A múlt héten többször is kértem ugyanazt az Úrtól. Volt egy számomra zavaró dolog, és ezért imádkoztam, hogy az Úr vegye el. Olykor történik valami, ami rosszul érint, egy bizonyos dolog, és azért imádkoztam, hogy ez vagy ne történjen meg, vagy nekem ne legyen tudomásom a megtörténéséről. Próbáltam úgy vinni az Úr elé ezt a kérésem, hogy minél inkább bibliai módon tegyem. Mondtam, hogy alázattal kérem, meg hogy elismerem, hogy az Úr hatalmas, meg hálát is adtam, meg mondtam azt is, hogy "legyen meg a Te akaratod". Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy az Úr nem hallgatja meg a kérésem, és pont az ellenkezője történik annak, amit kérek. Nem hogy távol tartaná tőlem azt a zavaró dolgot, hanem még gyakrabban is "jön szembe", mint addig. Nem értettem, miért van ez. Lehet, próbatétel, hogy ennek ellenére megmaradok-e abban a hitben, hogy Isten nem ilyen, hanem pont az ellenkezője annak, amit tapasztalok.
Az utóbbi időben ritkán van, hogy személyesen szóljon hozzám az Úr, csak úgy, a semmiből, ma mégis ez történt az istentisztelet elején. Nem volt még sem tanítás, sem semmi olyan inger nem ért, ami által az Úr szólni tudna hozzám, hanem egyszer csak belülről jött gondolat formájában: "Szellemeddel kapcsolódj az Úrra!". Teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy ez mit jelent, bárcsak meg is tudnám itt fogalmazni! Talán mindenki, aki olvassa ezt, tudja, hogy az ember test, lélek és szellem. Tömören, a szellem az a része az embernek, mely megtéréskor megelevenedik, és mellyel Istennel a kapcsolatot tartani tudja az ember. Nem tudom megfogalmazni, hogyan, de istentisztelet alatt, amikor Isten felkeni a prédikátort, hogy az Ő szavát szólja, akkor az embernek ott van a lehetősége, hogy erre a szellemével ráhangolódjon, rákapcsolódjon. Tudatosul, hogy Isten a legfontosabb, és hogy fantasztikus, hogy személyes kapcsolatba lép az emberrel, és ez beindítja az ember belsőjében a rakétákat, a tüzet, és erre az egészre rákapcsolódik az ember. Ez kegyelemből van. Gyakorlatilag ez valami olyasmi, hogy nem az apró-cseprő dolgai vannak az ember figyelmének a középpontjában, vagy a problémái, vagy bármi, hanem ezek helyett Istenre rákapcsolódik és ott belül együtt mozog benne valami az Igével. Ez egyszer s mint egy felszabadító, csodálatos érzés is. Nem az a fontos, hogy milyen kéréseink, problémáink vannak és azokat elmondjuk az Úrnak, hanem hogy a szellemünk rá legyen kapcsolódva az Úrra.
Lehet, az ember olykor próbálgatja keresni Isten jelenlétét, de inkább a problémái kötik le. Jön az ember a kéréseivel, de közben nem hangolódik rá Istenre. Nem az a fontos, hogy a kéréseinket Elé vigyük, hanem hogy Rá legyünk hangolódva, lehetőleg akár a nap 24 órájában. Biztos lehetséges valahogy ez a 24 órás ráhangoltság is.
