Az elmúlt héten azzal szembesültem, hogy mióta igazán keresem Istent és próbálom odaszánni magam, azóta rengeteget változtam. Rádöbbentem, hogy Isten ezalatt az idő alatt megsegített, és felemelt.
Már máskor is tapasztaltam hasonlót, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor az embert betölti ez az öröm, és ezután nem megy tovább az úton, mert úgy érzi, megvan, ami kell. Többször voltam úgy, hogy valaminek vagy valakinek a hatására Isten felé fordultam, odaszántam magam (próbáltam legalábbis), amihez most az is társult, hogy rájöttem, hogy a hívőnek nincsen lehetetlen. Ez az odaszánás egy kis kitartás után "menyország állapotba" (kb. első szeretet) visz, és itt az ember leáll, nagy jókedvében elfelejt tovább menni.
Mi lenne a megoldás? Ha az odaszánás egyszer csak egy menyország állapotban köt ki, akkor az ember leáll az egésszel, az odaszánást felváltja az öröm. Hogyan lehet mégis megmaradni abban az állapotban, hogy továbbra is odaszánjam magam minden nap?
A tíz leprás meggyógyítása (Lk. 17.11-19.) jutott eszembe. Amikor meglátták Jézust, kiáltottak hozzá, hogy gyógyítsa meg őket. Meg is gyógyultak és mentek tovább, mintha mi se történt volna. Egyetlen ex-leprás ment csak vissza Jézushoz, hogy kicsit utánanézzen, mi is történt vele. Dicsőíti Istent, leborul Jézus előtt. Jézus ezt mondja neki: "Kelj fel, menj el, a hited megtartott téged". Csak ennek az egynek mondja, hogy a hite megtartotta, a másik kilencnek nem mondott ilyet, pedig ők is meggyógyultak.
Szeretném megfejteni ezt az esetet, hogyan lehetséges, hogy az Isten munkája következtében beálló pozitív érzelmek ne vigyenek el Tőle. Mi lehet ebben az egy leprásban más, mint a többiben? Jézus azt mondja neki, hogy a hite megtartotta. Szóval a hit.
Nekem még eddig nem volt olyan hitem, hogy elhittem, hogy Isten a lehetőségeimnél és a képességeimnél nagyobb. Eddig még soha nem voltam képes arra, hogy ha Isten azt mondja nekem, ugorjak ki az ablakon, akkor legalább elinduljak az ablak felé, ezért csak most jöttem rá, hogy mire az ablakhoz érek, szárnyaim nőnek. Csak most előzte meg ilyen hit a "menyország állapotomat", régebben a hitem mindig ott ért véget, ahol a képességeim és a lehetőségeim, de most valahogy továbbment ennél. Ezért talán most látok esélyt arra, hogy ne úgy járjak, mint eddig, hogy a "menyország állapotot" elérve jókedvemben elfelejtsem az egészet, és egy idő után újra a mélyben kössek ki. Tudom, hogy várnak még rám olyan dolgok, melyek túlmutatnak a lehetőségeimen és a képességeimen, ezért nem állhatok meg itt. A hit tart meg, óv meg attól, hogy az Istennel való kapcsolatom hullámzás legyen csupán, érzelmekre épüljön csupán.
Kell, hogy legyenek céljaink, melyeket csupán a lehetőségeink és a képességeink által nem tudnánk elérni. Kell, hogy az Úrban való hittel felövezve belevágjunk valami ilyesmibe. Ha bizonyos célok megvalósítására tudatosan törekszünk az odaszánás mellett, tudatosságot vihetünk a hitünkbe, amely megóv attól, hogy érzelmek hullámzásától függjön az egész.
L. még Zsid.11. Pl. Ábrahám sem áll meg ott, hogy képes lett volna feláldozni Izsákot, ezzel nincs vége a történetnek, ez csak egy próbatétel volt.
Később (2007. nov. 4.) egy istentiszteleten hallottam a következő igerészt, ami szerintem még ide tartozik: 5.Mózes 8.
6. És őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed. 7. Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, a melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. 8. Búza-, árpa-, szőlőtő- fige- és gránátalma-termő földre, faolaj- és méz-termő földre. 9. Oly földre, a melyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és a hol semmiben sem szűkölködöl; oly földre, a melynek kövei vas, és a melynek hegyeiből rezet vághatsz! 10. Ha azért eszel majd és megelégszel: dícsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, a melyet néked adott. 11. Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, a melyeket én parancsolok néked e mai napon; 12. Hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban; 13. És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: 14. Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, a ki kihozott téged Égyiptom földéből, a szolgaságnak házából; 15. A ki vezérlett téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, a melyben víz nem vala; a ki vizet ada néked a kemény kősziklából; 16. A ki mannával étete téged a pusztában, a mit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután: 17. És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot! 18. Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az ő szövetségét, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, miképen e mai napon van. 19. Ha pedig teljesen megfelejtkezel az Úrról, a te Istenedről, és idegen istenek után jársz, és azoknak szolgálsz, és meghajtod magadat azoknak; bizonyságot tészek e mai napon ti ellenetek, hogy végképen elvesztek.
Már máskor is tapasztaltam hasonlót, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor az embert betölti ez az öröm, és ezután nem megy tovább az úton, mert úgy érzi, megvan, ami kell. Többször voltam úgy, hogy valaminek vagy valakinek a hatására Isten felé fordultam, odaszántam magam (próbáltam legalábbis), amihez most az is társult, hogy rájöttem, hogy a hívőnek nincsen lehetetlen. Ez az odaszánás egy kis kitartás után "menyország állapotba" (kb. első szeretet) visz, és itt az ember leáll, nagy jókedvében elfelejt tovább menni.
Mi lenne a megoldás? Ha az odaszánás egyszer csak egy menyország állapotban köt ki, akkor az ember leáll az egésszel, az odaszánást felváltja az öröm. Hogyan lehet mégis megmaradni abban az állapotban, hogy továbbra is odaszánjam magam minden nap?
A tíz leprás meggyógyítása (Lk. 17.11-19.) jutott eszembe. Amikor meglátták Jézust, kiáltottak hozzá, hogy gyógyítsa meg őket. Meg is gyógyultak és mentek tovább, mintha mi se történt volna. Egyetlen ex-leprás ment csak vissza Jézushoz, hogy kicsit utánanézzen, mi is történt vele. Dicsőíti Istent, leborul Jézus előtt. Jézus ezt mondja neki: "Kelj fel, menj el, a hited megtartott téged". Csak ennek az egynek mondja, hogy a hite megtartotta, a másik kilencnek nem mondott ilyet, pedig ők is meggyógyultak.
Szeretném megfejteni ezt az esetet, hogyan lehetséges, hogy az Isten munkája következtében beálló pozitív érzelmek ne vigyenek el Tőle. Mi lehet ebben az egy leprásban más, mint a többiben? Jézus azt mondja neki, hogy a hite megtartotta. Szóval a hit.
Nekem még eddig nem volt olyan hitem, hogy elhittem, hogy Isten a lehetőségeimnél és a képességeimnél nagyobb. Eddig még soha nem voltam képes arra, hogy ha Isten azt mondja nekem, ugorjak ki az ablakon, akkor legalább elinduljak az ablak felé, ezért csak most jöttem rá, hogy mire az ablakhoz érek, szárnyaim nőnek. Csak most előzte meg ilyen hit a "menyország állapotomat", régebben a hitem mindig ott ért véget, ahol a képességeim és a lehetőségeim, de most valahogy továbbment ennél. Ezért talán most látok esélyt arra, hogy ne úgy járjak, mint eddig, hogy a "menyország állapotot" elérve jókedvemben elfelejtsem az egészet, és egy idő után újra a mélyben kössek ki. Tudom, hogy várnak még rám olyan dolgok, melyek túlmutatnak a lehetőségeimen és a képességeimen, ezért nem állhatok meg itt. A hit tart meg, óv meg attól, hogy az Istennel való kapcsolatom hullámzás legyen csupán, érzelmekre épüljön csupán.
Kell, hogy legyenek céljaink, melyeket csupán a lehetőségeink és a képességeink által nem tudnánk elérni. Kell, hogy az Úrban való hittel felövezve belevágjunk valami ilyesmibe. Ha bizonyos célok megvalósítására tudatosan törekszünk az odaszánás mellett, tudatosságot vihetünk a hitünkbe, amely megóv attól, hogy érzelmek hullámzásától függjön az egész.
L. még Zsid.11. Pl. Ábrahám sem áll meg ott, hogy képes lett volna feláldozni Izsákot, ezzel nincs vége a történetnek, ez csak egy próbatétel volt.
Később (2007. nov. 4.) egy istentiszteleten hallottam a következő igerészt, ami szerintem még ide tartozik: 5.Mózes 8.
6. És őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed. 7. Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, a melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. 8. Búza-, árpa-, szőlőtő- fige- és gránátalma-termő földre, faolaj- és méz-termő földre. 9. Oly földre, a melyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és a hol semmiben sem szűkölködöl; oly földre, a melynek kövei vas, és a melynek hegyeiből rezet vághatsz! 10. Ha azért eszel majd és megelégszel: dícsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, a melyet néked adott. 11. Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, a melyeket én parancsolok néked e mai napon; 12. Hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban; 13. És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: 14. Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, a ki kihozott téged Égyiptom földéből, a szolgaságnak házából; 15. A ki vezérlett téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, a melyben víz nem vala; a ki vizet ada néked a kemény kősziklából; 16. A ki mannával étete téged a pusztában, a mit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután: 17. És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot! 18. Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az ő szövetségét, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, miképen e mai napon van. 19. Ha pedig teljesen megfelejtkezel az Úrról, a te Istenedről, és idegen istenek után jársz, és azoknak szolgálsz, és meghajtod magadat azoknak; bizonyságot tészek e mai napon ti ellenetek, hogy végképen elvesztek.
