Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben (Jn.15.10.)
Elterjedt lehet nem hívő körökben, hogy a hívőknek elég rossz, mivel sok olyan dolgot "nem csinálhatnak", amit nem hívők igen. Ez a téves elképzelés valószínű azért él sokak fejében a kereszténységről, mert a Szentléleknek csak a nevét hallották, de hogy kicsoda is Ő és mit csinál, azt nem tudják.
Hívők is beleeshetnek abba a hibába, hogy a valóságosan létező Istennel való kapcsolat fenntartása, ápolása helyett vallásoskodni kezdenek és a Szentlélek természetfeletti jelenléte helyére saját földhözragadt (a földi világhoz kapcsolódó, materialista tapasztalatokon alapuló) elképzeléseiket teszik. Materialista alapokon nyugvó tapasztalat például, hogy ha hoznak egy törvényt, akkor az a törvény megkötöz, elveszi az ember szabadságát, hogy ezt vagy azt nem csinálhatom ezentúl.
Nem hívők talán sokszor azt látják, hogy a hívők gyertyákat égetnek, meghitt, áhitatos hangulatban vannak, vagy egy magyar érzelmű számára megható módon ünneplik meg a határon túliakkal együtt magyarságukat, ill. a nem hívők rádión, tévén keresztül arról értesülnek, hogy vallásos emberek ezt, azt, amazt csinálnak ekkor meg akkor, főleg bizonyos ünnepekkor. De a vallásos embereknek ezek a dolgai nem segítenek abban, hogy a törvényről alkotott materialista elképzelés rabláncai alól felszabaduljunk. Nem is ezekről a dolgokról írok tehát.
Istentől ezt az üzenetet kaptam nemrég: A Tízparancsolat nem azért van, hogy lekorlátozza az embert, hanem hogy felszabadítsa: hogy felszabadítsa a rossz alól a jóra. Pl. a parancs, hogy ne tegyek rosszat a másik emberrel, felszabadít arra, hogy jót tegyek vele - ez nem lekorlátozás, hanem felszabadítás a jó cselekedetre. Vagy hogy "ne paráználkodj", azzal nem a paráznaságtól tiltják el az embert, hanem a "nem paráználkodásra" szabadítják fel, és ez szabadság.
Az utóbbi időben sokszor előjött bennem, hogy látom, a nem hívők megtehetnek és meg is tesznek olyan dolgokat, amiket én nem, és ez zavart. De a Szentlélek felelevenítette számomra azt, amit most leírtam: a nem hívők saját magukat kötözik meg azzal, amiket tesznek, saját szabadságukat dobják el, én pedig erre irigykedtem. Pedig valójában ők a foglyok, én vagyok a szabad, és ezt nem azért írom, mert szépen hangzik, hanem mert valóságosan megtapasztalható az a szabadság, amit akkor élhetünk át, ha betartjuk Isten törvényeit, miközben Istennel ápoljuk a kapcsolatunkat a Szentlélek által. Ha a hívő rendszeresen nem fordít elég időt arra, hogy Istennel ápolja a kapcsolatot, kommunikáljon Vele, akkor az a fura helyzet áll elő, hogy összezavarodunk azzal kapcsolatban, hogy a börtönajtónak vajon melyik felén is vagyunk. Ha nem engedjük be mindennapjainkba Istent és nem keressük a jelenlétét, akkor oda juthatunk, hogy a börtönajtón elkezdünk dörömbölni, hogy engedjenek már be, ahogy azt Flinstone Frédi is tette.
Nem hívők többnyire egyáltalán nem látnak bele a Szentléleknek a börtönt tágas térré változtató áldásos tevékenységébe, de sokszor még hívők sem. Nem hívőknek olykor hiába magyarázzuk, hogy ez nem rabság, hanem szabadság, mert a Szentlélek nem materialista tapasztalatok alapján, hanem természetfeletti módon szolgál felénk, amivel a nem hívők nem tudnak mit kezdeni. És sajnos vannak magukat hívőknek vallók és hívők is, akik nem tudják, mi az igazi szabadság.
Nem utolsósorban meg kell jegyezni, hogy a börtönajtóhoz van kulcsunk. Nem mindegy, mire használjuk a kulcsot: hogy bemenjünk mi is a nem hívőkhöz a dutyiba és magunkra zárjuk ott az ajtót, vagy hogy kinyissuk az ajtót és a bent lévőket kifele hivogassuk, hogy nekik is jó legyen. Akkor csináljuk jól az evangelizációt, ha a börtönben lévők azt látják, hogy nyitva a börtön ajtaja és kívül vár a szabadság. Ha nem ezt látják, hanem fordítva, akkor nekünk kell valamin változtatnunk, de sürgősen, mert nemhogy a nem hívőknek nem tudjuk megmutatni az igazságot, de mi magunk sem vagyunk ilyenkor igazán képben.
