Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Sokat gondolkodtam, ezt az írásomat belerakjam-e ebbe a blogba. Rendkívül érzékenyen érintett nemrég ez az esemény, és eléggé személyes is. Mivel konkrétumot nem írok benne, csak kerülgetem a forró kását, de mondanivalója valószínűleg így is érthető lesz mindenki számára, úgy döntöttem, lesz, ami lesz, iderakom.
A lentebb olvasható esemény 2008. 07. 07. napjához kapcsolódik. A 7-es a teljesség száma - hiszem, hogy a teljesség felé indult el számomra egy út ezzel, mégpedig a teljességgel pont ellentétes, nem éppen reményteljes állapotból. A teljesség egyelőre csak álom, ahova a realitás nem, csak az őrült hit, meg a remény és a szeretet képes elvinni - és valósággal rádöbbentem, hogy nincs más utam, csak a hit, remény, szeretet útja...

Van egy dolog, amivel kapcsolatban kb. 13-14 éves korom óta folyamatosan aggódásaim, félelmeim vannak, hol erősebben, hol gyengébben, hol pedig csak akadályoz, hogy teljesebb életet élhessek. Van valami, ami azóta többé-kevésbé minden napomat befolyásolja negatív módon. (Erről még senkinek nem beszéltem konkrétan, de szerintem nem is értenék meg, mert furcsa módon függhet ez össze más dolgokkal.) Emberileg ennek a megoldására nincs lehetőség, maximum ha én erősödnék meg valamilyen módon, hogy ne hasson rám ez a dolog egyáltalán, annak ellenére, hogy minden nap szembesülök vele. (Időnként gondolok arra, hogy hátha Isten természetfeletti módon tenne valamit azzal, amit emberileg megoldani már nem lehet hiánytalanul.)
Borzalmasat álmodtam ma reggel. Aki nem éli át, nem tudja elképzelni. Azt álmodtam, hogy ez a dolog, aminek megtörténésétől félek, megtörténik. Ezután felhívtam valakit telefonon álmomban, és elmondtam neki, mi történt, csak beszéltem, beszéltem. Amikor nem válaszolt, akkor vettem észre, hogy közben kikapcsolt a telefonom. Nagy nehezen sikerült visszakapcsolnom és újra felhívtam azt, akivel beszéltem. Azt mondta, hogy közben kétszer is imádkozott a dologgal kapcsolatban és kapott egy igét. Az ige ez volt: "Nyomorúságotok lesz itt a Földön".
Amikor az ember rosszat álmodik, akkor közben gyakran leírhatatlan, rossz érzések tartják fogságban, amihez semmit nem lehetne hasonlítani. Nem tudom, ilyen rossz érzéseket éltem-e már át álmomban, mint ekkor. Talán régebben, kiskoromban lehettek hasonló álmaim.
Reggel felébredve kinyitottam a Bibliát, próbáltam megérteni, mit akar Isten ezzel az álommal, egyáltalán tőle jöhetett-e. Azt az igét kaptam, hogy "Mindenkor örüljetek, ismét mondom, örüljeket" és "semmi felől ne aggódjatok". Egyáltalán nem tudott ez megnyugtatni. Annál is inkább, mert ezen a napon történt valami. Nem az történt, amit álmodtam, hogy meg fog történni, de ahhoz eléggé hasonló dolog volt.
Nem mondhatom, hogy nyomorúságban vagyok, de talán kaptam egy tüskét az Úrtól. Érthetetlen, hogyan, de ennek a rossz álomnak és a történésnek a következtében megváltozott a viszonyom életem nagy problémáihoz, olyan módon, ahogy eddig soha. Mindig úgy szemléltem a dolgokat, hogy életemben a súlyos problémákat egyszerűen ki kell kerülni és úgy menni előre. Az autós is, ha el akar jutni a Himalája egyik oldaláról a másikra, értelemszerűen nem a hegyen át fog menni, mert kicsi a valószínűsége, hogy a hófödte, meredek, járhatatlan utakon keresztüljusson, hanem a hegyet megkerüli. Én világ életemben a súlyosabb problémáim megkerülésében láttam a megoldást a továbbhaladásra. De most történt valami velem, valami érthetetlen. Úgy gondolom, a problémán belül fog vezetni utam és a megkerülés helyett a problémán magán belül fogok tenni olyan dolgokat, melyek számomra értelmetlen dolgok, de helyességük az Igével alátámasztható. Hiszen pl. lehet egy teherrel a vállamon szeretni, és lehet a terhet otthagyva olyan helyre menni, ahol nem kell szeretni senkit. Mindig az egyszerűbbnek látszót akartam választani, de a mai napon történt valami, magam sem értem, hogy mi.
Nem tudom, tényleg Istentől volt-e az említett rossz álom, de felébredésem után azonnal pozitív gyümölcsei voltak: azonnal megszólítottam az Urat, ahogy felébredtem, kinyitottam a Bibliát és elkezdtem kutatni, mit akar. Különben valószínűleg nem is kezdtem volna így a napom. Arról nem is beszélve, hogy érthetetlen módon megláttam, melyik úton kell haladnom - a létező leggöröngyösebb, legjárhatatlanabb, legelképzelhetetlenebb úton. És érthetetlen módon nem tiltakozom, nem lázadok ellene, minden panasz nélkül tudomásul veszem. Soha nem volt még velem hasonló; sem olyan, hogy meglássam az utam, sem olyan, hogy egy szenvedés által látást kapjak, sem olyan, hogy a legkisebb lázadozás nélkül elfogadjam, aminek mindig az ellenkezőjére vágytam.