A kegyelem Isten vad szenvedélye az ember iránt, mely sosem függ az ember elesettségének a mértékétől vagy a megtérési szándékától ... A kegyelmet akkor tapasztalod meg, amikor rádöbbensz, hogy Istennek nem akadály semmi, amit te annak vélsz, és ami közöttetek áll - írta egyszer egy ismerősöm. Most vasárnap valami hasonlót tapasztaltam meg.
Saját hibám, gyarlóságom miatt úgy alakult, hogy csak aránylag nagy késéssel tudtam istentiszteletre odaérni. Ez azt jelentette, hogy majdnem az egész dícsőítésről lemaradtam. Már eleve a késés ténye és hogy egyértelműen saját hibámból, bűnömből adódik, egy olyan dolog, ami után nem könnyű hinni abban a kegyelemben, amiről fent írtam. De Isten nem haragudott, hanem a gyülekezetben tárt karokkal várt és behívott a jelenlétébe. Az Ő jelenléte nem piskóta, és egy ilyen helyzetben így várt engem. Nem minden istentiszteleten szokta ezt az ember megtapasztalni, mégis pont egy ilyen helyzetben ez megadatott.
De ez még nem minden. Kissé rendhagyó istentisztelet volt és a végén is volt dicsőítés. Így a dicsőítést, amiről az elején lemaradtam, bepótolhattam.
Erre már tényleg nem tudok mit mondani... Isten szeretete felülmúlja az emberi képzeletet. Nem elég, hogy nem haragszik rám a bűnöm miatt, hanem még oda is adja azt az áldást, amit ezért elszalasztottam volna. Ezt finoman szólva az ember nem érdemelné meg. De Isten nem csak annyit ad, amennyit nem érdemlünk meg, hanem még annál is többet. Tényleg igaz, hogy ha a Fiút értünk odaadta, miért ne adna vele együtt mindent nekünk.
