Ma abban a kellemes élményben lehetett részem, hogy egészen hétköznapi dologban tapasztalhattam meg a Szentlélek vezetését.
Szokásos utamat tettem vonattal az iskola felé, de a vonat sokat késett, útközben többször lassított, megállt. Bizonytalanná vált, hogy elérem-e Kelenföldön a csatlakozást, amivel a Keletibe szoktam menni. A bizonytalanságot fokozta, hogy a menetrend épp most változott meg, és nem emlékeztem már, mikor is esedékes a csatlakozás, a szokott időben-e, vagy valamivel előbb. A csatlakozás indulása előtt 5 perccel a vonat még csak közeledett Kelenföld felé, elég lassan. Nem tudtam, a szokott időben megy-e majd a csatlakozás vagy már régebben elment, és ha még esetleg nem ment el, akkor el tudom-e még érni. Két lehetőség jutott eszembe: vagy elmegyek végig a Délibe, ahonnan metróval átmegyek a Keletibe, vagy leszállok mégis Kelenföldön, hátha elérem a csatlakozást a Keletibe. Mint látható, szóra sem érdemes szituáció volt ez, hiszen így is-úgy is elérek oda, ahova akarok. Igaz, arra sem emlékeztem, hogy a Keletiből mikor indul a vonatom, kb. 40 perccel korábban-e a szokásosnál vagy a szokott időben.
Már nem volt egészen öt perc a csatlakozás (feltételezett) indulásáig, amikor már majdnem a peronok között volt a vonat, amin ültem. Ekkor az órára néztem és különös békességet éreztem: azt éreztem, hogy még van majdnem öt perc, sok idő van még - persze emberileg ennyi időt nem éreznék soknak. Éreztem, ez a békesség a Szentlélektől van. Úgy döntöttem hát, leszállok Kelenföldön - bár ennyi idő alatt nem lehet eljutni az állomás épületébe, ahol az induló vonatok időpontja van kiírva, és onnan vissza a vágányokhoz. Leszálltam hát. Az aluljáróban a vágányoknál nem láttam kiírva sehol sem azt, ami nekem kellett volna, de kis idő elteltével hangosbemondó bemondta, honnan indul a vonat, persze nem onnan, ahonnan gondoltam volna, de így is sikerült elérnem, bár futnom kellett hozzá.
Így a Keletiben a szokásos vonatomat is el tudtam érni. Igaz, ha kimentem volna a Délibe és onnan metróztam volna a Keletibe, az eredmény ugyanaz lett volna. Mégis, a Szentlélek szólhat hozzám egy olyan szituációban is, amikor ennek igazából nincs is akkora jelentősége. Igazából az összes jelentősége annyi volt, hogy megspóroltam egy metrójegynek az árát. Szinte lényegtelen szituáció volt az egész. Mégis, a Szentléleknek fontos volt, hogy ilyenkor se hagyjon magamra. Talán mindegy is, milyen szituációban ad vezetést, a lényeg az öröm, hogy szól hozzám, hogy közösségben lehetek Vele. Többet jelentett ez, mint ha metrózom egyet úgy, hogy az Úr nem szól hozzám.
Persze ennél nagyobb jelentőségű szituációkban is szól a Szentlélek. A szakdolgozatom írásával el voltam maradva, és kicsit nehéznek is láttam, hogy megírjam határidőre. Volt, aki azt mondta, hogy márpedig ennek a dolgozatnak muszáj kész lennie, ami tovább frusztrált és még inkább elvette az erőmet a szakdolgozat írásától. De éreztem azt is, hogy az Úr szól hozzám és azt mondja, minden rendben lesz a dolgozattal. Így is lett végül, és ráadásul még élveztem is a szakdolgozat írását.
Igazából Jézus nélkül semmit sem tehetünk. Nyilván nem kell az ilyen kis apró dolgainkkal mind elszámolni neki, hogy hol szállunk át egy másik vonatra. De miért ne szólhatna bele ebbe is? És ha az ilyen apró kis dolgainkra gondja van, akkor mennyivel inkább a számunkra fontos dolgokra!
