> Tegnap olvastam pár oldalt a Bibliából és nagyon is jó volt.
> Fellapoztam a Szentlélek gyümölcseit és a test kivánságait.
> Szomoruan tapasztaltam, hogy a test kivánságai közt
> majdnem az összes jellemzö rám, de a Szentlélek gyümölcseit
> meg alig termem, csak inkább elvétve.
> Na gratuálok!

Mindig az ilyen és ehhez hasonló felismerések viszik előre az embert hitben. Nem muszáj, hogy Istenen és rajtad kívül más is tudjon erről, és köszi, hogy megosztottad velem, és így megvallottad, tanu előtt.
Lényegében nekem is részben arról szól (ill. csak kezd szólni) a hitem, hogy ami gyengeség van bennem, azt hittel és Isten segítségével próbáljam legyőzni. Ilyesmi a hit harca asszem.

Isten halkan szól - te meghallod?

Mivel Isten halkan, szelíden szól, FIGYELNI kell, hegyezni kell a fülünket, hogy meghalljuk a hangját. Ha az ember nem figyel, nem hallja meg az Úr hangját. Könnyebb meghallani, ha a világ szól hozzánk, akár tévéreklámokon, akár nem hívőkön keresztül vagy egyéb módon, mint ha Isten. Éppen ezért veszélyes a tévé, a média, a mai zenék egy része, mert akadály nélkül eljut fülünkig a mondanivalójuk: „Legyél önmagad! Valósítsd meg önmagad! Legyél különleges, legyél te a valaki! Érezd jól magad: igyál, kábítószerezz, élj szexuális életet!” A világból nap mint nap érnek minket ilyen hangok, és, ha akarjuk, ha nem, ezek a hangok elérnek fülünkig és be is hatolnak rajta. Tömören összefoglalva, ezek a hangok azt mondják, hogy járj a széles úton, és nem az a lényeg, hogy majd odaát az örökkévalóságban az Úr leírhatatlan örömmel fog betölteni a vele való közösségben, és ne a keskeny úton akarj járni, ami ide vezet.
Ha a keskeny úton jársz, akkor a világi örömöknél valami teljesebbet, valami jobbat, békességet fogsz itt a Földön is átélni, de az e világ fejedelme azt akarja elhitetni az emberrel, hogy ez nem igaz, és Isten nem is létezik. Pedig az Úr Jézus is ezt mondja: „Békességet hagyok nektek. Az én békességemet hagyom nektek. Nem úgy adom, ahogy e világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, se ne féljen!” (Jn.14.27.) Az Úr nem úgy adja a békességét, ahogy a világ. A világ is kínál különböző lehetőségeket egy kiegyensúlyozottabb életre, akár pl. jógával, keleti vallásokkal, okkult dolgokkal, és kínál lehetőségeket arra, hogy jól érezzük magunkat, pl. a diszkóban, párkapcsolatban meg sok más dologban, de ezektől nem lesz békessége az embernek tartósan, és ezek nem vezetnek üdvösségre sem. Az e világ fejedelme hazudik, átveri az embereket, be akar etetni mindenkit. Megtehetjük, hogy nem nézünk a tévében erőszakos és világias műsorokat, valamelyest megakadályozhatjuk, hogy a fülünkbe ordítsa a világ szennyét ez a hang, de akkor is megtalálja a módját, hogy valahogy szóljon hozzánk, hiszen itt vagyunk ebben a világban. (Jézus sem azért imádkozott, hogy az Atya vegyen ki mindet ebből a világból, hanem hogy őrizzen meg minket a rossztól – Jn.17.15.)
Az e világ fejedelmét Lucifernek, azaz fényhozónak nevezik: mintha világosságot hozna nekünk a világi dolgokban; felszabadulhatunk a világi dolgokban (alkohol, stb.), de ez valójában nem világosság, hanem sötétség, csak messziről világosságnak tűnik. Azzal csalja magához az embereket, hogy világosságnak álcázza magát, és amikor elég közel csalt minket, akkor vesszük csak észre, hogy ez nem is világosság, hanem sötétség.
Isten másképp szól hozzánk, mint a világ fejedelme. Nem ordítja a fülünkbe, mit tegyünk, nem vakít el és nyer meg magának a hazugságaival. Üdvösséget ígér, amihez a keskeny út vezet. Nem ígért ő napfényt árnyék nélkül, nem ígért felhőtlen éveket. De szava lesz a sötétségen végül (fényül?), bízd kezére minden terhedet! (dalszöveg). Az Úr nem mondja, hogy Ővele minden leányálom lesz, hanem a teher helyett, amit a világ fejedelme a becsapása által akar ránk rakni (béklyó!), másmilyen terhet akar ránk helyezni; nem titkolja, hogy teher is lesz: „Vegyétek fel az én igámat … mert az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű.” (Mt.11.29-30.)
Az Úr szavát, szemben a világ szavával, nehéz meghallani. A világ szavát, ha akarjuk, ha nem, halljuk, az Úr szavát pedig csak akkor halljuk, ha odafigyelünk rá. Ha a világi dolgok elvonják a figyelmünket, zaj keletkezik bennünk, és ez a zaj elnyomja Isten hangját. Nem lehet világi dolgokat megtűrni az életünkben, mert akkor az Úr nem tud szólni hozzánk. Alázattal és odaszánással, és ha tisztán tartjuk magunkat, különleges hallást fejleszthetünk ki magunknak: érzékeny füleket arra, hogy az Úr mit mond nekünk, és ezzel párhuzamosan valósággá válhat számunkra, hogy amit a világ kínál nekünk, az kár és szemét (Fil. 3.8.). A Szentszellem képes ilyen szellemi emberré formálni minket, akikre igaz, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal. 2.20.).

A Szentszellemmel való beteljesedés hatására tudjuk belátni, hogy nincs szükségünk arra, amit a világ kínál nekünk és a Szentszellem képes halló füleket is adni nekünk arra, amit Isten mond nekünk. Ha a Szentszellem betölt, nem érzünk vágyat már a világi dolgok iránt, és ha szellemben maradunk, nem hatnak ránk a világ csábításai, és ezért tud kialakulni olyan érzékszervünk, olyan fülünk, amin keresztül az Úr tud szólni hozzánk.

A szél fúj, ahová akar. A zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hova megy. (Jn.3.8.) A Szentszellemmel élő ember nem csak a zúgását hallja, hanem ráhelyezkedik a szélre, és engedi, hogy arra vigye, amerre Ő akarja. Aki a szél elől a kényelmes szobába behúzódik, az csak a zúgását hallja. Aki kimegy a szélbe, nem csak hallja, hanem saját bőrén érezheti, amint körülveszi a szél, teljesen hozzátapad az emberhez, és átjárja, átfújja, s még a szél irányát is megtudhatjuk így. Nem csak közvetlenül érintkezik az emberrel a szél, hanem egyúttal egyfajta irányt is mutat. Ehhez tényleg ki kell menni a szélbe, így tud irányt mutatni, így tud hozzánk érni, átjárni. Ha a kényelmesebb módszert választjuk és a szobából hallgatjuk a szél zúgását, nem leszünk előbbre. Az Úr is olyan kicsit, mint a szél. Ha elzárkózunk előle, nem tud irányt mutatni.
Ki kell menni a szélbe és figyelni az irányát, engedni, hogy hozzánk érjen. Minél jobban engedjük, hogy átjárjon, annál inkább tudjuk, merre akar vinni, mit akar mondani nekünk. Ha a szélmentes szobában vagyunk, az hasonló ahhoz, ha a sátán, a világ elaltat minket, hasonló a sötétséghez, amibe a világ fejedelme szereti az embereket csalni. Itt hiába is hegyezzük lelki füleinket, nem halljuk, mit mond az Úr nekünk, de aki a világ szerint él, talán eszébe sem jut, hogy az Úr is szólni akar hozzá. Ki kell jönni arról a szűk helyről, amibe a sátán becsalt bennünket. Ez a hely olyan, mint egy verem, egy csapda. Ilyen helyeken nem lehet az Úr hangját meghallani. Akik bedőlnek a világ fejedelme hívásának, azokat a hamis ígéretein keresztül ebbe a kelepcébe csalja, ahol a hiábavaló földi örömök elmúlása után szomorúság, depresszió, kiégett élet, csalódás, kiábrándulás keríti hatalmába az embert, aki arra vágyik, hogy hagyják őt békén, és szinte reménytelen őt kirobbantani ebből az állapotból, mert nem hisz abban, hogy neki valaha jobb lesz. Olyan ez, mint egy életfogytig tartó börtön börtönszobája, amiben az ágyon kívül talán semmi nincs, ahova a rácson keresztül alig szűrődik be fény. Valószínűleg az Úr innen is ki tudja szabadítani az embert, de mivel az ilyen ember lényegében szövetséget kötött a sátánnal, aki beetette őt, eléggé reménytelennek látszik, hogy innen az ember kijöjjön, azért, mert nem hisz benne, mert a csalódások miatt már nem akar hinni. Ez az a kelepce, amibe az ember jut, ha a világi élvezetekben leli élete értelmét, bedől a hazugságnak és nem fordul vissza időben.
A szél is olyan, mint ahogy az Atya szól gyermekéhez: míg a világ hangja süketít, befolyásol, manipulál, addig a szél hangját nem lehet igazán hallani. Ha valami a szél útjába kerül, akkor vehető csak észre, hogy a szél létezik: fújja a homokot, mozgatja a fák lombkoronáját, de egyébként a szelet nem lehet szemmel látni, füllel hallani. Ha a fülünket a szél irányába tartjuk, akkor hallhatjuk hangját. A hívő ember fokozatosan fejlődik, fejleszti magát és az Úr is fejleszti, formálja arra, hogy finom érzékszerve legyen arra, mit mond neki a szél (az Úr) és ezzel párhuzamosan egyre érzéketlenebbé válik a világ hazugsággal jó dolgokat ígérő, csábító hangjára.

Szelektív hallása alakul így ki a hívőnek: ha bemegy egy helyre, már nem azokat a dolgokat látja ott, mint egy nem hívő, nem az ott jelenlévő világi jellegű dolgoknál ragad le, hanem ezeket már észre sem veszi, és olyan dolgok ütik meg érzékszerveit és hatolnak el tudatáig, amik egy nem hívő számára teljesen idegen dolgok.

Az odaszánásról és a hitről*

A hit tudatos dolog. Tudnunk kell, kinek az oldalán állunk, és ez mit jelent. Tudnunk kell, hogy hiába valljuk meg szép szavakkal, hogy nem akarjuk Istent elhagyni, nem a szavak által maradunk Isten mellett, hanem azáltal, hogy ha szól hozzánk, akkor megcselekdjük, amit kér tőlünk, akár jó az nekünk, akár nem, akár tudjuk, mi lesz a következménye, akár nem. Ő a szép szavainknak mögé lát: „ Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt.7.21.) **

Az odaszánás tehát azt jelenti, hogy nem foglalkozom a saját érdekeimmel, azzal, hogy nekem mi jó, mi kényelmes, hanem ezeket félreteszem, és amit az Úr mond nekem, azt cselekszem. Előfordulhat, hogy éppen nem a legjobb az Úrral a kapcsolatunk: nem nagyon olvasunk már Bibliát, nem nagyon imádkozunk. Ezzel egyszer csak szembesülünk, és kezdünk újra elindulni Isten felé. Ez persze a sátánnak nem tetszik, így előfordul, hogy történik valami ilyenkor, ami miatt nem értjük Istent: „Uram, miért történt ez velem?” és mégis inkább hagyjuk az Urat, megyünk vissza a szürke hétköznapokba. Van, hogy egy ilyen próbatételt, támadást még kibírunk, de a második már nagyon ellenkezik saját elképzeléseinkkel. Pedig jó úton voltunk: az Úr gyönyörködik abban, amit az első próbatétel által formált rajtunk, azzal, hogy kitartottunk, hogy akkor is Isten mellett döntöttünk, és nem fordultunk vissza, hanem mentünk tovább. Isten ilyenkor formálni tud minket, és gyönyörködik az ilyen emberben.  Az Úr gyönyörködik abban, amit rajtunk egy törés által átformált.

Természetesen a sátán tisztában van gyenge pontjainkkal, és Isten is engedi, hogy próbákon menjünk át. Ha próbatételek nélkül éljük az életünket, akkor nem vagyunk igazán az Úrban. Aki elszánja magát Isten követésére, az próbatételekbe fog botlani, amik arra késztethetik, hogy visszaforduljon az úton, de akiben ott van a Szentlélek vezetése és ereje, az nem visszafordul, hanem nekivág, akkor is, ha sok lemondással jár és lehetetlennek is látszik.*** Ismerek egy lányt, aki pár hónapig nem olvasott igazán Bibliát és nem is imádkozott, hanyagolta az Urat. Nemrég kezdett el újra közeledni Istenhez, újra felismerte, hogy szereti az Úr, és kezdett benne a tűz újra kigyúlni. Ez persze a sátánnak nem tetszett, és jött a támadás. Az első támadás eléggé megviselte, nagyon nem értette Istent, de kitartott mellette. A következő támadás meg vajon mi lehetett? Hát persze, hogy egy fiú, akit az Úr nem akart. Mi hasonló helyzetben mit tennénk? Maradnánk az Úr mellett, vagy a szerelmet azért mégsem cserélnénk fel vele?

Többféleképpen lehet a próbatételekben megtorpanni: van, aki azt mondja, ez nem is Istentől volt, az Ő akarata nem is az, hogy ezen itt továbbmenjek. Ilyenkor az ember önmagát csapja be. Az is lehet, hogy az ember azt mondja, ebben most nem engedelmeskedem, de attól még meg akarok maradni Isten mellett. Ez sem lehetséges, hiszen az Isten mellett akkor maradok meg, ha engedelmes vagyok neki, nem akkor, amikor szavakkal kimondom, hogy mellette maradok.****

Sokszor nehezen tudjuk Isten hangját meghallani, mert olyan dolgot kér tőlünk, amit mi a józan eszünkkel nem tennénk meg, vagy képtelennek érezzük magunkat arra, hogy megtegyük. Én sokáig úgy voltam, hogy mivel emberileg tisztában vagyok a lehetőségeimmel és a képességeimmel, eleve fel sem merült bennem, hogy Isten egy bizonyos dolgot várna tőlem. Nem abból indultam ki, hogy Isten a természetfeletti dolgok Istene, és úgy akar formálni engem, hogy olyan dolgokat tegyek meg, amire emberileg nem lennék képes. A hit ott kezdődik, hogy valami olyannak vágok neki, ami emberileg nem lehetséges. Persze nem a saját elképzeléseim alapján, hanem ha hallom, hogy az Úr szól hozzám, akkor azt mondom, rendben, vágjunk neki. Lehet, hogy nem minden nap hallod az Úr hangját, hogy mi az akarata, terve veled kapcsolatban, de ha egyszer meghallod, akkor ne magyarázkodj, hogy erre nem vagy képes, hanem állj neki, indulj el benne! Emberileg talán lehetetlennek tűnik elsőre, de ha már elindulsz, akkor meglátod, hogy nem is lehetetlen. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy az Úr egyszer csak megszólal: „Ugorj ki az ablakon és repülj!” Az ember erre mit mond? Hát persze, hogy azt, hogy ez lehetetlen, ilyet ne kérjen tőlem az Úr, ez nem fog menni. Aztán megint ugyanezt mondja Isten, és az ember mit tud tenni, elindul az ablak felé. És mire odaér, azt veszi észre, hogy kinőtt a szárnya. Hasonló volt Ábrahám esete, amikor Isten azt kérte tőle, hogy áldozza fel a fiát. Ha hasonlót kérne tőlünk Isten, mi lenne az első reakciónk? És a második? Ábrahám aztán csak elindult, hogy megtegye. És mi lett a vége? Bizony nem az, amire elsőre gondolt!

Lehet, hogy ez őrülten hangzik, de a hit és az odaszánás őrült dolog. Őrült dolog, amikor olyasvalaminek vágok neki, amiről tudom, hogy nem vagyok képes megcsinálni. Őrült dolog, ha hiszek abban, hogy Isten természetfeletti módon fog vezetni ebben. Dávid egy szál csúzlival kiállt Góliát, az óriás ellen. Őrült volt, hogy megtette, de sikerült. Lehet, hogy a mi életünkben is ott feszít egy óriás. Ha meghalljuk, hogy az Úr mit szól nekünk és elég őrültek vagyunk, akkor győzhetünk felette.

------

* Körülbelül egy éve írtam ezt a bejegyzést. A mondanivalójával most is teljesen egyetértek, de már akkor is éreztem, hogy kicsit egyoldalúan sikerült megfogalmaznom, valamit kifelejtettem belőle, mégpedig pont a szeretetet. Ezért utólag három lábjegyzetben beszúrom a kiegészítéseimet. (2008. nov.)

---

** Ez nem azt jelenti, hogy nem jó megvallani, akár imában, hogy Istenhez tartozunk. A kimondott szónak ereje van, hiszen Isten is a szavával teremtette a Földet. Ha csak megvalljuk, hogy Hozzá tartozunk, az is segíthet, hogy ez teljesebben megvalósuljon életünkben. Bár nem a szavaink által maradunk Isten mellett, de ha szavakkal kimondjuk, az ebben eszköz lehet. Sőt, maga az ima is szavakból áll, ami nagyon fontos abban, hogy Isten mellett megmaradjunk. Ha szavak kimondásán kívül többre nem is vagyunk képesek, akkor a szavak kimondása által képesekké válhatunk, tehát ne adjuk fel!

---

*** Ha azt látod, mégsem megy, mert ez túl sok neked, nem kell arra gondolnod, hogy valami nagyon súlyos hiba van benned, vagy hogy nincs veled a Szentlélek ereje, vezetése. Önmagunk háttérbe szorítása és Isten előtérbe helyezése nem könnyű. Senki sem tanulja meg könnyen, hogyan kell megvalósítani az életünkben azt, hogy „a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt” (Mt.16.25.). Ezt az Atya is tudja és megérti, hiszen úgy tekint ránk, mint apa a gyermekeire.
Mond valamit az Atya, pl. egy igét épp. Mi erre ellenkezünk, mert nem tetszik (vagy meg se halljuk), pedig Ő pontosan tudja, mit mond, Ő a szülő, Ő a tapasztaltabb – mi meg esetleg felhúzzuk magunkat valamiért ezen, aztán noha nem látjuk még át, bocsánatot kérünk mégis Tőle, hiszen nem jól reagáltuk le a dolgot. Az Ő válasza erre a szeretete, a mosolya és az ölelése, a kegyelme, hogy nem számít, még fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd, de majd egyszer egy nap meg fogod látni és érteni azt, amit én mondok neked, és ott leszek, hogy melletted álljak és segítsek. Isten szeret, és látja, hogy mi még gyermekek vagyunk – nem értünk meg sok dolgot, nem mindig köti le a figyelmünket a szava, de elmondja, újra és újra, mindig másképp. És mi bocsánatot kérünk ezért Tőle; az Ő válasza erre a szeretete: semmi baj, gyermek vagy még, de meg fogod érteni egy nap, és én ott leszek melletted és segítek.

---

**** Fontos megjegyezni, hogy ha éppen nem engedelmeskedünk Istennek, Ő akkor is szeret bennünket, Ő akkor is mellettünk marad. Viszont hitben fejlődni, előrelépni akkor tudunk, ha engedelmesség által nem megtorpanunk az akadály előtt, hanem törekszünk a továbblépésre. Legalább törekedjünk, kutakodjunk, hogyan léphetünk tovább, ha a továbblépés tényleg nagyon nehéz – sokszor tényleg nehéz, amit Isten is tud, megért minket, ezért erőt ad, segít, támogat, ha ilyenkor is Hozzá fordulunk.