Önmagunkról 3. - Fogadjuk el önmagunkat!
avagy:
Wrestling with Sin
avagy:
A kegyelemről 5.
Arra figyeltem fel, hogy amikor istentiszteletre megyek vagy amikor Istenhez szólok, mindig felveszek egy álarcot. Senki sem tökéletes, én sem, mindenkinek megvannak a maga hülyeségei, hóbortjai, rossz dolgai, nekem is. Amikor istentiszteletre megyek, ezeket a negatív dolgokat igyekszem mindig háttérbe szorítani, mert úgy gondolom, ezekkel együtt nem lehet Istenhez menni. Gond csak akkor van, amikor a hülyeségeim, hóbortjaim pont akkor manifesztálódnak, amikor nemsokára istentisztelet lesz és ilyenkor úgy érzem, ilyen állapotban nem is kéne istentiszteletre menni, nem is lehet.
Pedig ez nem igaz. Mindig ott vannak a hülyeségeink bennünk, attól függetlenül, hogy mikor manifesztálódnak. Így akármilyen lelkiállapotban is megyünk istentiszteletre, azokat otthonhagyni nem tudjuk, azokkal együtt megyünk be a gyülekezetbe. Legfeljebb mivel akkortájt éppen nem volt "manifesztáció", azt gondolhatjuk, most tisztán, méltóan mehetünk Isten jelenlétébe.
Arra jöttem rá, hogy ez önbecsapás. Mindig ugyanúgy tudunk csak bemenni Isten jelenlétébe, önmagunkat "cipelve be" oda. Önmagunkat nem tudjuk kizárni a dologból. Ha van valami "hülyeségünk", bűnös dolgunk, az is hozzánk tartozik. Ebbe beletörődni persze nem kell, de ezzel együtt kell elfogadni magunkat és nem szépítgetni, hogy most éppen annyira nem is vagyunk rosszak, mert éppen nem nyilvánult az meg valamilyen módon. Olyan vagyok, amilyen, kész. Majd Isten segít megváltozni, mutat valami utat a változáshoz, ha nincs az jól. Van, hogy egyik pillanatban nem érzem a bűnösségem, mert a bűnöm nem nyílvánult meg semmilyen módon - ez hamis kép a bűnösségemről, mert úgymond bármikor megnyilvánulhat. Van, hogy éppen több módon is megnyilvánult a bűnösségem és ilyenkor teljesen értékelhetetlennek érzem magam Isten számára is - ez is hamis kép a bűnösségemről és arról, hogy Isten így nem tud elfogadni. Ő jól ismer engem, olyan dolgokat is tud rólam, olyan bűnöket is, amiket én nem, Őt nem tudom meglepni, nem tudok akkora ostobaságot csinálni, amivel Őneki kellemetlen meglepetést okozok. Önmagunkat tehát nehezen tudjuk olyannak látni, amilyenek valójában vagyunk, ahogy erről régebben írtam (itt).
A bűnös dolgokból való szabadulás fontos része az is, hogy elfogadjuk önmagunkat, nem értékeljük alul önmagunkat a bűneink, bűnre való hajlamaink, bűnös szokásaink, visszatérő bűnös cselekedeteink miatt. Ez nem jelenti azt, hogy ezeket a dolgokat jó dolgoknak kell nevezni és hogy nem kell szívből akarni tőlük megszabadulni. De attól, hogy bűnös dolgaink megnylívánulnak vagy éppen nem nyílvánulnak meg, Isten hozzáállása hozzánk, irántunk való szeretete nem változik. Fontos, hogy mi is így lássuk magunkat, ahogy Isten lát minket. Fontos tudni, hogy Jézus a kereszten már meghalt azokért a bűneinkért is, amiket még el se követtünk - hiszen amikor Ő odaadta magát áldozatul a bűneinkért, mi még nem éltünk. Ne értékeljük le Jézus áldozatát! Tény, hogy a megtért hívőnek üdvössége van. Fontos ezekkel tisztában lenni a bűnök elhagyásához is egyrészt. Másrészt pedig úgy tudunk eredményes, hatásos hívő életet élni, ha tudjuk, nem a gyengeségeinken, emberi dolgainkon, személyünkön múlik bármi is, hanem Jézuson. Nem azért fog pl. meggyógyulni az, akiért imádkozunk, mert éppen aznap nem követtünk el semmilyen bűnt, hanem azért, mert Jézus nevét hívjuk segítségül imánk során. Nem szabad önmagunknak akkora jelentőséget tulajdonítani, mint Jézusnak: Jézus nevében van a gyógyulás és a többi csoda is, nem pedig a mi személyünkben, amelyet hol bűnösnek, hogy nem bűnösnek látunk. Így tudunk a bűneinktől is megszabadulni, ha nem tulajdonítunk magunknak akkora jelentőséget, hogy a megváltást önmagunkba helyezzük. Amikor bűnösnek, istentelennek érzi magát az ember, hajlamos bezárkózni Isten elől és nem szólni Istenhez, gondolván, ilyen állapotban úgysem hallgat meg, meg amúgy is illetlenség lenne szólni Hozzá. Pedig pont ilyenkor a legjobb szólni Hozzá, hiszen nem az egészségeseknek van szükségük a gyógyszerre, hanem a betegeknek. Jézus a gyógyszer a bűneinkre. Ki az az ember, aki amikor nem érzi magát betegnek, állandóan a rendelő körül sétálna, többször be is menne oda, beszélgetne az orvossal is, míg amikor betegnek érzi magát, nem hogy nem menne be az orvossal beszélni, de átmenne egy másik utcába, ahol nem rendelő van, hanem valami teljesen más intézmény, ahol talán éppen semmi keresnivalója nincs is. Meg kell hát érteni az alapvető igazságot:
Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre. (Mk.2.17.)
