Belegondoltam abba, milyen az, amikor egy nem hívőnek elmondják az evangéliumot, ő azt el is fogadja és másnap azt veszi észre magán, hogy változások történtek az életében. Megesik, hogy egy nem hívőnek elmondjuk, hogy Jézus felvitte a keresztre a bűneit, meghalt helyette és feltámadt, hogy örök életet adjon, és hogy ezt csak el kell fogadni, és ezt történetesen el is fogadja, befogadja Jézust a szívébe. Mindegy, hogy ki mondja neki, talán egy baráttal, ismerőssel egyszer csak előjön a téma, ezt megtudja tőle és elfogadja, és még nem is tudja ekkor, hogy megmagyarázhatatlan csodák fognak történni vele hamarosan. Másnap arra ébred, hogy valami, ami nagyon régóta nyomasztotta, egyszer csak nincs ott, vagy hogy valamiről teljesen másképp vélekedik, mint azelőtt. Vagy, hogy azelőtt volt egy betegsége és egyszer csak nincsenek sehol a tünetei, vagy hirtelen "elfelejt" pénzt költeni alkoholra vagy cigarettára, ami nélkül pedig addig nem tudott meglenni, vagy azt veszi észre magán, hogy akivel azelőtt mindig kiabált, már nem kiabál. Vagy csak egyszerűen megmagyarázhatatlan békességet érez és azt érzi, hogy valami olyat él át, mint amilyen élménye soha azelőtt nem volt. És ennek a részleteiről semmit nem tud az, aki az örömhírt, az evangéliumot elmondta neki, mert ő csak annyit mondott, hogy kicsoda Jézus és mit tett Jézus, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy milyen gyülekezetbe jár, jár-e egyáltalán gyülekezetbe az illető, mert ettől függetlenül ér el Jézus szeretete bárkit, akinek elmondják, az örömhírt.
Az ember azt veszi észre magán, valami megmagyarázhatatlan történt, miután elfogadta az örömhírt, amit elmondtak neki. Nem lehet agymosásról beszélni, mert aki az örömhírt elmondta, semmit nem tud arról, hogy akinek elmondta, abban mi játszódik le. Egyszer csak rádöbben az ember arra, hogy Isten valóban létezik, és ez olyan csodálattal tölti el, amit addig soha nem élt még át. "Első szeretetnek" nevezik azt, amikor az ember egyszer csak megtapasztal egy olyan szeretetet, Isten szeretetét, amit soha azelőtt elképzelni sem tudott volna, nem is álmodta volna, hogy olyan vagy hasonló létezik. Valami hihetetlen megtapasztalása van ilyenkor az embernek.
Az is lehet, hogy az illető még a nevét se tudja annak, aki elmondta neki az örömhírt, és még az is lehet, hogy csak öt percig beszélt vele, életében se előtte nem látta, se utána nem látja többet. Semmi nem függ az örömhírt hozó személyén, faji vagy egyéb hovatartozásán, iskolázottságán vagy bármilyen tulajdonságán. Persze a valamirevaló gyülekezetek az örömhír közvetítésére specializálódtak, így az ördög elhiteti az emberekkel, hogy ezekben a gyülekezetekben alaposan telebeszélik az emberek fejét mindenfélével és különböző módokon hatnak az emberekre, és a sok felszínes kívülálló el is hiszi az ördögnek ezt a hazugságát, pedig ez teljesen más körülmények között is működik, elég hozzá pár perc és olyan változások történhetnek azzal, aki elfogadja az örömhírt, amit emberileg csak jóval hosszabb, akár hónapokig tartó lelkére beszéléssel lehetne elérni, bár ezzel is csak az ember gondolkozásmódját lehetne átformálni, és csodák nem történnének.
Semmihez nem hasonlítható, amikor valaki személyesen találkozik Istennel. Mindegy, hogy ki mondta el neki, hogyan lehetséges ez a találkozás. Mindegy, milyen emberi hibái, gyarlóságai vannak annak, aki az örömhírt elmondta. Nem az számít, ki mondja el az információt, hanem az információ tartalma számít.
Jézussal a találkozást talán azzal tudnám a legjobban szemléltetni, amikor valaki megpróbálkozik többféle vallással: megpróbálkozik Buddhával, de nem történik semmi. Megpróbálkozik ezzel-azzal, és nem történik semmi. Megpróbálkozik Jézussal - és történik valami. Valami, amire előre egyáltalán nem is számított az ember, és minden képzeletét felülmúlja. Valami, amit semmihez nem lehet hasonlítani. Valami, amitől egyszer csak rádöbben, hogy Isten tényleg valóságosan létezik és valóságosan szereti. Amikor az a szelíd, kedves szeretet megérinti az embert és megváltoztat benne dolgokat, az semmihez nem hasonlítható.
"Hét évnyi kábítószerezés után az Úr megérintett és megszabadított, nincsenek már tünetek" - ezt hallottam most egy keresztény tévéműsorban.
"Nem ismerem ugyan azokat az embereket, ahol Isten megadta nekem ezt a kegyelmet, de egyet tudok: Olyan találkozásom volt Jézussal, amilyen élményem soha az életemben nem volt, s ez biztos, hogy Istentől van. Én nem tudom, hogy hogy történt, de valahogy úgy voltam, mint a vak: egyet tudok, hogy régen vak voltam, de most látok." (Németh Sándor)
