Olyan volt, mint a tenger és a folyó együttvéve. Hatalmas, mint a tenger, és szépen lassan folyt, mint a folyó. Ragyogó napsütés volt ott, és nyugalom, békesség, mint amikor tényleg a tengerparton van az ember és kikapcsolódik. A Nap lágyan sütött, de gyönyörű színekben, és az égbolt is olyan volt, mint a Nap, a sárgás és narancssárgás szinek finom árnyalataiból.
A tengerfolyón egy fehér hajó haladt, vitte a víz. Ahogy ment a vizen, olyan helyre ért, ahol a Napnak a színéhez volt hasonló minden, és mintha minden aranyból lett volna. Ahogy a hajó megy előre, egyre inkább mindenhol kincsek vannak, és egyre több. Az arany és ehhez hasonló kincsek egyre inkább betöltenek mindent, még ott is vannak kincsek a "levegőben", ahol nem tudnánk elképzelni. Aranypor és ehhez hasonló dolgok töltik be a levegőt. Angyalok a levegőben kezükben hárfával röpködnek. Vannak, akik trombitához hasonló hangszert fújnak, ami nagyon ünnepélyes és dicsőséges hangzású, talán olyan, mintha egy sereg ünnepélyesen bevonulna egy zászló alatt. A trombitához hasonló hangszereken is rajta van az a jel, ami a zászlón.
Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, olyat készített el az Úr az Őt szeretőknek. (1Kor. 2.9.)
A hajóból hálót vetettek ki, és benne aranyat húztak fel.
A hajóban levőket teljesebben tölti be az Úr jelenléte és szeretete, mint amit el lehet képzelni. Megszentelődnek, akik a hajóban vannak, ők maguk is fehér ruhát kapnak. Tetőtől talpig úgy tölti be őket az Úr szeretete, hogy semmi nem marad leplezetlenül, minden földi dolog eltűnik, elváltozik, az Úr szeretete ezeket a földi dolgokat a hajón lévő emberekben átmossa, leleplezi, de szeretettel leplezi le, és felszabadít alóluk.
A hajóval olyasmi helyre érnek, ahol egy csodálatos ház (vagy több ház?) van. Ez egy otthon. Ez a hely meríti ki igazán az "otthon" szó fogalmát. A ház, ahol otthon van az ember, ahova igazából haza tud menni. Erre a helyre mondja az Úr: "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek." (Jn.14.2) Ezt a helyet sem lehet igazán emberi szavakkal jellemezni, akárcsak a tengerhez hasonló folyón látható dolgokat. Az otthon, ahova hazatér az ember, ezen a helyen valósul meg a legteljesebben. Ez egy olyan hely, ahova igazából és véglegesen HAZA megy az ember, és ahol jobban otthon érzi magát, mint amit el lehet képzelni.
Igazából az a lényeg, hogy az ember otthon van-e. Mi sajnáljuk a halottainkat, mert már nincsenek köztünk, de ahova hazamennek, az csodás hely nekik, és ennél jobban az ember nem lehetne otthon sehol máshol, és ha az Úrban maradunk úgy, hogy a földi dolgoknak nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, akkor mi is ide juthatunk. A földi dolgok jelentősége ahhoz képest, ami odaát van, teljesen eltörpül, csak sajnos az emberek itt a földön ezt nehezen veszik észre. Talán nem, vagy csak ritkán szembesül az ember azzal, ami odaát van, és aminek itt a földön is részesei lehetünk, ezért a földi dolgok, gondok (melyek valójában porszemnyiek) kötik le az embert és okoznak aggódást, szorongást.
Vannak tékozló fiak, akik nem a ház felé tartanak. Az Atya nem helyezi őket a házába erőszakkal, viszont vágyik arra, hogy ezek a fiak is odamenjenek hozzá. Fáj értük a szíve és vágyaiban, álmaiban az van, hogy egyszer ők is visszatérjenek ide, de erőszakkal nem kényszeríti őket. Különösen azokra vágyik, hogy visszatérjenek, akik már egyszer az Övéi voltak, de azóta a tékozló fiú útjára léptek. Körülbelül ahogy a vőlegény vágyódik a menyasszonya után, úgy vágyódik az Úr azok után, hogy visszatérjenek Hozzá, akik nem az Övéi. A tékozló fiak sajnos nem értik, milyen jó otthon lenni, vagy csak egyszerűen nem foglalkoznak vele. Az Úr valószínűleg könnyes szemmel kiált a tékozló fiak után és szeliden kérleli őket: "Gyertek vissza!"
Egyszer bezárul a ház kapuja, és akik bent vannak, azokra ünneplés vár. Az Atya az utolsó pillanatig, sőt talán még utána is fájó szívvel kiált a tékozlókhoz és hívja őket, pedig már kezdődik a házban az ünneplés, ami leginkább egy esküvőhöz, lakodalomhoz hasonlít. Talán sokan megdöbbennek, hogy Istennél nem csak nyugodt, visszafogott és nagyon komoly dolgoknak van helye, hanem az ünneplés és öröm olyan fajtájának is, amit hirtelenjében leginkább egy világi bulihoz lehetne hasonlítani, ahol tánc, bor és mulatság van. Én meglepőnek tartom, hogy az Atyánál, aki valamikor szeliden átöleli az embert szeretetével, máskor meg megfenyíti, ilyennek is van helye, és a "szent" fogalmába egy olyan dolog is belefér, amit sokszor még a tapasztaltabb keresztények is furcsának találnak.
(Ezt a részt még tovább kéne írni) Itt egy olyan hely is található, ahol alapvetően sötét van, és meglepett, hogy az Úr házában ilyen hely is van. fény szűrődik be, ami más, mint általában a fények; nem vakít, de a fénye hasonló az aranyhoz. Ez egy kis hely, szoba lehet a házban. Mintha néhány oszlop is lenne itt, melynek tetején talán angyalok vannak és a kezükben is van valami. Ezen a helyen vannak még kincsek, egy gyertyát láttam még itt, és innen ered egy forrás. Ez a forrás lehet az, amiről még régebben a következőt írtam:
ÉLŐ VÍZ FORRÁSA
Uram, Te vagy az élő víz forrása!
Ahova soha nem jut el élő ember,
Ahova soha nem jut el a tudomány,
Ami túl van a látható világon,
Ahol béke és nyugalom honol,
Ahol nincs vakító fény, nincs süketítő lárma, nincs fájdalom,
csak béke és nyugalom,
ott ered egy forrás.
Egy forrás, melyhez nincs hasonló más.
Egy forrás, melynek vize minden víznél tisztább.
Egy forrás, melynek vizénél nincs hűsítőbb.
Egy forrás, melynek vize az Élő Víz.
Víz, mely gyógyít, víz, mely vígasztal, ha sírsz,
Víz, mely oltja minden szomjad.
Az Élő Víz.
Uram, te vagy az Élő Víz forrása!
Jézus mondja: Aki azt a vizet issza, amit én adok, soha többé nem lesz szomjas. Mert a víz, amit én adok, forrássá lesz benne. Ebből a forrásból pedig olyan víz folyik, amely örök életet ad. (Jn. 4.14.)
Jézus mondja: Ha valaki szomjas, jöjjön hozzám, és igyon! (Jn. 7.37.b)
És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. (Jel. 22.17.b)
Ebben a versszerű írásomban is egy látásomat próbálom megfogalmazni: egy erdőhöz hasonló helyet láttam, ahol talán egy kis házhoz/sátorhoz hasonló dolog volt, aminek volt egy ablaka, és ezen keresztül lehetett látni, amint pici vízesés-szerűen folyik le a víz.
Nem csak a forrás körül vannak kincsek és ez a szelíd fény, hanem benne a forrásban is. Ez a szoba olyan hely, ahol meg lehet pihenni, ahol az ember felüdülhet, hűsítőt kaphat. A kincsek, amik itt vannak, és a vízben, világítanak, tehát fényforrások. Ez azt jelentheti, hogy aki ebből a vízből iszik és a kincset is magáévá teszi, abban a kincs egyfajta világosságként fog megnyilvánulni, ami a sötétségben világít.
A kincsek arra valók, hogy világosságot hozzunk ebbe a sötét világunkba. Aki iszik ebből a vízből, maga is fényforrássá válik. A kincsek természetes tulajdonságai, hogy világítanak, így ezeket a kincseket lehetetlen úgy használni, hogy közben ne sugározzunk mi is világosságot. A kincs természetszerűen világít, és ha úgy használjuk a kincset, hogy nem ad közben fényt, akkor olyan, mintha nem használnánk. Máté 5.14-16: Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. A kincsek valószínűleg a szellemi ajándékokat jelentik és az evangéliumot.
Először nem értettem, miért van kissé sötét ezen a helyen, de most már az a sejtésem, azért, hogy lehessen látni, hogy a kincseknek saját fényük van.
A gyertya, ami itt van, talán egy hívő életét szimbolizálja: ahogy ég, világít, azzal párhuzamosan fogy a viasz. Láttam, ahogy a gyertyán a viasz lefolyik…
A gyertya fénye elég gyenge, pici fény, és nagyon érzékeny, könnyen el lehet fújni. Nem erőszakos fény ez, nem elvakítja az embert, hanem szelíden, gyengéden világít, és nem fitogtatja az erejét. Ez akkora fény, ami éppen elég, egy kicsivel sem több. Nyilván erőteljesebb világításnál könnyebben látunk, míg gyengébb fénynél jobban oda kell figyelnünk arra, amivel foglalkozunk, hogy jobban meglássuk. A gyertya érzékeny fénye a Szentlelket szimbolizálhatja: nagyon érzékenyen reagál annak a hívőnek a dolgaira, akiben benne lakozik. Elég egy pici szellő, és már pislákol, már kicsit „vibrál”, és a fény folyamatossága is, amit kibocsát, ingadozik ilyenkor, és lehet, hogy már ilyen pici fényingadozás hatására már nem látni annyit a fénye mellett, amennyire szükség van. Hiszen ha teljes erővel ég, akkor is éppen csak annyit világít be, ami feltétlenül szükséges, és ha ebből visszaveszünk, akkor már nem elegendő a fénye. 100%-os védelmet kell biztosítani a gyertyalángnak, hogy folyamatosan azt a fényerőt tudja biztosítani, ami kell. Ehhez nem szabad sajnálni az életünket sem, és hagyni, hogy ez a kis láng „eméssze” a viaszt. Nem egyszerű, ha teljesen ki akarjuk használni a gyertyát: meg kell óvni mindenféle szellőtől, a gyertyatartóba kell tenni, tehát nem elzárni mások elől, és oda is kell szánni a teljes életünket, hogy ez a fény „eméssze” a viaszt. Ráadásul a kicsiny fénye miatt nem láthatunk többnyire látványos eredményeket, nem feltűnően mutatkoznak meg az eredményei a világításnak. Feltűnő akkor lenne az eredmény, ha reflektorral világítanánk, ilyenkor egyből felkiáltana az, akit a fénye segít, hogy „De tisztán látok mindent!” Kevés ember tudja értékelni a pici fényt, ami ugyan mindenre elegendő, de az ember azt szeretné, ha nem kéne annyira odafigyelni, hanem olyan világosság lenne, hogy azt is egyből látnánk, amit a gyertyafény mellett csak türelemmel láthatunk meg tisztábban.
Ezt a szobát nyilván azért látom sötétnek, hogy megláthassam benne azokat a dolgokat, amiknek saját fényük van. Egy különleges, tiszta fényt, ragyogást is látok itt, amely azokat az embereket találja meg, akik kinyitják az ajtót Jézusnak, aki az ajtójukon zörget. „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel. 3.20.)

(A kép a
http://napiige.hu/ oldalról származik.)
Feltételezem, hogy minden, ami ebben a szobában van, a vízzel együtt, a vízben eljut a hívőkhöz a Földre, az embert táplálja ill. a hívő élet különböző fontos, természetfeletti elemeit jelentik, jelképezik.
Mivel önmagában nem tudok mit kezdeni azzal, hogy itt méz is van, utánanéztem, a méz mire való: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9z. A méz tulajdonságaiból kiemelnék párat:
A méz az egészséges táplálkozás egyik elengedhetetlen alkotóeleme.
Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír.
Sebek begyógyulását segíti
Védi a szervezetet
A méhektől nemcsak mézet, hanem a világításhoz szükséges viaszt is kapott az ember. (Ami lényegében az olajhoz hasonló anyag, amit a világításhoz használtak régen.)
Ezeket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az itt előforduló méz olyan táplálék, amire az embernek szüksége van, egészségesen tartja az embert, ezáltal erőt biztosít. Betegségeket, sebeket gyógyít; védelmet nyújt (kb. mint a hit pajzsa, a gonosz ellen). Bár nem a méz az, amit a világításra használhatunk, hanem a, szintén méhektől származó viasz. Feltételezem azonban, az Úr olyan táplálékot akart itt bemutatni, ami egyszerre védelmet nyújt, erőt ad, táplál, gyógyít, és lámpásunkhoz világításra is használhatjuk, akárcsak az olajat. Ezzel nyilván összefügg a gyertya, amit itt láttam, ehhez a viaszt is az Úrtól vehetjük. Nem a mi dolgunk a viasz előállítása, nekünk a világítás során arra kell ügyelnünk, hogy a szellőktől megóvjuk kis lángunkat, és együk a táplálékot (mézet), amit az Úr ad (illetve, amit már említettem, hogy ne a véka alá tegyük a mécsest, mert itt ugyan szellő nem éri, de mivel oxigént sem kaphat, elalszik). Alighanem a méz az Úr szavát, az Úr Igéjét jelenti.
Az Biblia is kb. hasonló, pozitív értelemben említi a mézet, a „mézzel folyó földeket” Mózesnél. (Megnézni, megvizsgálni a szövegkörnyezetet is: Bírák.14.; 1Sám.14.27.; 2Kir.18.32.; Zsolt 119,103: Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesbb az az én számnak! Péld 24,13: Egyél, fiam, mézet, mert jó; és a színméz édes a te ínyednek; Énekek 4.11.; Mt.3.4: Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz. Péld. 16.24. Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.
Ebben a szobában egy tükör is van, és alighanem ez a tükör nem más, mint a tiszta víz. Nem tudja más visszaadni a tükörképet élesebben, mint a tiszta víz. Ha ebbe belenézünk, akkor láthatjuk magunkat tényleg olyannak, amilyenek vagyunk. Ezzel kapcsolatban az I.Kor 13.12. jutott eszembe, itt is szó van tükörről:
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10.De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.(A Biblia (Károli-fordítás) említ még tükröt a Jób 37.17.-ben és a Jakab 1.32.-ban is, majd ezeket is meg kéne vizsgálni.)
Nyilván most még nem tudhatunk mindent, de odaát majd mindent megtudunk. Most is mutat meg dolgokat az Úr nekünk, belenézhetünk a tükörbe, amit Isten tart elénk, ami által meg is ítél minket. De a teljes megismerésre csak odaát lesz lehetőségünk.


(Talán megközelítőleg ilyen lesz...)
Még mindig ennél a szobánál tartok. Olyan, mintha itt reggel lenne és ébredés. Ha éppen nem élünk át ilyet, nehéz elképzelni azt, amikor korán reggel valóban frissen és kipihenten ébred fel az ember. Amikor nem az álmosság uralkodik rajtunk ébredéskor és nem ágyban maradni szeretnénk még, hanem igazi kipihentség, igazi frissesség és erő tölt be. Ez nagyon jó érzés, és nehéz annak elképzelnie, aki nem éli át.
Aki az Úrnak odaszánja magát, azt ilyen frissességgel és erővel akarja megajándékozni.