Nemrég írtam egy esetről (ebben a bejegyzésben), amikor úgy vizsgáztam le egy tantárgyból, hogy semmit nem készültem rá, s a vizsga előtt fél órával a Szentszellem megmutatta, melyik tételt fogom húzni. Így azt a hátralevő időben meg tudtam tanulni és le tudtam vizsgázni - négyesre.
Újabban pont az ellenkezője valósul meg: alaposan felkészülök, de történik valami, ami miatt nem úgy sikerül a vizsga, ahogy szerettem volna. Sejtem, mit akar mondani ezzel az Úr: tudom, hogy jó vagyok abban, amit tanulok és nekem ez könnyen megy, szeretem is tanulni. De mégsem ez a lényeg. Rendben, hogy készülök órákra rendszeresen, ezt kell is, de akkor sem erről szól maga a tanulás sem - hanem Istenről.
Már-már kissé komikus, olykor tragikomikus, hogy mindig belekerül valami porszem a gépezetbe, amikor rendesen tanulok, ugyanakkor ha semmit sem sikerül tanulnom, akkor pedig Isten hatalmas módon megsegít. Ha azt hiszem, hogy a saját erőmből majd megcsinálom én nagyon ügyesen - hát tévedek. Ha meg is csinálnám, nem lenne értelme. De Isten nem engedi ezt, így apró kis bosszantó akadályokat odahelyez, hogy észrevegyem: nem magamért kell tennem mindezt, hanem Őérte. Nem az a cél, hogy jó eredményeket érjek el vagy hogy sokat tanuljak, hanem a cél: Jézus.
Hiába tanulok lelkiismeretesen, ha nem Isten a célja az egésznek. Az én céljaim között az is ott volt, hogy az évfolyamtársak és a tanárok is lássák, hogy jó vagyok ebben. Bizonyítani akartam előttük. Bár így is kértem mindig Isten áldását az órákra és a tanulásra, de nem teljesen érte tettem. Ha saját erőmet és céljaimat teszem előtérbe, Istent nem hagyom "labdába rúgni". Ha valamiért nincs sok erőm a tanuláshoz és eleve nincs ott a céljaim között sem, hogy másoknál "bevágódjak", akkor tudja Isten megáldani az egészet, mert nem az én erősségem, hanem az erőtlenségem által ér célba az Ő ereje. Fontos, hogy ne magamat és a céljaimat tegyem az első helyre sosem, hanem Jézust. Na és persze hogy ne másoknak akarjak tetszeni, hanem Istennek.
És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn. És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első (Kol.1.17-18.)