam (aki ezeket a tanításokat tartotta, nyilván meglehetősen otthon van a marketing területén): "Amikor felmegy benned a pumpa, mert akkora sor van előtted, és nem halad az a sor, akkor hol van a Szentszellem?" Na, rögtön lelepleződött gyarló, türelmetlen természetem, megbántam, amit meg lehet, és az Úrra gondoltam, Akit el is kezdtem volna hangosan dícsérni, ha éppen nem a Tescoban lettem volna, ugyanis a "Legyetek józanok" ige is eszembe jutott. Először biztos voltam benne, hogy az előttem álló vevő kártyával fog fizetni, hogy még tovább tartson a dolog, de miután ez nem így történt, még ezért is hálát tudtam adni, természetesen csak magamban.
Még azt is meg kell említenem, hogy Tesco előtt gyüliben adakozásnál két bankó közül végül a nagyobb értékűt dobtam a kosárba. (Senki ne gondoljon nagy értékű papírpénzekre, a legkisebb értékű papírpénzekről beszélek.) A Tescoban a pénztárnál éppen pontos összeget tudtam így fizetni a kisebbik bankóval, és nem terheltem meg a pénztárcámat súlyos, de értéktelen visszajáró fémpénzekkel, és a pénztárosnak sem kellett a visszajáróval bíbelődnie. Ez ugyan szinte teljesen lényegtelen, de ha ilyen piti dolgokra is odafigyelő húsdarabokra bízta Isten a terve megvalósítását... hát Ő tudja. Ő kibír engem valahogy így is, hogy ilyen vagyok, talán e sorok kedves olvasója is túlteszi magát valahogy ezen a bekezdésen.
