Már írtam róla (itt), hogy néha jutnak eszembe olyan kis történetek, amik meg sem történtek velem, mégis van bennük valami. Nemrég is eszembe jutott egy ilyen eset, nem emlékszem, hogy valaha megtörtént volna velem, mégis teljesen olyan érzésem van, mintha megtörtént volna. Talán meg is történt, csak nem tudom már, hol, mikor, kivel kapcsolatban? Nem tudom.
Egy közösségi alkalom volt, kb. 20 keresztény gyűlt össze talán. Talán keresztény énekeket énekeltünk, vagy Bibliát olvastunk közösen, nem tudom. Volt az énekben vagy az olvasott szövegben egy olyan rész, amit nem értettem, és már régebben is foglalkoztatott, hogy ez, amit nem értek, hogyan is lehet vajon. És amikor ehhez a részhez értünk az olvasásban/éneklésben, azt vettem észre, hogy ott valakit Isten megérintett és elkezdett sírni, vagy valami más módon megnyilvánult nála Isten érintése. Arra gondoltam, jó neki, ő biztos érti ezt a részt.
Később beszélgettem ezzel a tesóval és gondoltam, megkérdezem tőle, hogy ő akkor hogyan érti ezt a részt, amit én nem. Megdöbbenésemre azt mondta, hogy azzal a dologgal, amit én nem értek, ő még nem is foglalkozott, nem is igazán hallott róla, csak Isten akkor megérintette.
Megértettem, Isten előtt nincs különbség ember és ember között. Nem tesz különbséget emberek között az alapján, hogy valaki megvilágosodott-e már egy teológiai kérdéssel kapcsolatban vagy sem. Arról sincs szó, hogy az a tesó ért valamit, amit én nem, és ezáltal közelebb lenne Istenhez. Isten nem azt nézi, mit értünk, mit nem, milyen teológiai mélységekben ássuk bele magunkat. Ő egyszerűen csak a szíveket vizsgálja.
