Pünkösd van.
Sokan elítélik a karizmatikusokat azért, mert sajátosan állnak hozzá a pünkösdhöz, és annak napjainkra gyakorolt hatását is "furcsán" értelmezik. Betöltekezés Szentlélekkel, nyelveken szólás, földre esés, remegés, kiabálás, kukorékolás, kotkodácsolás, huhogás - tiszta bolondok háza.
A karizmatikus pünkösdnek azonban van egy másik oldala is, amit nem karizmatikusok a legtöbbször észre sem vesznek, de talán a karizmatikusok egy része sem. Egy ideig én sem vettem észre, amikor már karizmatikus voltam, de ez fiatal hívőknél talán természetes.
Mit is jelent a karizmatikus? Az én értelmezésem szerint: Szentlélektől vezetett. Ez elsősorban az ember személyes életén látszik meg, a mindennapokban: lenne egy elképzelésem a saját életemről, hogy mit kezdek vele, hogyan élem, mit csinálok, hogyan alakítom az életem, milyen iskolát, milyen pályát választok, mit tanulok, mit dolgozom, elköltözöm-e máshova lakni, nem tartom a kapcsolatot azzal, aki nem szimpatikus és hasonlók. Ezzel szemben a Szentlélektől vezetett életben nem azt csinálom, amit én akarok, hanem amit az Úr akar, és sokszor nagy alázat kell ahhoz, hogy ezt el tudjuk Tőle fogadni. Sokszor az általunk elképzelt út eleve is megvalósíthatatlan, hiába szeretnénk valamit, nem vagyunk képesek megvalósítani a saját erőnkből, viszont Isten meg tudja adni azt nekünk, amit szeretnénk, csak az Ő útját kell választani hozzá és el kell felejtenünk saját elképzeléseinket.
A keskeny út, amin járnunk kell, amit Isten személyesen a számunkra jelölt ki, sokszor göröngyös és emberi erővel járhatatlan. Túl sok megpróbáltatás vár néha ránk, túl sokat kell közben tűrnünk, nyelnünk. Nekem a napokban be is telt a pohár, mert besokalltam attól, hogy mennyit kell tűrnöm. A körülöttem lévő embereknek mindenféle fura hóbortjaik vannak és néha tudatosan élvezik, hogy szenvedést okoznak nekem. Azonban világos útmutatást kaptam Istentől, hogy a helyemen vagyok, mert meg akar tanítani a hosszútűrésre. Az emberek valójában nem látnak az orruknál tovább: nem veszik észre, hogy a másik embernek valójában akkora szenvedést képesek okozni puszta szórakozásból, amit a másik ember nem bírna ki átlagos körülmények között. Nem tudják, hogy nem ők az egyetlenek, akik szenvedést okoznak egy másik, konkrét embernek. Átlagos körülmények között ezt ember nem tudná kibírni. Isten már egy jó ideje tanít a hosszútűrésre és sok olyan dolog lepereg már rólam, ami miatt régebben napokig magam alatt lettem volna. De jönnek ennél erősebb támadások, próbatételek.
Itt jön a pünkösd másik oldala: nem az a lényeg, mit csinál az ember, amikor a Szentlélek betölti, nem az a lényeg, hogy mit érez, mit nem érez ilyenkor: egyszerűen azért van erre szükség, mert különben az ember nem kapna elég erőt ahhoz, hogy végigcsinálja azt, megállja a helyét ott, ahova Isten helyezte. Ha nem töltene be a Szentlélek, nem lenne erőm mindazt csinálni, amiről fentebb írtam.
Ez szintén kapcsolódik ahhoz a témához, hogy nem az érzelmeink számítanak, nem ezeket kell középpontba helyezni. Betöltekezésnél valóban felüdülünk, jól érezzük magunkat az Úr jelenlétében, de amikor vége a betöltekezésnek, én akkor tovább kérem Jézust: adj még többet magadból! Tudom, hogy ami előttem áll, azt nem tudnám végigcsinálni a saját erőmből, besokallnék, végem lenne, véges a hosszútűrés bennem, véges a türelmem (bár mások azt mondták, nagyon türelmes vagyok). Ha nem töltekeznék be, a Szentlélek gyümölcse, a hosszútűrés csak bizonyos mértékig tudna jelen lenni bennem. Ez nem elég, több kell. Minden nap tartani kell Istennel a kapcsolatot, kell Igét olvasni, igehirdetéseket hallgatni (amik által személyesen szól hozzám Isten), imádkozni, betöltekezni Szentlélekkel és nem a sokszor elkeserítő láthatókra, hanem a láthatatlanra, a győztes Jézusra nézni, akivel együtt Isten mindent nekünk ad - hiszen ha a tulajdon Fiát értünk odaadta, miért ne adna vele együtt mindent nekünk? És valóban, szükségünk van arra, hogy mindent nekünk adjon, különben nem tudnánk végigmenni azon az úton, amit Ő személyreszabottan nekünk jelölt ki.
Persze megint nagy a "kísértés", hogy Szentlélekkel alaposan betöltekezve már ne olvassak Bibliát, ne imádkozzak, hiszen Isten úgyis velem van, nem kell már keresnem Őt, többet megismernem Belőle. De ez sem igaz, noha a fiatal hívők talán sokszor így teszik, ahogy én is tettem sokáig. Pedig nem az érzések számítanak és a Szentlélek sem csak azért tölt be, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy erőt adjon, képessé tegyen továbbmenni a keskeny utunkon.
Engem sokszor töltött már be a Szentlélek "látványosan". De ez nem elég. Mennem kell előre tovább az úton, szeretnem kell közben az embereket és sokszor tűrnöm, nyelnem is, és ehhez még több kell Istenből. Nem azért tölt be, mert olyan tökéletesek vagyunk, vagy mert nincs bennünk bűn, vagy mert megérdemeljük. Azért tölt be, mert máskülönben nem lenne erőnk az Ő akarata szerint élni és így folytatni utunkat.
Hadd fejezzem be hát egy sokak által sablonosnak tartott mondattal: "Töltekezzünk be Szentlélekkel!"
UI: Időközben arról volt szó istentiszteleten, hogy azért is fontos Szentlélekkel betöltekezni, mert a nem hívők csak így látják meg bennünk Jézust, így tudjuk csak nekik Jézust bemutatni, így tudunk Jézusról hitelesen beszélni. Szentlélekkel betöltekezve tudunk Jézusról mint valóságosan létező személyről beszélni, akivel személyes kapcsolatunk van és aki csodákat cselekszik az életünkben. Szentlélek nélkül Jézus neve üresen, elcsépelten hangzik.
