Kincskereső
avagy:
Tűzben megpróbált arany,
azaz szántóföldben elrejtett kincs vagy igazgyöngy

Ma istentiszteleten elhangzott a következő Ige:

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. (Jel.3.17-18.)

Ahogy ezt az Igét olvastuk, eszembe jutott egy másik Ige:

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres, Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt. (Mt.13.44-46.)

Az első igében olyan emberről van szó, aki gazdagnak gondolja magát, akinek nincs szüksége semmire, mert úgy gondolja, mindene megvan. Ez az ember nem tudja magáról, hogy nincs meg mindene, sőt nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen is. Ennek az embernek tanácsolja az Ige, hogy vegyen tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdag legyen.
A másik Igében is egyfajta kincsről van szó, amit most nem tűzben megpróbált aranynak nevez az Ige, hanem (szántóföldben elrejtett) kincsnek, ill. drágagyöngynek. Az utóbbi Ige többi része is hasonló az előző Igéhez: Végül is olyan emberről van szó, aki megveszi ezt a kincset, és ezáltal gazdag lesz. Miből veszi ezt meg az ember? A Jelenések könyvében arról van szó, hogy az ember gazdagnak hiszi magát, pedig nem az, és végső soron a saját vélt gazdagságát kell feladnia ahhoz, hogy a tűzben megpróbált aranyat megvehesse. Rendelkezik tehát az ember bizonyos dolgokkal, amik miatt azt gondolja, hogy gazdag és mindene megvan - ezeket a dolgokat kell feladnia, beismernie, hogy ezektől a dolgoktól egyáltalán nem gazdag, sőt attól még nincstelen, és így megnyerheti a tűzben megpróbált aranyat. A Máté evangéliumában lévő Igében az ember megtalálja a szántóföldben elrejtett kincset ill. a drágagyöngyöt, és ezután önként adja el mindenét és veszi meg ezt a kincset. Mindkét idézett igerésznél megfigyelhető, hogy van valamilyen hatalmas értékű kincs, ami az emberé lesz, és az ember cserébe odaadja a saját vélt gazdagságát ill. eladja mindenét.
A Jelenések könyvében arról van szó, hogy a laodiczeabeli gyülekezetbeli hívő ellangyosodott, nem akarja mindenét odaadni az Úrnak, és úgy gondolja, mindene megvan, nem kell neki más, több, ezért külön fel kell hívni a figyelmét arra, hogy újra érdemes lenne megtennie azt, amit még akkor megtett önként, amikor a szántóföldben a kincset megtalálta. Fel kell rá hívni a figyelmét, hogy vegye meg azt a kincset és adja oda érte cserébe a gazdagságát, míg a Máté evangéliumában nem kell erre felhívni a figyelmét, mert saját maga, mikor megtalálja ezt a kincset, önként ad fel érte mindent.

A lényeg, hogy van egy saját vélt gazdagságunk, azt hisszük, van valamink, de amikor valami különös, értékes kincs (Isten országa) közelébe kerülünk, akkor megváltozik a vélekedésünk a saját gazdagságunkról, arról, amink van. A tűzben megpróbált aranynak, a szántóföldben elrejtett kincsnek, az igazgyöngynek valószínűleg olyan ragyogása lehet, ami mellett eltörpül saját vagyonunk, meglátjuk, megérezzük, hogy a saját gazdagságunkra nincs is szükségünk, csak a drágagyöngyre.
Mit is jelent, hogy "saját vagyonunk", "saját gazdagságunk"? Bármi, amink van, ami miatt azt mondjuk "semmire nincs szükségem". Tehát ami miatt úgy gondoljuk, kényelmesen éldegélhetjük saját életünket és nincs szükség arra, hogy életünkön valamit változtassunk, valamit másképp csináljunk, valamiről lemondjunk, hogy helyette valami más lehessen.

A gazdagság és Isten országának kapcsolatáról máshol is ír az Ige:

És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem? Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat. Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala. (Mt.10.17-22.)

Jézus mondja: "mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." (Mt.10.23.,25.)
"Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet." (Mt.10.29-30.)

Arról van tehát szó, hogy vélt gazdagságot, a gazdagságban bízást, a (vélt) gazdagsághoz ragaszkodást fel lehet cserélni arra, hogy Isten országába belépjünk, azaz hogy valami más, nagy kincs a miénk lehessen. Az Ige magáért beszél, különösebb kommentár nem szükséges. Látható, hogy akadály, ha saját vagyonát (jószágait), értékeit, házát, családtagjait, munkáját (szántóföldjét) az ember túl fontosnak tartja, túlságosan ragaszkodik hozzájuk és mindenáron birtokolni akarja őket. Látható az Igékből, hogy az akadály valójában nem a gazdagság, hanem az, ha az ember ehhez túlságosan ragaszkodik és a szó legszorosabb értelmében a világ minden kincséért sem lenne hajlandó kiengedni ezeket a földi értékeket a kezei közül. Kibontakozik továbbá ezekben az Igékben tisztábban az, hogy mit jelent az a bizonyos kincs, amit a másik Igében szántóföldnek ill. igazgyöngynek ill. tűzben megpróbált aranynak neveznek. A gazdag ifjú történetéből kiderül, hogy ebben a kincsben benne van az örök élet és az is, hogy az ember százszorosát kapja vissza azoknak a dolgoknak, mint amikről hajlandó lemondani. Tehát, ez a kincs tartalmazza az örök életet és a százszorosát azoknak a dolgoknak, amiket az ember esetleg nehezen tud kiengedni a kezei közül. A Jelenések könyvéből idézett Ige azt is sejteti, hogy ez a kincs, a tűzben megpróbált arany tartalmazza a nyomorúságból, nyavalyából, szegénységből, vakságból, mezítelenségből való kiutat. Tehát, mindent egybe vetve, Isten országa egy olyan kincs, ami számunkra nem csak az örök életet jelenti, hanem a szükségeink betöltését is (betegségből gyógyulást, munkanélküliségből rengeteg munkát (szántóföldet), ezáltal szegénységből gazdagságot; családot, helyet, ahol lakni lehet (házat)), mindent, ami a boldog földi élethez kell, üldözésekkel együtt.
És, mint írtam, ezeket, a kiegyensúlyozott élethez szükséges dolgokat akkor kaphatjuk meg, ha nem akarjuk ezeket mindenáron birtokolni, ha nem tulajdonítunk ezeknek nagyobb jelentőséget, mint a tűzben megpróbált aranynak, a szántóföldben elrejtett kincsnek, az igazgyöngynek.

Az Ige máshol is felhívja a figyelmet arra, hogy a földi kincseinknek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem maradandóak, elviheti azokat a tolvaj, értéküket veszthetik vagy akármi is történhet velük, míg a szántóföldben elrejtett kincset, Isten országát nem tudják ellopni, nem veszítheti el az értékét, nem történhet vele semmilyen körülmények között semmi, mert független a földi körülményektől:

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. (Mt.6.19-20.)

Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. (Lk.12.33.)

Jakab levelében bővebben olvasható, milyen is az a gazdag, aki rossz úton jár, miket cselekszik, amiket nem kellene cselekednie, és ami miatt nem tud bemenni Isten országába, ezáltal sem az örök életet, sem a földi szükségei betöltését nem várhatja Istentől:

Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek. (Jak.5.1-6.)

Ez utóbbi igerészben és a Jelenések könyvéből idézett részben is szó van ruháról. Földi szükségeink közé tartozik, hogy legyen megfelelő ruhánk, de emellett természetesen az étel és ital is elengedhetetlen. A hegyi beszédben is beszél Jézus arról, hogy a ruha, étel és ital felől nem kell aggódni, nem kell ezekhez mindenáron, nagy aggódással ragaszkodni, hanem Isten országát, az igazi kincset kell keresni elsősorban, hogy az említett szükségeink is be legyenek töltve:

Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. (Mt.6.25-33.)

Ez az igerész arra is rámutat, hogy aggódás formájában is megnyilvánulhat, ha valami túl fontos a számunkra és nem tudunk lemondani róla az igazgyöngyért cserébe. Az Ige itt is magáért beszél: tudja az Atya, hogy mire van szükségünk, és az örök élettel együtt megadja nekünk ezeket is. Ha Istennek országát és az ő igazságát keressük a szükségeink miatti aggódás és a hozzájuk való beteges ragaszkodás helyett, akkor ezeket a szükségeinket is mind betölti az Úr. Ha ez utóbbi igerészt egybevetjük a Jelenések könyvéből idézett igerésszel, azt láthatjuk, hogy mindkettő egyfajta "rábeszélés" a langyos keresztény számára: Keresd Isten országát, más szavakkal: vegyél tűzben megpróbált aranyat. A két igerész összehasonlításából az is kiderül, hogy aki azt gondolja magáról, hogy gazdag és nincs szüksége semmire, az ugyanolyan, mint ha valaki aggódik valami olyan miatt, amire szüksége van, és mindkettőre az a megoldás, ha a tűzben megpróbált aranyhoz, Isten országához térünk vissza, és így feladjuk saját elképzeléseinket, gondolatainkat arról, hogy mennyire gazdagok vagyunk, vagy hogy félünk, aggódunk attól, hogy nem kapunk meg valamit, amire szükségünk van. Mindkét esetre a megoldás az élő Istenhez fordulás, aki olyan természetfeletti erővel és szeretettel vesz körül minket, hogy így önként lemondunk vélt gazdagságunkról ill. aggódásukról, belátjuk, hogy felesleges betegesen ragaszkodnunk az általunk fontosnak vélt (és akár valóban is fontos) földi dolgokhoz és felesleges aggódnunk is. Isten országa, jelenléte kiveszi belőlünk a felesleges aggódást és a kényszeres ragaszkodást dolgainkhoz, amik csak megterhelik életünket és nem engednek szabadnak lenni, pedig Isten országa szabaddá tesz, és ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság.

Végül arra is választ kaphatunk, Isten miért fogadta el Ábel áldozatát, Káin ajándékára pedig miért nem tekintett:

És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. (1Móz.4.2-5.)

Ábel áldozatot mutatott be. Az áldozat azt jelenti, hogy valami olyat adott oda, ami a gazdagságának a részét képezte. Ábel nem olyan volt, mint a Máté evangéliumában a gazdag ifjú, aki megszomorodott, mert nagy vagyona volt, és nem volt hajlandó a szegények között szétosztani. Ábel nem ragaszkodott a vagyonához. Juhpásztor volt, és a juhainak első fajzásából áldozott az Úrnak. Tehát ő hasonló volt a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt talált, és ezt az igazgyöngyöt fontosabbnak tartotta, mint a saját juhait, így a saját juhaiból áldozott Istennek. Káin viszont nem áldozatot, hanem ajándékot adott az Úrnak, tehát a saját gazdagságából nem volt hajlandó áldozni az Úrnak, túlságosan ragaszkodott saját gazdagságához. Káin földműves volt, és valószínűleg nem találta meg a szántóföldjében elrejtett kincset, különben önként odaadta volna mindenét akár az Úrnak, hajlandó lett volna bármiről lemondani. Vagy, ha meg is találta ezt a kincset, fontosabbnak tartotta saját gazdagságát, így nem tudta a kincset megvenni, nem tudott belépni Isten országába.