Miről szól a hitem, mi a hitem lényege? Sok idő alatt az ember változik, máshogy kezd látni dolgokat. Nyilván a hit alapjai nem változnak, vagy legalábbis nem jelentősen. Az alap Jézus. Más kérdés, hogy mit építünk rá, mit jelent számunkra az életben egész konkrétan.
A gyülekezetben rendszeresen indul bibliaiskola. Ilyenkor a friss hívőknek tartanak oktatást a hit alapjairól. Aki nem friss hívő, az is van, hogy újra elmegy ilyen alkalmakra, hogy újra hallja, amit egyébként már tud, de az ismétlés sosem árthat, már csak azért sem, mert olyan dolog is elhangozhat, amin azelőtt nem gondolkozott el annyira.
Lehet, hogy nagyon sokszor hallottam bizonyos dolgokat, de nem gondolkoztam el rajtuk egy darabig. Miután megtértem, a hit számomra valami Isten felől jövő erőnek tűnt csak. Erre korlátozódott az egész, hogy valamit átélek, amikor Isten megérint, szól hozzám, ez az érintés vagy kijelentés esetleg megváltoztat, meggyógyít. Ez is nagyon jó, de nem csak ez a lényeg. Az érzelmi átélés adta a tudatot, hogy Isten velem van. Idővel aztán feltűnt, hogy a friss megtérőknek szóló bibliaiskolában erről nincs is szó, arról meg pláne nem, hogy milyen jó, hogy érezzük Isten jelenlétét, és hogy ezt átéljük és hogy ezért tudjuk, hogy velünk van és hasonlók.
A közvélekedés talán olyasmit gondol a kereszténységről, hogy a keresztények figyelnek arra, hogy jók legyenek, ne csináljanak rosszat, mert a jó emberek kerülnek a mennyországba, a rosszak a pokolba. Ezért a közvélekedés képviselőit, a nem hívőket rögtön tudatlansággal jellemeztem, akik kívülállóként nem tudnak az érzelmi átélésekről, megtapasztalásokról, Isten érintéséről, a gyógyulásról és arról, hogy Isten szava meg tud érinteni és meg tud változtatni, mivel számomra a hit ezt jelentette megtérésem után. Tehát én is valahonnan onnan kezdtem, amit a közvélekedés mond, majd a megtapasztalásaim után leginkább az érzelmi átélést cseréltem ki erre. De igazából önmagukban ezek az átélések nem is üdvözítenek talán.
Talán nem minden keresztény körökben ismert dolog az alapvető bibliai igazság, hogy a hívő embernek két "része" van, az óember és az új ember. Az óember a bűnre hajlamos, bűnt akar elkövetni, a bűnre van vágyódása, pontosabban a bűn vágyódik az emberre, ezért ha nem vigyáz az ember, bűnöket követ el. Ez ellen nem tudunk mit tenni, természetes folyamat, a hívő is ember és megvan a bűnre való hajlam, és életünk végéig meg is marad. A kérdés, hogy mit csinálunk ezzel a hajlammal, engedjük-e magunkon uralkodni, vagy pedig... Vagy pedig? Mit lehet vele csinálni? Nem hívőként nem sokat, de hívőként már pont erről szól a hívő élet lényege. Jézus meghalt a bűneinkért, meghalt helyettünk, a bűneinket magára vette, és amikor a kereszten a bűneink rajta voltak, megfeszítették őt a bűnökkel együtt. Ha ebben hiszünk, mi is meg tudjuk feszíteni a bűnös, óemberi természetünket, de ez nem megy automatikusan, ezért nekünk kell tennünk! Nekünk magunknak kell nemet mondanunk a bűnnek, ha bármi olyan szituáció jönne, ahol bűnt tudnánk elkövetni. Ez az óember - új ember dolog igen központi a hitéletben. Ugyancsak nem minden keresztény körben ismert dolog a bemerítkezés, pedig az eredeti görög szó erre a baptizma, amit Károli keresztelésnek fordít, és valójában bemerítést, vízben alámerítést jelent, de semmiképpen nem leöntést, lelocsolást, ahogy azt sok helyen értelmezik. Az alámerítkezés azt szimbolizálja, hogy az óemberi, bűnös természetünk velünk együtt a víz alá kerül, az óemberünk ott is marad, és ilyenkor születik meg lényegében a víz alatt az új ember bennünk, és mi már azzal jövünk fel. Igazából a bemerítkezés üdvösségkérdés lenne, és necces, hogy mi lesz azokkal, akik nem hoznak egy saját döntést a bemerítkezés mellett, hiszen az új természetünk a Biblia szerint itt tud megszületni, és enélkül az új természet nélkül nincs bennünk olyan, ami kompatibilis lenne a mennyel, Istennel. A bemerítkezés egy megvallás emberek előtt és Isten előtt is, hogy az ember ezentúl nem a bűnös óemberi természetét akarja szolgálni, hanem máshogy akar élni. De nem csak megvallás, hanem egy szükséges esemény, hogy az új természet megszülessen az emberben, az ótermészet pedig erőtlen legyen. Az erőtlen nem azt jelenti, hogy teljesen el is felejthetjük, már nem képes semmire magától. De képes. Csak mi éppen erőt kaptunk arra, hogy ne engedjük érvényesülni, de ez nem megy magától! Amire már ki akartam lyukadni, hogy ez a hívő élet lényege, hogy a bűn ellen harcolunk.
Vargabetűmmel visszaértem majdnem oda, ahonnan indultam, a közvélekedéshez: Aki jót tesz, a mennybe kerül, aki rosszat, az a pokolba. Vagyis aki felveszi a harcot a bűnnel szemben és nem vétkezik, az üdvözül, aki nem, az nem. Persze ez azért így eléggé tömör és pontatlan is. Egyrészt, mit jelent "jót" tenni és "rosszat" nem? Ezt a Biblia határozza meg. Talán az egyes embereknek, a társadalomnak is van elképzelése arról, ki jó ember, ki nem, vagyis mik a jó cselekedetek és mik a rosszak, de Isten és a Biblia mérvadó ebben. Másrészt pedig, nem csak arról szól ez, hogy ami a Bibliával összhangban van, arra a jóra próbálok törekedni, míg amit a Biblia bűnnek mond, azt próbálom elkerülni. Hanem arról is szól, hogy valóban természetfeletti erőt kapunk ehhez, elsőre a megtérés által, hogy Jézust, mint megváltót megismertük, és így már mindjárt könnyebben megy a jót tenni és a rosszat nem tenni, de még ez nem elég! Amikor épp nem érezzük, hogy Jézus hatalmas erőt ad a jelenlétével, nem érzünk semmit, akkor is a jó cselekedeteket kell keresni, és a rosszakra való késztetésnek ellenállni. De így még mindig nem lennénk teljes mértékben képesek a bűnnek ellenállni és Isten akarata szerinti jó cselekedeteket tenni, ehhez kell a bemerítkezés és a Szentlélekkel betöltekezés. Ha az óemberünk ott marad a víz alatt meggyengülve, akkor fogjuk tudni azt meggyengült állapotban is tartani.
Jó tíz éve valakitől azt hallottam, hogy Jézus azért halt meg, hogy én harcolni tudjak. Ezen persze megakadtam, szektás gondolatnak véltem, hiszen Jézus nem ezért halt meg, hanem azért, hogy ha elfogadom, hogy meghalt értem, akkor üdvözüljek. Nemrég értettem meg, hogy tényleg igaza volt annak, aki azt mondta, hogy Jézus azért halt meg, hogy én harcolni tudjak - a bűn ellen. De ehhez minden nap készen kell lenni és ellene kell állni a bűnnek, tehát ehhez Isten ereje is kell, így Szentlélekkel sem árt betöltekezni minden nap, és az igével kapcsolatban lenni. Az esetleges érzelmi átéléseket, erőt Isten azért adja, hogy ezzel az erővel ne a bűnnek éljünk, hanem a bűnnek nemet mondjunk, és a jó cselekedeteket tegyük meg.
Az érzelmi átélés nem elég, nem az üdvözül, aki azt mondja, "Uram, Uram!", hanem aki cselekszi is az Atya akaratát. Cselekedni pedig így tudjuk, ha aktívan ellenállunk a bűnnek, ez az alap. A bűnös dolgainkat, bűnös természetünket nem tudja Isten megáldani.
