A blog írását 2007-ben kezdtem, de már előtte is leírtam időnként a hitbeli megtapasztalásaimat, csak nem ide. Eszembe jutott most egy régebbi élményem 2005-ből, amit akkor le is írtam. Gondoltam, lemásolom ide is. Érdekes volt újra elolvasni egy ennyire régi írásomat. Most néhány kevésbé lényeges részt kihagyok belőle, úgy osztom meg itt.
-
Odafele a vonaton Derek Prince egyik könyvéből olvastam. A konferencia első előadásán arról is beszéltek, hogy Isten előre elkészítette nekünk a jó cselekedeteket, még a világ teremtése előtt, amiket fel kell ismernünk. Beugrott, hogy mintha a vonaton ugyanerről olvastam volna. Újra megnéztem a könyvet és tényleg ugyanaz volt, az igehely is és a mondanivaló is. Megnéztem a Bibliámban is az igehelyet. Ez azért volt könnyű, mert valamiért pont ott volt a könyvjelző, az Ef. 2.10-nél. Tehát három egymástól független módon mutatott Isten ugyanarra a dologra. Ilyen nem nagyon szokott velem előfordulni, egyáltalán nem jellemző. Ez volt a konferencia nyitó esti alkalmán.
Másnap délelőtt arról volt szó többek között, hogy nekünk nagyon jó elképzeléseink vannak arról, mi lenne nekünk a jó, de Istennek más elképzelései vannak rólunk, az életünkről, ami sokkal jobb is nekünk, bár ezt nem látjuk egyelőre. Mi emberek gyakran kitűzünk magunk elé bizonyos célokat, mi lenne jó nekem, ezek Isten akaratához képest kicsik, sokszor öncélúak. Isten ezeket a céljainkat összetöri. Ha egyéb szükségleteink, amik akár fontosak is, nincsenek betöltve, annál is többet ér Isten és meg lehet elégedni vele. Mózes példáját is felhozták, miszerint nem gondolta volna, hogy két összetöretés után ilyen hatalmas dolgot tud adni neki az Isten. Fontos, hogy a szívünket, akaratunkat alárendeljük Istennek minden téren. Szóval arról győzködött engem Isten az igehirdetés alatt, hogy neki nagyobb tervei vannak annál, mint amit én szeretnék magamnak, hogy bizonyos nehézségeimtől megszabaduljak. Az igehirdetés alatt többször megfordult a fejemben, hogy itt hagyom az egészet és hazamegyek...
A délutáni alkalmon is szó esett arról, hogy szellemi igazságaink megszerzésével egyidejűleg a szükségeink is betöltődnek. Keressétek először Isten királyi uralmát és minden egyéb megadatik neked. Persze, ezt előre is gondolhattam volna, hiszen ezt az igét kaptam bemerítkezésemkor is, ami mintegy útravaló most is érvényes volt. Szóval a legfontosabb 100%-osan Isten alá rendelni magunkat, nem pedig a saját vágyainkat, elképzeléseinket tenni előtérbe.
-
A konfi után eléggé kiáradt valami Isten szeretetéből rám. Immár nem csak átadtam az életem úgy általánosságban, hanem oda akarom szánni minden időmet és energiámat Isten akaratának. Eleinte mintha egy elváró Istent alkottam volna magamnak, aki elvár dolgokat, hogy tiszta legyek, különben már nem tud úgy szólni hozzám, használni engem. A szerető, megbocsátó Isten képét egy ilyen Isten váltotta fel nálam egy kis időre.
Újabban éjszaka szeret engem Isten úgy istenigazán (szó szerint) meglátogatni. Harmadik éjszaka történt a következő: Lefekvéskor még nem éreztem semmit, azt leszámítva, hogy még az ágyban is alig bírok magammal, mert nyomul a Szentlélek, hol a lábam kezd el remegni, hol a kezem, hol mindenem. Pontosan nem tudnám leírni, mit szoktam érezni ilyenkor. Ilyen eddig még nem volt, hogy lefekvés után ne hagyjon "békén".
Úgy 3 óra környékén fel szoktam ébredni és ekkor egy különös, túláradó örömöt érzek. Egyszer kedvem lett volna kibújni az ágyból és ugrálni meg ilyesmi. Jó tíz éve olyan esetek voltak, hogy éjszaka felébredtem és kellemetlen érzésem volt, nem tudtam, hol vagyok, még percekig azon gondolkoztam, hogyan kerültem oda, közben meg nem is ott voltam, ahol gondoltam, és nem tudtam, hol van a cuccom meg ilyesmi. De az utóbbi napokban ezek az éjszakai ébredések mindig egyfajta túláradó örömmel járnak. Legutóbb szabályos röhögőgörcs jött rám az éjjel, amikor felébredtem. Van néha az ember olyan állapotban, hogy mindenen röhög, amit meglát, hát ez az volt. Ez roppant érdekes. Végülis joga van a Szentléleknek akkor áradnia szét bennem, amikor akar, de kissé furcsa, hogy éjjel jön ilyen túláradóan. Igazából nem értem, miért történik ilyesmi velem, de örülök neki.
Jó, hogy ilyen megtapasztalásaink lehetnek, de mégiscsak az a fontosabb, hogy ne ezeket helyezzük előtérbe, hanem azt, hogy minden időnket és minden energiánkat az Úrnak adjuk oda, ne azt csináljuk, amit mi akarunk, hanem az Urat szolgáljuk, akár vannak ilyen megtapasztalásaink, mint a fentiek, akár éppen komoly nehézségek vesznek körül.
Ma (2005. okt. 16.) volt Pesten egy keresztény konferenciasorozatnak az utolsó napja, erre felmentünk a gyülivel. Valahogy még feldolgozásra vár, amiket ott láttam. Volt ott egy dél amerikai pásztor, akin a Szentléleknek a gyógyító kenete volt. Előrehívták a betegeket, és imádkozott mindegyikért kb. 5 másodpercig, így ment végig a tömegen. Az volt a természetes, hogy akiért imádkozott, az azonnal a földre esett. Az emberek kisebb része csak hosszabb idő után esett a földre, míg elenyésző részük nem esett a földre. Ott voltunk a színpadhoz közel a második sorban és szinte az orrunk előtt estek a földre az emberek. Közben ment a dicsőítés és többünknek (nekem is) olyasmi érzésünk volt közben, hogy alig bírunk megállni a lábunkon. Persze a végén néhányan előrementek, hogy bizonyságot tegyenek a gyógyulásukról, kb. 10 ember mondta el, hogy akkor mi történt vele. Volt, akinek a szemével volt valami probléma, kancsalság meg egyebek, abból gyógyult meg, valaki a szemüvegét dobta a kukába. Volt, akinek az ízületei rosszalkodtak vagy a vállában, vagy a karjában és ezek jöttek rendbe, valakinek egyszerre gyógyult meg a szeme, a válla, talán a gyomra meg a térde. Szóval minden bizonnyal igaz volt az egész, nem álmodtam, ezt a gyüliből a többiek is tudják tanúsítani és én is állítom, hogy érdekes érzésem volt az egész alatt, miközben a lábamon időnként alig tudtam megállni, a Szentlélek jelenléte időnként remegést váltott ki vagy a kezemben, vagy a lábamban vagy ilyesmi. A prédikátor különféle betegségeket említett, hogy az azokkal küzdők menjenek előre. Engem az ragadott még meg, hogy a daganatosokat is előrehívták. Voltak köztük fiatalok is és belegondoltam, hogy ők lényegében leszámoltak már az életükkel és most a Szentlélek erejétől elesnek, amikor imádkozik értük a prédikátor.
Szóval ez az egész azt a határt súrolta, hogy ha látom sem hiszem. De valószínű igaz volt, hiszen határozottan éreztem a Szentlélek jelenlétét.
A következő részben általánosságban a gyerekekért, majd a fiatalokért imádkozott. Mi is előrementünk. Amikor a prédikátor még csak közeledett felém és a többiekért imádkozott, már akkor éreztem a Szentlélek túláradó erejét, remegett kezem, lábam, meg alig tudtam a lábamon megállni. Amikor értem imádkozott, én is a földre estem volna, ha a rutinos segítők nem fogtak volna meg. Valami túláradó örömöt éreztem, miután imádkozott értem.
Bár hihetetlen volt az egész, de amikor értem imádkozott, határozottan éreztem, hogy itt tényleg van valami, így mégiscsak úgy tűnik, hogy tényleg betegek gyógyultak meg ott ettől az erőtől.
Előfordul, hogy néha gyenge a hitünk, de az egész Jézus-dolog működik. A megtéréskor történő dolgokat a pszichológia semmilyen ágával nem lehet kielégítően megmagyarázni, ez egyszerűen így van és kész. Ez a legnagyobb csoda. Ehhez képest tulajdonképpen csak apró kis csodák azok, amiket most láttam.
Egy biztos: Isten jobban szeret mindenkit, mint ahogy azt mi el tudnánk képzelni. „Isten primitíveknek teremtette az embereket. Primitíveknek, akik a szeretetnek csak bizonyos fajtáit képesek elképzelni.” Kb. 2 éve Isten szeretetének olyan mélységeit (magasságait) tapasztaltam meg, hogy amikor másokért imádkozom, azt kérem, hogy ezeket ők is tapasztalják meg, mert ez minden képzeletemet felülmúlta, ez kell mindenkinek.
