Úgy látszik, a vizsgázással kapcsolatban mindig történik valami nálam.
Túl nagy "porszem került a gépezetbe", így egy vizsgára megintcsak nem tudtam felkészülni. Úgy beszéltem meg egy oktatóval, hogy két tárgyból vizsgázom nála a mai napon. Kisebb "fennakadás" volt abban, hogy mi a követelmény, így arra számítottam, az egyik tantárgyból nem lesz elfogadható, amiből felkészültem és újra meg kell beszélnünk, miből is kéne vizsgáznom. Ezért ebből a tárgyból túl sokat nem is készültem, csak a "biztonság kedvéért", átolvastam egyszer az anyagot. A másik tárgyból készülgettem, de nagyon értékelhetetlennek éreztem a tudásomat és jóvat többet is készülhettem volna. Gondoltam arra is, szólok az oktatónak, hogy rakjuk át az időpontot máshova. Megintcsak abban bízhattam, Isten valahogy elrendezi ezt nekem, de elképzelni nem tudtam, hogy hogyan.
Úgy rendezte el, hogy teljesen másképp zajlott a beszámoló, mint előre számítottam rá. Nem volt "fennakadás", elfogadta szó nélkül az oktató azt, amiben nem voltam biztos, hogy miből is kellett felkészülnöm. Pedig egy évfolyamtársam is mondta, hogy azt az oktató nem fogja elfogadni, nála sem fogadta el. Ebből a tárgyból levizsgáztam négyesre. És meglepő módon a másik tárgyból nem is kellett vizsgáznom akkor - ezek szerint félreértettem valamit, mert ebből a tárgyból két nap múlva lesz dolgozat. Így kényelmesen fel is tudok rá készülni.
Érdekes dolgok ezek. Az ember azt gondolná, a vizsga annyi, hogy bemegy az ember vagy felkészülten vagy felkészületlenül és kap rá valamilyen jegyet. Ennél sokkal összetettebb az egész, legalábbis az én esetemben. Rengeteg tényező közbejöhet, pl. azon a héten, amikor nem vagyok ott, akkor mondja az oktató, hogy dolgozat lesz a következő héten, én pedig nem találkozom egy évfolyamtárssal sem, aki ezt elmondja (ennek ellenére is jól sikerült egy ilyen dolgozatom, de nem annyira jól, mint szerettem volna); vagy valami másban állapodom meg egy oktatóval, aki azonban nem tudja előre, pontosan miről is fogok beszámolni és jogos kétségek merülnek fel bennem, hogy azt el fogja-e fogadni. Egyéb tényezők, akadályok, körülmények is segítik ill. gátolják a felkészülést, akkor is, ha nincs más dolgom, csak tanulni. De a lényeg, hogy Isten formáljon közben, megértessen velem dolgokat és hogy megerősödjek abban, hogy szeret engem és jót akar nekem. Van, hogy túl soknak vagy túl kevésnek érzem a felkészültségem és ez nem fedi a valóságot. Az is biztos, hogy kevesebbet kell aggódnom a vizsgák miatt, mert az aggódás is egy gátja a felkészülésnek. Van, hogy az ember annyira aggasztónak látja az előtte álló tanulnivalót, hogy emiatt a tanulásnak nekiállni is képtelen. Lényeg, hogy Isten ebből is meg akar szabadítani, ezt már látom: ma mondta egy évfolyamtársam, hogy felkészülés nélkül is aránylag jól le lehet vizsgázni egy bizonyos tárgyból, abból a tárgyból, ami miatt a napokban a legtöbbet aggódtam és így a legkevesebbet készültem. Persze nem úgy kell hozzáállni, hogy ha nem készülök fel, akkor is jó lesz, de ez most megértette velem, hogy felesleges előre aggódni, hogy hogyan fogok felkészülni.
Egyre világosabban látom: nem az a cél, hogy minél inkább bebizonyítsam, hogy jó eredményeket tudok elérni, hanem hogy a vizsgára készülés közben is Istenre nézzek.
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Mk.8. 35-36.)
