Néha sikerül valamit megtapasztalnom. Néha sikerül félretenni a földi életem kérdéseit, problémáit és Isten dolgait tenni a helyükre. Néha sikerül megérteni, hogy igazából minden mindegy, mi hogyan van az életemben, csak egy a lényeg, hogy Isten legyen ott. Néha sikerül átélni, hogy nincs jelentősége annak, ami miatt én aggódom, aminél én leragadok, ami tönkre akarja tenni az életem, mert állandóan arra figyelek.
De soha nem sikerül pontosan leírni, mi is ez. Bolondnak nézhetnek, hogy ilyeneket mondok, hogy „minden mindegy", mert flegmatikusnak, ostobának tűnhetek.
Soha nem sikerül szavakkal megfogalmazni semmit, ami Isten dolgaival kapcsolatos. Nagyon jó a Szentszellem vezetése. De nagyon rossz kifejezés az, hogy „a Szentszellem vezetése": Ha kimondom azt a szót, hogy Szentszellem, akkor gondolok valamire, amit ez a szó jelent. Olyasvalamire gondolok, amit eddigi földi életem során az eddig tapasztalt dolgok alapján össze tudtok rakni és aminek a Szentszellemet el tudom képzelni. De a Szentszellem nem ez, nagyon nem! Ha kimondom azt a szót, hogy vezetése, szintén az eddigi földi életem során a vezetésről, mint olyanról összeállt kép jelenik meg bennem, és ez nagyon nem az, amit a Szentszellem vezetésének nevezni lehetne. Megkötözöm magam szinte akkor is, ha imádkozom, mert a szavaim földi fogalmakhoz kötődnek a lelkemben, amikor kimondom őket, a földi pedig nagyon messze van a mennyeitől. Ha kimondod a szót, hogy „Szentszellem", ne gondolj semmire, ne gondolj arra, amit a Szentszellemnek tartasz, mert nem az! Amire gondolsz ilyenkor, az a földi tapasztaltaidon alapul. Ha azt mondod, „követni akarlak, Uram", ne gondolj bele, mit jelent a „követni" szó, mert Isten országában nem azt jelenti, ami eddigi életed során kialakult benned a „követés" fogalmáról. Nem azt jelenti, hogy felemeled az egyik lábad, erőt fejtesz ki, előrébb rakod a lábad, majd a másik lábaddal is megteszed ugyanezt, és így mész arra, amerre az Úr jár előtted. Nincs szó ilyen fizikai erőkifejtéses dologról. Egyszerűen félreteszel minden mást, ami számodra fontos lehet és nem tulajdonítasz nekik nagy jelentőséget, így tudod az Urat „követni", de ez a követés csak nagyjából jelenti azt, amire gondolsz. Ha belekapaszkodsz az Úrba, Ő húz magával, amerre megy. Soha nincs szó erőlködésről, erőkifejtésről, mint amikor fizikailag követ valakit az ember és mindig erőt fejt ki a lábával, ahogy megy valaki után. A földi tapasztalataidon alapuló elképzeléseidet felülírják valahogy a mennyei dolgok, mert te magad tartod őket kevésbé fontosnak, és megragad az Úr „vezetése".
Amikor az ember alszik, félretesz mindent. Félreteszi az érvelését, igazságérzetét, követeléseit, elképzeléseit, mert az agya is pihen. Szoktam néha éjszakára halkan a háttérben betenni az audio Bibliát, azaz valaki felolvassa a Biblia szövegét. Amikor éjszaka egy-egy pillanatra felébredek és hallom, ami szól, teljesen másként hat rám. Meghallok belőle valami olyat, amit nem hallanék meg akkor, ha az agyam teljes erőbedobással a földi dolgokba és a saját igazságérzetembe, elképzeléseimbe, elvárásaimba kapaszkodna. Ha az ember tényleg megüresíti saját magát, akkor fogja megérteni, Isten mit akar.
Az embernek megvannak a mindennapi szokásai, elképzelései, rutinszerű cselekvései: felkelek, megmosakszom, megreggelizem, felöltözöm, elindulok a munkába mindig szigorúan ugyanazon az úton, stb. Az ember talán felháborodik, amikor ezekbe a rutinszerű dolgokba valami becsúszik, és nem tudja úgy csinálni, ahogy minden nap csinálta. Nem tudok ugyanazon az úton menni, mert felújítják az utat, vagy mert lerobban a busz és öt megállónyi távolságot valahogy máshogy kell áthidalnom (ilyen énvelem pont történt is már) - talán taxit kell hívnod és a taxissal olyan dologról fogtok beszélgetni, ami teljesen megváltoztatja az életed. Nem tudom ugyanazt a ruhámat venni fel, amit szoktam, mert véletlenül leöntöttem. Azonban ezek a rutinszerű dolgok sem fontosak annyira, hogy nagyon ragaszkodni kéne hozzájuk. Mindent lehet mindig teljesen máshogy is csinálni. A műsorváltoztatás jogát hagyjuk meg! Isten szereti a napi rutinos dolgokat is felborítani, beletenni valami újat, ami nincs mindig. Lehet, csak teszed a hétköznapi dolgaidat és közben történik valami, ami nem szokott. Talán találkozol valakivel, akivel nem is gondoltad volna, és talán olyan dolgokról beszélsz vele, ami megváltoztatja az életed vagy valami különleges dolgot idéz elő. De saját magunktól is változatosabbá tehetjük mindennapjainkat, ezzel is kifejezve, hogy nem ragaszkodunk semmihez. Saját magunktól is mehetünk munkába kivételesen egy másik úton, vehetünk fel másik ruhát, mint amit szoktunk, mehetünk másik boltba, vagy szóba elegyedhetünk valakivel, akivel eddig nem beszéltünk, stb. A lényeg, hogy semmihez ne ragaszkodjunk túlságosan, mert semminek nincs akkora jelentősége, ahogy azt mi gondoljuk.
Isten szereti félretetetni a megszokott földi dolgokat, és valami újat adni helyettük. Az ember azt gondolja, mindig az a legegyszerűbb, a legrövidebb módja a dolgok elintézésének, ahogy ő azt megszokta és minden nap rutinszerűen csinálja. De valamikor az felborulhat. Kiderülhet, hogy amit az ember bonyolultabbnak gondolt és ezért talán soha nem próbált volna ki, azt kénytelen lesz kipróbálni, mert történik valami rendkívüli, és kiderül, hogy nem hogy nem bonyolultabb az, amit annak gondoltunk, hanem jóval egyszerűbb.
Nagyon nehéznek tűnhet megérteni, mi a hívő élet lényege. A hívő élet lényege nem az, hogy ne vétkezzünk, ne kövessünk el bűnt. A hívő élet lényege, hogy kapaszkodjunk Isten jelenlétébe és menjünk Ővele. Az ember akarva-akaratlanul elvárásokat támaszt saját magával szemben, hogy mit kell, mit nem kell csinálni, pedig ez nem erről szól. Ha az Úrba kapaszkodsz és engeded, hogy vigyen, amerre Ő megy, akkor nem csak érteni fogod, hogy pontosan neked mit is kell és mit is nem kell csinálnod, hanem olyan erőt is kapsz hozzá, amiről nem is álmodtál volna.
A kulcs, hogy semmi nem annyira fontos, hogy körömszakadtáig ragaszkodnunk kelljen hozzá: sem a lakóhelyünk, sem a munkahelyünk, sem a szerelmünk, sem a napi rutinszerű cselekvéseink, sem a hobbink, sem az étel, sem a ruházat, sem a problémáink, sem a saját igazságérzetünk, de még a saját életünk sem. Bármelyiket képesek legyünk elengedni, valami másra cserélni, ha épp annak van az ideje.