Nameless blog, hiszen a cím részletkérdés

Uram, te vagy az élő víz forrása!

Ahova soha nem jut el élő ember,
Ahova soha nem jut el a tudomány,
Ami túl van a látható világon,
Ahol béke és nyugalom honol,
Ahol nincs vakító fény, nincs süketítő lárma, nincs fájdalom,
csak béke és nyugalom,
ott ered egy forrás.
Egy forrás, melyhez nincs hasonló más.
Egy forrás, melynek vize minden víznél tisztább.
Egy forrás, melynek vizénél nincs hüsítőbb.
Egy forrás, melynek vize az Élő Víz.
Víz, mely gyógyít, víz, mely vígasztal, ha sírsz,
Víz, mely oltja minden szomjad.
Az Élő Víz.

Uram, te vagy az Élő Víz forrása!

Jézus mondja: Aki azt a vizet issza, amit én adok, soha többé nem lesz szomjas. Mert a víz, amit én adok, forrássá lesz benne. Ebből a forrásból pedig olyan víz folyik, amely örök életet ad. (Jn. 4.14.)

Lord Jesus!
Your love penetrates into me like the sunshine penetrates into a valley. As the sunshine tenderly penetrates with its pleasant light among the leaves and foliage into the dark forest in a valley, your love tenderly penetrates into me and fills me with your peace and joy. As the valley fills up with the sunshine and birds begin to fly to and fro, my heart begins to come into life when you enter with your tender light, Jesus!

God is light and in Him is no darkness at all. (1 John 1,5)

Úr Jézus!
Szereteted úgy hatol be hozzám, mint ahogy a napsugarak hatolnak be egy völgybe. Ahogy a völgyben a napsugár szelíden behatol kellemes fényével a lombokon át a sötét erdőbe, úgy hatol be szelíden a te szereteted szívembe és tölt meg békéddel és örömöddel. Ahogy reggel a napsugarak betöltik a völgyet és a madarak elkezdenek ide-oda röpködni, úgy kel szívem életre, mikor szelíd fényeddel belépsz, Jézus!

Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. (1.János 1.5.)

Ennek megírását egy kb. 2002-es élményem ihlette: eléggé botladozó keresztény voltam, idővel elmaradoztak az imádságok, bibliaolvasások, az Isten dolgaival való foglalkozás az életemből és mindig egy keresztény táborra volt szükség, hogy Istennel megújuljon a kapcsolatom. Egy táborban voltam, egy ideje nem igazán tudtam kimondani, hogy az életem újra átadom Istennek, de akkor ott a táborban újra kimondtam, pont lefekvés előtt. Lefeküdtem, és olyan érzésem volt belül, mintha sütne a Nap. Kellemes, lágy napsütést éreztem. Ez az élmény megmaradt bennem. Később (talán közvetlen a tábor után vagy évekkel utána? Már nem tudom) írtam egy dallamot, ami ezt az élményemet juttatta eszembe. Egyszer aztán a dallam hatására leírtam a fenti sorokat.

Praise the Lord!
Holy Spirit is like an overflowing river;
Love of God overflows in you
and the water pours into
people and things around you.
Love of God is bigger
what a human creature can imagine.
God created human beings silly.
Silly beings who can imagine only certain types of love.
God did it to show you something incredible in your life:
Something incredible when you open your heart to God;
Something incredible you are too small to accept in its entire.
God's love overflows you and flows everything around you
as an overflowing river flows the houses in the riverbank.


Dicsőség az Úrnak!
A Szentlélek olyan, mint egy túláradó folyó;
Isten szeretete túlárad benned
és mint víz ömlik tovább
emberekre és mindenre körülötted.
Isten szeretete nagyobb,
mint amit egy emberi teremtmény el tud képzelni.
Isten primitíveknek teremtette az embereket.
Primitíveknek, akik a szeretetnek csak bizonyos fajtáit képesek elképzelni.
Isten azért tett így, hogy valami hihetetlent tudjon mutatni neked az életben:
Valami hihetetlent, amikor megnyitod a szíved Isten felé;
Valami hihetetlent, amihez túl kicsi vagy, hogy befogadd teljes egészében:
Isten szerelme túlárad benned és elönt mindent a környezetedben,
ahogy egy túláradó folyó elönti a házakat a parton.

A víz, amit én adok, forrássá lesz benned. Ebből a forrásból pedig olyan víz folyik, amely örök életet ad. (Jn. 4.14.)

A múlt hét előtti hétvégén voltam egy keresztény ifjúsági találkozón a gyüli-ifivel. A prédikációkból rájöttem, hogy életrendezésre lenne szükségem, mivel próbálom ugyan nagyon komolyan venni a hitem, vannak olyan dolgok az életemben, amik nincsenek rendben. Szóltam az ifivezetőnknek, hogy majd számítok az ő segítségére is. Nemrég pár oldalban nagyjából leírtam a gázos dolgaimat és elküldtem egy lelkésznek. Aztán az ifivezetőnknek is említettem ezt és kérésére elküldtem neki.
Szombaton este pár óra hosszat elbeszélgetett velem. Annyit kell tudni róla, hogy kb. 10 éve van betöltekezve Szentlélekkel, így a hite nem addig terjed, hogy transzbaesik dicsőítés közben, hanem elég keményen képes szembefordulni azokkal a dolgokkal, amik akadályok abban, hogy Jézus legyen a középpontban.
Én egy éve töltekeztem be, fél éve pedig ki tudom mondani, hogy akármibe is kerül, Jézust akarom követni, Őróla akarom, hogy szóljon az életem és mindent ki akarok dobni az életemből, ami neki nem tetszik, még ha nekem fájna is. De mint kiderült, egyáltalán nem vagyok annyira nyitott Isten velem kapcsolatos dolgaira, mint gondoltam.
Mindig vágytam arra, hogy a Lélek megítéljen és hogy szembesüljek gyarlóságaimmal, de amennyire ez jól sikerült beszélgetésünk során, az nagyon durva volt. Rosszabb volt, mint egy foghúzás. Amikor ki kellett mondanom dolgokat magammal kapcsolatban, hogy milyen is vagyok, legszívesebben kimentem volna a szobából és - legalább egy kis időre - abbahagytam volna az egészet. Eléggé gáz, amikor az ember azzal szembesül, mennyire önző, mennyire csak a saját dolgai érdeklik, mennyire tudja saját magát sajnálni, mennyire önimádó. Gondolj bele, amikor úgy érzed, te vagy a legszerencsétlenebb ember a világon, talán élni sem akarnál és ekkor találkozol olyasvalakivel, aki kétségkívül nálad rosszabb helyzetben van, ugyanakkor telve van Isten szeretetével és életerővel. Ez rendkívüli módon tud ítélni téged. Na, ilyesmi történt velem is, csak még durvább. Vezetőnk, amikor készült a beszélgetésre, kapott látást Istentől velem kapcsolatban. Tudta, hogy bizonyos dolgokat nehezen fogok tudni elmondani és neki Isten ezeket előre konkrétan megmutatta. Amikor nem voltam képes kimondani azokat a bűneimet, amik soron következtek volna, ő mondta ki helyettem a felét, vagy az egészet. Mondta, hogy miközben imádkozott a beszélgetésünkért, az Úrtól kapott látást, képeket, amik a bűneimmel voltak kapcsolatosak. Gyakorlatilag az összes bűnömet el tudta volna mondani helyettem. Valószínű azért nem tette, mert más szájából hallani azokat a gázos dolgokat, amikről senkinek nem beszéltem, talán nem is bírtam volna ki. Így is szinte félelem lett úrrá rajtam, hogy az életemben nincs titok és Valaki mindent tud rólam.  Bár ezt eddig is tudtam, de csak hittem benne, a gyakorlatban még nem tapasztaltam meg. Mindenesetre jó kis bemelegítés volt ez ahhoz, amikor majd Isten ítélőszéke elé kerülök és el kell számolnom mindazzal a sok hülyeséggel, amit életemben csináltam. Valószínű bokáig fogok állni a könnyeimben, hogy milyen is voltam (bár talán addig még sikerül sokmindenben megváltoznom) és mennyire nem lennék méltó az üdvösségre. Azzal fogok szembesülni, hogy én és az üdvösség a legnagyobb ellentét, ami a világon létezik. De ekkor ezt fogom hallani:
- Én elszenvedtem helyetted a bűntetést.
Az egész élete, a vére volt az ár.

Uram!

Látod, hogy olykor felteszem a kérdést: miért pont én? Miért pont velem történik mindez? Olykor elcsüggedek, ha kegyetlen az élet. Ilyenkor megkérdezem: hol vagy ilyenkor, Uram? Miért engeded, hogy mindez megtörténjen?

Tudom, Uram, Te ott vagy a kereszten. Te, aki Isten vagy és uralkodhatnál teremtményeid felett és kedved szerint elpusztíthatnád azokat, Te, aki a legnagyobb és leghatalmasabb vagy mindenek felett és hatalmad lenne bármikor az egész világot is elpusztítani, teremtményeidet kitenni mindennek, rettegésben tartani őket, mégis a keresztet választottad. Te, aki a legnagyobb vagy, vállaltad, hogy a legkisebb legyél köztünk és mi tegyünk Teveled azt, amit akarunk.

Elszégyellem magam, ha azt kérdezem magamtól, "miért pont én?". Elszégyellem magam ezek után, ha én, jelentéktelen ember önsajnálatba esem. Te, a hatalmas, vállaltad a keresztet, nem tiltakoztál a szenvedés ellen. Hát lehet egy szavam is ezek után a kis jelentéktelen problémámmal, nekem, aki porszem vagyok csupán?

Köszönöm, Uram, hogy ha a keresztedre nézek, nem sajnáltatom magam többé. Köszönöm, hogy a legnagyobb szenvedést vállaltad azért, hogy ne kelljen nekem az önsajnálattól szenvednem. Köszönöm, hogy az életed adtad ezért. Azt hiszem, ennél kevesebb nem is lett volna elég ahhoz, hogy ne kelljen az önsajnálatomtól szenvednem.

Ámen.

"Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek."

Fontosnak tartom a legelső blogbejegyzésben írni le a legelső megtapasztalásomat, ezért állítottam be a dátumot úgy, hogy megközelítőleg ennek időpontjára mutasson - annak ellenére, hogy a blogolást 2007. elején kezdtem. Fontos azzal kezdenem a blogot, amivel valójában is minden kezdődött.

   Ha a kezdet kezdetére megyünk vissza, az még 1993. decemberében - 1994. januárjában volt. Pontosabban 1993. őszén kezdett el kialakulni bennem valami vágyakozás Isten iránt és valami vágyakozás arra, hogy jót tegyek másokkal. Ez mondjuk azelőtt is megvolt bennem (emlékszem valami hasonlóra a 80-as évek végéről is), de ebben ez időszakban valahogy felerősödött. Talán azelőtt is elvittek ünnepekkor templomba, nem emlékszem pontosan, de amikor 1993. decemberében vagy 1994. januárjában kijöttünk istentiszteletről, arra határozottan emlékszem. Nem tudom, miről volt szó istentiszteleten, de utána érdekesen éreztem magam, ahogy addig nem; azt éreztem, hogy ha valaki valami rosszat tenne velem, ellenem tenne valamit, akkor is átölelném legszívesebben. A mai napig nem teljesen világos, hogyan vált rendszeressé utána az istentiszteletekre járás, hiszen a család sosem szorgalmazta igazán ezt nálam. Többször volt az előbbihez hasonló élményem akkortájt, vagy inkább olyasmi, hogy nem értem, hogy mi történik velem, de jó volt. A mai napig emlékszem 1994 elejéről egy istentiszteletre, amikor arról volt szó, hogy "Milyen sok a szorongás az életünkben! Ez azért van, mert Jézus nincs ott az életünkben." Arról volt szó, hogy Jézus belép a tengeri viharban hányódó hajóba, és ezt mondja: "Mit féltek, kicsinhitűek?" és lecsendesíti a tengert. Valójában egy "csendes tenger" időszak következett az életemben. Akkortájt nagyon szorongós voltam olyan szituációkban is, amikor erre tényleg semmi okom nem volt. Ha nem volt rá okom, akkor talán azért szorongtam, mert nem tudtam meglenni nélküle. Akkor is szinte le voltam döbbenve és most visszagondolva is, hogy megmagyarázhatatlan módon bejött a békesség és a "csendes tenger" állapot akkor az életembe, és olyan szituációkban is békét és belső örömöt éreztem, amikor azelőtt nagyon feszült voltam belül. A mai napig emlékszem egy szituációra, amikor határozottan szembetűnő volt, hogy nyugalom van bennem, pedig nem az szokott lenni olyankor, és valami belső ragyogást éreztem magamban belül, amit nem tudnék igazán leírni.
Igazából nem tudtam, kiben, miben hiszek pontosan, csak annyit tudtam, hogy Istenben, és hogy Isten létezik, mert ezek az élmények számomra olyan dolgok voltak, ami nem lehet véletlen. Jézus személyét nem értettem. Vagy én magam nem akartam Vele foglalkozni, mert túl érthetetlen volt számomra a kereszthalál, feltámadás és hasonlók és megvoltak a magam elképzelései, vagy mert nem beszéltek nekem róla érthetően - ezt már nem tudhatom. Nem tudtam azt sem, mit jelent hitben járni, semmit nem tudtam, csak annyit, hogy Isten létezik és szeret engem. Talán Bibliát sem olvastam, mert nem értettem.
Talán ezek miatt is kb. másfél év után alábbhagyott a "csendes tenger" állapot, és kicsit később egy nehéz, lelki szenvedésekkel teli időszak következett. Életem legnagyobb szenvedéseit éltem át akkor, ami meg is viselt. Istennel kapcsolatosan arra emlékszem, hogy egyszer egy barátommal hallgattunk egy kazettát, amin egy nevesebb igehirdető prédikációja volt, és utána is éreztem valamit, ami nem volt mindennapi, meg olyan volt egyszer-kétszer, hogy szembesültem egy-egy bűnömmel, elszégyelltem magam, és ezután is valami hasonlót éreztem, mint ami a fent említett "belső ragyogás" volt. De ezt az egészet nem tudtam megfogni.

   Mivel hittem Istenben, járogattam istentiszteletekre meg hasonló helyekre.  Kb. 1998-ban egy bibliakörbe kerültem, ahol később barátokkal személyesen beszélgettem a megtérésről, többek között az is előjött, hogy ha nem fogadom el Jézust személyes megváltómnak, akkor nincs üdvösségem. Kicsit újonnan hatott a dolog, sok dolgot nem értettem először, pl. azt, hogy miért van szükségem megtérésre, amikor már történt valami olyasmi az életemben, amit én ennek gondoltam.  De nyitott voltam a dologra. Néhány hónapra rá elmondtam a megtérők imáját.* Nem tudom már pontosan, éreztem-e közvetlen utána különösebb változást, de fontos volt számomra a dolog. Pár hónappal utána volt 2001-ben egy téli tábor, ahol sok időt töltöttem Istennel. Az utolsó napon úrvacsora is volt. Én azelőtt még sosem vettem úrvacsorát; a gyülekezetben az terjedt el, hogy aki nem konfirmált, az nem vehet úrvacsorát, persze voltak ezzel ellentétes vélemények is. Valójában én sem értettem ennek a feltételét.
Abban a téli táborban úgy éreztem, meg vagyok térve, így van valami fogalmam az egészről, így nincs akadálya annak, hogy most már úrvacsorát vegyek. Éltem is a lehetőséggel, és akkor közben történt valami. Nem tudnám pontosan leírni, mi volt akkor, de mintha ködhöz hasonló formában ott lett volna valami, talán Isten Lelke, de úgy, hogy alig vettem észre, nem vakított el, csak szelíden, gyengéden meghúzódott.
    Ez a "látvány" megváltoztatta a látásomat. Évek óta szedtem különböző gyógyszereket, amiből a táborba is vittem magammal, de utána többet nem volt rájuk szükségem. Egy olyasfajta betegségben szenvedtem, aminek egyik velejárója volt a kissé tompa, elmosódott látás (és azok a szenvedések okozták, amikről fentebb írtam). Szedhettem volna tovább is a gyógyszeremet, gondolván, hogy azért a biztonság kedvéért nem árt, de ennek egyáltalán nem éreztem szükségét. Új látást kaptam akkor, ami nagyon hasonló a következő esethez:

Márk 8,24-25: „Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és láta messze és világosan mindent.”

A hitben járást igen nehezen értettem meg, így megtérésem után is voltak visszaesések, de Isten nem hagyott magamra, és hamar volt kiút is. 2004-ben betöltekeztem Szentlélekkel, de a hitben járás mikéntje ezután sem lett világos számomra, mert talán mindig az érzéseket és Isten érintését gondoltam a kulcskérdésnek. Hogy mi az az út, amin járnom kell, mit jelent a bűnök ellen küzdeni és sok más dolog is érthetetlen, homályos volt a számomra hosszú ideig. Ezekről esetleg később írok, így is kifutottam a bejegyzés dátumából.

Nem tudom, miért, de úgy érzem, le kell írnom: A bejegyzésemet átolvasva eszembe jutott egy eset, ami még jóval megtérésem előtt volt. Akkor még református templomba jártam. Egyszer, amikor úrvacsora volt, nem messze tőlem egy néninek folyamatosan potyogtak a könnyei, de elég erőteljesen és sokáig. A mai napig emlékszem erre. Nyilvánvalóan egészen kézzelfoghatóan, valóságosan tapasztalta már a saját bőrén Isten létezésének valóságosságát, a láthatatlant, amit hit által lehet látni. Persze az rejtély marad, mi volt ez a megtapasztalása. Mindenesetre döbbenetes, hogy nem csak karizmatikus gyülekezetekben van ilyen.

-

* Mit is jelentett pontosan a megtérés az én életemben, és mit jelent általában? Erre nem árt kitérni kicsit. Jézusról az átlagember sokat hall, de nem áll össze a lényeg, hogy miért is jött el a Földre. Fontos, hogy a keresztény ember elsősorban Jézusban, a Megváltóban hisz, nem általában véve Istenben! Jézus a hitünk középpontja! Isten elküldte a Fiát a Földre, aki itt prédikált, gyógyított, tett sok mindent, míg végül keresztre feszítették, meghalt, és három nap múlva feltámadt. Ebből az átlagemberek többsége elfogadja, hogy Jézus itt járt és prédikált. Kevesebben fogadják el, hogy gyógyított és természetfeletti dolgokat is tett. A feltámadását még kevesebben fogadják el, hiszen nem annyira szokványos, hogy emberek csak úgy kipattanjanak a sírból, miután a teljes halál beállt az életükben. Nem közismert annyira, hogy Jézus a bűneinket magára vette a kereszten, és azokba halt bele! Ezt még nehezebb elhinni, mert ez sem egy megszokott dolog, hogy csak úgy átkerüljenek bűnök egyik emberről a másikra. A lényeg, hogy mi emberek bűnösök vagyunk, mindannyian, születésünktől fogva, az eredendő bűn miatt is, ha tetszik, ha nem. Mindannyian követünk el bűnöket. A bűnöket azért követjük el, mert Isten nincs jelen az életünkben. Ádámmal és Évával velük volt még Isten, de a bűnbeesés után kiestek Isten jelenlétéből és azóta minden ember úgy születik, hogy nincs személyes kapcsolata Istennel. A bűn az, ami elválaszt Istentől. Így amíg bűn van rajtunk, nem lehet kapcsolatunk Istennel, tehát a mennybe sem mehetünk, hanem csak a pokolba. Isten azonban nagyon szeret, és ezt nem hagyta annyiban. Elküldte a Fiát, Jézust a Földre, és Ő vette magára a bűneinket! Magára vette a Te bűneidet is! Ez azt jelenti, hogy nem kell a pokolba menned, hanem Istennel személyes kapcsolatod lehet, mehetsz a mennybe, már itt a Földön személyes kapcsolatod lesz Istennel. De ez Jézusnak nem kicsi áldozattal járt! Neki nagy szenvedés volt ez, és bele is halt a szenvedésbe! Kifizette helyettünk a bűn árát! Azonban ezzel ő nem maradt halott, hanem három nap múlva feltámadt és ma is él! Ma is élő megváltója Ő az embereknek, aki elveszi az emberek bűneit.
Viszont mindez nem automatikus! Nem lesz az embernek üdvössége, nem töröltetnek el az egyes emberek bűnei csak úgy, maguktól, csak mert Jézus magára vette azokat! Ehhez mi is kellünk, és ezt el kell fogadnunk! Csak aki elfogadja ezt, annak fog ez működni az életében, csak neki lesz üdvössége, kapcsolata Istennel, és mehet a mennybe.
Emberileg elhinni ezt az egészet nem lehet, ez bolondság, nem felfogható ésszel. Azt sem fogadják el sokan, hogy az ember eredendően bűnös, hiszen mit tehet erről az a szerencsétlen újszülött? Azt sem lehet ésszel megérteni, hogy Jézus a kereszten magára vette a bűneinket, meghalt helyettünk. Azt sem lehet ésszel megérteni, hogy feltámadt a halálból. Így ezeket ésszel felfogni nem is kell megpróbálni. Ha Isten megérint és szól a szívedhez, akkor kijelentheti számodra, hogy ez az egész így igaz, ahogy van. Nem azért, mert én megindokoltam, hogy mi ebben a logika, vagy olyan logikusan magyaráztam, mert ebben nincs logika, ezt ésszel nem lehet megérteni. Ezt szívvel lehet megérteni. És ha nyitott vagy Isten felé, Isten megérinthet és megértetheti veled, hogy ez az igazság. Erre csak Ő képes. Imádkozom azért, hogy aki ezt olvassa, azt Isten érintse meg és adjon neki kijelentést arról, hogy a fent leírt dolgok igazak. Ha szeretnéd Jézust elfogadni személyes megváltódnak, és ezen túl nem a bűnnek élni, hanem Jézust követni, akkor mondd el ezt az imát:

Uram, elismerem, hogy bűnös ember vagyok. Elismerem, hogy vétkeztem. Most megbánom a bűneimet. Meghallottam az örömhírt arról, hogy a vétkeimet, bűneimet átadhatom Jézusnak, mert Ő magára vette ezeket mind, az eredendő bűnt is. Ezért én elfogadom, hogy Jézus megváltott engem a kereszten a bűneimből, és elfogadom a bűnbocsánatot. Elfogadom, hogy Jézus helyettem elhordozta a bűneimet már, így nekem azokat már nem kell hordoznom, és így személyes kapcsolatom lehet Istennel, az Atyával. Elfogadom, hogy Jézus meghalt értem, helyettem, a bűneimért, és hogy később feltámadt, és ma is él. Ezért Jézus, én nem akarok tovább a bűnöknek élni, megváltoztatom most a bűnös életemet, és ezentúl neked akarok élni, a te akaratod szerint. Kérlek, ebben segíts engem a továbbiakban. Hálát adok neked, Istenem, a megváltásért, hogy Jézust elküldted, hogy megváltson a bűnökből, és ezentúl ne a bűnöknek éljek, hanem neked. Ebben kérlek, segíts meg engem. Ámen.

Innen kezdve az ember új életet kezd, immár nem Istentől távol, hanem Istennel kapcsolatot fenntartva, ápolva. Ebben az új életben már nem a bűnöket akarja az ember elkövetni, amiket eddig, hanem egy másfajta, új életet kezd az ember élni, ami az üdvösségre vezet. Hiszen ha bűnöket követünk el, akkor megromlik Istennel a kapcsolatunk. Megtérés után is követ el az ember bűnöket, ez nem tragédia, de törekedni kell arra, hogy a bűnt minél inkább kiszorítsuk az életünkből. Ebben adjon hatalmas segítséget Isten a továbbiakban, Vele együttműködve kívánok neked boldog, áldott, egészséges, mindenféle hiánytól, szükségtől mentes életet!