Isten halkan szól - te meghallod?
Mivel Isten halkan, szelíden szól, FIGYELNI kell, hegyezni kell a fülünket, hogy meghalljuk a hangját. Ha az ember nem figyel, nem hallja meg az Úr hangját. Könnyebb meghallani, ha a világ szól hozzánk, akár tévéreklámokon, akár nem hívőkön keresztül vagy egyéb módon, mint ha Isten. Éppen ezért veszélyes a tévé, a média, a mai zenék egy része, mert akadály nélkül eljut fülünkig a mondanivalójuk: „Legyél önmagad! Valósítsd meg önmagad! Legyél különleges, legyél te a valaki! Érezd jól magad: igyál, kábítószerezz, élj szexuális életet!” A világból nap mint nap érnek minket ilyen hangok, és, ha akarjuk, ha nem, ezek a hangok elérnek fülünkig és be is hatolnak rajta. Tömören összefoglalva, ezek a hangok azt mondják, hogy járj a széles úton, és nem az a lényeg, hogy majd odaát az örökkévalóságban az Úr leírhatatlan örömmel fog betölteni a vele való közösségben, és ne a keskeny úton akarj járni, ami ide vezet.
Ha a keskeny úton jársz, akkor a világi örömöknél valami teljesebbet, valami jobbat, békességet fogsz itt a Földön is átélni, de az e világ fejedelme azt akarja elhitetni az emberrel, hogy ez nem igaz, és Isten nem is létezik. Pedig az Úr Jézus is ezt mondja: „Békességet hagyok nektek. Az én békességemet hagyom nektek. Nem úgy adom, ahogy e világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, se ne féljen!” (Jn.14.27.) Az Úr nem úgy adja a békességét, ahogy a világ. A világ is kínál különböző lehetőségeket egy kiegyensúlyozottabb életre, akár pl. jógával, keleti vallásokkal, okkult dolgokkal, és kínál lehetőségeket arra, hogy jól érezzük magunkat, pl. a diszkóban, párkapcsolatban meg sok más dologban, de ezektől nem lesz békessége az embernek tartósan, és ezek nem vezetnek üdvösségre sem. Az e világ fejedelme hazudik, átveri az embereket, be akar etetni mindenkit. Megtehetjük, hogy nem nézünk a tévében erőszakos és világias műsorokat, valamelyest megakadályozhatjuk, hogy a fülünkbe ordítsa a világ szennyét ez a hang, de akkor is megtalálja a módját, hogy valahogy szóljon hozzánk, hiszen itt vagyunk ebben a világban. (Jézus sem azért imádkozott, hogy az Atya vegyen ki mindet ebből a világból, hanem hogy őrizzen meg minket a rossztól – Jn.17.15.)
Az e világ fejedelmét Lucifernek, azaz fényhozónak nevezik: mintha világosságot hozna nekünk a világi dolgokban; felszabadulhatunk a világi dolgokban (alkohol, stb.), de ez valójában nem világosság, hanem sötétség, csak messziről világosságnak tűnik. Azzal csalja magához az embereket, hogy világosságnak álcázza magát, és amikor elég közel csalt minket, akkor vesszük csak észre, hogy ez nem is világosság, hanem sötétség.
Isten másképp szól hozzánk, mint a világ fejedelme. Nem ordítja a fülünkbe, mit tegyünk, nem vakít el és nyer meg magának a hazugságaival. Üdvösséget ígér, amihez a keskeny út vezet. Nem ígért ő napfényt árnyék nélkül, nem ígért felhőtlen éveket. De szava lesz a sötétségen végül (fényül?), bízd kezére minden terhedet! (dalszöveg). Az Úr nem mondja, hogy Ővele minden leányálom lesz, hanem a teher helyett, amit a világ fejedelme a becsapása által akar ránk rakni (béklyó!), másmilyen terhet akar ránk helyezni; nem titkolja, hogy teher is lesz: „Vegyétek fel az én igámat … mert az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű.” (Mt.11.29-30.)
Az Úr szavát, szemben a világ szavával, nehéz meghallani. A világ szavát, ha akarjuk, ha nem, halljuk, az Úr szavát pedig csak akkor halljuk, ha odafigyelünk rá. Ha a világi dolgok elvonják a figyelmünket, zaj keletkezik bennünk, és ez a zaj elnyomja Isten hangját. Nem lehet világi dolgokat megtűrni az életünkben, mert akkor az Úr nem tud szólni hozzánk. Alázattal és odaszánással, és ha tisztán tartjuk magunkat, különleges hallást fejleszthetünk ki magunknak: érzékeny füleket arra, hogy az Úr mit mond nekünk, és ezzel párhuzamosan valósággá válhat számunkra, hogy amit a világ kínál nekünk, az kár és szemét (Fil. 3.8.). A Szentszellem képes ilyen szellemi emberré formálni minket, akikre igaz, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal. 2.20.).
A Szentszellemmel való beteljesedés hatására tudjuk belátni, hogy nincs szükségünk arra, amit a világ kínál nekünk és a Szentszellem képes halló füleket is adni nekünk arra, amit Isten mond nekünk. Ha a Szentszellem betölt, nem érzünk vágyat már a világi dolgok iránt, és ha szellemben maradunk, nem hatnak ránk a világ csábításai, és ezért tud kialakulni olyan érzékszervünk, olyan fülünk, amin keresztül az Úr tud szólni hozzánk.
A szél fúj, ahová akar. A zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hova megy. (Jn.3.8.) A Szentszellemmel élő ember nem csak a zúgását hallja, hanem ráhelyezkedik a szélre, és engedi, hogy arra vigye, amerre Ő akarja. Aki a szél elől a kényelmes szobába behúzódik, az csak a zúgását hallja. Aki kimegy a szélbe, nem csak hallja, hanem saját bőrén érezheti, amint körülveszi a szél, teljesen hozzátapad az emberhez, és átjárja, átfújja, s még a szél irányát is megtudhatjuk így. Nem csak közvetlenül érintkezik az emberrel a szél, hanem egyúttal egyfajta irányt is mutat. Ehhez tényleg ki kell menni a szélbe, így tud irányt mutatni, így tud hozzánk érni, átjárni. Ha a kényelmesebb módszert választjuk és a szobából hallgatjuk a szél zúgását, nem leszünk előbbre. Az Úr is olyan kicsit, mint a szél. Ha elzárkózunk előle, nem tud irányt mutatni.
Ki kell menni a szélbe és figyelni az irányát, engedni, hogy hozzánk érjen. Minél jobban engedjük, hogy átjárjon, annál inkább tudjuk, merre akar vinni, mit akar mondani nekünk. Ha a szélmentes szobában vagyunk, az hasonló ahhoz, ha a sátán, a világ elaltat minket, hasonló a sötétséghez, amibe a világ fejedelme szereti az embereket csalni. Itt hiába is hegyezzük lelki füleinket, nem halljuk, mit mond az Úr nekünk, de aki a világ szerint él, talán eszébe sem jut, hogy az Úr is szólni akar hozzá. Ki kell jönni arról a szűk helyről, amibe a sátán becsalt bennünket. Ez a hely olyan, mint egy verem, egy csapda. Ilyen helyeken nem lehet az Úr hangját meghallani. Akik bedőlnek a világ fejedelme hívásának, azokat a hamis ígéretein keresztül ebbe a kelepcébe csalja, ahol a hiábavaló földi örömök elmúlása után szomorúság, depresszió, kiégett élet, csalódás, kiábrándulás keríti hatalmába az embert, aki arra vágyik, hogy hagyják őt békén, és szinte reménytelen őt kirobbantani ebből az állapotból, mert nem hisz abban, hogy neki valaha jobb lesz. Olyan ez, mint egy életfogytig tartó börtön börtönszobája, amiben az ágyon kívül talán semmi nincs, ahova a rácson keresztül alig szűrődik be fény. Valószínűleg az Úr innen is ki tudja szabadítani az embert, de mivel az ilyen ember lényegében szövetséget kötött a sátánnal, aki beetette őt, eléggé reménytelennek látszik, hogy innen az ember kijöjjön, azért, mert nem hisz benne, mert a csalódások miatt már nem akar hinni. Ez az a kelepce, amibe az ember jut, ha a világi élvezetekben leli élete értelmét, bedől a hazugságnak és nem fordul vissza időben.
A szél is olyan, mint ahogy az Atya szól gyermekéhez: míg a világ hangja süketít, befolyásol, manipulál, addig a szél hangját nem lehet igazán hallani. Ha valami a szél útjába kerül, akkor vehető csak észre, hogy a szél létezik: fújja a homokot, mozgatja a fák lombkoronáját, de egyébként a szelet nem lehet szemmel látni, füllel hallani. Ha a fülünket a szél irányába tartjuk, akkor hallhatjuk hangját. A hívő ember fokozatosan fejlődik, fejleszti magát és az Úr is fejleszti, formálja arra, hogy finom érzékszerve legyen arra, mit mond neki a szél (az Úr) és ezzel párhuzamosan egyre érzéketlenebbé válik a világ hazugsággal jó dolgokat ígérő, csábító hangjára.
Szelektív hallása alakul így ki a hívőnek: ha bemegy egy helyre, már nem azokat a dolgokat látja ott, mint egy nem hívő, nem az ott jelenlévő világi jellegű dolgoknál ragad le, hanem ezeket már észre sem veszi, és olyan dolgok ütik meg érzékszerveit és hatolnak el tudatáig, amik egy nem hívő számára teljesen idegen dolgok.
