HTML

Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Hitbeli megtapasztalásaimat, gondolataimat gyakran le szoktam írni. Először csak szórakozásból nyitottam a blogot, majd jött az ötlet, hogy ha úgyis leírom a hitbeli dolgokat, akkor miért ne írjam azokat ide a blogba. Bízom benne, hogy aki olvas a blogomból, annak áldáseső fog a nyakába zúdulni és telibekapja őt Isten szeretete, ami ugyebár finoman szólva felülmúlja piciny kis képzeletünket. Na, nem azért bízom ebben, mintha olyan ügyes lennék a blogírásban, hanem azért, mert az áldáseső egyrészt mindenkinek mindig jól jön, másrészt meg hátha Isten van olyan kegyelmes, hogy a "grafomániámat" valami értelmesre felhasználja. A Szentlélek könnyeket felszárító és terheket a vállunkról leemelő szeretete ragyogja be a blog olvasóinak bensőjét, ahogy a felkelő Nap egy téli reggelen beragyogja a hóval fedett friss, csillogó tájat!

Friss topikok

"Nagy" lépések

2009.02.06. 01:50 Czimby

Vannak dolgok, amiket az ember "nem szokott" megtenni valamiért, pedig tudja, hogy jó lenne. Talán sok embernek az életében vannak olyan dolgok, amiket nem szokott megtenni, nem tartoznak a hétköznapokhoz, pedig akár a hétköznapokhoz is tartozhatnának.

Hogy miért nem tesszük meg ezeket a dolgokat? Jó kérdés, mindenkinél talán valami más oka lehet. Valakinek talán ott van egy óriás az életében, ami miatt nem képes megtenni olyan dolgokat, amiket mások gond nélkül megtesznek. Vagy ki tudja, akármi is lehet...

Az ember éli a hétköznapjait, telik nap nap után, de látszólag nem történik semmi, mindegyik nap nagyjából egyforma. Az én életemben vannak olyan dolgok, amiket szeretnék megtenni, de évek óta csak halogatom. Olyan dolgok is vannak, melyekről még csak nem is álmodom, hogy megtegyem, bár azokat is meg kéne tenni.

Ha visszagondolok, 2007-ben tettem egy olyan dolgot, amit nem szoktam és eléggé féltem, idegenkedtem attól, hogy megtegyem. (Erre a dologra halványan utalok is egy régebbi bejegyzésben.) Idegenkedtem attól, hogy valami nagy, radikális dolgot tegyek, amit nem szoktam tenni. Igazából valaki bíztatott rá, hogy ezt tegyem meg, erre lenne szükségem, de legelőször azt válaszoltam neki, ez vicc, erről ne is álmodjon, hogy én ilyet teszek. Aztán mégis megtettem, és nagyon nagy áldást hozott az életemre ez a radikális döntés.
2008-ban nem volt ilyen radikális döntésem, de volt néhány olyan esetem, amikor olyat tettem, amit régebben nem, kicsit kiléptem a hétköznapokból. Mondhatjuk úgy is, hogy beiktattam egy új szokást az életembe, amiben egyébként nincs semmi különös. Idővel azon kaptam magam, hogy amikor ezt az "új dolgot" teszem, gyakran különös közösségbe kerülök Istennel közben, és gyakorlatilag kijelentéseket, jeleket kapok Tőle.
Volt egy olyan "kilépésem", ami (nagyjából véletlenül) kicsit kalandosra sikerült. Emberileg nézve nem volt benne semmi különleges, csak személyesen az én számomra volt az. Mivel egy "óriás" ott van életemnek ezen a területén, ami akadályozza, hogy ilyen kalandoknak nekivágjak, utólag elgondolkoztam, hogy tényleg meg kellett-e ezt tennem, nem kellett volna-e nyugodtan inkább otthon a kényelmes karosszékben maradni és nem csinálni semmit. De ahogy erre gondoltam, beugrott, hogy kalandom legvégén volt valami, amivel Isten különös módon szólt hozzám; de a kaland során is jeleket, kijelentéseket kaptam arra az útra vonatkozóan, amelyen járnom kell. Gyakorlatilag az egész kalandomat szimbolikusan is lehet értelmezni, mint egy kijelentést Istentől. Mint írtam, valami visszahúz, valami miatt nehezen vágok neki bizonyos kalandoknak, és éppen emiatt bizonytalan voltam utólag, hogy tényleg jól tettem-e, hogy ebbe a kis kalandba belevágtam. De a kaland során kapott kijelentések megerősítettek: igen, lépjek ki, tegyek számomra nem hétköznapi dolgokat, és ne foglalkozzak azzal a hanggal, ami azt mondja, "ne tedd, maradj otthon a kényelmes fotelban inkább".
Most 2009 elején is volt egy "kilépésem". Nem nagy dolog, hétköznapi embernek kb. annyit jelent, mint ha bemegy a boltba és vesz egy kiló kenyeret, de nekem ez sokat jelentett, mert évek óta gondoltam arra, hogy ezt megtegyem, de valamiért nem voltam rá képes. De most valahogy elhatároztam, hogy megcsinálom. Féltem valamitől, hogy közben megtörténik (meg talán sok más dologtól is). Elég pici a valószínűsége, hogy megtörténjen, amitől féltem - erre mit ad Isten? Hát megtörtént közben pont az a dolog, amitől féltem, hogy meg fog történni. De azonnal rájöttem, ez áldás, pozitív dolog, hogy megtörtént! Utólag azt látom, egy pozitív dolog történt abból következően, hogy egy nagyobb lépést megtettem. Pedig nem lett volna törvényszerű, hogy ilyen történni fog, mégis, Isten mindig valami meglepetést tartogat azokra az esetekre, amikor nagy lépéseket, számomra nem hétköznapi dolgokat teszek.

Hosszú idő kellett, hogy ezt felismerjem saját életemben. Mivel bizonyos dolgokra egy belső hang azt mondja, "ne tedd meg", bizonytalan voltam, mit kezdjek ezekkel, bízzam az Úrra, majd kezd velük valamit, vagy én próbáljak mégis lépni. Most már több esetből le tudom végre vonni a tanulságot: igen, lépjek, tegyem meg. Mindig, amikor ilyen, számomra nem hétköznapi dolgot tettem, az Úr is tett valamit közben. Ha pár hozzászólással visszaolvasunk, ott is egy ilyen van: úgy döntöttem, valami szokatlant teszek, nem jövök vissza két vizsga között, hanem ottalszom valahol. Nem nagy cucc, mégis nem mindennapi, és ott áldott meg az Úr úgy, ahogy itthon nem tudott volna. Az a "félelmetes", ahogy kezdek visszagondolni az életemre, a nagy dolgok mindig akkor, annak következtében történtek és történnek velem, ha valami nem hétköznapi lépést teszek. Az első ilyen a megtérésem volt...
És ami most pluszban jó: tudom, mi lesz a következő nagy lépésem. Évek óta nem voltam képes elszánni rá magam, hogy megtegyem, de tudom: a közeljövőben meg fogom tenni; bár mondják a belső hangok, hogy "ne tedd", de érzek magamban egyfajta lelkesedést is, hogy most ennek nekivágok.

Meglehetősen titokzatos voltam saját dolgaimmal kapcsolatban most, semmit nem árultam el itt, hogy mik az én életemben ezek a nagy lépések. Nem szeretem a saját, belső, személyes dolgaimat nagyon feltárni mások előtt.

Egy bibliai példa jut eszembe ezzel kapcsolatban. A gyüliben említették nemrég: A halászok nagyon jól tudják, a nap mely szakában és a víz melyik részén érdemes a hálót kivetni és halászni, és mikor nincs ennek semmi értelme. Miután egész éjjel hiába halásztak (tapasztalatuk szerint az éjszaka "termékenyebb" időszak), úgy gondolták, egyelőre hagyják a csudába az egészet. Éjjel nem volt fogás, nappal biztos nem lesz, meg amúgy is, pihenni is kell. Erre jön Jézus:

Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől! Jn.21.6.

Talán megoszlik a hétköznapi emberek véleménye arról, hogy aki ilyenkor újra kiveti a hálót, az vajon bolond-e vagy bevállalós. Hétköznapi ember nem tenné meg, hogy ilyenkor kiveti a hálót, hiszen józan ember épp ilyenkor fejezné be a halászást. Mégis, a halászok, Jézusnak engedelmeskedve, most valami olyat tettek, amit egyébként nem szoktak, nem tartozik a hétköznapokhoz ilyen cselekedet. Erre a háló úgy megtelt halakkal, hogy szakadozott. Valóban, leginkább ehhez tudnám hasonlítani az ún. nem hétköznapi, "nagy" lépéseimet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nameless.blog.hu/api/trackback/id/tr60925650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása